Észak-Magyarország, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-08 / 186. szám
1987. augusztus 8., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 13 Kiszelo mljako A bosszú élet titka vw.**«*-'- - ....... • » («awa A szófiai laboratórium készítményei Maria Sztefanova mérnök, a laboratórium vezetője munkatársával A Szófia—Párizs mell netrendszerű légi járat egyik gépe minden hónapban különleges szállítmányt visz. A küldeményben négy ampulla van, mindegyikben egy-egy gramm sárga por. A félreértések elkerülésére mindjárt hozzátesszük, hogy nem illegális kábítószer-kereskedelemről van szó. Az ampullák az L. Bulgaricum és az STR. Hermophilus baktériumkombináció sűrítményét tartalmazzák, amely rövid idő alatt hihetetlen mennyiségűre szaporodik. Egy gramm kon- centrátumból egy liter oltóanyag lesz, ebből pedig 10 tonna joghurt készíthető. Ez a joghurt pedig a 100 esztendős bolgárok „titkos fegyvere”, amely hozzásegíti őket a matuzsálemi kor eléréséhez. Bulgáriában fejenként évi 40 kg joghurtot fogyasztanak, ehhez hozzá kell még számítanunk a házilag készülő joghurtot is. A joghurt fogyasztása nemcsak évszázados hagyomány, de ismerik annak rendkívül értékes tulajdonságait. Minden alkotórész — fehérje, zsír, szénhidrát, vitaminok, sók és nyomelemek — a legkedvezőbb összetételben található meg benne. A bolgár joghurt kiváló tulajdonságait már a múlt században tanulmányozta Ilja Mecsnikov orosz tudós. Megállapítása röviden így összegezhető: a joghurt — a hosszú élet titka. A joghurt csodatevő hatását már az ókorban is ismerték. Hérodotosz „a trákok ajándékának” nevezi. A bolgár joghurt, a „kiszelo mljako”, bár látszatra ugyanolyan, mint amilyet a világ más részein készítenek, különleges tulajdonságait — ízét. aromáját, tápláló és gyógyító hatását — tekintve azonban egyedülálló. Különleges minőségét a bulgáriai éghajlati viszonyoknak és a hagyományos savanyító módnak köszönheti. Az utóbbi időben Bulgária már exportálja is a joghurt technológiájának licencét. Szófiában, a Vitosa-hegy közelében, a központi kísérleti termelő laboratóriumban készül a kiszelo mljako oltóanyaga. Innen indulnak a kis ampullák a világ különböző országaiba. Biológusok, orvosok, vegyészek, mérnökök dolgoznak a laboratóriumban. Az általuk készített koncentrátum hosszú évek munkájának eredménye. Maria Sztefanova mérnök, a laboratórium vezetője elmondja, hogy a jövőben egy még erősebb koncentrátumot hoznak forgalomba, amikor már nem grammokról, hanem, milligrammokról fognak beszélni. A laboratóriumban olyan baktériumokat is felfedeztek, amelyekből más, rendkívüli gyógyhatású savanyított tejtermékek készíthetők. A Vita joghurtot nagy sikerrel alkalmazzák a gyomor- és bélmegbetegedések gyógyításában. A Zdra- ve laktózmentes joghurt pótolhatatlan a csecsemők, a gyermekek és a felnőttek gyógyításában, ha nem fogyaszthatnak szénhidrátot, vagy valamilyen allergiás megbetegedésben szenvednek. A 100 esztendősök „titkos fegyvere”, a kiszelo mljako nem csupán a bolgárok nemzeti eledele, hiszen — az egészségesebb és hosszabb élet reményét ígérve az embereknek — kilépett az ország határain túlra is. Áz erfyrtá cipőgyárban „Vének tanácsa” Az asztal körül ülő ® négy férfi közölt alig van egy-két év korkülönbség: Paul Herold l)d. Karl Kroher 111, Joseph Schuth 711, Julius Taigel pedig 79 éves. Egyikük fölött sem szálltak el nyomtalanul az évek, fiatalos fellépésük azonban meghazudtolja korukat. Csütörtökönként, délután kettőkor szoktak találkozni Julius Tai- gelnál, az erfurti Paul Schafer Cipőgyár igazgatóhelyettesénél. Paul Herold valamikor az Umformtechnik nevű vasmű igazgatója volt. Érdemeit két ízben a Nemzeti Díjjal ismerték el. Kari Kroher a mai Marx Károly Mikroelektronikai Kombinát elődjének a munkáját irányította hosszú évekig. Joseph Schuth a Stadtilmi Kardántengely- gyárat igazgatta. Julius Taigel pedig még ma is felelős beosztásban dolgozik a cipőgyárban. Tizenöt évvel ezelőtt Heinz Diessnernek, a cipőgyár igazgatójának fejében született meg a gondolat, s azon nyomban meg is bízta Julius Taigelt: keresse fel a megyében azokat az egykori igazgatókat, akikről köztudott volt, hogy eredményesen működtek vállalataik élén, s beszélje rá őket arra, hogy lépjenek be a cipőgyárban létrehozandó „vének tanácsába”. A testületben végzett tevékenységük kezdetét nyugdíjaskoruk legszebb éveiként emlegetik az idős férfiak. Szinte szárnyakat adott nekik — állítják — a beléjük helyezett bizalom. Műszaki téren elegendő ismerettel és tapasztalattal rendelkeztek, egyiküknek sem okozott különösebb nehézséget a cipőiparhoz való „átpáii’tolás”. A bőrfeldolgozás területén persze csak egyikük mondhatta magát szakembernek: Julius Taigel. Így hát ő lett a munkacsoport feje. A „vének tanácsának” legfontosabb feladatai közé tartozik a gyár fejlesztési terveinek átvizsgálása, az előirányzottnál jobb megoldások keresése. Máskor pedig például azt bírálták el, milyen eredménnyel járt valamely változtatás, s mely ötletekkel szolgálhat más, szintén felújításra váró részlegek számára. A sikerek igazolták a tanács lét- jogosultságát. Vitáik eredményeként nem egy kitűnő ötlettel szolgálhattak az. illetékes vezetőknek. A javaslatok megvalósítása közben akadtak persze konfliktusok is, hisz melyik vezető fogadja szívesen egy nyugdíjas — ráadásul más szakterületről jött — kolléga tanácsát. A „vének tanácsúnak" tagjai mindent megtettek, hogy eloszlassák az előítéleteket. A varróautomata volt az első megvalósított ötletük. Olyan gépet akartak létrehozni, amely önműködően elvégzi a rendszeresen visszatérő varratillesztési és mintaké- szitési műveleteket. Majd egy évtizeden keresztül újra meg újra napirendre került ez a terv az igazgatóhelyettesi irodában megtartott tanácskozásokon. Ám a megbeszélésekre meghívott illetékeseket sokáig nem lehetett megnyerni az ügynek. Ma viszont már működik. Üzembe helyezését hosszú fejlesztőmunka előzte meg. S. hogy ebben a „vének tanácsa" milyen mértékben vette ki a részét, azt csak kevesen tudják. Paul Herold tárgyilagosan ecseteli az e téren szerzett tapasztalatait: „Ha valakinek az orra alá dörzsöljük, hogy erre vagy arra a megoldásra magától is rá kellett volna jönnie, akkor legtöbbször eleve elutasítja a javaslatunkat. Az illetékes jelenlétében addig tárgyalunk valamely probléma lehetséges megoldásáról, amíg az illető ki nem jelenti, hogy épp ebben a pillanatban jutott eszébe, mit kell tenni. Ezután már sajátjának tekinti az ügyet.” A „vének tanácsának" tagjai megtekintik a cipőgyár idősebb dolgozóinak munkahelyét. Joseph Schuth, Paul Herold és Julius Taigel (balról jobbra) között Edith Zöllner, a nőkből álló kollektíva művezetője. Kutatómunka a tengeren A mélység világa A Szovjet Tudomá• nyos Akadémia meghívására Moszkvában járt Jacque Yve Cousteau, a híres utazó, a Világtenger kutatója, kiemelkedő feltaláló, számos könyv és film szerzője. A közvélemény-kutatás szerint Cousteau Franciaországban a népszerűségi listán az első helyen áll. Szovjetunióbeli tartózkodása idején a francia tudós interjút adott az APN tudósítójának. Az alábbiakban látogatásának céljáról beszél. — Moszkvába azért érkeztem, hogy részt vegyek a Bering-tengerben folytatandó közös francia—szovjet—amerikai expedíciót felkészítő tárgyalásokon. A kutatásokhoz felajánlottam Alsion nevű hajómat, amelyik jelenleg a Csendes-óceán észak-amerikai partjainál horgonyoz. Tanulmányozni kívánjuk a tengeri növények és mikroorganizmusok fotoszintézisét, amelynek termelékenységétől egyenes arányban függ a vizi élet, hiszen a tenger afféle „kék legelő”. Hasonló kutatásokat folytatnak a Világtenger más részein is. Második hajóm, a Calipso, jelenleg Üj-Zé- land partjainál található, onnan Mikronéziába, Ausztráliába és Új-Guineába indul majd tovább. A kor egyik legégetőbb problémájának Cousteau a környezet- és egyebek között a vízszennyezést tartja. — Nehéz lenne megmondani, hogy a Világtenger szennyezésének melyik fajtája a legveszélyesebb. Bolygónk viztartalékát, hogy úgy mondjam, „komplex” károsodás éri. Ezalatt értendő mind a vegyi szeny- nyezés, mind pedig a mechanikus rombolás, amelyek együttesen sokszorosára növelik a pusztító hatást. Az óceánt egyelőre nem fenyegeti halálos veszedelem, de kétségtelenül gyógykezelésre szorul. Egyetlen reménysugarunk a Világóceán szennyezésének az utóbbi időben megfigyelhető lassuló üteme. Lehet, hogy 15—20 év múlva a helyzet stabilizálódik, sőt, javulni kezd. Ugyanekkor nem engedhetjük meg, hogy a dolog spontán módon folytatódjék. Kötelesek vagyunk ellenőrizni az óceánban végbemenő folyamatokat, minden rendelkezésünkre álló eszközzel azon kell lennünk, hogy javítsunk a helyzeten. Most az első számú teendő kijelölése a legfontosabb feladat. A Szovjetunió kormánya például az óceán megmentésére egy globális program megvalósítását javasolja. Cousteau ezt a következőképpen kommentálja: — A Szovjetunió helyesen járt el, mivel kézzelfogható eredményt csakis az országok többségének egyesített erőfeszítése révén érhetünk el. Nem szabad ölbe tett! kézzel várni, amíg megrázó események késztetnek majd cselekvésre. A bhopali, a rajnai, csernobili és más szerencsétlenségeket értem ez alatt. Ezek tragikus események voltak, de legalább egyes országok vezetőit kimozdították a tétlenség és ömnyugtatás állapotából. Hogy előbb-utóbb egyesítik-e majd erőfeszítéseiket, az nagyban függ a közvélemény nyomásától.
