Észak-Magyarország, 1987. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)

1987-08-15 / 192. szám

1987. augusztus 15., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 9 „Jó társaságban szeretek lenni” Gondolatok □ könyvtárban Évekkel ezelőtt egy hely­történeti anyag kapcsán — sajnos eredménytelenül — kutattam a megyei könyv­tárban, múzeumban korabe­li forrásmunkák után. Ak­kor ajánlotta a miskolci an­tikvárium egyik dolgozója: keressem dr. lsépy Tamást. Ha valaki, ő biztosan tud se­gíteni. S milyen igaza lett! Bevallom, a mostani ösz- szeállításban szereplő, álta­lam minden esetben megcso­dált gyűjtemények közül dr. lsépy Tamás miskolci ügyvéd több mint 12 ezer kötetes könyvtárát irigylem leginkább. Úgy is mondhat­nám: hozzám ez áll legköze­lebb. No, nem a könyvek tisztességes darabszáma — bár az is —, hanjem az e gyűjteményben található könyvritkaságok miatt. Persze a könyvek — főleg a ritkaságnak számító köny­vek — gyűjtése nem olcsó mulatság. Talán ezért is kér­deztem meg a beszélgetésünk legelején a házigazda kávét félszervírozó feleségétől: Mit szól férje gyűjtőszenve­délyéhez? Ő nevetve válaszolt: — Ami azt illeti, nem sok fe­leség tűrné el ezt a drága hobbit... A házigazda természetesen „védekezett”: — Miit csinál­jak, ha mindig szerettem jó társaságban lenni? Való igaz, a könyvnél nemigen álcád jobb társa­ság. Nem tudom, ki hogy van vele, de csupán a köny­vek borítóját —, amelyek mint a tapéta kerítik körbe a szobákat — látni, s rajta a szerzőket, címeket olvasni is nagy-nagy lelki gyönyörű­ség. Szóval e „jó társaság­ban” — hol az egyik falon Pázmány Péter, Cs. Szabó, Krúdy, a másikon Flaubert, Dosztojevszkij, Turgenyev, szemközt Varjú Elemér, Tha- ly Kálmán, Szekfű Gyula, Csánki, Acsády „jelzi” je­lenlétét — indult a beszél­getés. — Tulajdonképpen nálam gimnazista koromban kezdő­dött a könyvszeretet, ezzel együtt a gyűjtés. 1940-ben, tizenhat éves koromban a népi írókkal. Érdekes, kez­dettől fogva csak olyan könyvek érdekeltek, olyano­kat gyűjtöttem, amelyekről tudtam azt, egyszer, vagy többször is leveszem a polc­ról és elolvasom. Követke­zésképp, ha egy könyv tar­talmilag nem ragadott meg, bármilyen ritkaságnak szá­mított is, nem vásároltam meg. Mint említettem, az lsépy- lakás valamennyi szobájának — ha jól emlékszem, egyet­len egyet kivéve — padlótól a mennyezetig „lakója” könyv, mégpedig témánként rendszerezve. Igen gazdag a képzőművészeti anyag, jó ré­szük olasz, angol, francia, német nyelvű, nemkülönben változatosak az irodalom- történettel foglalkozó mű­vek, a történelmi tárgyú munkák közül pedig a már említett Szekfű Gyulától kezdve Leninig szinte min­denki megtalálható a pol­cokon. — Hát nem érdekes! Itt e könyvekben mennyi és mennyi egymással ellentétes eszme, nézet, és mégis mi­lyen békésen megférnek itt egymás mellett a polcokon. Láthatja: a Korán, a Biblia, Lenin, Lukács György, Rom­mel, mind-mind megférnek egymás mellett. Dr. lsépy Tamás joggal büszke, hogy majdnem tel­jes a Németh László, Szabó Zoltán, Szabó Dezső, Cs. Szabó, Mábai-'kiadású köny­vek gyűjteménye. De épp­úgy elégedett a rendkívül gazdag — általa is beszélt — francia nyelven írt iroda­lomra, amelynek egy részét kanadai, amerikai ismerősei­től kapta. — Én különösen két év­századot becsülök a történe­lemben, a XIII. századot, a középkort és a XVIII. szá­zadot. E két századból, pon­tosabban két századról meg­lehetősen gazdag irodalom­mal rendelkezem. A miskolci antikvárium­nak régi-régi „törzsvendége” dr. lsépy Tamás. Szenvedé­lye ma is lankadatlan. — Bár ma már ennek ha­tárt szabnak az elhelyezés korlátái. Éppen ezért ma még nagyobb igényességgel vásárolok. Sokéves tapasz­talat birtokában értéket, árt összevetek, s ha az előbbi alatta marad az utóbbinak, akkor elállók a vételtől. Pél­dául hiányzik a történelmi gyűjteményemből Szilágyi Sándor tízkötetes magyar történelme. A közelmúltban volt is egy teljes sorozat az antikváriumban, 10 ezer fo­rintért kínálták. Nos, nem vettem meg, annyit nem ért. Nem az ár döntött, a könyv értéke. nem is beszélve egy új Hon­da típusú áramfejlesztő árá­ról, pedig egy ilyen „masi­na” nélkül az éjszakai gyűj­tés elképzelhetetlen. No, de a gondok felemlí­tése után beszéljünk magá­ról a szenvedélyről! — Biológia—kémia szakon végeztem a debreceni egye­temen. A rovar- és állat­gyűjtés nálam régi hobbi. A lepkék közül kezdetben a nagy és szép lepkéket gyűj­töttem. Ma már tudom, nem a nagy és a szép az érdekes. Ezekről már mindent tudunk, ezekről szinte már mindent leírlak. Így jutottam el vé­gül a bagolylepkékhez. A gyűjtemény kialakulásával, gyarapodásával párhuzamo­san számos publikációm is megjelent, elsősorban külföl­di lapokban. A téma hiva­tali munkámhoz is szorosan kapcsolódik, hiszen a ba­golylepkék mező- és erdő- gazdasági jelentősége rend­kívül nagy. Az elmúlt nyáron dr. Gyu­lai Péter egy teljes hónapot töltött Mongóliában. — Egy debreceni profesz- szorral, dr. Varga Zoltánnal Dél-Mongóliának azon a ré­szén voltunk, ahol magyar rovarászok még nem jártak, s sikerült gazdag anyagot begyűjtenünk. De rengeteget jártam Dél-Bulgáriában, sőt Jugoszlávia macedóniai ré­szén is sokat gyűjtöttem. — Ügy hallottuk, Ön tag­ja a SEL-nek, az Európai Lepkészeti Társaságnak. — Valóban. E társaságnak hatszáz tagja van, Magyar- országról eddig négyen nyer­tünk felvételt. A tagsági vi­szonynak előfeltételei voltak az e tárgykörben írt tudo­mányos publikációk. Dr. Gyulai Péter állat- és lepkegyűjteményéről évek­kel ezelőtt a miskolci Vörös­marty Mihály Általános Is­kolában rendezett természet­védelmi, vadászati, halásza­ti és a Herman Ottó Múze­um által rendezett kiállítás alkalmával szerezhetett tu­domást az érdeklődő közön­ség. Azóta a gyűjtemény szekrényfiában, az Avas te­tején, az Aulich utca egyik bérházában — úgy is mond­hatnánk — inkognitóban gyarapszik. Illetve mégsem egészen inkognitóban! Sze­rencsére nemzetközileg tud­nak róla, s elismerik. Lehet, hogy erre egyszer idehaza is sor kerül? A polgármesterek címert küldtek Szabó István s „cimertárának” egy kis kollekciója rénök összegyűjtésével. A Szabó István, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának helyettes vezetője a gyűjtők­nek azon csoportjába tarto­zik, amelyik nem dicsekvő. Nem csoda, hogy közvetlen kollégái közül is egyik-má­sik bizony igencsak elámult, amikor megtudták, hogy ez­úttal főnöküket nem a tsz- ek, a mezőgazdaság, hanem címerek ügyében keresem. — Gyermekkoromtól ér­dekelj a történelem, s srác koromban különösen megra­gadták a figyelmemet, fel­keltették kíváncsiságomat a színes, esztétikailag is rend­kívül mulatós, ugyanakkor jelképrendszerükkel valami­féle titokzatosságot maguk­ban hordozó címerek. — Ezek szerint a címe­rekkel való kapcsolata, a gyűjtés gyerekkorban kezdő­dött? — A kapcsolat bizonyos értelemben igen, bár ami­kor agráregyetemre kerül­tem, más irányú elfoglaltsá­gaim miatt még ez a kap­csolat is megszakadt. Nem jutott rá se időm, se ener­giám. Visszatérés e régi sze­relemhez, s ezzel együtt a konkrét gyűjtés is tulaj dóri­képpen az 1963-as esztendő­vel jelölhető. Ekkor határoz­tam el, hogy begyűjtőm a világ valamennyi fővárosá­nak a címerét. — Hogyan történik egy ilyen elhatározás realizálá­sa? — Nincs benne semmi ör­döngösség. Fogtam egy lexi­kont, abból betűrendben ki­írtam az akkor létező ösz- sz es országot, fővárosaikat, s azt, hogy ott milyen nyel­ven beszélnek. Ezt követően készítettem egy levelet, amely tulajdonképpen egy kérés volt az illető főváros •polgármesterének címezve, hogy ndkem, mint miskolci címergyűjtőnek, küldje el fővárosa, esetleg más váro­saik címerét. Mivel nem be­szélek idegen nyelvet, ezt az általam készített levelet le- fordíttattam német, francia, spanyol, . angol, portugál, orosz nyelvre, majd ezeket elküldtem 104 ország fővá­rosába. S ezt követően vár­tam. — Eredménnyel? — Az első válasz és kül­demény Liechtensteinből ér­kezett. Aztán kaptam a le­veleket szép sorban. Volt, ahonnan fél év múlva érke­zett válasz és küldemény. Ahonnan semmi válasz nem jött, oda még egyszer írtam. Türelmemet siker koronázta, végül is Tirana kivételével valamennyi fővárosból ér­kezett válasz. Sok polgár- mester nagyon kedves sorok­kal köszönte meg azt, hogy érdeklődöm hazája, városa iránt. Ezek a leveleik Tokió­tól kezdve Havannán át Ve­nezueláig legalább olyan ér­tékesek számomra, mint a címerek. Szabó István természete­sen nem fejezte be a gyűj­tést a világ fővárosai címe­töibb mint 3000 darabot szám­láló gyűjteményében megta­lálható például az összes francia, csehszlovák város, a svájci kantonok címere, s természetesen nem hiányzik belőle a magyar városok cí­mere. — Talán nem tűnik sze­rénytelenségnek, ha azt mondom, a magyarországi címertkultusz felelevenítésé­ben nekem is van egy mor­zsányi részem. Korábbi években nem egy városi ta­nácselnök levelemre azt vá­laszolta : köszönik, hogy ez ügyben írtam, eddig nem is gondoltak rá, következés­képp, nem is volt címerük, de ezek után elkészíttetik, s elsők között küldenek ne­kem is. Ügy is történt. Dr. Gyurkó Péter nevével gyakran találkoznak olvasó­ink lapunk hasábjain, hi­szen a kistermelők körében népszerű növényvédelmi elő­rejelzést legtöbbször tőle kérjük. Dr. Gyurkó Péter ugyanis növényvédő szak­mérnök, a megyei Növény- védelmi és Agrokémiai Állo­más előrejélzési csoportveze­tője. Természetesen azt már csak hozzátartozói, barátai, isme­rősei tudják róla, hogy szakmája mellett szenvedély- lyel hódol a kertészkedésnek, am.i nem meglepő, hisz’ a két dolog közel áll egymás­hoz. Ám van egy másik nagy hobbija, igazi gyűjtőszenve- délye is, ami viszont humán érdeklődésre vall: a képes­lap, mindenekelőtt a táj-, városképgyűjités. ■Nincsenek pontos adataink, de a mintegy 30 ezer képes levelezőlapot számláló kol­lekciója minden bizonnyal az egyike a legnagyobb ilyen gyűjteményeknek Miskolcon. Látva a sok-sok doboz­ban példás renddel katalo­gizált gyűjteményt, s azt a lelkesedést, ahogy dr. Gyur­kó Péter egy-egy kézbe vett — különösen, ha régi — képeslapról van szó; beszél, nem nehéz megállapítani: ez valóban szenvedély. — De miérit a képeslap, s miért nem más? — Nem is tudom. Talán, mert a lapok segítségével a már bejárt, vagy a még nem látott tájaikat, azok törté­nelmét, építészetét, hangula­tát élhetem újra át, vagy ismerhetem meg. Kiemelt fi­gyelemmel gyűjtöm a régi Miskolcról és a megye tele­püléseiről készült korabeli Fotónkón dr. Gyurkó Péter két régi miskolci képet mutat. A felsőn p Tiszai pályaudvar előtt gyönyörű park látható. fotóikat. Külön érdekességgel szolgálnak a levelezőlap há­tára írt üzenetek, üdvözle­tek. Vannak, amelyek a Ta­nácsköztársaság izgalmas napjait idézik; eztíttLeszih Andor, a múzeum egykori igazgatója írta, emez egy számomra ismeretlen ember miskolci kirándulás élmé­nyeit ecseteli. Megannyi íráskép, megannyi jellem. Szóval a képeslapnak két ol­dala van, s mindkettő érde­kes, nagyon értékes a gyűj­tő számára. — Az utánpótlás honnan érkezik? — Mikor honnan. Kifeje­zetten vásárolni, főleg drá­ga, régi lapokat, nemigen tudok. Leginkább barátaim, ismerőseim, akik tudják, hogy gyűjtöm, ők szokták meglepni in.nen-onnan, fiók mélyéről, padlásról kikerült kollekcióval. Dr. Gyurkó Péter gyűjte­ményének megyei, miskolci kollekciója — magam is meggyőződtem róla — olyan gazdag, hogy belőle egy ré­gi Miskolcot bemutató könyvbe nagyszerű anyagot lehetne válogatni, mi több', egy Anno Miskolc című ké­peslap-album anyagához is fő forrásul szolgálna. (Per­sze, kérdés: van-e nálunk ilyesmire igény?) A következő kérdés viszont a gyűjtőnek szól: hogyan él együtt gyűjtő és gyűjtemény? — Félreértések eloszlatása végett mondom: a gyűjtő nem csodabogár, aki éj jel- nappal minden gondolatában a gyűjteményével és annak gyarapításával foglalkozik. Nekem is millió más köte­lességem, elfoglaltságom van. Persze, a képeslapokra is marad idő. Kell is, hiszen ekkora gyűjteményt rendsze­rezni, katalogizálni kell, földrészenként, országonként, tájegységenként. Ez a mun­ka része. De természetesen gyakran csak gyönyörködés, új na ismerkedés céljából né­zem át egy-egy doboz tar­talmát. Érdekes, hiába lá­tom ezt, vagy azt a képet sokadszor, mindig az újsze­rűség élményével hat. AZ ÖSSZEÁLLÍTÁST ÍRTA: HAJDÚ IMRE FOTÓ: FOJTAN LÁSZLÓ ÉS DOBOS KLÁRA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents