Észak-Magyarország, 1987. június (43. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-23 / 146. szám
jr ÉSZAKmm síi JUaZbílL napról NAPRA HMPROL NURRn NAPRÓL napra Nesze neked alkoholellenesség! Szódavizet szeretnek inni a strand búfejeben. — Sajnos, nem adhatok — válaszolja nagyon udvarias mosollyal a büfés kislány. __ 9 9? — Olyan kevés szódavizet kaptunk, hogy csak fröccshöz adhatunk. (mátc) • A környezetvédelmi munkáról, az alkoholfogyasztás és -forgalmazás visszaszorításáról lesz szó ma délután az MSZMP Szerencs Városi Bizottsága titkári értekezletén. # A lakásszövetkezetek helyzetéről és továbbfejlesztésének lehetőségeiről tanácskoznak kihelyezett ülésükön ma Miskolcon, a Hazafias Népfront Országos Elnöksége mellett működő szövetkezetpolitikai albizottság tagjai. A HNF Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bizottságának székhazában tartandó tanácskozás délelőtt tíz órakor kezdődik. • Kőszárhegy külterületén Zarándok Jánosné 26 éves székesfehérvári tanító személygépkocsijával elütötte Fodor Csaba 29 éves helybeli szalagkezelőt. A fiatalember kórházba szállítás közben meghalt. A baleset körülményeit a rendőrség szakértő bevonásával vizsgálja. Meghalt az ötös ikrek egyike Kifogástalan az egészségi állapota Benke Györgyné soproni fiatalasszonynak, aki vasárnap ötös ikreknek adott életet, a budapesti Orvostovábbképző Egyetem Szülészeti-Nőgyógyászati Klinikáján. Az ikrek közül György, Krisztián, Boglárka és Miklós állapota jó. Viola, az ötödik újszülött, akinek már a születésekor légzési zavarai voltak, az intenzív ellátás ellenére meghalt. A klinika koraszülöttosztályán dr. Dobos Anna docens elmondta: mivel az ikrek az anya terhességének 29. hetében jöttek a világra, nagyon éretlenek. Inkubátorban ápolják őiket. Légzésüket, vérkeringésüket állandóan ellenőrzik. Krisztián és Boglárka respiráoiós kezelésben is részesül. A táplálékot egyelőre még nem a szájukon át, hanem infúzióban kapják az újszülöttek. Tölgy, nyár, fenyő A tervezettnél több erdőt telepítettek A tervezettnél több erdősítést végeztek most tavasz- szal a Borsodi Erdő- és Fa- feldolgozó Gazdaságban. Az előirányzatot mintegy 100 hektárnyi területtel meghaladva, összesen 872 hektáron ültették el a csemetéket. Ehhez elegendő csemete is rendelkezésükre állt, részint saját nevelésükből, részint pedig a társgazdaságoktól. Jelentős területet. több mint 170 hektárnyi új erdőt ültettek a Bán-patak völgyében, Putnok környékén, a borsodi dombságon. A csemeték mellett Kazincbarcika környékén több mint 20 hektáron kocsánytalan tölgymakkot vetettek, mintegy természetes újulatként, amely nagyon szépen kikelt. Jelentős erdősítést végeztek a szendrői erdészetnél is, ahol kísérletképpen gépi ültetést is kipróbáltak, egy csehszlovák gyártmányú csemeteültető géppel. Az erdősítés befejeztével felülvizsgálták az újonnan telepített állományt, s azt tapasztalták, hogy a csemeték megeredése jó, a telepítésnek kedvezett a hűvös, csapadékos májusi időjárás. A föld nem száradt ki, az esőzések pedig jól beisza- polták a gyökérzetet. Zömmel tölgycsemetéket telepítettek. Ugyancsak nagyobb mennyiségű csemetét ültettek el az ártereken, így a Tisza, de főként a Bodrog mentén nyárfából, amit papírfaként értékesítenek. Jelentős az elültetett fenyőcsemeték száma is. Ennek egy részét később mint karácsonyfát 'értékesítik majd. Forgalmi változások a Búza téreo Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a Búza téri piac forgalmi rendje 1987. június 23-tól megváltozik. A vásárcsarnok keleti és nyugati oldalán levő utakon csak a kimenőforgalom engedélyezett. A 3. sz. útról ezekre az utakra behajtani tilos. A piac megközelítése minden esetben a Szeles és Szendrey utca felől történhet. Fontos változás, hogy a Szendrey utcában a forgalmi rend két irányban biztosított. A piaci utakon parkolni nem lehet, csak az árurakodás idejére lehet igénybe venni az arra kijelölt helyeket. Parkolásra a Szűcs Sámuel utcai, vagy a görög katolikus templom melletti autóparkolót lehet igénybe venni.- Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527. Postacím: Miskolc Pf.: 351. Telefonok: Központ: 38-941. Titkárság: 16-886. Ipari rovat: 16-035. Belpolitikai rovat: 16-450. Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Levelezési rovat: 16-046. Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15-17. - 3525. - Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítóknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest V., József nádor tér 1. - 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja egy hónapra 43 forint, egy negyedévre 129 forint, egy évre 516 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: WIRTH LAJOS Az Észak-Magyarország ügyeleti hívószámai 16 órától: 89-872, 17-807. Naptár ________ 1 987. JÚNIUS 23., KEDD A nap kelte 4.47, nyugta 20.46 órakor A hold kelte 2.22, nyugta 18.42 órakor Névnap: Zoltán Hetvenöt éve született Marisa István (1912—1978), kétszeres Munkácsy-díjas szobrászművész, a Magyar Népköztársaság érdemes művésze. IDŐJÁRÁS-JELENTÉS Lassan nyugaton is csökken a felhőzet. Délutánonként - főként a keleti megyékben - szórványos zivatar várható. Az északnyugati szél sokfelé élénk, a Dunántúlon helyenként erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton 20 fok, keleten 25 fok körül alakul. KÖZLEMÉNY Az ÉMASZ Vállalat mezőkövesdi kirendeltsége értesíti tisztelt fogyasztóit, hogy kisfeszültségű hálózatépítési munkák .miatt, Mezőkövesd, Zsóri- fürdö területén 1987. június 25-én, az alábbi utcákban 8— 15.30 óráig áramszünet lesz: Napraforgó, Ciklámen, Napfür- dö, Levendula, Árvácska, Margaréta, Nárcisz, Boglárka, Kisfa, Harangvirág. Az áramszünetért szíves megértésüket és elnézésüket kérjük. ÉMASZ Vállalat kirendeltsége, Mezőkövesd A Hámori-tó Fojtón L. felvétele Sörgyári rekord Rekordmennyiséget, naponta több mint 10 000 hektoliter sört főztek le és értékesítettek ezekben a napokban a Borsodi Sörgyárban. Nemcsak a főzőüstök mellett dolgozóknak nem volt megállásuk, de a palackozó gépsorok is két műszakban töltötték a szomjúságot csillapító árpalevet a palackokba. Naponta mintegy 2 millió palack került le megtöltve a gépsorokról, ami azt jelenti, hogy a Borsodi Sörgyár körzetébe tartozó területen naponta és fejenként egy üveg sör jutott — beleértve a csecsemőket és az antialkoholistákat is. A sörgyár fenntartja széles választékát, de a legkapósabb terméke továbbra is a borsodi világos. Igen közkedvelt a 11- cenc alapján gyártott Spaten sör, amelyből jelenleg a múlt évi, hasonló időszakhoz viszonyítva, a kétszeresét forgalmazzák. Továbbra is forgalmazzák az üdítőital jellegű, alkohol- mentes Póló sört, amelyet egyre inkább megkedvelnek. Ezt a fogyasztás emelkedése bizonyítja. A Borsodi Sörgyárban a fokozott termelést a folyamatban lévő rekonstrukcióval, a kapacitásbővítéssel egyidöben végzik. A termelés korszerűsítése során már az idén az eredeti kapacitást 150 000 hektoliterrel növelik, hogy a nyári csúcsfogyasztás idején is el tudják látni a keresletet. Ámbátor nem valószínű, hogy a fokozódó fogyasztást maradéktalanul ki tudják elégíteni. Erre csak a rekonstrukció befejezése után, 1989-re van remény. Építkezésen Miskolcon, a Népkert szomszédságában épül a Technika Háza. Az épület körvonalai már kirajzolódnak, a létesítményen a Borsod Megyei Állami Építőipari Vállalat középület-építő főépitésvezetőségének szakemberei dolgoznak. Fojtán László felvétele Hideg nagyüzemünkben Megfagyasztott szívalakúnk Megkezdődött a szezonális nagyüzem a Miskolci Hűtőházban. A kései kitavaszodás miatt, ha megkésve is, de beértek a feldolgozásra kerülő termények — s a szokáshoz híven, az egres feldolgozásával kezdetét vette a szezon. Az első egresszállítmányok Szabolcsból, valamint a Hajdúságból érkeztek, s eddig már több, mint 20 tonnányit tartósítottak belőle. Az idén a szerződés alapján, borsodi üzemekben termesztett egrest is átvesznek és feldolgoznak. A mezőgazdasági termékek egymásra érését jelzi, hogy az egressel egyidöben került sor a szomolyai cseresznye gyorsfagyasztására. A tájjellegű, rövid szárú, szív alakú, fekete cseresznyét egyre inkább keresik külföldön is, ahol különböző étkezési cikkek színezésére is felhasználják. A tervek szerint ebből az ízletes, különleges, tájjellegű gyümölcsből mintegy 30—60 tonnányit kívánnak feldolgozni. Ugyancsak a gyártósorra kerül a nyári brokkoli is, amelyből még csak az első tételek futottak be. Ezzel szemben már folyamatos az étkezési zöldborsó tartósítása. A hűtőház szerződés alapján termelteti ezt a közkedvelt zöldségfélét, amelyet a borsodi nagyüzemekből, valamint az ország más vidékén levő gazdaságoktól kapnak. A zöldborsót programozott vetéssel termesztik, s így az nem egyszerre, hanem szakaszosan érik be és kerül feldolgozásra. Ezáltal a legoptimálisabb időpontban szállítják a feldolgozósorokra. A termékek feldolgozásán már három műszakban dolgoznak a hűtőházban. Megrongálták a jelzőlámpát Miskolcon, a 26. sz. út átkelési szakaszán, a Megyei Kórház előtti gyalogos-jelzőlámpa vezérlőszekrényét ismeretlen tettesék megrongálták, és az automatikát ellopták. A berendezés helyreállítása, az eltulajdonított áramköri elemek pótlása huzamosabb időt vehet igénybe. Felhívjuk a térségben közlekedő gyalogosok és járművezetők figyelmét, hogy ennek figyelembevételével közelítsék meg ezt a veszélyes helyet. Miskolci Közúti Igazgatóság Kiskertek növényvédelme A hűvösebb idő, a futó helyi záporesők hatására kialakultak az alma- és körtevarasodás járványszerű terjedésének feltételei. Ez az időjárás a szőlőperonoszpó- ra fellépéséhez is igen kedvező. A varasodás elleni készítmények használata — a Fundazol kivételével — kellő védelmet nyújt. A Mi- kal 75 WP gombaölő szer a peronoszpóra ellen jó hatású. A védekezést célszerű a szőlőmolylárvák elleni védekezéssel kombináltan elvégezni, Anthio (0,2%) vagy Bi 58 (0,1%) felhasználásával. A virágzás kezdeti stádiumában levő, vagy virágzó szőlőt rovarölő szerrel permetezni nem szabad! A rovarkártevők elleni védekezés továbbra is időszerű, főleg ott, ahol ez elmaradt, mivel a gyümölcsmolyok lárvái (alma, szilva, barack) az atkák és a levéltetvek jelenleg is károsítanak. Végül szólni kell még egy veszélyes kártevőről, az amerikai fehér szövőlepkéről, melynek lárvái már több helyen megjelentek. Ellenük a védekezést elsősorban mechanikai úton, a megjelent hernyófészkek folyamatos eltávolításával célszerű elvégezni.