Észak-Magyarország, 1987. április (43. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-18 / 92. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 6 1987. április 18., szombat **?< Mv>y.4y 'ft l: S 7. A K K l: R 0 l„ E TI SPORTÚJSÁG *x'**>M*'í’***#■ r*«!« $ ? <'>' r <1S/. M $<><táx#>Még€. :■ yv&ir/. ■■*>< ■ -.wWA-« Főuteo, Tanócshóz tér, hangulatos mellékutcák. Itt sétálunk, sietünk mindennap, ünnep- és hétköznapokon. Csak olykor nézünk fel a Házak homlokzatára. Némelyiken díszes erkélyek tonúskadnak a hajdani igényes építészetről, íme, néhány szép miskolci erkély. Fojtán tászlá felvételei Köztünk szólva - — Magad uram... Hajdú Imre Repró: Fojtán László „A ma útnak induló Északkerületi Sportújság programjául vallja az embersport minden ágának felkarolását és a sportélet fejlesztését arra a nívóra, mint amelyen a nyugati államokban áll a sport. . . Lapunk szószólója lesz minden, a sporttal kapcsolatos igazságos ügynek, egyesületektől, érdekcsoportoktól teljesen független sajtóorgánum vagyunk, s csak egy célunk van: a sportközérdek becsületes szolgálata.” Földes Lajos felelős szerkesztő (egyben kiadó és laptulajdonos is) programindító írásával, amely a Mit akarunk? címet viselte, 1921. január 29-én egy, speciálisan csak sporttal foglalkozó hetilap első évfolyamának első száma hagyta el Miskolcon a Klein, Ludvig és Szelényi nyomdát. Az új sportújság szerkesztősége és kiadóhivatala Miskolcon, a Városház tér 24. szám alatt működött. A minden szombaton megjelenő lap évi előfizetési díja 300 korona volt, míg egy-egy száma 6 koronába került. Kapható volt az északi kerület összes városaiban, mindenekelőtt pályaudvarokon. — Mindezekről az információkról az újság fejlécéből értesült a korabeli olvasó, miként arról is, hogy az Északkerületi Sportújság a testedzés minden ágával foglalkozó független képes hetilap kívánt lenni. A dicséretes vállalkozás azonban csak rövid ideig tudott eleget tenni az első lapszámban megfogalmazott célkitűzéseknek. Már 1921. június 20-a és július 4-e között szünetelt a megjelenése, majd 1921. november 14-én „Az Északkerületi Sportújság olvasóihoz!” című cikkében azt közölték a szerkesztők, hogy a lap a téli idényben a Miskolci Űjság mellékleteként jelenik meg. A Sportújság második évfolyama 1922. február 20-ával indult, de még ugyanebben az évben végleg beszüntette működését. Bár tiszavirágéletet élt meg az Északkerületi Sportújság, máig megmaradt példányai azt példázzák: messzemenőkig eleget akart tenni s nem is sikertelenül annak a célkitűzésnek, hogy a vidéki sport tömegbázisa kiszélesedjen, s e bázisra épülve, a minőségi sport színvonala emelkedjen vidéken, mindenekelőtt körzetünkben, némiképp enyhítve a már akkor is tapasztalható fővárosi hegemóniát. Természetesen emellett a lap rendszeresen tudósított a legfontosabb sporteseményekről, rendezvényekről, méghozzá nem elégedve meg csak az eredmények számszerű közlésével, hanem bepillantva az öltözőkbe, a kulisszák mögé, afféle sporthírháttérrel elégítették ki az érdekességekre akkor is éhes szurkolók étvágyát. Szokásos lapbapillantónk az Északkerületi Sportújság első évfolyamának első számából idéz részleteket. Földes Lajos bevezetőben említett programadó cikkében vállalt célokat támogatólag több sportvezető is „nyilatkozott”. Terhes Barna, az Északmagyarországi Kerület elnöke például arról szólt, hogy az utóbbi időszak magyar sportteljesítményeinek hanyatlása egyes-egyedül a magyar vidéki sport teljes elnyomásával magyarázható: „Most állunk azon a ponton — fogalmazta meg Terhes —, hogy Budapest komolyabb sportférfiai felismerve a vidéki sport fellendítésének nemzetmentő erejét, átengedték a vidéki sport irányítását az arra egyedül hivatott tényezőknek, a kerületeknek. ... szükségesnek tartom ezért Miskolcz-Diós- győr és Sátoraljaújhely sport iránt meleg szeretettel viseltető közönségének figyelmét azon nagy munkára felhívni, mely a vidéki sportélet újjászervezése tekintetében a vezető sportférfiakra háramla- ni fog." E feladat sikeres megoldásában dr. Róth József, a Miskolci Munkás, az MMTE elnöke nagy szerepet szánt az újonnan induló sportlápnak. Többek között ezt írta: „A miskolczi sportélet fejlődésének mintegy mérföldjelzője az új lap szárnybontása.’’ Balogh Zoltán, az MVSC akkori elnöke egyebek közt Legközelebb a Diósgyőri MÁVAG üzemi lapjával, az 1945. október 17-én megjelent Szén és Acél újsággal ismerkedünk. arról informálta a szurkolókat, hogy rövidesen elkészül az egyesület új, Sajó-parti, monumentális stadionja, amely minden bizonnyal eredményesen szolgálja Miskolc sportját. Az újság részletes írásban értékeli a miskolci labdarúgó alosztály őszi mérlegét. Az alosztályban 8 csapat, a Sátoraljaújhelyi Atlétikai Club (SAC), a DVTK, az MVSC, a DAC, az MMTE, a Magántisztviselők és Kereskedelmi Alkalmazottak Sport Egyesülete (MMKASE), a Sátoraljaújhelyi Egyetértés és a Testvériség Torna Club (TTC) szerepelt. Az őszi elsőséget — veretlenül — a SAC szerezte. Azt írta róluk a cikkíró, hogy „ambiciózus csapat, mely az elmúlt évben nagy fejlődésen ment keresztül”. Második helyen a DVTK állt. „Ennek a csapatnak jósolunk a jövőre nézve a legtöbb reményt, mert ez a csapat az, amely nem felejtkezett meg az ifjúsági játékosok neveléséről." A lap úszásrovata részleteket közöl abból a cikkből, amelyet az országos Sportlápban, a nagy hírű Kom- jády Béla írt a magyar úszóéletről. „A vidéki egyesületek közül ki kell emelnünk az MVSC-t, amelynek úszógárdája a jövő évi úszókongresszus alkalmával eldöntésre kerülő vidéki bajnokság favoritjaként startol. Ez az egyesület ma kétségkívül egyik legerősebb oszlopa a vidék úszósportjának.” Ám nem így az atlétika! Körzetünk e .sportszakágáról 1921-ben elég lesújtó helyzetképet olvashatunk. „Mis- kolczon az atlétika még mindig őskorát éli. .. megállapíthatjuk. hogy Pápa, Debrecen, Szeged, Szombathely és Győr városok igen jóképességű atlétákat neveltek már eddig is az országnak. Mindezekkel ellentétben Mis- kolczon az atlétikát valósággal bojkottálják.” A lap egyik információja azt látszik igazolni, hogy már akkor sem volt példás rend a labdarúgó-szakosztályok háza táján. Elmaradt ugyanis az. északkerületi válogatott egyik mérkőzése, annál az oknál fogva, mert a DVTK és a SAC a kiválasztott játékosait nem engedte el a mérkőzésre. Az esetet a kerület jelentette az MLSZ- nek, amely „súlyos” büntetést hozott: megdorgálta a SAC-ot és a DVTK-t. Az MLSZ leiratában az is olvasható: „ha az egyesületeknek panaszuk van a kerület ellen, azt ne ilyen sportszerűtlen módon intézzék el, hanem tegyenek jelentést a központnak”. Végül két hír. Az egyik arról számolt be, hogy február 15-én Magyarország kardvívó bajnoka, Gerevich Aladár nagyszabású sport- estélyt rendez Miskolcon, a Korona Szállóban. Az estély vívóakadémiáján többek között fellépett Italo Santelli lovag, a világhírű olasz mester is. A másik hír kissé meglepő: „A Sátoraljaújhelyi Atlétikai Club február hó második felében tárgysorsjátékkal egybekötött tánc- mulatságot rendez, amelyre a sportbarátokat ezúton is meghívja a klub elnöksége. Nyeremények lesznek: 1 szekér fa, l sertés, 1 mázsa búza. 1 szekér burgonya, 25 liter aszúbor.” A kistelepülések ellátása, a falusi, városi szolgáltatások helyzete soha nem szerepelt annyit a sajtóban, rádióban, televízióban, mint mostanában. Egyszersmind megannyi tárgyalás, megbeszélés napirendje, országgyűlési felszólalások témája, mégis úgy tűnik: mennél többet beszélünk róla, a probléma annál jobban gyűrűzik és a kérdések kérdése marad: szolgál- tat-e a szolgáltató? Panaszkodnak a városoktól, nagyközségektől távol élők, és okkal: nincsenek már hetedhét határban olyan mesterek, mint a kovács, az ács, a kerékgyártó, a tetőfedő. És ha e mesterségekből csak egy is hiányzik, az nemcsak egy szakmában jelent hiányt ... A falusi kovács ugyanis nemcsak a lovakat patkolta, de megjavította az elromlott zárat, kapupántot, kerítésvasalást készített és megélezte az elkopott szerszámokat. Az ácsnak is mindig akadt munkája, noha nem épült annyi új ház, mint most. De meg kellett javítani a régit és a jó tetőkészítő mestert a tizedik faluba is elhívták. És panaszkodik a városlakó ... Ha nem működik a televízió, csöpög a csap, vagy éppen elromlott az ajtóban a zár, napokig, olykor hetekig kell várni az aranykezű, mindazonáltal méregdrága mesterre. Bár a helyi tanácsok mindent elkövetnek, hogy enyhítsenek a gondon. Sok helyütt még engedményeket is tesznek, ha a szolgáltatás színvonalát javítandó, vagy annak alapját megteremtő kisiparos működési engedélyért jelentkezik. A helyzet azonban nem sokat javul, mert különösen faluhelyen az olyan alapszolgáltatásban, mint a cipőjavító, a fodrász, a szinte mindenhez értő műszerész — még mindig általános a hiány. Ezeket gyakorta kontárok helyettesítik, ellenőrizhetetlen munkadíjakért. Meghirdették — meghirdettük — már elég régen a „Csináld magad!” mozgalmat. Igen ám, de hogyan? A minap egy idős falusi bácsika idegesen sóhajtozott mellettem „sorára várva” a Búza téri buszmegálló közelében lévő fodrászüzletben: „Már a harmadik járatom megy el és még négyen vanak előttem...” — panaszolta. Aztán kiderült: több mint harminc kilométeres távolságból buszozott be, hogy megnyiratkozzék, mivel az unokájának most lesz az eljegyzése... Valóban elgondolkodtató: ha nem jön az eljegyzés, a bácsika aligha utazott volna Miskolcra. De mivel általában itt is kevés a fodrász, vagy a régi értelemben vett borbély (tessék csak megnézni, milyen sorok várakoznak mindenütt), egy teljes napja ment rá, az oda-vissza- utazás költségét nem is számítva . .. Csináld magad! — adtuk ki a jelszót. De hogyan? — kérdezem újólag. Mert a szolgáltatással szemben támasztott igényeink között számos olyan van, amit nem tudunk magunk csinálni, amihez tényleg mester kell. Vagy ha mester nincs, akkor legalább szerszám, és ha már van szerszám, akkor legyen hozzá alkatrész ... Mert a tapasztalatok szerint hol az egyik, hol a másik mindig hiányzik. De leginkább a szolgáltató! foMhlZ' /árút* Miskolci erkélyek
