Észak-Magyarország, 1987. június (43. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-22 / 145. szám
KCTJW.m [7)17 IfTlQPTlMf — PRA NAPRÓL NAPRA IUAPROL £Sl£AA LM, Ilii JÜQMÍÍIl y _____x. _______ . . ... .................... INAINKUL l\IAr r\A n XXIII. hortobágyi nemzetközi lovasnapok Díjugratás, ménesvágta A Székesfehérvári Állattenyésztő Vállalat sümegi lótenyésztő-állomásán tartották a fiatal mének ll-es számú teljesítményvizsgáját. Az állomás által felvásárolt 3-4 éves mének egyéves kiképzést kapnak, s ennek végén döntik el, hogy a tenyészállo- mányt gyarapitják-e velük, vagy más feladatra alkalmazzák a méneket. Borra kellett a pénz Súlyos bűncselekmény Legyesbényén A hagyományokhoz híven, az idén is megrendezik a hortobágyi nemzetközi lovasnapokat. Az immár hu- szonharmadik alkalommal sorra kerülő rangos rendezvénysorozat színhelyére, a hortobágy—mátai lovaspályára mintegy 50 ezer vendéget várnak július 3—5. között. Előreláthatólag csehszlovák, lengyel, NDK- és NSZK-beli, osztrák, román, s természetesen hazai lovas vesz részt a nemzetközileg hivatalos versennyé minősített bemutató ugróversenyein. A fogathajtók erőpróbáin a világbajnok magyar válogatott, s az ország más neves fogathajtóinak nem mindennapi produkcióját láthatják az érdeklődők. Amint eddig, az idén is lesz díjlovaglás, ménesvágta, bátrak fogata, kaszkadőrök, lo— Kajszibarackot telepítenek tíz hektáron a gönci tájkörzethez tartozó, encsi Zója Termelőszövetkezetben. Az országhatárainkon kívül is ismert, jól eltartható gyümölcsöt háztáji gazdaságok keretén belül művelhetik majd a tagok, növelve ezzel a családi jövedelmet. közlemény Az Avas Taxi Gmk értesíti tisztelt utasait, hogy a szokásos havi nyereményeken felül 1987. július hónapban ’3 db 500 Ft értékű, ingyenes utazásra jogosító taxi-utalványt sorsolunk ki, azon kedves megrendelőink között, akik a 84-000-ás telefonon rendelnek kocsit. Az utalványok az Avas Taxi személy-, illetve teherkocsijain egyaránt beválthatók. Személy- és tehertaxi- rendelés a 84-000-ás telefonon. AVAS TAXI GMK vastornászok bemutatója, Hortobágyi Nagydíj, tenyész- kanca-bírálat, bográcsverő és síkverseny, megtekinthető a ménes, a gulya s a rackanyáj. A XXII. hortobágyi nemzetközi lovasnapokon ösz- szesen 120—140 versenyző, s 200 paripa bemutatkozásának, versenyének színes programját a Debreceni Népi Együttes és a Balmazújvárosi Ü ttörő és Ifjúsági Zenekar műáora, valamint zártkörű népművészeti vásár gazdagítja. Az érkezők tízezreinek megfelelő kereskedelmi és vendéglátói ellátása érdekében — amint azt dr. Angyal László, a rendezőbizottság elnöke elmondta a minap lezajlott sajtótájékoztatón — 250 méter hosszú pavilonsort építenek. építések — NEM ÉRVÉNYESEK a sportcsarnokba szóló állandó belépők a június 25-ei, csütörtöki, Pretty Maids-kon- certre. Az esemény este 8 órakor kezdődik. — Alapfokú barlangkutató tanfolyamot hirdet 1987 szeptemberétől a miskolci Herman Ottó Speleo Club Sport Egyesület. A korhatárral és a jelentkezéssel kapcsolatos tudnivalókról az Ady Endre Művelődési Házban lehet információkat szerezni, minden héten szerdán, este hat órakor, a barlangkutatók rendszeres ülésén. Naptár ________ 1 987. JÚNIUS 22., HÉTFŐ A nap kelte 4.47, nyugta 20.45 órakor A hold kelte 1.58, nyugta 17.31 órakor Névnap: Paulina Kétszázhúsz éve született Ottományban, és Kufsteinben, az ottani várfogságban halt meg Szentjóbi Szabó László (1767—1795) költő, Batsányi János legjobb barátja, a magyar jakobinus szervezkedés ismert tagja. IDŐJÁRÁS-JELENTÉS Kelet, északkelet felől lassanként csökken a felhőzet, azonban még sokfelé várható eső, záporeső, helyenként zivatar. A keleti, északkeleti szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 21 és 26 fok között várható. Az ÉÁÉV-nél Javult a munkafegyelem Kevesebb a dolgozók részéről az igazolatlan mulasztás, csökkent az italozás és a késések száma is az Észak-magyarországi Állami Építőipari Vállalatnál. Ugyanakkor még mindig munkaerőhiány van képzett szakmunkásokból, köztük ácsokból, minőségi hegesztőkből, valamint vasbetonszerelőkből. Ötös ikrek születtek vasárnap kora délután Budapesten az Orvostovábbképző Egyetem Szülészeti- Nőgyógyászati Klinikáján. Benke Györgyné 23 éves, soproni lakos, terhességének 29. hetében öt gyermeknek adott életet — tájékoztatta az MTI-t dr. László János egyetemi tanár, aki császár- metszéssel segítette világra az újszülötteket. Közülük három fiú és kettő leány. Az anya — akinek ez volt az első szülése — jól érzi magát. Meddőség miatt (MTI) — Nyílt tárgyalást követően a Kazah SZSZK Legfelsőbb Bíróságának kollégiuma ítéletet hirdetett az 1986. december 17—18-án Al- ma-Atában történt társadalomellenes események, résztvevőinek perében. K. Risz- kulbekov elsőéves építészmérnök-hallgatót a legsúlyosabb büntetésre, golyó általi halálra ítélték. T. Tasenov ács és Zs. Ttajdzsumajev harmadéves építészhallgató 15 év, K. Kuzenbajev hegesztő 14 év és J. Kopeszbajev elsőéves építészmérnök-hallgató 4 év börtönbüntetést kapott. A büntetés idejét szigorított rendszerű büntetőnevelő táborban kell letölteniük. * A Kazahsztankaja Pravda a bírósági tárgyalásról beszámolva hangsúlyozza, hogy az emberi életeket veszélyeztető huligánoknak nem sikerült hazugságokkal elA folyók mentén Erősítik a léseket Az Észaik-magyarországi Vízügyi Igazgatóság az idén mintegy 50 kilométer hosszúságban erősíti meg a töltést a folyók gátjain, hogy azokat ellenáilóbbá tegyék az esetleges árvizek ellen. Emellett 8 kilométeres szakaszon épít új töltést. A munkálatok során megerősítik a Bodrog jobb parti töltését, mintegy 3 kilométer hosszúságban. Ugyanitt, az úgynevezett Ronyva-zugban, az egyik leginkább árvíz- veszélyes helyen, Sátoraljaújhely térségében, 4,5 kilométer hosszúságban, új töltést emelnek. Ez a 3,5 méter magas, új védmű jelentősen csökkenti majd ezen a .területen a tavaszi-őszi hónapokban fellépő árvízveszélyt, s jelentős területet mentesít. A Tisza—II. vízlépcső megépítése felduzzasztottá a folyó szintjét. Ez teszi szükségessé, hogy megyénk déli részén, Ároktő és Tiszaikeszi közötti részen, Tiszakeszi fölött, a töltést mintegy három és fél kilométer hosszúságban megerősítsék. A magasítást jelenleg is végzik. Az úgynevezett mentett oldalon, tehát a gát nem vízi előli részén pedig szivárgókat építenek be, hogy a gát lábánál a területet az átszivárgó víztől mentesítsék, belvizek, pangóvizek keletkezését, a terület elmocsarasodását megakadályozzák. A munkálatokat tavaly kezdték meg, s azt a következő években fejezik be. A munkákat a terveknek megfelelően kivitelezik, hogy a szántóföldi művelésre alkalmas területek termőképességét megőrizzék. hosszabb ideig kezelésben részesült a soproni kórházban. Ott észlelték terhessége 17. hetében, hogy ötö§ ikrei várhatók, ezért az Orvostovábbképző Intézet Szülészeti-Nőgyógyászati Klinikájára irányították az asz- szonykát. Azóta ott ellenőrizték és kezelték folyamatosan. Ez a második ötös ikerszületés Magyarországon. Az első ötösök 1983 januárjában jöttek a világra, ugyancsak ezen a klinikán. (MTT) kerülni a felelősségrevonást. A nyomozás során megállapítást nyert, hogy az öt vádlott demagóg jelszavakkal nacionalista ellenségeskedést szított, tudatlan fiatalokat vittek bele a verekedésekbe, progromokba és gyújtogatásokba, fiatalkorú egyének dühödt megnyilvánulásait segítették elő. Céltudatosan bújtogattak a kegyetlenkedésre, a rendőrök és önkéntes segítőik bántalmazására. Szolgálati autókat borítottak fel és gyújtottak fel, épületek homlokzatát verték szét. Riszkulbekov és Kopeszbajev súlyos testi sértéseket okozott a szolgálati kötelességét teljesítő Almabekov rendőr őrmesternek. A huligánok bántalmazták Zimulj- kin őrnagyot is, aki még mindig orvosi kezelés alatt áll. Itt különösen a szambó fogásait ismerő Kuzenbajev „jeleskedett” — írja a ka— Segítsenek, anyám meghalt! Lélekszakadva, az előző mondatot kiáltozva rohant végig a legyesbényei utcán, június 18-án, reggel, Stefán Sándor, helybeli lakos. A 26 éves fiatalember az ismerősöktől, rokonoktól kért segítséget. Rövidesen kiderült, hogy nem beszél a levegőbe, a helyszínre érkezők valóban az 59 éves Stefán Sándorné holttestére bukkantak. Értesítették a rendőrséget, amely biztosította a helyszínt, s azonnal hozzákezdett a bűncselekmény felderítéséhez. Kihallgatták a fiatalembert, akii elmondotta, hogy éjszaka, éjfél körül gyanús; mozgást vett észre a házban. Szavai szerint, egy hasonló korú férfi járt názahsztáni lap. — Tajdzsu- majev kezdeményezte a gyújtogatásokat, Riszkulbekov és Tasenov más huligán elemekkel együtt súlyos bűncselekményt követtek el: meggyilkolták Szavickij mérnököt, szolgálatát teljesítő önkéntes rendőrt. A bíróság a tárgyalás során nagy figyelmet szentelt a társadalomellenes megnyilvánulások okai feltárásának — állapítja meg végezetül a Kazahsztanszkaja Pravda —, s rámutatott az ifjúság internacionalista nevelésében mutatkozó súlyos mulasztásokra. Erre külön felhívta a köztársaság felső- és középfokú oktatási minisztériuma, valamint az al- ma-atai építőipari főiskola — itt folytattak tanulmányokat a szélsőséges elemek — vezetőinek figyelmét. luk, s véleménye szerint az okozta édesanyja halálát. Ahogy haladt a nyomozás, egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy a helyszínen az ott lakókon kívül más nem járhatott. A segítségért kiáltozó fiatalembernek szegezték a kérdést, aki a szerencsi rendőrkapitányságon rövidesen bevallotta, ő követte el a bűncselekményt. A részletek pontos tisztázása még tart, annyi azonban már most bizonyos, hogy Stefán Sándor rendszeresen és nagymértékben iszik, s emiatt delirium trémenszben szenved. Betegsége főleg hallucináci- ókban nyilvánul meg, ugyanakkor enyhe fokban szellemi fogyatékosnak tekinthető. A bűncselekményt megelőző napokban kézbesítette a postás Legyesbényén a nyugdíjakat. A csak alkalmi munkát végző fiatalembernek pénzre volt szüksége, mégpedig azért, hogy bort vásároljon belőle. Édesanyjától éjszaka 25 forintot követelt italra. A szerencsétlenül járt asszony nem adott, s ez lett a veszte. Fia előbb ököllel a tarkójára vágott, majd — mivel még így sem kapott pénzt — behozta a kisbal- tát, és élével szájon vágta. Ezután a párna alá rejtette a kisbaltát, s lefeküdt aludni. Reggel az első dolga volt, hogy kétszáz forintot kiemeljen a már halott édesanyja zsebéből, s borért induljon. Amikor visszaérkezett, vette csak észre, hogy édesanyja nem alszik, hanem meghalt. Stefán Sándor ellen előzetes letartóztatásba helyezése mellett, a Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya, halált okozó testi sértés bűntette miatt folytatja a nyomozást. Az asszony halálát ugyanis az okozta, hogy a baltacsapás nyomán vérzett a szája, a vér a garatba jutott, s megfulladt. U. J. Főidény a balatoni hajózásban A Makart Balatoni Hajózási Leányvállalata közli, hogy június 21-től a fő- idény-menetrend szerint közlekednék a személyhajó- és kompijára tök a Balatonon. A kompok Szántód-révtől 6.40-tői 0.20 óráig, TihanyParfüm vagy gyógyszer? Illatos olajokat már az egyiptomi piramisok építésének korában is használtak. Napjainkban már köztudott, hogy a jó állat nemcsak a hangulatot javítja, de a .stressz leküzdésében ás segít azzal, hogy befolyásolja a szervezet félelem, harag vagy feszültség által kiváltott fiziológiai reakcióit. A fBW'IHHIHilS Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. -3527. Postacím: Miskolc Pf.: 351. Telefonok: Központ: 38-941. Titkárság: 16-886. Ipari rovat: 16-035. Belpolitikai rovat: 16-450. Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Levelezési rovat: 16-046. Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15-17. - 3525. - Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizctési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest V., József nádor tér 1. - 1900.. közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja egy hónapra 43 forint, egy negyedévre 129 forint, egy évre 516 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: WIRTH LAJOS Az Észak-Magyarország ügyeleti hívószámai 16 órától: 89-872, 17-807. révtől 6J20-tól 24 óráig járnak, a zenés sétáhajójára- tok Siófokról naponta 19 és 21 órakor, Balatonfüredről naponta .21 órakor, Keszthelyről kedden, szerdán, pénteken és szombaton 21 órakor indulnak. (MTI) Párizsban nemrég megtartott illatszerész-kongresszu- son úgy döntöttek, hogy „aromaterápiás” programot dolgoznak ki. Feladata, hogy különleges illatkeveréket hozzon létre, melyek megszüntetik a fejfájást, az álmatlanságot és a levertsé- gi állapotot. Besenyői Üj egészségügyi központ épül Szirmabesenyőn. Átadása még a nyáron várható. A helyi tanács hozzájárul egy 300 négyzetméter alapterületű ABC-áruház kivitelezéséhez is, melynek munkálatai még az idén megkezdődnek. Ötös Ikrek Budapesten Halálra ítélt huligán