Észak-Magyarország, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-06 / 184. szám
1987. augusztus 6., csütörtök ÉSZAK-MAGVARORSZAG 7 Labdarúgás, NB II. Változatos, Eger SE—DVTK 1-0 (1-0) Eger, 2500 néző. Vezette: Fekete. DVTK: Nagy — Szlifka, Leskó, Dózsa, Takács — Molnár, Szűcs, Fükő — Lengyel, Kiss, Kölln. Edző: Száger György. Csere: Szűcs helyett Huszák, a 46. percben. A mérkőzés kezdetiére „időzítve” cseperegn.i kezdett az eső. Ez nem zavarta a diósgyőri szurkolókat (tehettek vagy százan), akiik túl- kialbálták a csendes egri nézőiket. Héroim perc keltett ahhoz, hogy a DVTK kiszabaduljon a hazaiak nagy nyomása alól. Az 5. pereiben László ajtó-ialbtók helyzetiből 5 méterről fölé fejelt. A 10. percben Takács sárgalapos figyelmeztetésben részesült, mert kézzel lerántotta Voj- tekovszkyit. A 15. percben László átverekedte magát Dózsán, aki az ötösön buktatta a megítélt 11-est, Tatár a felső lécre vágta. Az egriek a mezőnyben ügyesebben adogattak, fölényt harcoltak ki, nagy munka hárult a piros-fehérek védelmére. A 27. pereiben Kölln lesről lőtt a hálóba, majd Szlifka reklamált, Fekete pedig újra elővette a sárga kártyát. A 29. pereiben Leskó láibáról leperdült a labda, Simon rácsapott az ajándékra, 14 méterről lőtt, a pettyes Nagyot is érintve vágódott a hálóba. 1-0. A 34. perében Szert vágta fel a kitörő Lengyelt, Fekete kezében megint villant a sárga lap. Később Leskó javíthatta volna hibáját, de hat méterről magasan fölé fejelt. Három perccel ezután Kölln kapura lőtt labdájába Leskó beleért, de az bálszerencséjére kifelé pattiant róla. A 46. percben Huszák a jobb oldalon elfutott, majd beadott és az érkező Fükő A zágrábi férfi salkkv.ilág- baljnolki csoportban a 4. forduló után 'is őrzi veretlenségét Pimltiér József. A szépen küzdő magyar sakkozó tartja helyét az élcsoportban, ezúttál felzárkózóit t mellé a Fülöp-szigeteki Torre. Pintér — sötét bábukat vezetve — negyedik erőpróbáján döntetlent ért el a kubai Nogueiras ellen. Az áll'lás: Pintér, Tőrre 14 méterről a bal kapufát találta el. Az iramra nem lehetett panasz, hol az egyik, hol a másik kapu előtt lüktetett a játék. A vendégek bátran rohamoztak. A 61. percben Molnár baloldali éles beadásáról Lengyel és Huszák is lekésett. A DVTK beszorította az Egert, szinte a levegőben lógott az egyenlítő gól. A 72. percben Simon éles, beadásszerű lövését Nagy bravúrral tenyerel- te ki a léc alól. A 82. percben Kölln erőszakosan megszerezte a labdát a 16-oson, aztán jobbal 10 méterről a bal kapufát találta telibe, majd Kiss bambája zúgolEtél a bal kapufia mellett. Az első félidőben az egriek, a másodikban a vendégék futballoztak szervezettebben, így a DVTK az egyik pontra rászolgált volna. Kár, hogy a vasgyáriak az első félidőben nem tudtak kibontakozni, kapura veszélytelenek voltak. A szünet után igen biztatóan mozgott a DVTK. Nagy akarással futballoztak, és elveszett labdát nem ismerve küzdöttek. Lendületes akcióikat vezettek, és ha szerencsésebbek, kiegyenlítenek, összességében a jó mérkőzésen az egyébként kitűnően játszó Leskó hibája döntött. Jók: Szlifka, Nagy, Kölln. Száger György: — A két kapufa és a 7-3-as szöglet- arány elég bizonyíték ahhoz, hogy mást ne kelljen mondanom. 3—3, Nogueiras, Seinawan 3,5—2,5, N'ifcol'ics, Korcsnoj, Eingom 2'—3 (T—11), iPoluga- jevsizlkij, Granda-íZumiga 2— a, Elveszt 1,5 (4), Hullák 1,5, Inkiov 1 (sz), Barlov 0,5 (2, fiz), Hicikl (0,5 (2), Miilés, Grünfeld 0,5—0,5 (1—1, sz— sz), Baragar 0 pont. Az 5. fordulóban Pintér József Ein- gornnal méri össze tudását, ő vezeti a világos bábuikat. Csak röviden... i KÖNNYŰBÚVÁR össze- itetlt honvédelmi bajnokság — Máilyi-ltó. Eredmények, férfi felnőtt: 1. Komárom, ... 5.. Neptun A, 6. Neptun iB. Felnőtt női: 1. Kecskemét,' ... 7. Neptun. Ifjúsági fiú: 1. Neptun Klub, Matyi, 2. Kazincbarcikai Kö.ny- nyűbúvár Klub. LABDARÚGÁS. SZÖVOSZ Kupa ’87, kispályás labdarúgás, területi döntő, Debrecen. Az Edelény.i Áfészférfi- ■együtltese csoportelsőként jutott be az augusztus 29— 30-ii, Zalaegerszegen sorra kerülő országos döntőibe. A Mezőcsáti Afész női együttese viszont, nem tudta kiharcolni a továbbjutást. iHegyalja Kupa — Aibaúj- szántó, Mád. A selejtezőben: Albaújszántó—lErdőbénye 5-0. Máid—iHegj'iallja Tsz, Bekecs 11-0. A 3. helyért: Hegyafflja Tsz—lErdőbénye 4-2. Az 1. helyért: Mád—Aibaú jszántó 5-0. TENISZ. Vízmű Kupa országos verseny, Kazincbarcika. Eredményeit, H. osztályú férfi egyes: 1. Kosztoványi TH. Papp J. SE), 2. Klucs (MiEAIFC). IH. osztályú férfi egyes: 1. Uirfoán (Gyöngyösi SE), 2. Feite (DVTK). Női egyes: 1. Halász (DVTK), 21. Salamon (DVTK), 3. EHhart- né (DVTK). Serdülő fiú egyes: 1. Váilfi (Goldberger), 2. Mező (Eger SE), 3. Varga (K. Vízmű) és Koós (Özd). ÚSZÁS. Az elmúlt hót végén Nyíregyházán rendezték meg az úttörők országos bajnokságát, melyen sikeresem szerepeltek a Vízművek SC sportolói. Két harmadik, két negyedik, három ötödik, két hatodik és három hetedik helyezést érteit el. A legeredményesebb Gerzsényi Ágnes és Györgyik Róbert volt, akik 100 mellen, Illetve 100 gyorson egyaránt bronzérmet vehettek át. A bajnokságon 46 olimpiai pontot szereztek a miskolciak és ilyen sikert eddig még sohasem produkáltak. ATLÉTIKA. Az NSZK— Csehszlovákia — Lengyelország — Magyarország válogatott gyalogiovtedalon a DVfTK sportolói közül Kovács A., Veréb és Kánya vesz részt. Kolodzey Tamás Pintér az élen TOTÓSAROK. 32. HÉT Az Észak-Magyarország tippjei 1. BAYERN MÜNCHEN—HAMBURG. Otthonában siem mehet biztosra a megújult hamburgiakkal szemben a bajnak. 2. BREMEN—KARLSRUHE. Jelentős vérveszteségeket szenvedett el a brémai gárda, könnyen gondjai támadhatnak az újonc ellen. 3. SCHALKE 04—HANNOVER. Otthonaiban gyűjtögeti elsősorban a pontokat a Schälke, de a lendület röipíthelti az újoncot előre. 4. MÖNCHENGLADBACH—UERDINGEN. Nem lehet kétséges az-egyre inkább összékovácsolódó hazaiak sikere. 5. NÜRNBERG—STUTTGART. Idegenben nem remekelnek a stuttgartiak, ezúttal sem valószínű győzelmük. 6. FC HOMBURG—LEVERKUSEN. Sokat költött játékosvásárlásra a Leverkusen, nagyobb erőt,képvisel, győzhet. 7. BLAU WEISS—SAARBRÜCKEN. Az első vonalitól elbúcsúzott csapat otthonában miniden bizonnyal kevés pontot hulfajit el. 8. S. KICKERS—AACHEN. A Kickers általában kihasználja a pá- lyaelőmyt, most sem teketóriázik. 9. DARMSTADT—K. OFFENBACH. Jó esély a hazai siker, a papírformát a vendégek helytállása borítaná. 10. MEPPEN—DÜSSELDORF. Üjo.nc és kieső csatája, valószínűleg a vendégek kerekednek felül, esetleg döntetlen lehet. 11. ULM—SOLINGEN. A bajnoki küzdelmek kezdetén minden együttes saját környezetében gyűjtögeti szorgalmasan a pontokat. 12. REMSCHEID—FREIBURG. Az újonccsapatok ilyenkor még lelkeseik, de ha a rutin kerekedik felül, akkor kevés az esély. 13. ST. PAULI—BAYREUTH. A sikertelen osztályozó-!; követően az a nagy kérdés: mennyit vett ez ki a hazai együttes tagjaiból? +1. BAYERN MÜNCHEN—HAMBURG I. f. A szünetben alighanem még semmi nem dől el az Olimpiai stadionban. x 1 2 2 1 1 2 J _____ 1 x 2 J_____ J___ 1 2 2 x x 1 1 2 1 x 2 x \____ i A tlétika, felnőtt OB — Miskolc Először „költözik” vidékre a sportok királynője A SPORTÁG történetében először kerül sor Vidéken a felnőtt magyar atlétikai bajnokságra. Örvendetes, hogy a rendhagyó viadalra Miskolcon, a DVTK műanyagpályáján kerül sor. Augusztus 19—20—21-én tehát a borsodi megyeszékhelyen randevúzik. a teljes hazai élgárda, s remélhető, hogy ezt -figyelembe veszik a sportág hívei és sokan látogatnak majd ki a stadionba. A napokban a DVTK vezetőitől megkaptuk az OB teljes programját, időbeosztását. Jóllehet az eseményig még két hét van hátra, a gépezet már teljes erővel működik. A rendező szervek: Magyar Atlétikai Szövetség, Borsod Megyei Tanács V. B. ifjúsági és sportosztálya, DVTK. az Érdekességekről. A bajnokok érmet, virágot és tiszteletdíjat (vázát) kapnak. A második és harmadik helyezettek jutalma érem és virág lesz. A vándordíjas számok nyertesei természetesen -külön jutalmazásban részesülnek. A legjobb férfi és női atléták között 30—30 ezer forintot osztanak szét. A legeredményesebbek 15—15 ezret, a másodikok 10—10-et, a harmadikok pedig 5—5-öt vehetnek át. A háromnapos eseményre meghívottak előzetesen megkapják a műsorfü- izetet, a fogadásra szóló invitálást. A bajnokság rendezéséért felelős: dr. Nyerges Mihály, a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkára, dr. Szá- deczki Zoltán, a megyei tanács v. h. ifjúsági és sportosztályának vezetője, valamint Tóth Lajos, a DVTK társadalmi elnöke. Az OB versenybírósága így fest; elnöke: Giczei Csaba, a MASZ képviselője. Helyettese: Ab- lonczy Bertalan, a Borsod Megyei Atlétikai Szövetség Szabó Zsolt, a DVTK középtávfutója remélhetőleg kitesz majd magáért az OB-n. elnöke. Technikai helyettes; Piczil Sándor, a DVTK edzője. Titkárok: dr. Tölg-Mol- nár László, a MASZ versenybíró bizottságának vezetője és Weigert Ilona, a DVTK képviselője. A versenyigazgatói tisztet Fazekas Miklós, a DVTK ügyvezető elnökhelyettese tölti be. A szervező bizottság — a zavartalan munka érdekében — megalakította gazdasági, ver- 'senyrendezési, kulturális, technikai, rendezvény, reklám és propaganda, továbbá az eredményhirdetések szervezéséért felelős csoportját. A megnyitó főrendezője Fü- geczky Róbert középiskolai testnevelő tanár. A DVTK SPORTTELEP előkészítése, csinosítása megkezdődött. Kialakítják a verseny- és gazdasági irodákat, a sajtóhelyet, gondoskodnak a meghívott vendégek méltó elhelyezéséről. A bejáratoknál információs táblákat helyeznek el, melyeken feltüntetik, hogy hol találhatók a? öltözők, fürdők, hol lesznek a versenybíróság hivatalos helyiségei és így tovább. Gondolnak a nézőkre: mindenki számára elérhetővé teszik a pontos programot, az időrendet. A megnyitóünnepségre augusztus 19-én, szerdán, 16 órától kerül sor. Az első napi döntők, illetve eredményhirdetések: rúdugrás, hármasugrás, kalapácsvetés, 100 ,m gátT futás, 110 m gátfutás, női 1500 m, _női súlylökés, női 5000 m. Augusztus 20-án, csütörtökön női és férfi 400- on, férfi súlylökésben és gerelyhajításban, női és férfi 100 méteren, 3000 m akadály- futásban, férfi magasugrásban, női távolugrásban és diszkoszvetésben dől el az érmek sorsa. Az augusztus 21-i döntők: női 400 gát, valamint 200 és 800 méter, férfi távolugrás és diszkoszvetés, női magasugrás, gerelyhajítás, női 3000 és férfi 5000 méteres síkfutás. K. T. Egyesületi elnökök tanácskoztak Napirenden: a gazdálkodás, az utánpótlás-nevelés Életképesnek és hasznosnak bizonyult Miskolc Város Tanácsa ifjúsági és sportosz- tályánaik az a kezdeményezése, hogy a kiemelten kezelt egyesületek elnökei meghatározott időközönként találkozzanak, megismerjék egymás eredményeit, a siker személyi, tárgyi és anyagi feltételeit. Tapasztalatcserének tervezték ezeket a tanácskozásokat, amelyeken az örömök mellett a gondok elemzésére is sor kerül, s szeretnék, ha a problémákra a megoldást keresnék, ne pedig a magyarázatot. A BÉV SC-nél tartott ilyen jellegű tanácskozás után a DVTK adott otthont a harmadik elnöki tanácskozásnak. Napirenden a gazdálkodás, a szakmai munka és az utánpótlás nevelése szerepelt. A miskolci egyesületi vezetőket Gutman József, a DVTK ügyvezető elnöke tájékoztatta. Ismertette az anyagi lehetőségeket, s azt, miszerint a központi támogatás fokozatosan csökken (ezzel minden egyesületnek számolni kell!) s belátható időn belül teljesen megszűnik. így akarva, akaratlanul előtérbe kerül a helyi összefogás, megnő a bázisvállalatok szerepe, s előtérbe kerül az önellátás. Biztató, hogy a DVTK négy komoly bázissal is rendelkezik. Közel egy évtizedes stagnálás után az LIvM emelte a támogatás összegét, s remélik: a többiek is felzárkóznak. Az egyesületi vezetés nagy reményeket fűz a gyáróriással közösen kialakított melléküzemághoz is. Az anyagiak ilyen formában történő előteremtése egyébként az ország más vidékein már alkalmazott és bevált gyakorlat. A DVTK-nál is létkérdés ennek megvalósítása, minél gazdaságosabb és jól profitáló üzemeltetése. Azért is szükséges ez, mert a melléküzemágnak jelentős szerepet szánnák az alapvető létesítmények karbantartásában, s az esetleges korszerűsítésben. Ezt követően az utánpótlás helyzetéről, a nevelés rendszeréről Budavári László adott tájékoztatást. Elmondta, hogy az elmúlt éveikben — a teniszezőket kivéve — minden szakosztálynál a sportiskolái rendszert alkalmazzák — évfolyamonként egy-egy edző irányításával. A birkózóknál és a súlyemelőknél elkezdték az úgynevezett felvivő rendszert, a többieknél az átadás dominál. Hét általános iskola és két tagozatos gimnázium jelenti az utánpótlási bázist, de újabb két oktatási intézménnyel kötöttek együttműködési szerződést. A nevelőmunka milyenségét fémjelzi, hogy az utóbbi két évben ugrásszerűen .megnőtt a minősített utánpótlás korosztályú versenyzőik száma. 1986-ban 466-an voltak, 90-nel többen, mint egy évvel korábban. A még hatékonyabb munka érdekében keresik a korszerűbb formákat, jelenleg a testnevelés tagozatos iskolák helyett sportosztályok indítását tervezik. Egy osztályba egyazon sportág tehetségei kerülnének. Az átalakítás után az eddigihez hasonló együttműködést akarnák kialakítani a 114. Sz. Szakmunkásképzővel, az 1. Sz. Szakközépiskolával, a Földes Gimnáziummal, valamint a 21-es és 40-es számú általános iskolákkal. A lehetőségek szélesítéséhez szükség van az öktatási intézmények vezetőinek az eddiginél pozitívabb hozzáállására. Ezzel kapcsolatiban Kazinczy László testnevelő tanár, a Miskolci Diáksport Bizottság elnöke hangsúlyozta, hogy az érdekelteknek legalább 5—6 éves távlatokban kell gondolkozniuk, s így a megfelelő utánpótlásbázis csak a korábbi sportiskolái forma lehet. A mostani gyakorlat ugyanis az egyesületi szintre történő összezsugorodást eredményezte, s a sport egyetemes érdekeit alárendelte a szűk egyesületi érdekeknek. Sürgette a sportkollégium mielőbbi megteremtésének szükségességét is. Csótai József, a MEAFC ügyvezető elnöke arról beszélt, hogy a Miskolc sportját önzetlenül szeretőknek városi méretű sportpolitikai koncepcióban kell gondolkodniuk. Egyetértését fejezte ki a tehetségek céltudatos — kluíbok közötti — cseréjével, ha a sportoló átirányítása az eredményesebb munka feltételeivel párosul. (kossárik)