Észak-Magyarország, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)
1987-08-20 / 196. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1987. augusztus 20., csütörtök BÁNK BÁN A vendégek a vendéglátók. Legalábbis abból gondolom, hogy mire a megbeszélt időpontban kollégámmal betoppanunk a miskolci műteremlakásba — a négy vologdai művész ideiglenes otthonába — már terített asztal vár minket. Jelena kérdez, Szergej Veszelov pedig néhány percre eltűnik, hogy odakészítse a kávét és a teavizet. Augusztus másodikén érkeztek; Jelena Bori- szovna Szavina művészettörténész, Jan Julianovics Krizsevszkij, Szergej 'Boriszovics Veszelov és Szergej Mihaj- lovics Ijevlev festőművészek. Ahogyan Jelena kedvesen bemutatta őket, mindhárman igen tehetségesek, „értékelik” őket, azaz műveikkel nemcsak a kiállítótermekben lehet találkozni, de a folyóiratokban is, sőt múzeumokban is. Krizsevszkij elsősorban a lelki problémákkal foglalkozik, Ijevlev minden anyagHenrik Svane 41 éves. Az egyetemen zenét tanult. A zongora nagy barátja. Gondolom, ők ketten sdkra vihették volna, Henrik tehát és a zongora. Henrik Svane mindemellett közösségi érdeklődésű ember. Nem elégíti ki egy hangszer. Sok-sok éjszaka, sok-sok találkozás és beszélgetés gondolatában odáig jutott: elmegy Jyíllamd déli vidékére — ott született — és éppen Tofithmd városaiban keresi meg a tanács vezetőit az ötlettel. Azzal az ötlettel, hogy alkalmas lenne a hely egy népfőiskola létrehozására. E népfőiskolán zenét és színházait „gyakorolhatnának” azok, akiknek Van ilyen ambíciójuk. „El- fogadják-ie?” az ötletet. „Él.” — mondták a város vezetői, és már csak alkalmas épületet kellett nézni. És persze pénzt is keríteni az indulásihoz, az épület otthonossá tételéhez. Azt mondja Henriik: „Tőiké kellett. De honnan vegyük? Azt találtuk ki, hogy a gazdagabb emberekhez fordulunk egy felhívással. Azokhoz, akik szeretik a zenét és a színházat. Arra kértük őket, hogy támogassák, egy új népfőiskola létrejöttét! Nem bíztuk mindezt csak papírra és leírt felhívásra. A barátaim és én sóik ember,t kerestünk meg személyesen, elmondtuk a terveinket. Soha még ilyen ügyre nem adtaik Dániában annyi pénzt, mlint ennek a népfőiskolának a megszületésére: 2 millió 500 ezer korona jött össze!” (Ha érdekel valakit, hét forinttal kell ezt megszorozni) ... Dániában — a szó nemes érteimében — nagy kultusza van a népfőiskoláknak. Jelenleg több, mint száz működik. A toftlundi — Den ban otthon van, Veszelov pedig igazán érdekes egyéniség, ikon-restaurálással foglalkozik. Mindhárom festő először élvezi az észak-magyarországi képzőművészek vendégszeretetét, de nem idegenként érkeztek hozzánk. Jövőre lesz tízéves a vologdai és az észak-magyarországi képzőművészeti csoportok együttműködése, onnan is többen jártak nálunk, tőlünk is sokan megfordultak már náluk. S ahogy az már lenni szokott, sok-sok órát beszélgettek át, barátságok szövődtek, iűgyhogy vendégeinket most sokfelé várják műteremlátogatásra, baráti eszmecserére. Bizony szerencse, hogy egy hónapot töltenek nálunk, mert így a baráti meghívásoknak nem kell nemet mondani. Hiszen sok minden más programot is előkészítettek nekik a vendéglátók. Az első két héten Sonderjydke Hojsikole for rnusilk og teater — hároméves. A fiiaitailoik közé tartozik tehát. Áim így is nagy a vonzereje; szerte az országban ismerőik, külföldről is vannalk jeHentikezők kurzusaikra. A népfőiskoláikon egyébként 17 éves kortól .tanulhat, ismerkedhet, gyakorolhat, fejleszthet képességet, hozhatja .magáit „rendibe” valaki. A hallgatói korhatár nem szabott, találkoztunk mi hatvan-lhetven, s még több évesekkel is (erről majd .később) ... A toftlundi népfőiskolán 65-an vehetnek, részt egy- időben a nydlc hónapos kurzuson. Arról, hogy kit vesznék fel, az igazgató dönt. A jelentkező benyújtja a szükséges irományokat, önéletrajzot ad, aztán elbeszélgetnék véle. Ennyi — mondja Henrik Stvane — elég ahhoz, hogy dönteni lehessen. Űg.y tetszthet, diktatórikus dolog ez. Henrik csak rázza a fejét. — „Éppen elég információ az, amit a leírt elképzelésekből, a vágyaikból és a beszélgetésből kapok. Ami pedig a lényegét illeti, szabad a pálya. Vagyis: nincs eleve elrendelt tananyag. .Ezt sem én, sem a többi tanár nem szabja meg. Egy pi.ng- po.ngmeccslhez tudnám .hasonlítani a dblgot: a diáik te elmondja az elképzeléseit, a tanár is, így alakul majd ki, hogy ez a 65 ember mit csinál nálunk a nyolc hónap idején. Mindenki elkészíti a maga egyéni tanulmányi tervét, heti 14 órára ... ” Az idén „.végzettek” közül a színházasok a Ham,lettel foglalkoztak. Ami azt jelenti : ismerkedtek a kor történelmével, a korszak gazdasági, 'kulturális életével, Shakespeare munkásságával a megyénkben barangoltak, megfordultak a legszebb tájainkon, felkeresték műemlékeinket és irodalmi emlékhelyeinket is, ezekben a napokban pedig a nógrádi Mát- raalmáson dolgoztak a művésztáborban. Siklósi László, a területi szövetség művészeti titkára mondta el, hogy nem véletlenül volt ez a kiruccanás. (Még Egerben is eltöltenek majd néhány napot.) Az együttműködésben az észak-magyarországi csoport vesz részt, az pedig Nógráddal és Hevessel teljes. Mátraalmáson egyébként dolgozni fognak a művészek együtt a magyar képzőművészekkel. Persze eddig sem pihentek. Jelena Szavina mondta el, hogy egy ilyen alkotótáborozás fő célja mindig, a másik művészeti életének megismerése. Annak kitudása, milyen gondolatok foglalkoztatják az itteni művészeket, s és így tovább... A zenészeik Mozart Varáasfuvolá- jáit választották, hasonló ^környezettben” ... ÉB fontos dolog: a nyolc hónapos kurzus végén, a színházasok is, a zenészek is bemutat jáik a műveiket. Vagyis produkálnak. Toffitllund városa tehát ezt is „megnyerte” azzal, hogy belfogad,ta a n'épfőisko- lásoikat. De neim csupán Toftlundiban tudják megmutatni magúikat a népfőiisko- lások, Dá nia-szerte kapnak lehetőséget (a profi színházak, intézmények sem rázzák le őket, mint szegény rokonokat) a bemutatkozásra. Henriik Svane: „Mi nem szakképzést adunk. Ha röviden kellene a lényeget mondani, azt mondom: ez a népfőiskola emberi, szociális képzést ad azoknak, akik részt vés,znék a kurzusainkon. A mi népfőiskolánk lényege az, hogy az egész .embert alakítsa! Fiatalok jönnek hozzánk. Tele vannak problémáikkal. Minden lehetőséget meg kell adnunk nekik, hogy ezeket a problémáikat megbeszéljék egymással, megtárgyalják a tanárokkal. S van egy érdekesség nálunk: tudott dolog, hogy a zenészek együttesben élnek, gondolkodnak, dolgoznak. A színház inkább egyéni ügy. Kiderült, nagyon jól házasítottunk itt Tóit- lundiban; lehetőségét adunk arra, hogy megtanulják egymás munkáját becsülni. Lehetőséget kapnak arra, hogy megismerjék a másik «-szenvedését«, amíg a dolog létrejön ...” Elmondta az igazgató azt is, hogy rengeteg az energia ezekben a fiatalokban (többségbén ők vannak jelen a nyolc hónapos kurzuson), s a népfőiskolának azt hogyan kapcsolódnak azok a valós élethez. Ehhez persze az embereket, a tájat is meg kell ismerni, együtt kerek az egész. Ami egyébként személy szerint őt illeti, nem kevés megoldandó feladata van. Hiszen elő kell készíteni a jubileumi kiállítást. Nem panaszként, inkább tényként említette Jan Julia- ríovics Krizsevszkij, hogy „sűrű” programot állítottak össze vendéglátóik. Így azután az élmények inkább ka- leidoszkópszerűen villannak fel, idő kell, amíg leülepednek. „De a legszebb, a legjobb benyomásaink vannak idáig” — mondja. Szergej Mihajlovics Ijevlevet a szó szoros értelmében minden érdekli, a növényzet, a természet, a sokféle fafajta és főleg az emberek. S úgy érzi, az ilyen élményekre azért is szükség van, mert ha más népet megismerünk, a magunkét is jobban értjük. Szergej Boriszovics Veszelov — idővel a tea is elkészült, oroszosán erősre — azt mondta, náluk otthon sokat írnak, sokat beszélnek rólunk. Gazdaságunkról, politikai életünkről. Öt ez érdekli, jó volt személyesen tapasztalni a hallottakat. De ami még foglalkoztatta és foglalkoztatja, az az emberek közötti viszony, s úgy látja a magyarok szívélyesek egymáshoz. S azután azt sem utolsó dolog megfigyelni, hogy milyen kapcsolatban van egymással ember és természet. Az emberek különbözőek, pláne a művészek. Van, aki mindent — akár egy napló — lerajzol, más csak néhány skiccet készít, a többit belső fénykép őrzi. Van, aki a megélt élményt gyorsan megfesti, másnak talán évek múlva tér vissza... De azt mondják, időtálló élményeket szereztek. Mi pedig várjuk majd azt a jubileumi kiállítást, tíz év művészi s emberi mérlegét. kell felvállalnia: a jó energiákat szabadítsa fel ezekben az emberekben! Mondott még megszívlelendőt: a tanárnak is az ad, az adhat a munkához energiát, hogy részesévé válik az egyes ember kiteljesedésének; részese problémái megoldásának, eredményei Sikerének. — „Nekem — mondja Henrik Svane — életformám az, hogy tanítóik, hogy vezetője vagyok ennek a népfőiskolának. És soklait adunk arra, hogy az itt tanító emberek teljes létükkel kötődjenek az intézményihez. Ez azt jelenti, hogy az egész család tagja ennék az iskolának, az óráikon kívül is itt élik napjaik jelentős részét. Roppant fontos dolognak tartjuk a két ember közötti beszélgetést. Ügy kell ezt érteni, hogy lehetőséget kap a diák, hogy diáktársával beszélgessen; a tanár a diáikkal szót váltson; a diák az igazgatóvál, a diák a konyháiban dolgozókkal, és így tovább ... Fontos dolog ez, nevelési alapállásunk felkiáltójele! Itt azt topja meg nyolc hónap alatt a hallgató, aimii az érdeklődésének megfelel. Hogy ezt a lehetőséget mennyire használja saját javára, csak rajta múlik ...” Már szóiitaim korábban e népfőiskola mottójáról, plakátjáról. „Amusez-vous bien!” — Szórakozzatok jól! Azt is lejegyezhettük: azoknak a zenészeknek, azoknak a színházi deszkákra kiállóknak, akik itt részt vesznek egy nyolc hónapos kurzuson, megtanítják: „Bárhol muzsikálsz, vagy játszol, ne az épület körülményeivel törődj! Hogy ez se jó, még az se szuper... Egyet végy figyelembe: akik a nézőtéren ülnék, azok sem ostoba, buta emberek, azok is tudnak valamit! A színpad itt is színpad! Ne saját magad respektáld tehát a tudásoddal, legalább ennyire azokat is, akik lent ülnék a nézőtéren! Csak így lehetséges, hogy te is, ők is jól érezzétek magatokat!” T. Nagy József Bőnk bán (Blaskó Péter) Nagy nemzeti ünnepünk előestjére nagy nemzeti drámánk televízió-változatát tűzte műsorra a Magyar Televízió. Túlzás nélkül mondható: a mű méltó az alkalomhoz. A két és fél órányi terjedelmű tévéváltozat alighanem százezrekhez, vagy éppen több millió nézőhöz közvetítette Katona József halhatatlan művét, köztük — félek — sokan a felnőttek között is most ismerkedhettek meg először ezzel a remekművel. De kongeniá- lis tolmácsolásban. A Bánk bán értékeinek méltatása talán szükségtelen, hiszen az 1213-iban történt esetet feldolgozó dráma, a királyt helyettesítő Bánik bosszúállása az ország népét semimibevevő és az ő feleségét, Melindát öccse, Ottó kezére játszó Gertrudis királynén, iskolai (tanulmányokból, a képernyőn is látott operaváltozatból, korábbi színházi előadások közvetítéseiből szinte minden érdeklődő előtt ismert lehet, a kvalifikáltabb néző pedig nemcsak olvasta, látta, hanem sokat tanult is róla. Mégis van ezzel az új tévéváltozattal kapcsolatban elmondani való. Például az, hogy mai közönségünk a legteljesebb szövegű Bánk bánt élvezhette és élvezheti feltehetően rendszeres időközökben visszatérő ismétlések során. A színházi előadásokon ugylaniis mindig alkalmaztak szöveghúzásokat, törléseket, már csak az időterjedelem miatt is, s ezzel bizonyos mértékig át is rendezték a mű hangsúlyait. Voltak a dráma több mint másfél évszázados életében olyan előadások, amelyekben szinte Gertrudis magasztosult tragikus hőssé; voltak előadások, amelyekben az ötödik felvonás sűrűit össze pusztán a művet lezáró epilógussá. Itt viszont a lehető legteljesebb szöveget kapjuk, s ennélfogva a jellemek kibontása, a történések értelmezése is legközelebb áll az íróhoz. A Szőnyi G. Sándor rendezte Bánk bán főalakja természetesen maga a címszereplő. Ez a Blaskó Péter formálta Bánk azonban nem azonos régebbi korok dübörgő, félistenszerű hőseivel, hanem ember, igen sokféle kötöttséggel és érzelemmel. Kötődik elsősorban hazájához, királyához, akinek legmagasabb rangú embere, távollétében — mint a dráma történésének idején is — helyettese, „a király képe”. Kötődik népéhez, amelyből származik, s amelynek sorsával magas hivatalában is együtt érez, noha nem ismer minden bajt, s ha ismer is, befolyásolja királyához való kötődése. Igen érdekes például a Ti- borccal való első találkozásában a két ember vallomásszerű beszélgetése, hiszen Tiborc — ebben az előadásban viszonylag fiatalabb ember, Koncz Gábor igen jó alakításában — panaszával és abban a megsanyargatott egész magyar nép zokszavával szemben a bán is sorolja bajait. Mintha két egymásra talált ember panaszkodna egymásnak. És természetesen kötődik Bánk feleségéhez, a Spanyolországból menekült Melindához — Szirtes Ági játszotta — és fiacskájukhoz is. Érzi, tudja, hogy Petúr bánnak — Kállai Ferenc remeklése — és a többi pártütőnek igaza van, mégis csillapítani igyekszik azokat, mert felkent királya ellen nem lázad. Egyéni féltékenység lenne hát a mozgatórugója végzetes tettének, csalt Melinda meg- becstelenítését akarná megbosszulni? Aligha! Hiszen már régóta küzd benne a nemzetét ért sérelmekért tenni akaró és a királynak tett esküvel kötött ember, s a közéleti ember, meg a szerető férj sem választható ketté benne. Sőt, az utóbbi inkább sarkallja tettre az elsőt, a közéleti embert, így következik be a Gertrudissal — nagyszerűen formálja meg Almási Éva — való számon- kérő vita során, hogy az ellene rántott tőrt a népének oly gyűlöletes koronás asz- szony ellen fordítja. Pontosan így történt-e minden II. Endre király távollétében, majd hazaérkezésekor, már nem tudható. Tény, hogy Gertrudist leszúrták és a történelmi esemény ebben a formában öröklődött, majd Katona drámájában „hitelesítődön”. Közömbös is, hiszen nem dokumentumjátékról van szó, hanem drámáról. Azt írtam feljebb, hogy kongeniális tolmácsolásban került képernyőre nagy nemzeti drámánk. Igen, mert Szőnyi G. Sándor és alkotó csoportja — mindenekelőtt kiemelendő Ráday Mihály operatőri munkája, amely az egész tévéjáték hangulati, látványi milyenségének legfontosabb meghatározója — kitűnő munkát végzett. A sok és sokféle helyszín, a palotabelsők és zord téli tájak, a hitelesnek érződő környezet előterében ügy pergett le, a hosszúsága ellenére mindvégig feszült, pillanatnyi lan- kadás nélküli dráma, hogy a már lehető legteljesebb szöveg és az azt kiegészítő játék segítségével a Katonához leginkább hű Bánk bánt kapjuk. Blaskó Péter azt a Bánkot jelenítette meg, akiről fentebb részletesen szóltam. A néhány hónapja még miskolci művész ezzel az alakításával vitathatatlanul feliratkozott hazai nagy művészeink közé. Almási Éva, Koncz Gábor, Kállai Ferenc kiemelkedő alakításait már említettem, de melléjük kell sorolni Szilágyi Tibor (iBi- berach), Raksányi Gellért (Mikhál bán), Lukács Sándor (II. Endre) remek szerepformálásait is. Ottóként Bubik Istvánt láttuk. És elismerés illeti a sok-sok .kisebb szerepet játszó színészt, a tervezőket, a tévéjáték minden .közreműködőjét, nem utolsósorban kitűnő dramaturgi munkájáért Kocsis Istvánt, hogy Szőnyi G. Sándor rendezői elképzeléseit így magukévá tették és bámulatos művészi összmunkával ilyen Bánk bánt teremtettek a képernyőre. E mű méltatása szétfeszítené a szokásos heti tévéi- kritikai jegyzet kereteit. Külön kellett és másképpen szólnom róla. Most, .nemzetünk nagy ünnepén... Benedek Miklós Csutorás Annamária Fotó: Laczó József Dániai útijegyzetek (3.) i | Vendégeink és vendéglátóik. A képen (balról jobbra) J. I. Krizsevszkij, Sz. M. Ijevlev, Siklósi László, J. B. Szavina, Sz. B. Ve szélöv és Tóth Imre.
