Észak-Magyarország, 1987. július (43. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-29 / 177. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! HKMSK» Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zempién Megyei Bizottságának lapja A kombájnok ugyan állnak... Ahogy felszárad a talaj, máris kenyérgabonát aratnak a kombájnok. ff Áruforgalmi jelentés Ä malaysiai kormányfő keddi programja Kedden a magyar és a ma­laysiai vezetők és szakértők több helyen partnertárgyalá­sokon találkoztak egymással. Az eszmecseréken értékel­ték a kétoldalú kapcsolatok eddigi eredményeit és tár­gyaltak az együttműködés továbbfejlesztésének lehető­ségeiről. Kapolyi László ipari mi­niszter az Ipari Minisztéri­umban megbeszélést folyta­tott dr. Lim Keng Yaik alap- és nyersanyagipari minisz­terrel, valamint: Paduka Ra- fidah Aziz kereskedelmi és ipari miniszterasszonnyal. Dr. Lin Keng Yaik ellá­togatott Angyalföldre a Ganz—Danubiusba is, ahol Angyal Ádám vezérigazgató kíséretében ismerkedett a vállalat tevékenységével. A malaysiai kormánykül­döttség tagjaként hazánkba érkezett Paduka Rafidah, malaysiai kereskedelmi és ipari miniszterasszony és kí­sérete látogatást tett a Ma­gyar Kereskedelmi Kamará­ban, ahol találkozott Lőrin- cze Péter főtitkárral. A megbeszélésen részt vett Nawawi Mat Awin, a Nem­zeti Kereskedelmi és Ipar­kamara elnöke, valamint fő­titkára, Mohamad Ramli Hushari is. Tan Sri Hashim Mobd Ali tábornok hadseregparancsnok kedden Reményi Gyula altá- bornagynak, az MN vezér­kari főnöke első helyettesé­nek a társaságában a szent­endrei Kossuth Lajos Kato­nai Főiskolára látogatott. Az "Építésügyi és Városfej­lesztési Minisztériumban So­mogyi László miniszter meg­beszélést folytatott Samy Vellu malaysiai közmunka­ügyi miniszterrel. Áttekin­tették a magyar építőipar exportlehetőségeit, elsősor­ban a mélyépítés, az út- és kórházépítés lehetőségeit. Law ITieng Ding tudomá­nyos, technológiai és kör­nyezetvédelmi miniszterhe­lyettes a TESCO-ban megbe­szélést folytatott Székács Imre vezérigazgatóval a két ország közötti műszaki-tudo­mányos kapcsolatok bővíté­séről. (MTI) a 2.U-. órában Kereslet, kínálat, választék A Belkereskedelmi Minisz­r . Arellenőrzések, alkoholizmus elleni program Ülést tartott a megyei tanács vb Hetek óta várták. Nemrit- fca az olyan határ, ahol öt­ven napja nem esett. A hét­végi viharok természetesen leállították a kombájnokat, de ennék a kényszerszünet­nek még a komtoájnos is örült. A furulyázó kukorioale- vele'k, a napraforgó — pedig még ez a .növény tűnte leg­jobban az aszáilyt — kis, te­nyérnyi tányérjai, a cukor­répa vékony gyökere, a bur- gonyafészikék apró gumói na­Mór nem veszélyes hul- ® ladék, hanem értékes alapanyag a mezőgaz­daságban felhalmozódó hasz­nált polietilénfólia és vegy­szeres zsákok tömege. Ugyan­is a Tszker berettyóújfalui üze­mében ezeket újból feldolgoz­zák. Az erre a célra vásárolt gépsorokon granulálják a po­lietilénhulladékot, amelyekből az eredetivel azonos minősé­gyon megsínylették, s mutat­ják a száraz időjárást. Ahogy mondani szokás, a huszonne­gyedik órában jött az eső, visszaadva a reményéket. Persze, még tíz-tizennégy napig a legfontosabb munka továbbra is a kalászosok be­takarítása marad, de minden mezőgazdász örömmel venne még három-négy olyan na­pot, amikor a felhős égbolt­(Folytatás a 2. oldalon) gű takarófólia, párnazsák és szemeteszsák készül, ismételt mezőgazdasági felhasználásra. Az alkalmazott technológia le­hetővé teszi a polietiléntermé­kek ötszöri felhasználását, mi­nőségromlás nélkül. Ez az új­rahasznosító és környezetvédő beruházás másfél év alatt té­rül meg, mert a végtermék külföldön is értékesíthető. A képen: tömlöfúvás. tórium áruforgalmi jelenté­se szerint az óv első felé­ben a kiskereskedelem va­lamivel több mint 281 mil­liárd forintos forgalmat bo­nyolított le, folyóáron 8,6, változatlan áron számítva ■pedig 3 százalékkal’ többet, mint a múlt év első hat hó­napjában. A kiskereskede­lem értékesítése mind fo­lyóáron, mind pedig válto­zatlan áron számítva a nép- gazdasági tervben előirány­zottnál nagyobb mértékben emelkedett. Az átlagosnál johban bővült a vegyesipar­cikkek forgalma, míg ruhá­zati cikkekből kevesebbet vásárolt a lakosság. A nagy­kereskedelem az első fél év­ben főként hazai árukból növelte beszerzéseit. Az el­múlt hónapokban mérséklő­dött az élelmiszerek, a vas­áruk, a bútorok, valamint a tüzelő- és építőanyagok, a vegyiáruk importja. A jelentés megállapítja, hogy júniusban a kiskeres­kedelem forgalma megköze­lítette az 52 milliárd forin­tot, ami folyóáron 15 szá­zalékkal haladja meg a múlt év hasonló időszakában elért értékesítést. A kereslet va­lamennyi termékféleség iránt élénkült, de ezen belül is kiemelkedően nőtt a ruhá­zati termékek és a vegyes­iparcikkek forgalma. A nagy­kereskedelem ebben a hó­napban is erőteljesen növel­te hazai beszerzéseit. Keve­sebb import-termék érkezett be most júniusban, mint egy évvel ezelőtt, főként a ru­házati cikkek és a vegyi­áruk behozatala csökkent. A növekvő idegenforga­lom is hozzájárult ahhoz, hogy júniusban valamivel több mint 10 százalékkal emelkedett az élelmiszerek és az élvezeti cikkek kiske­reskedelmi forgalma. A fo­kozódó kereslet kielégítésé­hez a nagykereskedelem megfelelő árualapokat biz­tosított, a kínálat kiegyen­súlyozott volt. Minőségi szá­razárukból és szalámifélék­ből azonban nem tudták az igényeket mindig kielégíte­ni, főként azokon a terüle­teken, ahol sok turista for­dul meg. Étolajból és mar­garinból továbbra is tapasz­talható volt a választékhi­ány. Romlott az ellátás őrölt pirospaprikából, több megyé­ben átmenetileg vajból, vaj­krémekből és sajtféleségek­ből hiányos volt a válasz­ték. Budapesten és Borsod megyében elsősorban az okozott gondot, hogy a tej­ipar az igényednél keve­sebb poharas terméket, gyü­mölcsjoghurtot szállított. Üdí­tőitalokból és hazai sörök­ből júniusban megfelelő volt a kínálat, azonban a kedvelt NDK és cseh sör­féleségekből a választék nem volt egyenletes. (Folytatás a 3. oldalon) Tegnap tartotta meg soros ülését a megyei tanács vég­rehajtó bizottsága. A testü­let tagjai az első napirendi pont keretében jelentést hallgattak meg a vb ipa­ri osztályának munkájáról, majd az alkoholizmus elleni komplex program végrehaj­tásának eredményeit, a me­gyei alkoholizmus elleni bi­zottság tevékenységét vitat­ták meg, ezt követően indít­ványok, javaslatok sorsáról döntöttek. Az ipari osztály szerteága­zó feladataiból készített je­lentésből elsősorban az árel­lenőrzésről készített bekez­dés tarthat közérdeklődésre számot. Az osztályon 1984. január 1-től összevont árcso­port látja el az árellenőrzési tennivalókat. A most tízfős (Folytatás a 2. oldalon) Amikor a szelek szárnyán röpülő vitorlást látjuk, nem gondolunk arra, hogy milyen ne­héz, fáradságos munkával készül a széltől dagadó hófehér vászon. E csöppet sem köny- nyü munkával ismerkedtünk a Bódvaszilasi Szövőüzemben. Erről szól írásunk a 3. oldalon. Értékes alapanyag

Next

/
Thumbnails
Contents