Észak-Magyarország, 1987. május (43. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-04 / 103. szám
1987. május 4., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 W*ím A tévedés etikájáról Tisztelt Korrektorunk! E ngedje meg, hogy így szólítsam, mivel ez fejezi ki legjobban kapcsofatuiríkiat. Kérte ugyanis, hogy neve ne szerepeljen az újságban, mivel Ön — szavai szerint — nem kedveli a közszereplést. „Én csalk egy ember vágyóik, alléi egy igaz ügy szolgálatában ál>l, amely ügyet élete végéig szolgálni alkar” — írta legutóbbi levelében. Nos, miről is van szó? Nem kevesebbről, mint arról, hogy az ön érzékeny intellektusa nehezen viseli el a tárgyi tévedéseket, a pongyolaságokat, a sajtóhibákat. Egykori osztályfőnökömet juttatja eszembe, alki — lévén magyar szakos tanár — gyilkos iróniával üldözte nyelvi tévedéseinket. Voltak kirívó botlásaink, amelyek megtorlása — akkor hetekig nevettünk ezen — maradandó nyomókat hagyott bennünk és — egykori tanítványok — ma is az ő szavaival, gunyoros- ságával korrigáljuk környezetünk, netán magunk nyelvi pongyolaságait. Sajnos, volt mit kiigazítania: akkoriban terjedt — ma is burjáílziik — az úgynevezett1 súk-Sükkölés (láthassuk, Yjóhessük). Szegény tanár úr meg is szenvedett az .igényességéért. Nem igen tudóit d'ilztingválni, és a felnőttek vetéseit is pedagógiái hévvel javította ki, ezt pedig némelyek nem vették jó néven. Nekünk szerencsénk van önnel. Nem sajátja a gúnyolódás, higgadt szavaikkal, de következetesen gyűjti csokorba egy-egy sajtó- orgánum, avagy lexikon szerkesztőségének tévedéseit. Nem veszekszik, nem szidalmaz, ehelyett nagyon rokonszenvesen, tényszerűen csípi nyakon vétségeinket, botlásainkat. S mindebből — sajnos — akad bőven. Nem akarom túlzásba vinni bizonyítványunk magyarázatát, de engedje meg a tisztelt Olvasó, hogy néhány műhelygondunkba beavassam. Azzal kezdem, hogy természetesen az újságíró, a szerkesztő is téved. Mint ahogy — uram. bocsá’ — tévedhet a mérnök, a pedagógus, az orvos, a politikus. A válasz közhelyként hathat, valahogy így tanultuk régen: a nagyöbb hibáikat igyekszünk elkerülni, legalábbis nem ismételjük. Senkit sem akarok tévedésre buzdítani, de óhatatlan, hogy az ember munka közben, avagy a magánéletben „mélléfog”. A dolognak van azonban egyfajta etikája, kezelése: nem szabad, nem erkölcsös tendenciaszerűen tévedni. Remélhetőleg, ilyen esetekben kapcsol a közösség, a társadalom védekező reflexe, és megfékezi a tendencia „'kibontakozását”. Szakmánknál maradva: az újságíró információkat gyűjt, ezekből építkezik írásaiban. Jóllehet, az információkat lehet és kell ellenőrizni, a napilap előállításának ritmusa, mechanizmusa viszont gyorsaságra kényszerít. A hitélesség és gyorsaság ellentmondását csak akkor tudjuk feloldani, Ha megfelelő segítőkre találunk. Az újságíró a felelősség tekintetében kénytelen osztozni a tájékoztatóval. A tájékoztatás pontosságát és nyíltságát immár harminc éve szorgalmazza és követeli a magyar politika, frissen pedig tavaly óta a sajtótörvény kötelez erre. De hát régi beidegződéseket nem köny nyű gyorsan változtatni. Vannak például, akik csak az eredményeket látják maguk körül, akadnak — nem is kevesen —, akik összekeverik vágyaikat a valósággal, másök a mundér becsületét védve hallgatnak a bajókról. Ismét, mások meg hajlamosak saját keserveik, kudarcaik általánosítására. Tételezzük fel: nem volt pontos a tájékoztatás, és tévedett az újságíró is. Még mindig adott a következő felelősségi fokozat: a szerkesztő. Kedves korrektorunknak igaza van, amikor írja: ha az újságíró, a szerkesztő bizonytalan valamiben, forduljon a szakemberhez, vagy lektoráltassa az írást. Folyóiratnál, hetilapnál ez járható út. Sőt, a szerkesztés, a lektorálás után a szerző visz- szakapja kéziratát és nyomdába adás előtt, ellenjegy- zi a korrektúrát. Sajnos, napilapnál, a többnyire kevés létszámmal működő, vidéken megjelenő napilapoknál, ez — legalábbis naponta — megoldhatatlan. Ezért kérjük az Olvasó megértését, egyben korrekcióját, ha tévedtünk. „Vannak emberek — sajnos kevesen —, akik ilyen esetben jó szándékú észrevételt tesznek, hiszen közös ügyet szolgáinak és egymás segítsége nélkül nem tudnak hasznos munkát végezni” — írja levélírónk. Éppen ezért — merthogy kevesen vannak — nagyon meg kell becsülni az ilyen embereket. Higgye el nekünk: őszintén hálásak vagyunk minden visszhangért. Kiváltképpen köszönjük azoknak az önzetlen társadalmi munkásoknak a segítségét, akik rendszeresen írnak nekünk, és alkalmasint rámutatnak hibáinkra, tévedéseinkre is. Valljuk a sajtóberkakben régi szólásmondást: ha szidnak is. csak beszéljenek rólunk. Természetesen az sem esik rosszul, amikor dicsérnek bennünket. Ismét idézek leveléből: „Voltak és vannak újságírók, akik válaszolat.lanul hagynak és hagytak jóaka- ratú észrevételeket.” Sajnos, előfordul — bár nem ez a jellemző. Ez már csak azért is baj, mert a hallgatás nem mindig „beismerést” jelent. Elnézését kérem, ha nem kapott választ minden levelére. Azért is, ha kollégám nem kereste meg a megbeszél t időpontban. Ezek sajtóetikai vétségek. Ígérjük, az ilyenek ellen a jövőben még következetesebben hadakozunk. Megjegyzem: időnként annyi kéziratot és levelet kapunk, hogy nehéz rá válaszolni. Ezér.t közli több sajtókiladvány az impresszumában: „Kéziratot nem őrzünlk meg és nem küldünk vissza.” A „Borsodi csaták” sorozathoz tett megjegyzéseit köszönjük, továbbítottuk szerzőjéhez. Nagy Zoltán A Nagymiskolci Állami Gazdaság ellentétben a megye legtöbb mezőgazdasági üzemével az elmúlt években bizonyította, hogy nehéz gazdasági helyzetben, a szorító közgazdasági szabályozók között is lehet eredményesen gazdálkodni. Eredményesen, mégpedig oly módon, hogy közben nemcsak az éves termelési érték és nyereség nő, hanem javul a gazdálkodás műszaki és szociális feltétele >s Dr. Kis József igazgató nem kis büszkeséggel állítja, hogy a gazdaság gépparkja mind a kapacitás tekintetében, mind pedig a munkaminőség oldaláról a ma korszerű igényét kielégíti. S nincsenek elhasznált teherautók sem, mert a szállító gépek is folyamatosan cserélődnek. Ez persze nem olcsó, különösen a lízing kerül sokba; ám csak akkor lehet a holnap eredménye több, s jobb, ha azt ma megalapozzák. Persze, a ma eredményét is jóval korábban alapozták meg a gazdaságban, hiszen semmi sem hullott csak úgy az ölükbe. Ám a szigorúbb munkafegyelmet megkívánó vállalati tervek megvalósulása évről évre nagyobb biztonságot jelentett. Tulajdonképpen az új időszak kapujának az 1983-as esztendő tekinthető, amikor már új vetésszerkezetben termelték a növényeket. Azaz, a korábbi 40 százalékról 60 százalékra emelték az árunövények arányát. Csökkent viszont a takarmánytermő terület nagysága, következményként pedig ma már stabil növénytermesztési főágazatról beszélhetünk. Csakúgy, mint kiegyensúlyozott és mind magasabb szintű állattenyésztésről. A Nagymiskolci Állami Gazdaságban ugyanis az egy hektárra vetített állatsűrűség háromszorosa az állami gazdaságok átlagának. Közel 3500 szarvasmarhát tartanak és évente félmillió baromfit. Igaz. a szakosított szarvasmarhatelepeik hozamaikkal nem bérelnek helyet a rekordok könyvében, mi több, országos elismerésről sem igen beszélhetnek, de nyereségesen termelnek, mégpedig — s ez már vitathatatlan — évek óta mind nagyobb sikerrel. A jövőt alapozzák itt is. hiszen a szigorodó munkafegyelem mellett nagy gondot fordítanak a genetikai munkára, n. genetikai alapok javítására, a technológia javulására, a gépesítettség növelésére. Kimagasló szakmai sikereket mondhat magának viszont a baromfi ágazat. Az ország egyik leghíresebb, és legjobb étkezési tojástermelő üzeme a Nagymiskolci Állami Gazdaság gyömrőpusz- tai területén található. Negyedmillió tyúk tartásának mérlege az évente megtermelt 43—45 millió tojás honi ellátásra, s zömmel export- értékesítésre. Az egyenletes és folyamatos jó minőség híre pedig előbb-utóbb túljut az országhatárokon. Így történt, hogy a svájciak figyelmét felkeltették, majd — s ez volt a nehezebb — tetszését is elnyerték a Miskolcon termelt fehér héjú tojások. Aminek értékét pedig az országot érintő devizabevételen túlmenően növeli, hogy a svájciak elsősorban tavasztól késő őszig biztosítanak exportlehetőséget, akkor, amikor pang az egyébként már kiépített s hagyományossá vált szovjet felvevőpiac. A gazdaság igazgatója elégedetten említi a baromfitartás további szélesítésének eredményeit is. Nevezetesen, arról van szó, hogy az étkezési tojást termelő telepek feltöltéséhez szükséges jércék majd felét itt nevelik fel Gyomron. Ám betelepítés után a nevelőépületekben üresen tátongtak a ketrecek. Megpróbálkoztak tehát itt a gyorsabban forgó broilertartással. Negyven- három nap alatt másfél kilóra hízik a csirke, két kiló táp felhasználásával! Erre mondják, bejött az üzlet. Ügy tűnik, mintha szerencse kísérné a miskolciak üzleteit. Amihez hozzálátnak, azt siker koronázza, igaz, kockázatot vállalnak, ám mindig nyernek. Az igazság azonban az, hogy a vezetés a látszatnál óvatosabb, latol- gatósabb, de bátran mert, s mer a terveken is változtatni, ha az üzlet úgy kívánja. Itt van például la húsüzem. Sertéshús feldolgozására épül, s tovább bővült, pedig a gazdaságnak nincs is sertés ágazata. De van biztos szerződése, amelynek alapján hosszú távon nem lesz gond a szükséges alapanyag beszerzésével. Említhetnénk a tejüzem történetét is. Az állami gazdaságban ugyanis már régóta tervezgetik a tejüzem építését. Szükség is lenne rá, hiszen ezzel magasabb feldol- gozo'ttságú terméket tudnának Miskolc ellátásához biztosítani. Ám a létesítéshez szükséges pénzt elvitte az új baromfitelep építése. Az ok — mint mondja dr. Kis József — a * pénz gyorsabb megtérülésével magyarázható. A rekordgyorsasággal, azaz három hónap alatt elkészült új 50 ezer férőhelyes tojástermelő üzem mellett tovább folyik a régi baromfi- telepek bővítése, rekonstrukciója. Megújul az ongai szarvasmarhatelep is. A Taurina Agrárfejlesztő Közös Vállalattal tárgyalnak egy új keverő megépítéséről, s mostanság változik, megfiatalodik a kertészet is. A Nagymiskolci Állami Gazdaság az elmúlt években elért rekorderedményeivel felzárkózott a megye hires és sikeres gazdaságai közé. Aminek persze az itt dolgozó hétszáz fős kollektíva örül, ám — mint az igazgató említi — tisztában vannak adottságaikkal és lehetőségeikkel. A továbblépéshez szükséges anyagi lehetőségeik ugyanis nem hasonlíthatók össze a „nagyo- kéval”. Az utolérés egyetlen alternatívája tehát a több és jobb, hangyaszorgalommal végzett munka. . . A Nagymiskolci Állami Gazdaság Miskolc közvetlen környékén 5200 hektáron gazdálkodik. A földek átlagos aranykorona-értéke 18, területe pedig erősen tagolt. Az összes terület 77 százaléka a szántó, s ennek 56 százalékán árúnövényt, 44 százalékán pedig szálas- és tömegtakarmányt termelnek. Balogh Andrea Fotó: Balogh 1. A fonal keresett termék. Mind a hazai, mind a határainkon túli piacokon van keletje, különösen akkor, ha minősége kifogástalan, s megfelel a mindenkori divat követelményeinek is. Mindezeket figyelembe vé- te, nem mindegy tehát, hogy egy gyárban miként alakul a termelés, a gépekről lekerülő végtermék olyan-e, amilyet a vevő. a megrendelő keres ... — Jól tudja ezt nálunk mindenki — mondja Szige- thy Tibor, a Masterfil Pamutfonóipari Vállalat Miskolci Gyárának igazgatója. Vezető és beosztott, évek, évtizedek óta nálunk dolgozó szakmunkás, vagy éppen a tanülógyerek is, elsősorban arra törekszik, hogy főként a minőséggel ne legyen baj. Csak így lehet versenyképesen dolgozni, s helyet találni a piacon, amelynek változásaira éberen figyelünk egész éven át. Erről a gyárról elmondható: a Pamutfonóipari Vállalat üzemeinek nagy családjában mindig az élenjárók között voltak, ott vannak most is. A múlt évi eredmények alapján elnyerték a Kiváló Vállalat címet, amit meghitt ünnepség keretében Tóth Pálné vezér- igazgató hivatalosan is a gyár dolgozóinak tudomására hozott, amikor átnyújtotta az erről szóló oklevelet. Ugyanitt adták át a legjobbaknak az egész esztendőben nyújtott teljesítmény alapján a jutalmakat és elismeréseket. — Az elmúlt évek nehéz feladatok elé állítottak bennünket — mondja az igazgató. így volt ez 1986-ban is — mondja. Gyakran előfordult, hogy már-már reménytelen helyzetbe kerültünk, úgy éreztük, hogy nem tudunk eleget tenni feladatainknak. A legnagyobb gondunk az alapanyag hiánya volt. Esetenként ott tartottunk, hogy nem tudjuk mivel „táplálni” termelő berendezéseinket, hogy ... szóval sok-sok álmatlan éjszaka is sorakozik az ilyen helyzetek mellé. Aztán, ha befutott a szállítmány, igen gyakran a feldolgozandó anyag minőségével volt baj. Nem tagadják: ilyen okok miatt versenyfutás kezdődött az idővel, különösen ami az exporttervek teljesítését jelenti, hiszen a legkisebb késés egy jó üzlet kút- baesésével járhatott volna együtt. Hajrá kezdődött túlórával, a gazdasági munka- közösségek bevonásával, amit más szemszögből nézve az is indokolt, hogy a munkáskéz sem volt mindig elegendő. A létszámhiány, a betegségek miatt kieső idő egy sor szervezési intézkedést is megkövetelt. A lényeg: ha nagy erőfeszítések árán is, de legyűrték a nehézségeket, túljutottak az akadályokon. Érthető tehát a jogos büszkeség, amit a kitüntető cím elnyerése alapján éreznek. A több mint harminc éve dolgozó gyár eseményekben gazdag történetében a múlt esztendő nevezetes időszakként marad meg az emlékezet lapjain. — Fennállásunk óta — mondja az igazgató — ebben az évben termeltük a legtöbb fonalat. E mondat mögött sok-sok küzdelem, tapasztalat, siker és kudarc, nagyfokú szorgalom, de legfőképpen az a tény áll, hogy a miskolci kollektíva a legnehezebb helyzetekben is mindig magára talált és talál. Az adatok tanúsága szerint a gyár a múlt évben 8130 tonna fonalat termelt, 200 tonnával többet az előző évek átlagánál. S ebből 1000 tonna tőkés exportra ment, méghozzá úgy, hogy minőségi kifogás, reklamáció nem érkezett. Ez olyan biElismerés a jól végzett munkáért zonyítvány, olyan minősítés, amit a jövőben is tartani akarnak. Persze e törekvés eléréséhez a szándék kevés. Éppen ezért nagy gondot fordítanak a fejlesztésre, a karbantartásra és arra, hogy a legkülönfélébb akadályok ellenére a gépek működőképesek legyenek, az állásidők a minimálisra csökkenjenek, s ami ezzel együtt jár, a dolgozók is megtalálják a számításukat. Tavaly a gyárban 6 százalékos bérfejlesztést tudtak biztosítani. Azt sem tagadják, hogy ebben az évben ilyen mértékű emelésre nem lesz lehetőség. A magasabb keresetet a teljesítmény, a minőség, a nagyobb termelékenység szabja meg. A számítást megtalálni, a jelenleginél több keresethez eljutni tehát mindenki számára nyitva az út. Annál is' inkább, mert 1987-ben, a múlt évinél is többet, jobbat akarnak nyújtani. Azt tervezik, hogy az év végéig 8320 tonna fonalat termelnek, ezer tonna exportkötelezettség teljesítésével. — Mindenképpen szeret^ nénk a megnövekedett piaci igényeknek eleget tenni tt mondja a? igazgató —, olyanoknak is, ami például á divatot tekintve speciális követelményeket jelent. Ha mindez sikerül, akkor a kö* vetkező esztendőt is azzal a jóleső tudattal kezdhetjük: nem dolgoztunk rosszul... Tóth Ferenc Exporttojást pakolnak az asszonyok a Nagymiskolci Állami Gazdaság gyömrőpusztai baromfiüzemében.
