Észak-Magyarország, 1987. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)

1987-09-14 / 216. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1987. szeptember 14., hétfő Nemzetközi szobrásztábor Tokajban Ä megnyitó igazolta G. Nagy né Maczó Ágnes tokaji vb-titkár szavait. Annyian jöttéik el a nemzetközi szob­rász művésztábor bemutat­kozó kiállításának nyitására, hogy sokan ajtón kívülre rekedtek. Pedig aki járt már a Tokaji Galériában, az tudja, ide sok százan be­férnek. De hát mit is mondott a vlb-titkár? Azt, hogy Tokaj bizony nagyon szeretett vol­na egy olyan művésztábort, amelyhez - úgy istenigazából köze van. Mert tábor van itt több nyáridőben — rég­től fogva létezők is —, de azon túl, hogy megbámul­ják a festőket, az állványu­kat itt-ott feláLlítókat, nem sok közük van hozzá. To­kaj csak helyet ad nekik, de nem gazdája azoknak. Márpedig gazdának lenni több, legelébb is azzal, hogy gondoskodnak róluk. Kérni is könnyebb így. Ámbár azt mondta Győrfi Lajos, a művésztábor vezetője (ma­ga is szobrász), tulajdon­képpen az ő ötletük volt, hogy felkínálják: a tábor­ban született művek közül egyet-egyet emlékbe hagy­nak. S válasszák ki a to­kajiak, melyik legyen az. Na, de ne fussunk eny- nyire előre. Maradjunk a művésztábornál és a bemu­tatkozó kiállításnál, amely e hónap végéig látható. Maczó Ágnes tulajdonkép­pen még előző munkahe­lyén, Boldogkőváralján ter­vezte ezt a tábort a vár­falak közé. Az ötletet hoz­ta magával, s hamar társak­ra talált a tervezésiben is, a kivitelezésben nemkülön­ben. A szakmunkásképző is­kola faháza a szállás, a fo­lyóra néző nagy udvar a műterem. A költségeken megosztoznak az intézmé­nyek és az üzenlek, ki pénzzel, ki anyaggal, ki két keze munkájával. Hogy mást ne mondjunk, a kiál­lítás posztamenseit is hely­béli munkások szegezték, festették. Egyébként a ki­állítást __ nyitott ajtóknál rendezték, nem kevesen már akkor befcíváncsiskodtak. Vitték is a hírt, s a Véle­ményüket a tanácsiaknak; az a kavicson ülő lány szép lenne ám szobornak is a Bodrog vagy a Tisza partján. Mintha egyenesen oda álmodta volna a mű­vész ... Volt persze, akinek más tetszett... Ma még ko­rai lenne jósolni, a kecses kis nőalak — embenmérté- kűre formázva — nézi-e valaha valamelyik itteni fo­lyó hullámait? De a tokaji­ak ötlete nem volt légből kapott. A város és a mű­vészek vágya valahol talál­kozik; szobrok kellenek az emberlakta térbe, mégpedig emlberléptékűek. Győrfi La­jos ezt valahogy úgy fogal­mazta meg; a gigantikus méretű szobrok és térplasz- tikák nyomasztják az embe­reket. Szűk utcákban, kis tereken ráadásul idegenek is maradnak. Márpedig a mi városaink — Tokaj nem­különben — kicsik, szűk utcákkal, sikátorókkal, alig kinyíló terekkel. Két szép szobor: A kavicson ülő lány és Adóm A kilenc fiatal művész — magyarok és nem magyarok —, Borsos Miklós és Somo­gyi József növendékei. Az első összekötő kapocs ez közöttük, az iskola. A ba­rátság a második. A har­madik — talán a legfonto­sabb —, hogy különbözősé­gük ellenére egyformán vallják a művészet ember- központúságát. Amit más szóval Bíró Lajos úgy fo­galmazott meg: a magyar nemzeti szobrászat legiga­zibb hagyományaiból táplál­koznak alkotásaik. Mond­hatjuk ezt figurális művé­szetnek, realistának... A lényeg ugyanlaz. Szemlélet- módjukban, művészi kifeje­zésükben — nem divatként, bár újra divat a realista kifejezésmód — a Med- nyánszky-, a Kisfaludi Strobl-féle szobrászat ha­gyományait folytatják... Ahogy a svájci Hami Schorno fogalmazott egykor, amikor betoppant közé­jük; azt mondták, itt még meg lehet tanulni, hogyan faragjunk ki egy lovat... E kis történetecs'ke már csak azért is érdekes, mert Heini két nap alatt — csak egyetlen szobrot tudott ma­gával hozni, s szeretett vol­na többet bemutatni — ki­faragott egy lófejet.. . A többiek, a skót Tracy Madkenna, a finn Sirpa Hanmele Iihanus, Márkus Péter, Farkas Ferenc, Po­gány Gábor és Miikó Diána. Egyelőre ők kilencen ... Ök lennének a mag. De ahogy mondták, nem szeretnének szigorúan zárt közösség lenni. Hasonlóan gondolko­dókat szívesen befogadnak, itthoniakat és külföldieket is. A lényeg, hogy a mun­kában egyetértsenek. Mert ennék a tábornak éltető eleme — mondták — a munka. Hogy lesz kő Ratoa- cáról, hogy az .agyagot ki lehet égetni, s meg lehet beszélni a születő művet. A munka most csak el­kezdődött. A kiállítás — a bemutatott szobrok, érmék, vázlatok — tehetségüket sejteti. Csutorás Annamária Fotó: Balogh Imre Rádió mellett nn 1 J r 1anakodo Nyáron szünetelt a Tana­kodó, a rádió „szervizmű­sora iskoláról, családról, gyerekekről felnőtteknek”. Ügy látszik, nem használt a vakáció, mert a csütörtö­ki (Petőfi 17.30—18.30) adás mintha fáradtabb, tétovább lett volna, mint amit meg­szoktunk. Az lenne az oka, hogy ismét vidékre — ez­úttal Baranyába, Pécsre —, „költözött ki” a műsor stáb­ja? Aligha csupán a vidé­ki helyszín az ok, hiszen a Bács-Kiskunlban, a Kecs­keméten felvett műsor an­nak idején izgalmas volt. Igaz, sok téma „puskaporát” ott el is lőtték. Mégsem haszontalan ezeket ismételni, mert megyénkben is érvé­nyesek. Itt van rögtön a kistelepülések, .aprófalvak ügye. Ma már szinte tár­gyilagosan lehet beszélni arról a rendelkezésről, amely sok-sok kistelepülést ítélt halálra, vegetálásra az „is­kolakörzetesítéssel”. A ba­ranyai példa is igazolja, hogy egy rossz intézkedés milyen láncreakciót, belát­hatatlan folyamatot indít el. Emlékszünk? Akkoriban úgy szólt az érvelés, hogy a körzetesítés biztosítja majd a magasabb szakmai szín­vonalat, mivel a nagyobb, az összevont iskolákban (több) lesz a képesített pe­dagógus. Ezzel szemben azt hallottuk, hogy Baranyában szeptember tizedikén (a műsor naipján) már 284 pe­dagógusállást nem tudtak betölteni! Sem képesített, sem képesítés nélküli neve­lővel. Nem kell túl nagy fantázia kitalálni, hogy hol jelentkezik ez a hiány ... Nyilván nem Pécs elit gim­náziumaiban (ezekről is volt szó), hanem a pereme­ken, a kisebb településeken. Jó hír viszont, hogy meg­indult a „visszaikörzetesííé- si” folyamat. A . műsorban részt vevő tanácsi hivatalnok tiltakozott a kifejezés ellen, mondván, hogy lélektelen, bürokratikus. Én in­kább ironikusnak és önkri­tikusnak érzem, hallom .. . Ismerje is be a hivatal, ha tévedett, ha elszakadt az élettől, a lakosság igényei­től, érdekeitől! A magyar iskolarendszer, amely a legkisebb településekre, sőt a tanyákra is iskolát épí­tett, történelmi vívmány volt, amely évszázadokon át jól funkcionált. Értem ezen azt, hogy (a mai „jól fel­szerelt” iskoláknál nem rosszabb hatékonysággal) megtanította a nebulókat írni, olvasni, számolni, vi­selkedni, azaz az emberség­re is. Ügy érzem, tartozunk ennyi elégtétellel — ilyen­kor szeptember elején — a h a j d an i „lámpásaknak’ ’, azoknak a vidéki néptaní­tóknak, akik derekasan tet­ték a dolgukat! A körzetesítés „visszacsi­nálása” azonban csak az egyik téma volt. Szóba ke­rült az új működési sza­bályzat, amelyet maguk az iskolák fogalmaznak meg. Szívesen hallottam volna erről többet, mert — híre­im szerint — sok még a tétovaság, zaivar ezen a té­ren. Csak egy példát mon­dok; milyen lesz a helyi tanács és az iskola viszo­nya? Tudjuk, nem minde­nütt (volt) harmonikus Hallottunk a „sláger-té­máról, az „elit-képzésről” is, a kétnyelvű gimnáziumok kapcsán. Ez (is) új dolog. Csak helyeselni lehet az idegen nyelv oktatásának a bővülését, javulását. De nem indokolatlan (elhang­zott a műsorban) az aggo­dalom sem az anyanyelv színvonaláért! Szép dolog, ha valaki poliglott, de iga­zán elmélyülni bármely tu­dományiban mindenki csak az lanyanyelvén tud. Ha tud. Ilyenkor, tanévkezdéskor még minden rózsaszínű. Még a gyerekek is szépnek, érdekesnek tartják az isko­lát. Kívánhatunk-e többet, jobbat, mint hogy az utol­só kicsengetésig maradjon meg ez a kedv, lelkesedés? horpácsi rádió KOSSUTH: 4.30: Zenés mű­sor. — 8.05: Műsorismertetés.— 8.15: Mai programok. — 8.20: Mit tizen a Rádió? — 0.00: A hét zeneműve. — 9.30: A hét költője: Szécsi Margit. — 9.40: Ki kopog? — 10.05: Nyitnikék. — 10.35: Katonadalok. — 11.00: Bioritmus. — 11.20: Loránd Ist- vün-körusok. — 11.34: A Promé- theusz-rejtély. Részletek. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Há­zunk tája. — 13.00: Klassziku­sok délidőben. — 14.05: Műsor­ismertetés. — 14.10: Déry Ti­bor: Philemon és Baucis. — 14.25: Csínom Palkó. Részletek, — 14.55: Édes anyanyelvűnk. — 15.00: Veszélyben. — 15.30: Mad­rigálok. — 16.05: Tudományos magazin. — 17.00: Gazdasági magazin. — 17.30: Találkozás Fcrcncsik Jánossal. — 17.57: Népdalok. — 10.15: Esti mese. — 18.25: Könyvújdonságok. — 18.28: Műsorismertetés. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Hívja a 388-378-as teleíonszámot! — 20.30 : Beethoven: C-dúr zongo­raverseny — 21.04: A sufni. Hangjáték. — 22.20: Tíz pere külpolitika. — 22.30: Halló, Itt vagyok. Szilágyi János műsora. — 23.30: Egy rádiós naplója — Berlinből. — 0.15: Éjfél után. PETŐFI: 4.30: Zenés műsor. — 8.05: Az Állami Népi Együt­tes felvételeiből. — 8.50: Torna. — 9.05: Napközben. Zenés dél­előtt. — 12.10: Filmzene. — 12.25: Kis magyar néprajz. — 12.30: Népi zene. — 12.58: Mű­sorismertetés. — 13.05: Sláger­múzeum. — 14.00: Kettőtől ötig... — 17.08: Népzenei fel­vételek. — 17.30: ötödik sebes­ség. — 18.30: Zeneközeiben. — 19.30: Sportvilág. — 20.05: Be­szélgetés Dobsa Sándorral, — 21.05: Változatok a szórakozásra. — Beszélgetés a musicalről. — 22.05: Nemcsak zene. — 23.20: Könnyűzene. — 0.15; Éjfél után. BARTÓK: G.05: Muzsikáló reg­gel. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.07: Időszaki kiállítások. — 8.10: Gounod operáiból. — 9.00: Hangverseny. — ÍO.IG: XX. szá­zadi zene. — 11.24: Pygmalion. Opera. — 11.55: Kamarazene. — 13.03: Műsorismertetés. — 13.05: Don Sanche: Egy opera törté­nete. — 14.05: Kvintettmuzsika. — 14.23: Zenekari muzsika. — 15.30: Nadja Boulanger száz éve született. — 16.00: Borisz Godunov. Opcrarészlelek. — 16.56: Kalmár László műveiből. — 17.30: Dzsesszmuzsika. —17.55: Zenekari muzsika. — 18.30: A hét zeneműve. — 19.03: Műsor- ismertetés. — 19.05: Kamaraze­ne. — 20.03: Operaáriák. — 20.30: Rockpódium. — 21.00: Egy rá­diós naplója — Berlinből. — (Folytatás 23.30-tól a Kossuth rádióban.) MISKOLCI STÜDlO (a 268,8 m-cs közép-, a GG,8, a 72,11, valamint a 72,77 URH-n) 6.20—6.30 és 7.20—7.30: Reggeli körkép. — Hírek, tudósítások, információk, szolgáltatások Bor­sod, Heves és Nógrád megyé­ből. — 17.30: Műsorismertetés. Hírek, időjárás. — 17.35: Hét­ről hétre, hétfőn este. Zenés magazin. Szerkesztő: G. Tóth Ferenc. Telefonszám: 35-510. — El szeretném mondani. Gyarma­ti Béla jegyzete. — 18.00—18.15: Észak-magyarországi krónika. — 18.25—18.30: Lap- és műsor­előzetes. mozi KOSSUTH: A nindzsa színre lép. Szí. amerikai kalandfilm. 14 év! Kiemelt 2. helyár! Kez­dés: 9 és 11 órakor. — Házi­buli. Szí. francia filmvígjáték. Kiemelt 1. helyár! Kezdés: f3 és hn5 órakor. — Élni és meghalni Los Angelesben. Mb. szí. amerikai krimi. 14 év! Ki­emelt 1. helyár! Kezdés: 7 és 9 órakor. — IIEVESY IVAN FILMKLUB: Montenegró. Svéd film. 18 év! Kezdés: f5 és f7 órakor. -- HEVESY VIDEOMO- ZI: Dupla negatív. Szí. amerikai bűnügyi film. Kezdés: flO, fl2 és Í3 órakor. — TÁNCSICS: A Sárkány útja. Szí. hongkongi kalandfilm, 14 év! Kiemelt 2. helyár! Kezdés: Í6 és f8 órakor. — Szamárköhögés. Szí. magyar film. 14 év! Kezdés: f4 órakor. — TÁNCSICS, KAMARA: A házi­buli folytatódik. Mb. szí. fran­cia filmvígjáték. Kiemelt 1. helyár! Kezdés: f5 és f7 óra­kor. — TÁNCSICS, VIDEOMO- ZI: Meztelen ököl. Szí. ameri­kai bűnügyi film. Kezdés: 9, 11, f3, f5 és Í7 órakor. — SZIK­RA: A tuareg bosszúja. Szí. olasz kalandfilm. 14 év! Ki­emelt 1. helyár! Kezdés: Í7 óra­kor. — Siker. Szí. szovjet film. 14 év! Kezdés: f5 órakor. — FÁKLYA: Én a vízilovakkal vagyok. Mb. szí. olasz filmvíg­játék. Kiemelt 2. helyár! Kez­dés: 4, G és 8 órakor. — FÁK­LYA, KAMARA: Szaffi. Szí. magyar rajzfilm. Felemelt hely- ár! Kezdés: f5 órakor. — FÁK­LYA, VIDEO: Chikara árnyéka. Szí. amerikai bűnügyi vígjá­ték. Kezdés: f3 és Í7 órakor. — MISKOLC, ADY: Életben maradni. Szí. amerikai zenés film. Kiemelt 1. helyár! Kez­dés: 5 és 7 órakor. — MIS^r KOLC-TAPOLCA, ADY: Víz és szappan. Mb. szí. olasz film­vígjáték. Felemelt helyár! Kez­dés : 7 és 9 órakor. — MIS-^ KOLC, VASAS PARKMOZI: Pat Garrett és Billy, a kölyök. Szí. amerikai westernfilm. 14 év! Kiemelt 1. helyár! Kezdés: 8 órakor. — NEHÉZIPARI MŰ­SZAKI EGYETEM: Poszeidon- katasztrófa. Szí. amerikai ka­tasztrófafilm. 14 év! Kiemelt l. helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — KRÚDY FILMSZÍNHÁZ: A sánta dervis. Szí. magyar film. Kezdés: f7 órakor. — MISKOLC- HAMOR, BÜKK: Gyilkos robo­tok. Szí. amerikai tudományos­fantasztikus film. Kiemelt hely­ár! Kezdés: f6 órakor. — RAD­NÓTI FILMSZÍNHÁZ: Piszkos munka. Mb. ausztrál western- film. 14 év! Kiemelt helyár! Kezdés: G órakor. — PERECES, BÁNYÁSZ: Szamárköhögés. Szí. magyar film. 14 év! Kezdés: G órakor. — KAZINCBARCIKA, BÉKE: Miért kell 6zárny az embernek. Mb. szí. szovjet film. 14 év! Kezdés: 4 órakor — Se­gítség, felszarvaztak! Mb. szí. olasz bohózat. 14 év! Kiemelt 1. helyár! Kezdés: 6 és 8 órakor. — LENIN VÁROS, DERKOVITS : A kicsi kocsi legújabb kaland­jai. Mb. szí. amerikai filmvíg­játék. Kiemelt 1. helyár. Kez­dés: fG és f8 órakor. — MEZŐ­KÖVESD, PETŐFI: Krokodil Dundee. Szí. ausztrál filmvíg­játék. Kiemelt 1. helyár! Kez­dés: G és 8 órakor. — SÁROS­PATAK, RÁKÓCZI: Becéző sza­vak. Mb. szí. amerikai film. 14 év! Felemelt helyár! Kezdés: hn4 és G órakor. — A karatéző Kobra visszatér. Mb. szí. ja­pán krimi. 1G év! Kiemelt 1. helyár! Kezdés: este n9 óra­kor. — SÄTORALJAÜJHELY, BÉKE: Szépleányok. Szí. ma­gyar dokumentumfilm. 14 év! Kezdés: 4 órakor. — Silverado. Mb. szí. amerikai westernfilm. 14 év! Kiemelt 2. helyár! Kez­dés: G és 8 órakor. — ÓZD, BÉKE: Menekülés a győzelem­be. Szí. amerikai film. Fel­emelt helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — ÓZD, ADY: A Jedi visszatér. Szí. amerikai tudo­mányos-fantasztikus film. Ki­emelt 1. helyár! Kezdés: 6 óra­kor. — TOKAJ, PETŐFI: Trük­kös halál. Mb. szí. amerikai krimi. 14 év! Kiemelt 2. hely­ár! Kezdés: G órakor. — EDE- LÉNY, MÁJUS 1.: A bál. Szí. olasz, szöveg nélküli zenés film. Felemelt helyár. Kezdés: fG órakor. — ENCS: Tánckar. Szí. amerikai musical. Felemelt helyár! Kezdés: G órakor. RÓNAI VIDEOMOZI A SAINT TROPEZ-I CSENDŐR Francia vígjáték Főszereplő: Louis de Funes Kezdés: 15, 17 és 19 órakor A klubteremben! Skála-áruk vására AZ UNIÓ ÁFÉSZ ÁRUCSARNOKÁBAN! Miskolc, Búza tér MOST VÁSÁROLJON: Fantázia rádiót Kvarclámpát R-17-es mosógépet CB-tetőantennát személygépkocsikra Lada dísztárcsát 2200 Ft helyett 1540 Ft-ért 800 Ft helyett 400 Ft-ért 1590 Ft helyett 1272 Ft-ért 2940 Ft helyett 1492 Ft-ért 128 Ft helyett 64 Ft-ért NAGY VÁLASZTÉKBAN VAS-MÜSZAKI CIKKEK 20-80 SZÁZALÉKOS ÁRENGEDMÉNNYEL ki SKALA ?■■■ ••“ ./ ; sa i ■ ­-jnr.TTr^T'- wm rJ

Next

/
Thumbnails
Contents