Észak-Magyarország, 1987. június (43. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-11 / 136. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1987. június 11., csütörtök Egy kocka a De fiatalok voltunk! című szovjet filmből. Ketten — _____ e gy győzelemről MŰSOROK Betört a nyár a mozikba. Felújításokban, végtelen ismétlésekben láthatók nagy kasszasikert ígérő művek, filmmúzeumi előadás keretében hirdetik és vetítik Miskolcon so^-sok előadásban Pasolini 1974-ben készült, Az ezeregyéjszaka virágai című filmjét, amely nem any- nyira a klasszikus történetek sajátos adaptálásával, mint inkább szokatlan nyílt-. ságú szerelmi jeleneteivel vonz igen sok olyan érdeklődőt is a moziba, aki egyébként nem híve és értője Pa- soimi művészetének: az új bemutatók között pedig egy szovjet társadalmi dráma, egy zenés karrier-történet Brazíliából, meg a csúf kis Volkswagen kocsi újabb butuska kalandjainak meséje található. Előzetes tájékoztatás szándékával ezekről lesz szó a következőkben: De fiatalok voltunk! a címe Mihail Belikov szovjet filmjének. Szereplői a második világháború után felnőtt szovjet nemzedék tagjai. Egy építészmérnök és gyermekkori pajtása szerelme, majd házassága áll a történet előterében. E kapcsolat tragikus véget ér, az ifjú asszony gyermekszülés után meghal foszformérgezésben. amely kisgyermek korában, még a háború alatt é'te. Érzelmesen költői történet, némi szelíd humorral. A folyóirat rövidítve közli Maróthy Lászlónak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, az Országos Tervhivatal elnökének a Központi Bizottság 1987. április 28-1 ülésén' elhangzott előadói beszédét, amely a gazdasági kibontakozás feladataival foglalkozott. A Pártélet rövidítésben ugyancsak nyilvánosságra hozta Havasi Ferencnek, a Politikai Bizottság tagjának, a Központi Bizottság titkárának a testület áprilisi ülésén az új nyugdíjrendszer és hz adóreform elveiről elhangzott előadói beszédét. A nyugdíjrendszer módosítása érdekében átfogó intézkedéseket kell tenni. Erre legkorábban 1989-től kerülhet sor. Nyitrai Ferencné, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke azt a kérdést boncolHock Rióban címmel brazil zenés ifjúsági filmet láthatunk. Egy tizenéves brazil lány, Bete, énekesnő szeretne lenni és Rióban kívánja megalapozni jövőjét. Segítő barátokra talál a világvárosban, mindenféle kapcsolatokat létesít, szerelembe esik, végigjárja az eltökélt karriercsinálók útjának minden kanyarát, végül — sok-sok kalandos kitérő, szerelem, miegymás után — elindulhat a világhírhez vezető úton. Közben persze szól a zene, sok a látványosság. A filmet Lael Rodrigues rendezte. A kicsi kocsi legújabb kalandjai a címe és tulajdonképpeni tartalma is Vincent McEveety amerikai filmjének, a butuska, gyermeteg, kacagtató sorozat hozzánk harmadikként érkezett, valójában negyedik darabjának. A kis Volkswagen kocsi ismét hihetetlen kalandokon megy keresztül, természetesen mindenhol győzedelmeskedik, s a nézőtéren közben harsoghat a gyermekek meg az effajta szórakozást kedvelő felnőttek derűje. (De még mindig inkább ezzel szórakozzanak a vakációzó gyermekek, mintsem a véres távol-keleti kalandfilmek cinóberfesték-özönének látványában, emberek kegyetlen megkínzatásánák túlkoreografáltságában leljék meg az időtöltést.) (b) gatja, hogy mindaz, amit az elmúlt négy évtized szocialista fejlődése során elértünk, maradéktalanul a szocialista vívmányok körébe tartozik-e? Ma már kevesen vannak, akik ne tudnák, hogy a magyar lakosság egészségi állapota az egészségügyi ellátás folyamatos fejlesztése ellenére sem kielégítő. 13,9 ezrelékes halálozási arányszámunk Európában a legmagasabbak közé tartozik. Az ifjúság edzettségének javítását, egészséges életmódra nevelését mindenekelőtt a diáksport fejlesztésével lehet és kell megalapozni. Varga-Sabján László, az Állami Ifjúsági és Sporthivatal elnökhelyettese áttekinti, milyen új formák és keretek állnak ehhez rendelkezésre. Bikics Gabriellával tíz évvel ezelőtt beszéltem először. Akkor is a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatói szobájában ültünk le, akárcsak most. S ha jól belegondolok, tíz évvel ezelőtt is ugyanaz volt az ok, ami odavitt, mint ami a napokban. Csak a helyzet volt más. Tíz évvel ezelőtt ő nyerte az országos középiskolai tanulmányi versenyt német nyelvből, most pedig tanítványa Molnár Viktor. <\kkof Takács Márta ült ott úgy őmellette, ahogy most ő a hosszúra nyúlt, nyurga fiú mellett. Kicsit büszkén és elégedetten. Ami teljességgel érthető, hiszen Gabriella mindössze négy éve tagja újra a Herman Gimnázium közösségének. Viszont ő is harmadikos volt akkor, amikor a szép sikert elérte, Viktor is csak harmadikos még. Amiben persze nemcsak az van benne, hogy nagyon rövid idő alatt kellett ilyen jól megtanulnia németül, hanem az is, hogy ehhez nagyon sok munkára volt szükség. A speciális osztályba, ahová jár, többnyire előtanulmányok nélkül kerülnek a gyerekek. Akik az általános iskolában tanulták a nyelvet, azok a „haladó osztályban” folytatják tanulmányaikat. A versenyben viszont egymással mérkőznek. így elsőnek lenni — bizony kettős öröm. Viktor egyébként nem felejti el elmondani, sokat köszönhet a tanárnőjének. Abban, ahogy porciózta számára az anyagot. Sokat jelentett az is, hogy az iskola javaslatára a tavaszi szünet idején egy hetet Anna- bergben töltöttek. A testvériskola vendégei voltak, no nem amolyan tiszteletbeliek, hanem órára is járók. Ez egyébként nemcsak a nyelv- tanulás, a nyelvgyakorlás szempontjából volt hasznos, sokat segített abban is, hogy megismerkedjen a német iskolával, ami különbözik a miénktől. S ha már erről esett szó. ki nem hagyható, sokat segít az iskola diákjainak abban is, hogy rendszeresen megszervezi a cseretáborozást. A gimnáziumi évek alatt Viktor is már kétszer járt Annabergben nyáron, s azok a három hetek mindannyiuk számára nemcsak kellemesek, szóra- koztatóak voltak, de komoly tanulást is jelentettek. Mert igaz, a szavakat, a kifejezéseket szorgalmas munkával meg lehet tanulni, de a beszédfejlesztéshez, a kifejezéshez mégiscsak az adott nyelvi környezetben töltött idő segíthet hozzá legjobban. Viktor egyébként közgazdaságira készül, majd az érettségi után. Úgyhogy — mondja a tanárnője — szüksége lesz a jó nyelvtudásra. Most különben megpróbálkozott a felsőfokú nyelvvizsgával is, még nem tudja, milyen sikerrel. Osztálytársai közül — 22-en járnak a speciális német tagozatra — 14-en már letelték a középfokú nyelvvizsgát. Ami azt jelenti, iiogy érettségi jegynek már megvan a jeles, (ez egyébként Viktornak is megvan), de azért a nyelvtanulást nem hagyják abba. A szinten tartásra egyébként ő maga is törekszik, nem lenne jó, ha kiesne a gyakorlatból. Akkor sem, ha tulajdonképpen nem tudja, ebből az első helyből számára lesz-e előny a felvételinél? Merthogy a közgazdasági egyetemen a történelem és a matematika a felvételi tárgy. Meglehet, „ringbe” kell majd szállnia. Igaz, Viktor kitűnő tanuló, úgyhogy mindenképpen jók az esélyei. És — az az igazság — a negyedik év még hátra van, készülni is lehet még. Az osztály — erre büszke — a gimnázium egyik legjobb eredményű osztálya, hajtós gárda. A németversenyen például kilencen indultak el, még a területire is öten jutottak be. Ami szintén szép eredmény. Úgyhogy a többiek még egyszer próbálkozhatnak jövőre. Bizonyára a tapasztalás is segíti majd őket. A tanárnő azt mondta — saját tapasztalásból —, Viktort bizonyára sokáig kíséri majd még ez a győzelem. Az egyetemen — a Kossuthra járt Debrecenbe — ő is mindig érezte a figyelmet. És úgy gondolja, ezért hívta-fogadta vissza a régi iskolája is, ezért kapott egyéves tanárként ilyen jelentős feladatot. Ami pedig a konkrét jövőt illeti. Mindkettőjük nyara gazdag lesz. Az első helyezett jutalmát az NDK Kulturális Centrum ajánlotta fel, három hét Magdeburgban. Azon kívül egy hétre az iskola is jelölte abba a delegációba, amely az NSZK-ba utazik egy nemzetközi ifjúsági konferenciára. A témája; így fogunk élni 2000-ben. A tanárnő csütörtökön egy KISZ- delegáció tolmácsaként az NSZK-ba utazik, nyáron háromhetes NDK-beli tábort vezet. Azután — kikapcsolódásként — augusztusban egy TIT nyelvi tábor vár még rá. Megkérdeztem; és mikor fognak pihenni? Azt mondták, ez lesz a pihenés is. És Bikics Gabriella tanárnő kolléganőjét idézte, aki azt szokta mondani, szerencsés az az ember, akinek a munkája egyben a kikapcsolódása is. Csutorás Annamária rádió KOSSUTH: 4.30: Zenés műsor. — 8.05: Műsorismertetés. — Kb. 8.15: Mai programok. — 8.20: Darvasi István jegyzete. — 8.30: Varázsos hangok — varázsos dallamok. — 9.15: Népdalok, néptáncok nyomában. — s.30: Szintézis. — it.05: Rábaköz. — 10.35: Cérnahangra. Gyermekműsor. — 10.50: Népdalok. — 11.26: Sulyosdi Simon. Novella. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Világhírlap. — 13.00: Klasszikusok délidőben. — 14.05: Műsor- ismertetés. — 14.10: Kodolányi János: A vas fiai. — 14.25: Szervánszky Endre műveiből. — 15.00: Versekről Gábor Miklóssal. — 16.05: Révkalauz. — 17.00: Barokk muzsika. — 17.30; Nóták. — 18.14: Mese. — 18.25: Könyvújdonságok. — 18.28: Műsorismertetés. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Lottósorsolás. — 19.25: A három testőr. Regény. — 20.11: Filmzene. — 20.20: Hangportrék; Birkás Lilian. — 21.40: Az utolsó interjú. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Magyar kórusmuzsika. — 22.51: önbecsapás. Jegyzet. — 23.01: Zenekari muzsika. — 0.15: Éjfél után. PETŐFI: 4.30: Zenés műsor. — 8.05: Geszty Szilvia operettfelvételeiből. — 8.20: A Szabó család. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.05: Napközben. — 12.00: Balaton rádió. — 12.10: Magyar szerzők műveiből. — 12.25: Útikalauz üdülőknek. — 12.30; A népművészet ifjú mesterei. — 12.58: Műsorismertetés. — 13.05: Nosztalgiahullám. — 14.00: Tea hármasban. — 15.05: Néhány perc tudomány. — 15.10: Operaslágerek. — 15.45: Törvénykönyv. — 16.00: Régi magyar muzsika. — 16.15: Fiatal előadók műsorából. — iG.58: Műsorismertetés. — 17.08: Gitárzene. — 17.30: Tanakodó. — 18.30: Slágerlista. — 19.05: Sport. — 19.10: Operettek. — 20.00: A Poptarisznya dalaiból. — 21.05: Ablakon a pénzt! 3. rész. — 22.00: Népdalkörök pódiuma. — 22.25: Szili Leontinra emlékezés. — 22.40: Garay Attila együttese játszik. — 23.20: Peter Gabriel nagylemezei. — 0.15: Éjfél után. BARTÓK: g.05: Muzsikáló reggel. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.07: Időszaki kiállítások. — 8.12; Szimfonikus hangverseny. — 9.40: Kamarazene. — 10.42: Operaáriák. — 11.05: Pillanatkép. — 11.0: Harold Itáliában. Szimfónia. — 11.54: Renato Bru- son hangversenye. — 13.03: Műsorismertetés. — 13.05: Magyarán szólva. — 13.20: A felvilágosodás kora. A 18. század. — 14.10: Operafinálék. — 14.45: Pophuúám. — 15.45: Versenyművek. — 17.00: Muzsikáról versben és prózában. — 17.30: Operarészlet. — 18.30: Román nyelvű műsor. — 19.03: Műsor- ismertetés. — 19.05: Schubert: Es£-dúr vonósnégyes. — 19.35: Fiatalok a seregben. — 20.05: Nyáresti hangverseny. — Kb. 21.00: Komoly zene. — Kb. 21.40: Operaáriák. — 21.58' Napjaink zenéje. — 23.00: Interfórum 1987. MISKOLCI STUDIO (a 268^8 m-es közép-, a 66,8, a 72,11, valamint a 72,77 URH-n) 6.20—6.30 és 7.20—7.30: Reggeli körkép. — Hírek, tudósítások, információk, szolgáltatások Borsod, Heves és Nógrád megyéből. — 17.30: Műsorismertetés, hírék, időjárás. — 17.35: A Tiszától a Dunáig. Zenés magazin. — Közben 18.00—18.15: Észak-magyarországi krónika. — 18.25—18.30: Lap- és műsorelőzetes. televíxió 1. MŰSOR: 9.00: Tévétorna. — 9.05: Teledoktor. — 9.15: Palotai Boris: Zöld dió. Tévéfilm. — 10.50: Kalendárium. — 11.40*. Képújság. — 17.15: Hírek. — 17.20: Perpetum mobile 115. — 17.50: Gyermek, mint utas. — 18.00: Képújság. — 18.05: Reklám. — 18.10: Telesport. — 18.35: Reklám. — 18.45: A rózsaszín párduc. Amerikai rajzfilmsorozat. — 19.05: Esti mese. — 19.15: Loltósorsolás. — 19.20: Reklám. — 19.30: Híradó. — 20.00: Reklám. — 20.05: Élete a színház — volt. Márkus László-emlék- müsor. — 21.25: A hét műtárgya. — 21.30: Panoráma. —22.30: Híradó 3. 2. MŰSOR: 17.10: Képújság. — 17.15: A pécsi körzeti stúdió műsora. — 17.55: Pannon Krónika. — j.8.55: Mi és a számítógép. — 19.25: Tévétorna. — 19.30: A Milt Jackson és Rác Brown Quartet. — 20.05: Mutató. — 20.50: Betűreklám. — 20.55: Híradó 2. — 21.10: Arany Mokka Kupa. — 22.10; Képújság. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ l. MŰSOR: 8.50: Hírek. —9.00: Iskolatévé. — 9.20: A Csalogányház titkai. Angol bűnügyi tévé- filmsorozat. — 10.15: Barátok. Tévéjáték. — 11.30: Azimut. — 12.10: Orvosi tanácsok. — 12.20: Munkabiztonság az építőiparban. — 12.40: A Televízió diszpécserszolgálata. — 13.10: Hírok. — 16.15: Hírek. — 16.20: Iskolatévé. — 16.40: Szakmunkástanulók műsora. — 17.10: Az ismerős ismeretlen természet. — 17.40: Élet — fúvószenével. Dokumentumműsor. — 18.00: Közép-szlovákiai magazin. — 18.20: Esti mese. — 18.30: URH-kocsival. — 19.10: Gazdasági jegyzetek. — 19.20: Időjárás-jelentés. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Viharban. Tévéjáték. — 20.515: Baráti találkozó. — 21.35: Arany Prága ’87. Nemzetközi tévéfesztivál. — 21.50: Éjszakai operahangverseny. — 22.45: Hírek. mozi KOSSUTH: De fiatalok voltunk! Mb. színes szovjet film. Kezdés: 9 és 11 órakor. — A kicsi kocsi legújabb kalandjai. Mb. színes amerikai vígjáték. Kiemelt 1. helyár! Kezdés: f.1 órakor. — Rock Rióban. Színes brazil zenés film. Felemelt helyár! 16 év! Kezdés: hn5 órakor. — FILMMÜZEUMI ELŐADÁS: Az ezeregyéjszaka virága. Színes olasz film. (1974) 18 év! Kiemelt 2. helyár! Kezdés: 7 és 9 órakor. — MISKOLC, HEVESY IVAN FILMKLUB: Zelig. Színes amerikai vígjáték. Kezdés: f5 órakor. — Ufó Arizonában. Mb. színes amerikai krimi. 14 év! Kiemelt 1. helyár! Kezdés: f7 órakor. — TÁNCSICS: Leopárd kommandó. Színes olasz— NSZK kalandfilm. 14 év! Felemelt helyár! Kezdés: Í4, f6 és f8 órakor. — TÁNCSICS KAMARA: Te, rongyos élet! Színes magyar film. 14 év! Kezdés: f5 órakor. — A smaragd románca. Mb. színes amerikai kalandfilm. 14 év! Kiemelt 1. helyár! Kezdés: f7 órakor. — TÁNCSICS VIDEO: Hét csodálatos harc. Színes hongkongi film. Kezdés: 9, 11, f3, f5 és f7 órakor. — SZIKRA: A Sárkány útja. Színes hongkongi kalandfilm. 14 év! Kiemelt 2. helyár! Kezdés: f5 és f7 órakor. — FÁKLYA: Laura. Színes magyar film. 14 év! Kezdés: 4 órakor. — Flashdance. Színes amerikai zenés film. Felemelt helyár! Kezdés: 6 és 11 órakor. — FÁKLYA KAMARA : A Saolin templom szent köntöse. Színes kínai—hongkongi kungfu film. Kiemelt 1. helyár! Kezdés: f5 órakor. — FÁKLYA VIDEO: A csapda. Színes amerikai kalandfilm. Kezdés: 9, 11, f3 és f7 órakor. — MISKOLC, yVASAS PARKMOZI: A Saolin templom szent köntöse. Színes kínai—hongkongi kalandíilm. Kiemelt 1. helyár! Kezdés: 9 órakor. — MISKOLC, PETŐFI: Vigyázat! Életveszély! Mb. színes szovjet vígjáték. Kezdés: f5 és f7 órakor. — ADY MŰVELŐDÉSI- HÁZ: Szépleányok. Színes magyar dokumentumfilm. 14 év! Kezdés: 5 és 7 órakor. — NEHÉZIPARI MŰSZAKI EGYETEM: Frankenstein menyasszonya. Mb. színes angol fantasztikus film. 14 év! 'Felemelt helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — MIS- KOLC-TAPOLCA, ADY: Szerepcsere. Színes amerikai vígjáték. Kiemelt 1. helyár! Kezdés: 7 és 9 órakor. — MISKOLC- HÁMOR, BÜKK: A nagy generáció. Színes magyar film. 14 év! Kezdés: Í6 órakor. — MIS- KOLC-PERECES, BÁNYÁSZ: Biztos halál. Mb. színes japán film. 14 év! Felemelt helyár! Kezdés: 4 és 6 órakor. — Mad Max. Színes ausztrál krimi. 18 év! Kiemelt 2. helyár! Kezdés: 8 órakor. — LENIN VÁROS, DERKOVITS: Tánckar. Szines amerikai musical. Felemelt helyár! Kezdés: f6 és f8 órakor. — MEZŐKÖVESD, PETŐFI: Gyilkos robotok. Szines amerikai tudományos-fantasztikus film. 14 év! Kiemelt 2. helyár! Kezdés: 6 és 8 órakor. — SÁROSPATAK, RÁKÓCZI: Szervác, a nagy vadász. Szines magyar báb-játékfilm. Kezdés: f5 órakor. — Három férfi, egy mózeskosár. Mb. színes francia vígjáték. Felemelt helyár! Kezdés : 7 órakor. — SÁTORALJAÚJHELY, BÉKE: Életben maradni. Színes amerikai zenés film. Kiemelt 1. helyár! Kezdés: 5 órakor. — Gondviselés. Szines magyar film. 14 év! Kezdés: 7 órakor. — ŰZD, BÉKE : í(n a vízilovakkal vagyok. Mb. színes olasz vígjáték. Kiemelt 2. helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — SZERENCS, RÁKÓCZI: Emlékei:, emlékek. Színes francia zenés film, 14 év! Felemelt helyár! Kezdés: 6 órakor. — EDELÉNY, MÁJUS 1.: A halált a hangyák hozzák! Mb. szines csehszlovák krimi. 14 év! Kezdés: f6 órakor. — ENCS: Szikét kérek. Mb. szí. csehszlovák film. 14 év! Kezdés: 6 órakor. — TOKAJ, PETŐFI: Távol Afrikától I—II. Színes amerikai film. 14 év! Dupla helyár! Kezdés: 8 órakor. A A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk ! RÓNAI VIDEO MOZI SERIFF AZ ÉGBŐL Mb. olasz sci-fi vígjáték. Főszereplő: Búd Spencer. Kezdi'.-: 16, 18 és 20 óra. színház 11., csütörtök Tűzijáték Huszka bérlet Este 7 órakor 12., péntek Tűzijáték Vörösmarty bérlet Este 7 órakor Ma este a képernyőn Élete a színház - volt Lassan másfél éve, hogy örökre eltávozott a népszerű színművész, Márkus László, aki csak a színháznak és a közönségnek élt. Az első műsorban 20.05-kor kezdődő nyolcvan perces összeállítás rá kíván emlékeztetni. A műsorban az elhunyt művész megszámlálhatatlan szerepéből látható sok-sok részlet, s megszólalnak kollégái, rendezői, és az édesanyja is. A műsor Tiportere Kolozsi Béla, a rendezője Dessewffy Zsuzsa, a megidézett szereprészletekben pedig a magyar színészvilág igen sok reprezentánsa látható. Képünkön Márkus László. A kicsi kocsi legújabb kalandjaiból egy mozzanat. Megjelent a Partéiét júniusi száma