Észak-Magyarország, 1987. július (43. évfolyam, 153-179. szám)

1987-07-15 / 165. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1987. július 15., szerda Muzsikásék a várban Akik hallgatják őket.. . Nemzetközi Szombaton délután már jóv.al' a „műsorkezdés” előtt nagy volt a nyüzsgés a diós­győri vár előtt. Ismét olyan programnak adott helyet csodaszép történelmi emlé­künk, amely nemcsak a vá­rosban és a környékén lakók érdeklődésére számít évek óta. A folkfesztiválra érkezők nemritkán, jókora hátizsá­kokkal együtt -telepedtek a fűre, kövekre. Országszerte ismert ez a kétnapos talál­kozó. — Mitől ennyire aktuális ez a műfaj? Mitől lesz egy­re népszerűbb ez a muzsi­ka? — Gryltus Dániel, a Kaláka énekese nem „mély­elemez”, hanem a lehető legnagyobb természetesség­gel válaszol: — Azért, -mert aki valaha is eljött, sohasem csalódott. Szájpropaganda útján ter­jedt a „jó hírünk”. Aki er­re a zenére fogékony, így, együtt, a folkműfaj művelő­it csak itt láthatja. A töb­bi rendezvény — a táncház­találkozó például — csak egy-egy réteget fog össze. ... Nem olyan népszerű ez a zene, csak -most már min­denkihez eljuthat. — Kinek a zenéje a folk­muzsika? Lehet-e ilyen ka­tegóriát felállítani? — Az egészen biztos, hogy a mi közönségünk nem a rockfesztlválok közönsége. De, hogy pontosan kik jön­nek el,... nem tudjuk, pe­dig már sokan kérdezték tőlünk. Ha ez ennyire ér­dekes, egyszer végig kellene őket kérdezni. Az szinte biztos, hogy többségükben diákok. Ök még függetlenek, szabadabbak; van két nap­juk erre a fesztiválra, arra is, hogy ideutazzanak. Egy családos embernek erre már kevésbé van lehetősé­ge. — Sokat játszanak gyere­keknek is ... — Igen, mert ők még in­kább fogékonyak erre a ze­nére — egészen addig, amíg más zen-e óriási propagan­dája később el nem vonja a figyelmüket. — Külföldön mennyire is­mertek a magyar folkegyüt- tesek? — Ha a rock-együttesek között szétnézünk, nem mondhatjuk, hogy a leg­többjük világszínvonalon játszana. A magyar fo'lk- együttes-ek viszont abszolút világszínvonalúak. I. Nagy Gabriella Fotó: Dobos Klára Két- új Akadémiai-kötet­Modern mese Suszter... kaptafa nélkül Barátnőm nemrégen ment férjhez. Miint ifjú asszony, új fészekre vágyott. S per­sze, miilyen is a jó szülő, össze is adta a két öröm­szülőpár azt a kis pénzecs­két, amiből a nagymama régi házát újjávarázsolhat­ják. Azaz, csak gondolták bal­gán, hogy a dolog ilyen könnyen megy. A terv sze­rint néhány jó mester neki­látott volna a munka job­bik végénél, és tisztes fizet­ség ellenében a két fiatal „ábrándjai” szerint helyre is pofozták volna néhány hónap alatt az idősödő la­kot. Ezalatt, szépen elintéz­ték volna az újdonsült me­nyecske szeptemberi mun- -kábaállását, bútorvásárlást, egyéb ügyes-bajos dolgai­nkat. A szakma lovagjai önállóan, felelősen végezhet­ték volna dolgukat — min­den macera nélkül (... le­het, hogy néhányu-nknak ez sem közömbös). Csakhogy a valóság ha­marosan lefosztotta a „szak­ma lovagjairól” varázslatos­ra festett köpönyegüket. Nem azt! Sőt! önérzeté­ben és lovagi mivoltában mélységesen megsértve kö­zölte, ugyan hogyan is ve­hette volna kézbe a vakoló­kanalat, mikor az nem volt fellelhető a helyszínen. Me­sebeli hősünk erre mit is válaszolhatott volna? Ö, a balga, még úgy tudta, hogy a mesternek van saját szer­számja. Halványan és egyre bizonytalanabbul még emlé­kezett, hogy nagyapja, ma­ga is jóhírű mindenes (nem szakmunkás, ez igaz) lévén, bárhová hívták, a munka bármelyik végéhez, meg nem vált soha saját szer­számaitól. „Ezek már ma­guktól is járnak az én ke­zemben!” — vélte hallani, de csak nagyon halkan . . . Itt a vége, fuss el véle . .. ... el bizony, ha majd megyek a szabóhoz ruhát varratni, hipp-hopp a hó­nom alá csapom az újon­nan szerzett varrógépemet, s meg sem állok a szabó házáig ... — ing — Az Akadémiai Kiadó gondozásában most jelent meg Béki Ernő műve, A szociáldemokrácia az első világháború után címmel és A berni nemzetközi mun­kás- és szocialista konfe­rencia (1919. február 3—10.) alcímmel. A szerző könyvé­ben kimulatja, hogy a szo­ciáldemokrácia első világ­háború utáni irányvonaláta három táborra (antantszocia- listák, központi hatalmak és semleges országok szo­ciáldemokratái) szakadt szociáldemokrácia vezetői a háború alatt külön-külön dolgozták ki békeprograim- ként. Ezek alapján született meg a közös békeprogram 1919 februárjában a berni konferencián, nehéz vi­ták során. Az ott elfogadott határozatok szerint a tör-' ténetmj fejlődés napirend­jén a polgári demokrácia intézményeinek reformok­kal való továbbfejlesztése, a szociális vívmányok meg­szilárdítása áll a fejlett ka­pitalista országokban, a nemzetközi kapcsolatokban pedig a világkapitalizmus békés fejlődését biztosító intézmények, a Népszövet­ség, a Nemzetközi Munka­ügyi Hivatal létrehozása. A szerző kimutatja, hogy ez a politikai irányvonal kizár­ta a szocialista átalakulás sikeres megvalósítását az Oroszországban megkezdett proletárforradálom útján, és ezzel lehetetlenné tette az együttműködést a forradalmi baloldaliakkal, valamint megakadályozta a háború előtti szociáldemokrácia szervezeti egységének hely­reállítását is. Az Akadémiai Kiadó má­sik új kötetének címe: Ha­tárjelek, határjárás a feu­dális kor végén Magyaror­szágon, a szerzője pedig Takács Lajos. a szerző azokra a kérdésekre kíván választ adni könyvében, .hogy miként jelölték ki ha­táraikat az egyes falvak és mezővárosok, milyen határ­jelet helyeztek el abban az időben, amikor még — a XVIII. század végéig, illet­ve a XIX. század elejéig — a határok pontos, mérnöki felmérése nem terjedt el. E könyv a határjelek és a ha­tárjárás első hazai, összefog­lalása. Az eddig nagyrészt feltáratlan levéltári adatok­ra épült műben áttekintést kaphatunk a hajdani határ­jelek sokféle anyagáról, for­májáról éppúgy, mint az el­helyezésüket, felújításukat kísérő jogi aktusokról s ha­tárjárás után zajló, külön­böző cselekedetekről. A könyv bemutatja- a határje­lek újításának hajdani gya­korlatát, ismerteti azokat a szokásokat, melyek ezt kí­sérték. Külön kitér a -hajda­ni, az emlékezetet erősítő cselekményekre (fába -lövöl­dözés, megcsapa-tás, füíhú- zás stb.), a tanúk, bizonysá­gok összeszedésére, előkészí­tésére stb. Ugyancsak fog­lalkozik a határ védelmében jelentős szerepet betöltő, transzcendens erőkkel, a ha­tár szen-t jellegével, és an­nak tárgyi kellékeivel. A mű a magyar anyagot széles -európai háttérrel mutatja be. Minden néprajz irán-t érdek­lődő olvasó számára értékes ismereteket kínál. Haydn-estet rendeztek a belvárosi szabadtéri színpa­don. A Miskolci Szimfoni­kus Zenekar és a Miskolci Bartók Kórus programján a mester utolsó, d-dúr szimfó­niája és a Nelson-mise sze­repelt. A koncertet Mészáros János magyar származású svájci karmester vezényelte. A legnagyobb várakozás Geszty Szilvia bemutatkozá­sát előzte meg, aki finn, i-lletőleg osztrák énekesek társaságában a mise .szop­ránszólóját énekelte. Haydn utolsó szimfóniáját 1795-ben Londonban mutat­ták be. Haydn ellentétben korábbi elveivel a nagyobb és masszívabb hangzás érde­kében ‘ a Viotti-féle nagyze­nekarral próbálkozott. Az utolsó szimfóniák, köztük a 104. számú is, nemesen pasztorálisak. A rusztikus részek kiemelésével, a duda­hatások alkalmazásával, a ländler ritmusok és népi ere­detű témák fölsorakoztatásá­val is bizonyítja a mester, mennyire vágyott a nyüzs­gő világvárosból a -falusi idill után. A rusztikus hang­vétel azonban a szerkeszteni tudás tökélyével párosult. A leghosszabb tételek is rövid­nek hatnak. Mészáros János pálcája azt a szép célt szolgálta, hogy a hallgatóban meghosszabbod­jék a harmóniák varázsa. Természetbe ágyazott zené­nek fogta föl az előadást. Pontosan vezényelt, elna­gyoltság nélkül. Szerény né­zetem szerint az évad leg­jobb Haydn-szimfóniája volt. Mészáros nemritkán kért érzékeny, expresszív tempó­váltásokat, de ezeket a rit­mus egészének a mozgása be­folyásolta, illetve kontrollál­ta. Gondolt a basszus meg­felelő erősítésére, ezért volt erőteljes lüktetésű a zeneka­ri hangzás. Jó karaktereket követelt. Egyszerű és kotta­hű előadásra törekedett. A „töltőanyag” is könnyen ki­alakult a keze alatt. Megje­lent a legszellemesebb hu­mor is, mely a szimfóniá­ból alcíme ellenére is kiol­vasható. Minden komplexitá­sa mellett természetesnek és spontánnak tűnt az interpre­táció. A Miskolci Szimfoni­kus Zenekar nagyszerű part­ner volt, az együttes kivá­lóan szólt. Haydn londoni útjai után érezte, hogy az utolsó szim­fóniákkal a szimfonikus for­mát tetőpontra emelte és az jelen állapotában kimerült Ezért visszatért a hangsze­res misék műfajához. Tulaj­donképpen ezek a művek alapkonstrukciójukban misa­Teltek, múltak a napok, ahogyan az a mesében is lenni szokott. Csakhogy ez nem egy igazi szép mese. A fentebb is említett lo­vagcsapat ugyanis nemhogy a munka jobbik végéhez nem fogott hozzá, de még a rosszaibibikat is messze elke­rülte. Hogy, hogy nem, né­hány hét elteltével a kiláto­gató ifjú pár a legkisebb változást sem észlelte a „mézeskalácsházon”. (Ha mézeskalácsból lett volna, nem aggastyán téglákból, talán azóta el is fogyott volna ...) Perdült-fordult autójával a ház ura, mígnem megta­lálta a lovagok egyik leg- lovagabbiikát. Hát a mester úr, mit is szólhatott a rá­zúduló feddésekre9 Ma este a képernyőn Békeffi Ma este 20.05 órai kez­dettel .látható az ejíő mű­sorban a ’Békeífi és tsa. cí­mű hetvenöt perces műsor. A „tsa.” inem elírás, a hajdani „és társa" cégjelzés egykori bevett rövidítése. Ez a társ pedig' nem más volt, mint Kellér Dezső, aki évtizedekig volt társszerzője Békeffi Ist­vánnak, s véle együtt terem­tett számtalan operettlibret­tót, vígjátékot, kabarétréfát, sok egyebet. Békeffi éppen tíz évvel ezelőtt hunyt el, de ez a műsor jó előre elké­szült, s benne az egykori „és tsa.”, Kellér Dezső mu­tatja be Békeffit, ő vezeti az emlékezést. Sajnos, a tízéves évfodulóra már Kellér sincs közöttünk, egy évvel ezéiőítt hunyt el. A műsorban több vígjáték- és filmrészlet, san­zon, bohózat, egyéb látható, egyebék között Mezey' Mária, Honthy Hanna, Feleky Ka­mill, Jávor Pál, Tábori Nóra és még igen sok színész köz­reműködésével. S természete­sen szerepel a műsorban Bé­keffi özvegye, Turay Ida is. Képünkön a műsor egyik je­lenete. szövegekre írt szimfóniák zenekarra és énekkarra. Az utolsó nagymiséket tehát úgy tekinthetjük, mint Haydn kései műveinek „szublimá­cióit”. Mészáros János kiválóan fölkészült erre a nem min­dennapi feladatra. Fő erénye interpretációjának, hogy min­dent az éneklhang oldaláról szemlélt és számított ki. A zenekari szakaszokat az ének­kari mondanivalónak rendel­te alá. A természetes dek- lamálási sebesség volt az irányadó. Nagy súlyt helye­zett a tételek alaphangula­tára. A nyitó Kyrie-tételben a könyörgő tartalmat szépen fejezte ki a kórus éneke. A sötét színezetű tétel egybefo- gódzó ütempárjait a jó kó­rus-megjelenítés következté­ben élőnek, lüktetőnek érez­tem. A Glória- és a Credo-té- telek kompozíciós és kar­mesteri szempontból is a misék próbakövei. A változó részeknek úgy kell eleget tenni, hogy a mű egységét föl ne áldozzuk. A strófasze­rű Glóriában a szoprán szó­lót éneklő Geszty Szilvia és a kórus nagyon jó összmun­káját dicsérhetjük. Geszty rendkívül kulturáltan éne­kelt, gyönyörűen formált1 hosszú melizmái hűen fe­jezték ki a tételből áradó emelkedettséget és lelkesült- séget. A Credo tetőpontján szólal meg az „Et incarna- tus” és a „Crucifixus”. Az előadás legmegdöbbentőbb élménye volt a születés és szenvedés egységét kifejezni tudó megközelítés. A szóló­nak variálta« utánimádkozó kórus mélyen meghitt pilla­natokat szerzett a közönség­nek. Nagyon jó hatásúak voltak a „Resurrexit” és a „Hosanna” kidolgozott fuga­tói. A mise érzelmi középpont­ja a Benedictus volt, mely­ben nyoma sem volt édes­kés ájtatoskodásnak. Lágy és érzelmes dallamosság volt a jellemző. A tetőponton meg­szólaló kar- és fanfár-uniso- nóba remekül kapcsolódtak bele a kürtök. Az Agnus-tételben szépen sikerült a nápolyi iskolából átvett Dona-fugató. Ebben a tételben vol legfeltűnőbb, hogy a szólóegyüttesnek és a kórusnak a kifejező lehető­ségeit mennyire körültekin­tően kísérletezte ki a kar­mester. A Miskolci Bartók Kórus kiváló teljesítményt nyújtott. Jól érthető szövegmondásuk és maxirtiális énekbeli fe­gyelmezettségük révén a si­ker fő részesei voltak. A Nelson-misében a szop­ráné a vezető szerep. Sze­rencsés alakulása a körülmé­nyeknek, hogy ebben a sze­repkörben Geszty Szilviát hallhattuk. Fantasztikus tel­jesítménye előtt csak fejet hajthatunk! Még partnerei bizonytalanságait is képes volt feledtetni, akiket nem­ritkán kellett túlvezényelni. Anna Maria Karvonen, Har­ri Kaitila és Wolfgang Bar- ta művészi pályáján ez a bemutatkozás mégis jelentős állomás marad. A rendezők figyelmes és körültekintő munkáját dicsé­ri, hogy valamennyi vendég- művész pompázatos virág­csokrot kapott. A koncert ráadással ért véget: Mozart: Ave verum corpus című mű­vét énekelte a szólóegyüttes és a Bartók Kórus a Miskol­ci Szimfonikusok kíséreté­vel. Gergely Péter Haydn-est a belvárosi szabadtéri

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents