Észak-Magyarország, 1987. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-05 / 209. szám
1987. szeptember 5., szombat ÉSZAK-MAG YÄRORSZÄG 13 Veszélyben van a szabadidő?! Gyorsan, sokat dolgozni, keresni, teljesíteni, még akkor is', ha nem olyan nagyon lenne szükséges, ha nem létkérdés a pluszmunka, a pluszkereset. A szabadidő veszélyeztetésével veszélybe került egészségünk is, életmódunk változtatásra szorul: nem hiába mondjuk, „első az egészség”. Egészség nélkül élvezhetjük-e munkánk, munkáink gyümölcsét? Nem olyan messze az az idő, amikor a „három nyolcas” a népeié, nemzetek, a munkás- mozgalom egyik alapvető jelszava volt. Már Marx utalt arra, hogy egyszer majd a társadalmi gazdaságnak a mértéke ’ már nem a munkaidő, hanem a szabadidő lesz. Az a szabadidő ugyanis, amelyet az ember saját személyisége sokoldalú fejlesztésére, képességei kibontakoztatására, megismerési vágyai kielégítésére, általános műveltsége növelésére, pihenésre fordíthat. E helyett eluralkodik a mellékes keresetszerzési hajsza, nem pótlódik az alvás hiánya, véget nem ér a háztartási munka, mivel otthon mindent magunknak leéli elvégeznünk. Főleg mi felnőttek, felmentve gyermekeinket a közös munka felelőssége — és öröme — alól. A szabadidő újszerű kérdéskört hozott a XX. századi ember életébe, egész társadalmunk számára. A szabadidő szorosan kapcsolódik az egyéni és közösségi művelődéshez, a nevelés sdkrétű formáival — a kultúra egészéhez, Bertrand Russel angol fizikus és filozófus azt imondta, hogy az a képesség, hogy a szabadidőt okosan töltsük el, a személyes kultúra legmagasabb lépcsőfokát jelenti. Elvben megnőtt korunkban a szabadidőnk — a kérdést tehát fel kell tennünk: mire „iköltsük”, hogyan lehet értelmesen leltöltenünik szabadidőinket? Vagy áruba bocsássuk újabb terheket vállalva magunkra? Aki legalábbis baráti viszonyban él munkájával — legyen az testi, vagy szellemi munka, — annak a hét végén sem a tétlenség az Érdemes kipróbálni ideálja. Edzi testét, csiszolja szellemét, keresi az önmegvalósítás útját-módját. Tanul, olvas, zenét hallgat, nem válik a televízió foglyává, de nem isi lesz ellenapostola a tévének. Válogat, nem adja meg magát a készen topott kulturális panelek befogadásának. Sportol, hiszen tudja', hogy izmai, egész testi kondíciója, frissessége, épsége tervszerű testmozgás nélkül csökken, reny- hül. Nem helyettesíti a testi munka, a háztartási teendők sokfélesége a sportot! Ki ikell mozdulnia abból a bűvös körből, amely a lakása és a muntohelye közötti út megtételéből záródik köré. Kitekint szűfcebb pátriája határain túlra, felfedez új részeket, tereket, utcákat városában, falvóban, rá-rácso- dálfcozik a természet és az emberi kéz és tudás alkotta szépségekre. Mindnyájan többféle közösséghez tartozunk, a munkahelyi mellett a baráti, szomszédsági körhöz, de alapvetően kötődni mégiscsak a családunkhoz tudunk igazán. A növekvő szabadidő az egymás iránti türelem fejlesztésének iskoláját nyújthatja számunkra. A vasárnapi, szünidei, szabadság- időre eső idegesség is kimondva vagy kimondatlanul a szabadidő felhasználásának nem megfelelő módjára utal. Nőnek választási lehetőségeink, megannyi döntési feladat elé kerülünk, a programok között nem dönthetünk ötletszerűen, a tervszerűség segít az időbeosztás begyakorlásában. A helyes döntés- hozatal az önállóság, a véleménynyilvánítás szabadságára épülhet szülök és gyermekek között egyaránt. Ebbe belefér az is, hogy joga van minden családtagnak az időszakos egyedülléthez is, nem lazul a családi összetartozás, ha egyszar-egyszer egyik- másik családtag 'magányosan sétál egy jókorát. A több szabadidő — ha megmarad szabadidőnek — nem ejtheti rabul az embert. Családban és barátok között egyaránt, azzá kell váljon, amit neve jelez: szabadon eltöltött idővé, szabadidővé. Megesik, hogy sokszor forgatott könyvek sarkai hegyőrödnek, magyarul szamárfülesek lesznek. Simítsuk ki a könyv lapját, tegyünk rá egy itatóspapírt és forró vasalóval többször húzkodjuk át az egészet. Ha a fiók szorul, nyikorog, fogjunk egy darab szappant, vagy gyertyát, s a fiók felső szélét jól húzzuk át vele. Most már könnyen siklik' ide-oda, a fiók nem akad meg. Kosárféléket a legjobban így tisztíthatunk: először áztassuk meg a kosarat, utána erősen sós vízzel keféljük le jól. Majd állítsuk a napra és alaposan szárítsuk ki. Az üvegpohár nem reped meg hirtelen, ha forró teát, vagy más gőzölgő italt öntünk bele, ha előzőleg egy kis fémkanalat helyeztünk bele. Kefék, sörtesöprűk sokkal hosszabb ideig használhatók, ha előzőleg rövid időre sós vízbe állítottuk őket. A használt keféket időnként mossuk lei szappanos víz és némi szalmiákszesz keverékében, majd tiszta vízzel öblítsük ki, s szőnyegfésűvel fésüljük jól ki. A keféket megkíméljük, ha nyelüknél fogva tároljuk. Jogi tanácsok & isasházi ro! Az ingatlanon fennálló közös tulajdonnak van egy speciálisan szabályozott formája, mégpedig a társas-, háztulajdon. Ennek az a lényege, hogy az épületnek természetben és műszakilag elhatárolt, elkülönített részei a tulajdonostársak külön tulajdonában állnak, míg a többi épületrész a társasházközösség közös tulajdona. Minden olyan személynek, akinek külön tulajdoni része van, közös tulajdoni résszel is rendelkeznie kell. És nem lehetséges az sem, hogy valaki csak a közös részekből részesedjék, mint tulajdonostárs, ugyanakkor semmiféle külön tulajdonnal ne rendelkezzék az ingatlanon. Ebből szorosan következik az, hogy társasháztulajdont legkevesebb kétszobás ingatlanon lehet létrehozni. A társasháztulajdon 'kétféle módon jöhet létre: a tulajdonostársak szerződésével, vagy a 'bíróság ítélete rendeli el a társasháztulajdon létesítését. Mivel az első módozat a gyakoribb, ezzel foglalkozunk részletesebben. Szerződés alapján akkor jön létre a társasháztulajdon, ha valamennyi tulajdonostárs aláírja az alapító okiratot, és a társasháztulajdon létrejöttét a földhivatalban az ingatlan-nyilvántartásba bejegyeztetik. Az alapító okirat a tulajdonosok közötti későbbi viták eldöntésénél!: iránymutató okmánya. Tehát ennek megfogalmazásakor nagyon kell vigyázni arra, hogy ne legyen elnagyolt, a fontos kérdéseket részletesen rögzítse. Néhány lényeges pontot maga a törvény szükségesnek tart az alapító okiratba belevenni. Ezek a következők: a társasháztulajdon alapítására vonatkozó megegyezést, a tulajdonostársak megnevezését, a telék helyrajzi számát, a közös tulajdonú részek felsorolását, az egyes tulajdonostársak külön tulajdonába kerülő lakások, illetőleg nem latos céljára szolgáló helyiségék meghatározását, a közös tulajdonba kerülő épületrészekből és a telekből az egyes tulajdonostársálcat megillető hányadot, illetőleg azt, hogy a telek kinek a tulajdonában van (állaim, társadalmi szervezet, vagy szövetkezet), és hogy ezen a tulajdonostársakat használati jog illeti meg. Az alapító okiratban kell rendelkezni a közös tulajdonban álló épületrészek karbantartásával és felújításával kapcsolatos kötelezettségek teljesítéséről. az egyéb közös 'kiadások viseléséről, továbbá ezek megoszlásáról a tulajdonostársak között. Rendelkezni kell arról is, hogy mi lesz a társasház ügyeit viselő szervek hatásköre, egyáltalán, melyek lesznek azok, mi. lesz a közgyűlés rendje, a határozathozatal módja, a közös képviselő, illetőleg az intézőbizottság tevékenységi köre, hatásköre, és az elszámoltatás módjával kapcsolatos kérdések. Ez utóbbi nagyon sok vitára ad alkalmat, tehát érdemes a szabályozását részletesen taglalni. Az alapító okiratot közokiratba, vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba kell foglalni. Ez nem formaság, hanem az okirat szakszerűségének biztosítéka, így érvényességi kelléke az alapító okiratnak. Az előbb felsoroltakon kívül a tulajdonostársak minden más, számukra fontos kérdést szabályozhatnak az alapító okiratban. Dr. K. É. Sárközi lakodalom Az újságok apróhirdetései között a férjet, feleséget kereső rovatban naponta tucatjával olvashatjuk a magányos emberek üzeneteit, akik társaság hiányában ily módon próbálnak kapcsolatot teremteni. Szinte minden második hirdető már túl van élete delén, köztük nem ritka a hatvan-, sőt a hetvenévesnél idősebb özvegy. Több a nő, mint a férfi, nem azért, mintha a nők nehezebben tűrnék a magányt, s a férfiak jobban beletörődnének az agg- legényi életmódba, hanem azért, mert több az idős nő, mint a férfi. A 60—69 és a 70—79 évesek, továbbá a 80 év fölöttiek közül 100 férfihoz viszonyítva 127, 148, illetve 201 a nők aránya. Mivel a férfiak általában idősebbek a feleségüknél, ráadásul a „gyengébb nem” átlagos életkora legalább 6— 8 évvel hosszabb, mint az „erősebb nemé”, így a feleségek sok házasságban túlélik a férjüket. Aki megszokta, hogy 30— 40 éven át társsal élt, minden gondot, örömet naponta megoszthatott a párjával, együtt ültek le a vacsora- asztalhoz, közösen nézték a televíziót, az a rászakadt magánytól menekülni akar, mert egyedül félembernek, elesettnek érzi magát. Csendbörtönéből, a négy fal közötti bezártságból ki akar törni, s ezért keres elvesztett társa helyett egy másikat, azt remélve, ha többre nem, hát egy jó barátra lel, akivel közös az érdeklődési körük, aki ha nem is tudja feledtetni korábbi párját, azért kellemessé, könnyebbé telheti az életét már a jelenlétével is. Az idős emberek házasságkötését a fiatalabb nemzedék nehezen érti meg, mert nevetségesnek tartják ebben a korban az új kapcsolatokat. Nem értik, menynyire fontos, azzal érvelnek, hogy miért lenne erre szükség, amikor általában nincs már szexuális vonzata a közös életnek. Előfordul, hogy önző érdekből ellenzik a nyugdíjas szülő új- raházasodási terveit. Pedig számtalan példa bizonyítja, hogy sírig tartó, boldog kései házasságok is léteznek. S ehhez a boldogsághoz joga van az egyedül maradt idős szülőnek, ha új kapcsolatot akar teremteni, ne gátolják meg ebben. Vitathatatlan: hatvan, sőt még hetven év felett a pár- választás soktol nehezebb, mint fiatalon. Zárkózottabbá, nehezen kimozdíthatóvá válunk, kialakult életstílusunkon, szokásainkon nem szívesen változtatunk. A bizalmatlanság másokkal szemben a korábbi csalódások következménye. Egy új társhoz alkalmazkodni kell. S lesz-e hozzá elég türelmünk? Nem beszélve a házasság intim oldalairól... Tehát meggondolandó, hpgy két nyugdíjas, esetleg hosszabb magányos élet után el tudja-e viselni az életébe belépő új társ állandó jelenlétét, szereti-e annyira, hogy megossza vele otthonát? Nem jelentkezik-e majd az „ez az én váram” önző-féltő érzése, ha a másik a lakásban bármihez is hozzányúl, használ bizonyos tárgyakat, amelyeket valóságos ereklyeként őriz tulajdonosa. Sokan éppen ezért nem égetnek fel mindent maguk mögött; óvatosságból megtartják régi, biztonságot nyújtó kis szigetüket, a lakást, hogy ha nem sikerül összecsiszolódni, legyen visz- szaút. Az élet minden időszakában kockázattal jár a változtatás. Nem mindegy azonban, hogy lemondásokból, meghátrálásokból, vagy sikerek és kudarcok váltakozásából szövődik életünk. Nem nehéz eldönteni, hogy melyik a tartalmasabb, a gazdagabb életforma. Ezért hát „naplemente előtt” is elfogadhatjuk az élet kínálta lehetőségeket, csak egy kis bátorság kell hozzá. H. A. Veszélyben a szabadidő?! Párválasztás idős korban
