Észak-Magyarország, 1987. július (43. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-13 / 163. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1987. július 13., hétfő „A relativ optimizmus jegyében'' Változások a hazai filmgyártásban Sajátos emlékezteiéi; Sárdv Jánosra A címben használt „rela­tív optimizmus” megfogal­mazást Köpeczi Béla műve­lődési miniszter használta a Lumumba utcai filmgyárban a minap tartott sajtótájékoz­tatójában. E tájékoztatón a filmszakma időszerű kérdései­ről esett szó, elsősorban azokról a szervezeti változá­sokról, amelyeket július else­jével végrehajtottak és ame­lyek az említett optimizmus­ra jogosítanak, a fellendü­lésre adnak reményt. A magyar filmélet és azon belül a filmgyártás nehézsé­gei már évek óta a szakma köreit túlhaladóan állandó vitatémát jelentettek. Külö­nösen sok gondot okoztak a gazdasági lehetőségek és a művészi törekvések ütközé­sei. Ennek ellenére az 7.986- os esztendő — mint az idei februári játékfilmszemle megmutatta — nagyon ered­ményes volt, több film ké­szült, s közte számos, igen értékes mű is született. Köz­ben már folytak a szervezeti változások előkészületei. Már 1986. július 1-jén sor került a Pannónia Filmvállalat és a Magyar Szinkron- és Videó­vállalat különválására, illet­ve megalakítására; most, 1987. július 1-jén pedig a filmstúdiók alakultak önálló vállalatokká, s megszületett a közművelődési stúdiók he­lyén a MOVI, azaz a Magyar Mozi- és Videofilm Gyár. Ez utóbbi igazgató-főszerkesztő­je dr. Bokor László lett, a négy stúdióvállalal — Buda­pest, Dialóg, Hunnia és Ob­jektív — élén az eddigi ve­zetők állnak igazgató-stúdió­vezető címmel. A MAFILM a jövőben gyártási szolgálta­tó vállalatként működik. Az átszervezés, nem érinti a Ba­lázs Béla Stúdiót. Ez az új szervezeti rend­szer lehetővé teszi a produk­ciók, a stúdió- és szolgáltató vállalatok összehangolt anyagi érdekeltségi rendszerének ki­alakítását és egy sajátos ver­senyrendszer létrejöttét. A művészi tevékenység jobban szinkronba hozható a gazda­sági élettel, nem lesz annak annyira alárendelve, mint korábban, nem lesz törvény- szerű, hogy a gazdálkodási nehézségek mindig az érték kárára jelentkezzenek, s arra is mód nyíliik, hogy a stú­dióvállalatok arculata mar­kánsabb, karakterisztikusabb legyen. Ezt az új szervezeti rendet természetesen gazdasági in­tézkedéseknek kellett meg­előznie. A kormányzat a gaz- *dasági nehézségek ellenére vállalta a dotáció megemelé­sét. összesen 180 millióval emelkedett a filmgyártás ál­lami támogatása — ebből 110 millió a költségvetésből, 70 a filmforgalmazásból tör­tént elvonásból —, s ez 26 százalékos emelkedést jelent. Egyidejűleg, folyik a munka a filmforgalmazás átalakítá­sára is. Létrejött egy Film- terjesztési Tanács, amelynek feladata az év végéig kidol­gozni a változtatás kereteit, Vásár Szentendrén Több mint húszezer ha­zai és külföldi vendég for­dult meg vasárnap a szent­endrei vásáron. A templom körül és a város központjá­ban különféle népművészek, közöttük fazekasok, szíjjár­tok, fafaragók kínálták sát­raikban portékájukat, zené­szek, mutatványosak gondos­kodtak a jó hangulatról, s a lacikonyhák sem hiányoztak a vásári képből. Emellett népi együttesek, táncosok szórakoztatták a publikumot, és utcai rajzolók örökítették meg az arra vállalkozó ven­dégeket. Környezeti ártalom Eléggé el nem ítélhető, hogy a dolgozó nem lelkese­dik kellő mód bizonyos feladatokért. Például: vasár­napi ügyelet ellátásáért. Nekilódul mégis a szép, fé­nyes délelőttön, amikor már csupán az elkésett csa­ládok igyekeznek szatyrokkal, felfújható labdákkal, rövidnadrágosan; papucsosan a strandra, néhány hor­gász hátizsákjában csörömpöl a sörösüveg, még csak egy fia kulcsos gyerek sem léníereg, mert ilyenkor a család meghitt melege, meg a harminc fokhoz köze­ledő nyári meleg veszi őket is körül valahol a vízpar­ton, vagy az erdők hűvösében. Eme jelenségek biz’ egyáltalán nem hatnak lelkesítőként az ügyeletre igyekvőre. Ellenben: a keskeny járdán szemközt dőlöngézik a hordó termetű férfiú, ki hétközi józanságában is ne­hézkesen fér el a járdán, hát még így. vasárnapi italozás — láthatólag nem is akármilyen italozás — következ­ményeként. Korán kellett elkezdenie, hogy már ilyen­korra így álljon, azaz így ne álljon, mert megállni nemigen tud. nézni még igen. Ocsmány módon ká­romkodik, sértő megjegyzéseket tesz, pofont ígér, ma­gától értetődően tegeződve, oktalanul, csupán azért, mert tökrészeg. Ezeket persze el kell viselni, a ré­szeg elől ugye ki kell térni, mivel „nem tehet róla”. (Ugyan miről nem tehet?) No, rendben, felejtsük el, menjünk tovább, kikerülve nagy ívben a hordót, úgyis itt a villamos, mehetünk a melóba. A villamoson alig lézeng néhány ember. De aki mégis ott lézeng, az leginkább hátra húzódik, arrúbb meg űr keletkezik, melyben négy-öt feketebőrű egyén hangoskodik. Nem ok nélkül: körbe jár egy pálinkás üveg (cseresznye, ami sohasem látott cseresznyét) és meg-meghúzza, akinél éppen tart. Hölgyek is vannak a társaságban, ők húzzák a lenagyobbakat, ők a leg­hangosabbak. Amúgy semmi baj, szerencsésen, atro­citás nélkül leszáll, felszáll, aki akar, csak-csak el le­het érkezni a munkahelyhez is. Park mellett visz az út, néhány fiatalember ül a pádon, kólásüveget szo­rongatva. Bizonyos, hogy kóla van az üvegben, a vi­dámkodást meg a kellemes idő okozza. Esetleg a pad mellett fekvő néhány sörösüveg. (Ebben a melegben nem is lenne rossz. Lehűtve persze.) Benn. „Te is itt vagy?"’ „Aha. Nem tudom mivel el­tölteni a vasárnapot, hát bejöttem.” „Az jó. Mikor érsz rá?” „Kábé egy óra. Te?” „Szintúgy.” Idő letelve, indulunk. Sok rosszat mondhatnak a vá­rosra, de hogy vasárnap ne legyen valami nyitva, azt nem! Meg is találjuk. „Még egy kör?” „Lehet.” In­dulás haza. Kutya meleg van. Ha találkozunk a hor­dóval, lekenünk neki egyet. Meg kéne neki adni azt a pofont, amit ő ígért... (priska) s ebben érintve lesz a film. a video, a közművelődés, egyéb is. Az eddig ’ tett in­tézkedésektől azt remélik, hogy a közfigyelem inkább a művekre fordul, mint a szakma belső feszültségeire. Csoda természetesen nem várható egyik napról a má­sikra ezektől az intézkedé­sektől. Különösen nem, hogy a filmgyártás költségeinek emelkedése nem állt meg; ezt igen precíz gazdálkodás­sal kell az új vállalatoknak valami módon kiegyensúlyoz- raiök, a stúdióvállalatok és a MAFILM közötti megegye­zésekkel segíteniük; egyéb intézkedésekkel, az egymás­rautaltság jó értelmezésével segíteniük egymás működé­sét. Kidolgozás alatt áll egy javaslat a forgalmazásban a Magyar Televízióval való együttműködésre is. Ügy tűnik, a hazai film­szakmai élet egyik igen je­lentős, alapvető oldalának, a filmgyártásnak javítására megtörténtek a szükséges in­tézkedések, s ezek akkor is reménytkeltők, ha itthon ne­hezednék a gazdasági körül­mények, mert a jó művek iránt emelkedik az érdeklő­dés itthon és határainkon túl egyaránt. A másik oldal, a forgalmazás, a film és a közönség rendszeres találko­zási lehetőségeinek jobb le-' hetösége, megfelelőbb szerve­zetének megteremtése a kö­vetkező, már munkálás alatt álló feladat. Benedek Miklós Személyzeti nyári egyetem Pécsett Szombaton megkezdte há­romnapos munkáját Pécsett a második alkalommal meg­rendezett személyzeti nyári egyetem, a hazai vállalatok személyi ügyekkel foglalkozó vezetőinek fóruma. A Szer­vezési és Vezetési Tudomá­nyos Társaság által szerve­zett tanácskozás megnyitóján Petrovszki István, az MSZMP Központi Bizottsága párt- és tömegszervezetek osztályá­nak vehetője a párt káder- politiákájának időszerű kér­déseiről szólva többek között hangoztatta, hogy a tavaly márciusban hozott káderpo­litikai határozat jó alapot ad a Központi Bizottság közel­múltban megfogalmazott ki­bontakozási programjának megvalósításához. Július végén lenne nyolc­vanéves Sárdy János, a ma­gyar opera- és operettművé­szet kimagasló személyisége. Tizennyolc éve már annak, hogy örökre eltávozott közü­lünk. Születésének évforduló­jára jelentette meg a Zene­műkiadó azt af emlékeztető szándékú kötetet, amelynek címoldalán Sárdy fényképe és neve látható, fölötte meg két további név: Hadai Győ­ző és Mag László. Nem ritka dolog, hogy emlékkötetet társszerzők írjanak, ám a to­vábbiakban Mag László ne­ve sehol sem fordul elő. Az Előszó helyett című bevezető és az Epilógus sorai alatt Hadai Győző neve szerepel, alighanem őt kell tekinteni a kötet szerzőjének. A beve­zető sorokban — többek kö­zött — ez olvasható: „Az ol­vasót pedig arra kérem, osz­tozzon velünk e felejthetet­len művészre való emlékezés közös örömében, s nézze el nekünk, hogy könyvünk nem az irodalmi műalkotásokra jellemző szabványok szerint készült”. A művészre való emlékezés örömében szíve­sen osztozunk, de jó lett vol­na, ha a szerző jobban hoz­zásegít, mert nagyon szeré­nyen fogalmaz, amikor írását „nem az irodalmi szabványok szerint készült”-nek minősí­ti. A kötetből kitűnően Ha­dai zenei területen működik, tehát nem írás a kenyere, ám ha valaki könyvet ír, fel­tétlenül több műgond kíván­tatik meg részéről és a köny­vet gondozó és közreadó ki­adó részéről is. A tekintélyes Zeneműkiadónál Szerencsé­Nemzetközi Bartók-fesztivál Az idén ismét Szombathely ad otthont július 11-től 25- ig a nemzetközi Bartók-sze- mináriumnak, amelyre 29 or­szágból 160 muzsikus jelent­kezett. A szeminárium célja nemcsak a névadó zeneszer­ző életművének megismerése, feldolgozása, hanem a husza­dik század klasszikusainak megszólaltatása is. A fesztivál szombaton ün­nepi díszhangversennyel kez­dődött a Bartók Béla Terem­ben, ahol a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar Petró János Liszt-díjas vezényleté­vel Prokofjev: III. Zongora- versenyét, Bartók: Diverti- mentóját és Durkó Zsolt: Or- namenti II. című művét szó­laltatta meg. A gálakoncer­ten Baranyai László zongo­raművész működött közre. re szokatlan az ilyen felszí­nen mozgó írások megjelen­tetése. Feltétlenül indokolt, hogy a nagy művész születésének 80. évfordulóján emlékkötet­tel is felhívják rá a figyel­met. Az egykori dunaföldvá- ri kántortanítóból lett éne­kes, aki már igencsak fel­nőtt fejjel, huszonkilenc éve­sen váltotta fel a sok-sok amatőr énekes-színészi sze­repléssel gazdag nevelői pá­lyát az Állami Operaház ösz­töndíjas státusával, majd rö­vid idő múltán a rendes tag­sággal, üstökösként robbant be akkor a művészi életbe. Az idősebb generáció emlé­kezhet nagy sikerű pályakez­désére, végigkísérhette élet­útját, művészpályáját egé­szen sajnálatosan korai ha­láláig. Igen sokszínű volt ez az életút, tanulságokban gaz­dag a pálya. Ritka az olyan művész, aki operában és operettben egyaránt kiváló. Sárdy pedig az volt. S kitű­nő volt pódiumon, meg dal- énekesiként is. Színpadon kí­vül is igen sokat szerepelt, járta az országot, a legkisebb településekre .is eljutott, hogy elvigye a dal szeretetét, hogy emlékezetes élményekben részeltesse a messzi vidékek lakóit is. Népszerűsége — mondhatni — páratlan volt. Mindez eléggé köztudott róla mindazok előtt, akik va­lamennyire is érdeklődtek elmúlt évtizedeink zenei éle­te után. Ennél sokkal többet viszont a könyvből sem tu­dunk meg. A sok közös fel­lépést, élményt megélt jóba­rát és munkatárs emlékfor­gácsai sorjáznak a könyv lapjain, különösebb szerkesz­tési gond nélkül, történési időket egymásba úsztatva, mintha csak egy szűkebb ba­ráti társaságban folyna az anelcdotázás Sárdyról. Lénye­ges és lényegtelen apróságok váltják egymást a teljesen kritikátlan baráti emlékezés­ben, s ebből adódóan a kép kicsit egyoldalú. Nem ismer­jük meg a pályakezdés ne­hézségeit, égyáltalán a mű­vész életének, fejlődésének legfontosabb lépcsőit, sze­repekre való felkészüléseit, egyebeket. E könyv szerint az istenadta tehetséggel megáldott Sárdy János útja olajozott simasággal, aka­dálymentesen vezetett a si­kerékhez. Túlságosan is ra­jongó ez az emlékező könyv, nehézségeket nem ismerő így a hős. Áz egyes emlékdara- bók, sokszor lényegtelen anekdoták többnyire kita­pintható logikai szerkezet nélkül követik egymást. Sár­dy emléke feszesebb, fegyel­mezettebb, a realitásokkal inkább számoló könyvet ér­demelt volna. Sárdy János népszerűsége ma is töretlenül tart. E köny­vel nem kevés számú ra­jongói — a hibák ellenére is — bizonyára érdeklődés'- sel és örömmel fogadják, mert sok apróságot tudhat­nak meg belőle a művész­ről és — ami szintén nem lebecsülendő — nyolcvannál több fotó idézi elénk egyes szerepeit, életének szakasza­it, valamint igen sok régi színlap emlékeztet a régi előadásokra, partnerekre. (benedek) Rádió mellett Építészet és... képzőművészet Első látásra talán nem is közérdekű Visy László mű­sora (Kedd, Kossuth 21.30— 22), az építészet és a kép­zőművészet kapcsolatáról, hi­szen mindkét szakma vi­szonylag kicsiny, azaz a la­kosság töredékét jelenti. Nem is figyeltem volna fel a mű­sorra, ha a szomszéd (nem­rég vásárolta a házat) nem vállalkozik az épület teljes felújítására. Mert mi is tör­tént? Jó néhány évtizeden át mindennap elmentem az említett ház előtt, de soha nem figyeltem föl a díszíté­sére. Igaz, eddig vadszőlő ta­karta el. Most a szomszéd — miután a vadszőlőt kiir­totta — spaklival, vizes ecsettel megtisztította a falat, láthatóvá tette a gipsz-díszí­tést. No, nem kell valami nagy dologra gondolni. A szá­zad elején, amikor ez a ház is épült, minden kőműves- mester tudott hasonlót pro­dukálni, ezek a díszek min­dennaposak voltak. Ráday Mihály aligha -kelne a vé- delmünkra városvédő műso­rában. Mégis igaza van a szomszédnak, mert a ház így, ezzel az egyszerű díszítéssel együtt igazi, az, ami. Ele­inkben még ott munkált a díszítőkedv, szerették szép­nek látni a környezetüket. Gondoljunk csak a népmű­vészekre, a faragó pászto­rokra, parasztokra, akik a legegyszerűbb szerszámra, bútorra is véstek valamit. S most ugorjunk az idő­ben néhány évtizedei és nézzünk körül a mai lakó­telepeinken! Sokan szóvá tet­ték ezt, de nem lehet elég­szer, mert ahogyan az egyik művész mondta a műsorban, „az emberi környezet alakí­tása társadalmi és politikai kérdés”. Az az ember, aki kopár térségeken, szürke fa­lak közt jár-kel mindennap, ott éli le az életét, tudva-tu- datlan is rosszul érzi magát. Azért mondom, hogy tudat­lan, mert a rossz közérzet oka nem mindig tudatosul. De maga a közérzet — úgy­mond — „objektiválódhat” rombolásban, agresszivitás­ban, ha másban nem, hát a szemetelésben, a közterek, (lépcsőház, lift stb.) finoman szólva „nem rendeltetéssze­rű” használatában. Visy László építészeket és képzőművészeket szólaltatott meg a témáról. A kérdés úgy hangzott, hogy miért nem ékesítik szobrok, fest­mények vagy más díszítő elemék a mostanában emelt középületeket, lakóházakat. Ugye kitaláljuk a kézenfek­vő választ? „Nincs rá pénz!” Csakhogy! — fejtették ki a vitában — ez igaz is, meg nem is. Mert nem csupán a pénzről van szó. Voltak, van­nak korok, amikor „divat” díszíteni az épületeket, köz­tereket, s akkor elő is te­remtik rá a pénzt!, míg más­kor maguk az építészek tilta­koznak a díszítés ellen. Stí­lustörésre hivatkoznak, pl. Most megint (?) a díszítés „divatja” jön, mert a köz­vélemény (a hiányérzet?) is felfigyelt a „modern” környe­zet sivárságára. Jó dolognak tartom ezt a változást. Még akkor is, ha tudom, hogy a Városház téren lévő Gorka- plasztikát többször is össze­törték, megdirimbolták bar­bár kezék. A közízlés sem születik a semmiből. Igen, a szépet is meg kell szokni, hát még ha az új, szokatlan. Neveljen maga a környezet, a rongáló kezekre meg erő­sen rá kell ütni, ha tetten érik. Nos, az építészet és a képzőművészet kapcsolata, s egyáltalán a köztereink, kör­nyezetünk külleme, állapota itt, ezzel válik közüggyé. Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen, s ez valóban nem csupán pénz kérdése. Nem lehet csak az! horpácsi Séta Kőszegen

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents