Észak-Magyarország, 1987. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)
1987-09-23 / 224. szám
1987. szeptember 23., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 A varázsszó: munkatársak Az LKM III-as kohójának í felújításánál érdeklődtem: kik a kulcsemberek, azok, akik jól dolgoznak, akiken sok múlik? A válasz egyértelmű volt: az „orszakosok". Majd következett néhány jelző, hogy „szupercsapat”, „ilyen jól még nem ment az állványozás!” és hogy „ezeket a fiúkat feltétlenül be kell mutatni” .. . Következzenek hát az Országos Szak- ; ipari Vállalat dolgozói. * — Az Orszak budapesti központú nagyvállalat, mi a miskolci, 9-es főépítésvezetőségénél dolgozunk — kezdi Béres László építésvezető. — A 110 festőből öt- venen, az ács-állványozók — 3 szintén ötvenen — valamennyien itt dolgoznak a nagykohónál. Lefestjük, le- 3 mázoljuk a kohót, a szereléshez, bontáshoz pedig minden állványt mi építünk. ‘ i Tapasztalt kohófelújítók • i mesélték, hogy korábban ' j mindig baj volt az állványozással. Főként az, hogy késtek vele, s ezzel hátráltatták az egyes munkálatokat. Az idei nagyjavítás ebben is t újat hozott. Megjelentek az „orszakosok” június végén és ahol lehetett máris állványoztak. Nemhogy akadá- . j lyozták volna, előrelendítet- i ' ték a dolgokat. | — Kezdetben csak a ; KGYV alvállalkozójaként je- j lentünk meg itt, hogy ne- ■ kik állítsuk fel az állványokat — magyaráz ismét Béres László —, aztán egyre többen kértek meg rá. Mi pedig mindent elvállaltunk és megcsináltunk. Nem szoktuk meg, hogy dicsérjenek, mert már évek óta így dolgozunk. Ott voltunk az Erzsébet híd, a Petőfi híd, az Árpád híd és valamennyi Tisza-híd felújításánál. Tud- ; tűk, hogy ez is nagy feladat I lesz, de éreztük, eleget tu- | dunk neki tenni. Ami azt illeti, ezt eddig fényesen bebizonyították. Mint arról mi is beszámoltunk, a nagykohó l'elújításá- | nál dolgozott a szovjet Ural- j domnaremont cég csapata, akik jövőre új kohót építe- I nek Dunaújvárosban. Azzal búcsúztak el a miskolciaktól, hogy ragaszkodnak hozzá: ott is az itteni „orszakosok” állványozzanak. Kell ennél nagyobb elismerés? * Miben rejlik a siker titka? Horváth Viktor csoportvezető szerint: — Betartjuk a munkarendet. reggel hattól este hatig dolgozunk. Alacsony a társaság átlagéletkora. Nyolcvan százalékunk rokon. Mert — írja le nyugodtan! — a társaság fele cigány. Én hoztam össze őket innen, Borsodból. És mi folyton bizonyítani akarunk, hogy ne a bőrünk színe, hanem a munkánk után ítéljenek meg minket! Ami azt lilleti, erre nem is panaszkodhatnak. Az Orszak nemcsak jó fizetést, hanem lakásépítési támogatást, bontási anyagot juttat dolgozóinak. S mivel valamennyien vidékiek, és lakásgondjukat csak házépítéssel oldhatják meg, ez olyan kapocs, ami köti őket a céghez. Ánnak ellenére, hogy sokan közülük négykor kelnek, estére érnek haza. Kifaggatom Budai Zoltán brigádvezetőt, aki kéri, írjam a neve mellé, hogy 53- as, mert akkor született, ez különbözteti meg azonos nevű társától. A szűkszavú fiatalember 19 évesen kérte magát a „Horváth-csapat- ha”, hogy megérdemelten, arra bizonyíték, hogy immár 13 éve itt ragadt. — Itt tettem le az ács-állványozó szakmunkásvizsgát. Mondhatom, megtaláltam a számításomat. Két gyerekem közül a fiú már másodikos szakközépiskolás, a kislány ötödikes. Háromszobás házam van, természetesen fürdőszobás, már csak a központi fűtés hiányzik belőle. Hogy miért maradtam itt? Részben az anyagiak miatt és mert jól kijövök a főnökséggel. Tizenhárom év még egy asszonnyal is sok, nem még a főnökökkel! — mégis jól bírjuk egymást. Majd hozzáteszi: hallottta, hogy felújításszerte dicsérik a munkájukat. Jólesik nekik. így voltak a TVK-nál is, olyan dolog, ami erőt ad. értelmet az egésznek. * Mi kell ahhoz, hogy valaki jó ács-állványozó legyen? — Jó egészség, mozgékonyság és idő, hogy erre átképezzék az embert — fogalmaz határozottan Horváth Viktor. Majd arról beszél, miért is van így együtt a csapat. Közülük való, mindenkivel megtalálja a hangot. Igaz, hogy jórészt rokonok, de reggel hattól este hatig mindenki csak munkatárs. Ez a kulcsszó, a varázsszó — mondja és a többiek rábólogatnak. Ahogy beszélgetünk, kiderül: azért is, mert vezetőjük éppen „a” Horváth Viktor. Van ennek persze árnyoldala is: mert mi van, ha vele baj történik, ki veszi ál az irányítást? Egyelőre nincs utód, pedig jó lenne, mert 12 éve nem volt szabadságon. Most éppen vásárolni indulna, az asz- szony egy presszóban várja egy órája. — Megszokta már, hogy elég pontatlan vagyok. Hiába, ez a foglalkozásommal jár. És azt is írja meg, hogy ez a cigánybrigád ötszörös aranykoszorús, a vállalat kétszeres kiváló brigádja, most pályáztuk meg az ÉVM Kiváló Brigádja címet — mondja, majd átadja a szót két társának. Baglyos Sándor egy éve jött az Orszakhoz. Elég könnyen beilleszkedett, nem utolsósorban azért, mert már ismerték és hívták. Ö Ónodról jár be, több pénzt keres mint előző helyén, de jobban meg is kell érte dolgozni — teszi hozzá. Ismerik már a kohászatot és minél közelebb kerülnek hozzá, annál jobban látják, a kohászok is mennyire megérdemlik a fizetésüket. Helyesebben: akár többet is érdemelnének. Horváth Frigyes három gyerek apja és nem táplál romantikus érzéseket a foglalkozásával kapcsolatban. Szereti, mert ebből meg lehet élni — ennyi elég is ahhoz, hogy igyekezzen helytállni bátyja csapatában, immár 11 éve. — Attól függ, hogy ki mit kér. Mi mindenkinek igyekszünk eleget tenni. Röpülünk és csináljuk — zárja a beszélgetést mosolyogva Horváth Viktor. M. Szabó Zsuzsa Egy panaszos felháborodva sorolta fel a hivatalban elszenvedett sérelmeit. Előre bocsátotta, hogy nem köz-, hanem tisztán magánügyben, egy szerinte túlzottan nagy összegű illeték dolgában kért volna némi engedményt, ám I süket fülekre talált. Egyik illetékes a másakhoz küldözgette, de mindenütt elutasították, mielőtt még a maga magyarázatát elmondhatta volna. Minősíthetetlennek nevezte az eljárást. Nem is az elutasítás fájt a legjob- I ban neki, inkább az a mód, ahogyan kérését kezelték. Az unott vagy éppen kétkedő tekintetek, melyeket már az első percekben észrevett azok szemében, akikhez ő bizalommal fordult. Végül így sommázta sikertelen próbálkozása tapasztalatait: „Az a baj, .hogy m.a már mind 'kevesebb az igazi, tapasztalt, lelkiismeretes káder, és felelős helyeken is szaporodik a közönyös bürokraták, a maguk pecsenyéjét sütögető karrieristák száma. Ezért a bizonytalanság, kétkedés, közöny, a rideg elutasítás.” Kemény szavak, de sok bennük a megszívlelendő igazság. Még akkor is, ha a f elhány forgatott bizonytalanság és kétkedés mai helyzetünkben, az átalakulás irgalmatlan buktatói között az említett „igazi, tapasztalt, lelkiismeretes” kádereket is hatalmába kerítheti. Talán éppen a leg lelki is méretesebbek tépel'ődnek csak igazán. Hiszen ők nem csupán látják a bajokat, hanem őszintén akarnak segíteni is, és ez bizony a mostani feltételek között az esetek többségében nem könnyű dolog. Az viszont igaz, hogy ők nem azon tépelődnek, vajon végighallgaissanak-e egy-egy jogos panaszt, aláírjanak-e vdlami gyorsan elintézendő ügyet. Az ő tépelődésük sokkal mélyebb ennél, hiszen a megoldást keresik. Ha már a fenti panaszos kádernak nevezte a felelős tisztségviselőt, maradjunk ennél a kifejezésnél. Annál is inkább, mert az „igazi káder” az ő fogalmai szerint nem csupán rangot, hanem inkább a köz szolgálatának minőségét és hőfokát jelzi. S nemcsak az elutasítás jogát, hanem elsősorban a segítés kötelességét. A lelkiismeretes mérlegelés az, ami megkülönbözteti a felelős tisztségviselőt — ha úgy tetszik kádert —, a konjunktúra-lovagtól, a tűz körül sürgő-forgó karrieristáktól. A káder az önmaga tisztességét és lelkiismeretét is mérlegre teszi, mielőtt mások dolgában ítél, s nemet csak akkor mond, ha meggyőződése szerint igent nem mondhat. De akkor kimondja határozottan és kertelés nélkül. A karrieristának jóval könnyebb ,a dolga, igaz, hogy csak olyan környezetben, ahol az élen is hasonszőrű törtetők állnak. A karrierista ugyanis a felettesei gyengéiből él. A felettesek hiúsága, tudatlansága, jellembeli fogyatékossága olyan táptalaj, amelyből a talp- nyalók, a könnyen boldogulok jövője kisarjad. Soha nem volt még nagyobb szükség nálunk tehetséges, hozzáértő, odaadással dolgozó emberekre, mint most, a kibontakozás éveiben. Sok múlhat egy-egy emberen is, és még több a jól irányított közösségen. Hiszen az önállóság növekedésével a felelősség is mind nagyobb. Már nem a központi tervek és utasítások pontos végrehajtása az egyetlen feladat, hanem a helyi elképzelések valóra váltása, a helyes, az okos döntések meghozatala. Egyszóval, a teljes felelősség vállalása mindazért, ami egy- egy munkahelyen történik. Érthető, hogy ilyen felelősség sem hárult még soha a vezetőikre, mint első számú káderesekre. Hiszen nekik kell kiválasztaniuk és felkészíteniük azt a gárdát, amely ezt a roppant terhet a vállára veszi, hadat üzen-' ve a rózsaszínű ábrándoknak, a kozmetikázott jelentéseknek, és a falj »nyalásnak is. K. Gy. Fotó: Szabados György A Miskolci Pamutfonóban Nemcsak hazánkban, de nemzetközi síkon is nagy figyelem kísérte az Országgyűlés őszi ülésszakán folyó munkát, a kormány programjáról szóló előterjesztést, az adózásról elfogadott törvény vitáját, mindazt, ami ezen a fórumon történt, vagy ■elhangzott. A nagy jelentőségű esemény óta eltelt néhány nap. Az ott kitűzött célok és feladatok szerte az •országban mindenütt — ahogy mondani szokás —, beszédtéma lett. Nemcsak egymás közti beszélgetések során, de munkahelyi, kisebb, nagyobb közösségekben eszmecseréken is ez a téma. Ez volt a téma a Mas- terfil Pamutfonóipari Vállalat Miskolci Gyárában is, ahol az üzemi pártbizottság tagjai, az alapszervezetek titkárai, a gyár gazdasági vezetői beszélték meg a teendőket. Ami a lényeg: nem azt keresték, mit, miért nem lehet megoldani, hanem a továbblépés útjait kutatták. Az igazat megvallva, a miskolci gyár vezetői és dolgozói — szerénytelenség nélkül — elmondhatják: eddig is jói dolgoztak, aminek tanúi azok az eredmények, amelyék évről évre a munkájukat dicsérik. A 32 éves múltra visszatekintő üzem, különösen az elmúlt öt esztendőiben fejlődött — korábbiakhoz képest — dinamikusabban. Egy biztos: a gyár fennállása óta is mindig törekedett a termelés bővítésére, a termékszerkezet javítására, amivel — természetesen — együtt járt a korszerű -gépek és berendezések beszerzése, a munka feltételeinek a javítása. E fejlődést jól illusztrálja, hogy amíg 1964- ben 988 dolgozót foglalkoztatva az egy főre jutó termelési érték 183 ezer forint volt, addig tavaly ez az arány (1200 dolgozó foglalkoztatásával) ezer forint híján, 800 ezer forint. Mindezek láttán úgy tűnhet: a miskolci gyárban nincs különösebb go.nd, hiszen ha a jelenlegi szintet tartják, akkor tulajdoniképpen minden tekintetben eleget tesznek kötelezettségeiknek. Az igaz,, hogy a textiliparban a fonoda mindig az élenjárók között haladt, ami annak is köszönhető, hogy rugalmasan igyekeztek alkalmazkodni a mindenkori piaci változásokhoz, az állandóan változó körülményékhez. E dicsérendő törekvés mindig jellemző volt a gyár kollektívájára, s az ma is. Különösen nagy a jelentősége e 'magatartásnak most, amikor mindenkitől még derekasabb helytállást, áldozatvállalást kér és vár az ország. Ennék tudatában alakult a vita azon a tanácskozáson is, ahol a párt július 2-i határozatának, valamint az Országgyűlés őszi ülésszakán hozott törvényeknek a tükrében beszéltek a teendőkről. A vitában felszólalók a kibontakozás helyi feladatait megfogalmazva, mindenekelőtt leszögezték a termelési tervék — minőségileg is kifogástalan — teljesítését. Ennek érdekében elhatározták: a gyár minden dolgozójával szót értve, nemcsak a feladatokról beszélnek, hanem kinek-kinek a kötelezettségeit is újrafogalmazzák. Itt vetődött fel a szocialista brigádok szerepe a termelésben, a mindennapi gyakorlatban. Közös az óhaj és a szándék: megújítani a brigádmozgalmat azzal az igénnyel, hogy lefaragják a sablonokat, a formális vállalásokat, új tartalmat adjanak e hagyományokban gazdag mozgalomnak. Máris kezd kibontakozni a terv, olyan ösztönzési rendszer kidolgozására, ami — ha nem is egy csapásra — de felszínre hozza a rejtett tartalékokat. Tervezik például, hogy egy-egy brigádra önálló feladatokat bíznak, természetesen, biztosítva ehhez a megfelelő anyagi ellenszolgáltatást. Jól tudják: ahhoz, hogy a kibontakozást. gyakorlati tettek kísérjék, szükség van a gyár kollektívájának véleményére, javaslataira, minden olyan kezdeményezésre, ami előreviszi az ügyet. Ezeket nemcsak összegyűjtik, hanem a lehetőségekhez képest a gyakorlatban azonnal meg is valósítják. Máris megfogalmazódott néhány olyan vélemény, ami mindenképpen figyelmet érdemei. Ilyen többek között az az igény, hogy a gyár dolgozói rendszeresen és gyakrabban topjanak részletes tájékoztatást az elvégzett munkáról, és arról, hogy adott helyzetben, hogyan tovább. Javasolták azt is, hogy nagyobb körültekintéssel járjanak el a kádermunkában, és elsősorban az a vezető kapjon maximális támogatást, aki a szakmai hozzáértésen túl, a kezdeményezésiben is élenjár. Kérik a dolgozók, hogy rendszeresen értékeljék a gazdasági munkát. A pártszervezetekben viszont olyan igény fogalmazódott meg, hogy az eddigieknél szigorúbban kérjék számon a pártmegbízatások teljesítését, a példamutatást, Volt, aki azt javasolta: az eddigieknél többet törődjenek az utánpótlással, fordítsanak gondot a szakmunkások, a fonónők továbbképzésére is. Nem tagadják: ebben a gyárban is gyakran elhangzott: dolgozzunk hatékonyan, eredményesen' ... Ez a követelmény továbbra is érvényes — ismerték el —, de úgy, hogy a feladat ne jelentsen -még nagyobb leterhelést, hanem. elsősorban a követelményekhez szabott szervezettséget és munkafeltételeket. Idetartozik — hangsúlyozták mások —, hogy a jövőben nagyobb figyelmet szükséges fordítani az import hazai anyagoikkal való helyettesítésére, a hulladék- feldolgozás korszerűsítésére, amiben eddig is szép eredményeket értek már el. Tervezik a tapasztalatcserék kiszélesítését, méghozzá úgy, hogy a megrendelőiket is felkeresik, hogy ezáltal is szorosabbra fűzzék az egy üt tmű köd ést. A tanácskozás végső kicsengése az volt, hogy a fonoda kollektívája nemcsak elfogadja, de gyakorlati tettekkel segíti elő a kibontakozás megvalósítását. Tóth Ferenc Uj joghurtcsalád Üj joghurtcsalád kísérleti gyártását kezdte meg a Fejér és a Komárom Megyei Tejipari Vállalat. Különleges technológiai eljárással készül tejszínes, illetve ízesített — epres és meggyes — változatban, s tetszetős, kehelyforma műanyag poharakban kerül a hűtőpultokra. Az újfajta, krémszerű joghurt 10—15 napig is eltartható. Gyártásához az NSZK-ból vásárolt adagoló- berendezést a vállalat, a többi szükséges gépet pedig saját műhelyeiben készítette el. Az új terméket az idei BNV-n mutatják be, s előreláthatóan még az idén forgalomba hozzák. (MTI)
