Észak-Magyarország, 1987. április (43. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-02 / 78. szám

1987. április 2., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 Rehabilitációs gondok megyénkben Csaknem húsz esztendő­vel ezelőtt született meg a megváltozott munkaké­pességű dolgozók helyze­tét átfogóan rendező jog­szabály. Ennek ellenére ma sem oldottuk meg az érintettek foglalkoztatá­sát, társadalmi beilleszke­dését. Borsodban például az elmúlt évben 715 ese­tet tárgyaltak a rehabilitá­cióval foglalkozó szakem­berek. Sajnos, ebből mind­össze harminchat alkalom­mal találtak elfogadható megoldást, azaz tudtak megfelelő munkakört fel­ajánlani a rászorulóknak. A többiek anyagi támoga­tásban részesülnek. Szűkebb pátriánkban is megfigyelhető az országos tendencia, miszerint: a rok­kant nyugdíjasok száma évről évre emelkedik. Bor­sodban számuk megközelí­ti a huszonkétezret, s kö­zülük csaknem tízezer a munkaképes korú. Becslé­sek szerint e rétegből két- háromezren foglalkoztatha­tók lennének, arra alkal­mas munkahelyeken. Csak­hogy ebből kevés van. An­nak ellenére, hogy a mun­kahelyi rehabilitációnak ré­gi hagyományai vannak, a sajátos iparszerkezettel ren­delkező megyében. A bá­nyászati és kohászati üze­mek ez irányú tevékenysé­ge is többéves múltra te­kint vissza. A Lenin Ko­hászati Művekben példá­ul ma az összdolgozónak 3—3,5 százaléka könnyí­tett munkakörben dolgozik. Mégsem lehetünk elégedet­tek, hiszen csaknem eny- nyien vannak azok, akik­nél a munkaképesség csök­kenése eléri a negyven százalékot. A Borsodi Szén­bányák Vállalatánál egyéb­ként az arány kedvezőbb. Rehabilitált munkahelye­ken az összdolgozónak több mint tíz százalékát alkal­mazzák. Mindez igazolása annak, hogy a vállalatok általá­ban megoldják dolgozóik rehabilitációját. Különösen a törzsgárdatagokét, a fe­gyelmezett munkaerőkét. De tény az is, hogy csak általában. Mert az utóbbi időben inkább a másik megoldást választják, azaz a rehabilitációra szorulók után befizetik az Egészség- ügyi Minisztériumba az előírt 2500 forintot. A je­lenleg érvényben lévő ren­delet szerint ugyanis a munkáltató csak az össz- dolgozói létszám három százalékáig kötelezhető a rehabilitált dolgozók alkal­mazására. Ezen felül — a, már említett módon — fize­téskötelezettsége van. (Ezt a pénzt egyébként pályá­zat útján vissza lehet nyer­ni, amennyiben a munkál­tató azt rehabilitációs cél­ra fordítja.) Nos, nem ne­héz kitalálni, hogy a több millió forintos termelési értéket előállító vállalatok­nál mennyire elenyésző a befizetendő összeg nagysá­ga. Nem beszélve arról: egyszerűbb e kötelezettség­nek eleget tenni, sem­mint több százezer forintos befektetéssel rehabilitációs munkahelyeket létesíteni. Az utóbbi években meg­figyelhető, hogy a szakkép­zetlen, fegyelmezetlen és iszákos munkaerőt nem szí­vesen fogadják az intézmé­nyeknél, üzemeknél. Már­pedig a rehabilitáltaknak csaknem a fele ebből a kategóriából kerül ki. Mi­lyen sors vár ezekre az emberekre? ... A Munkaügyi Miniszté­rium megszűnése után — 1981-től — a foglalkozta­tási rehabilitációval kap­csolatos irányító és koordi­náló tevékenység az egész­ségügyi ágazat hatáskörébe került. Ojabb rendelet sze­rint, elsősorban azokat a munkáltatókat kötelezik a rehabilitációra, amelyeknél bekövetkezett az egészségi állapot romlása. (Ma ez kiterjed a mezőgazdasági termelőszövetkezeti tagokra is.) Ha a vállalati rehabi­litáció sikertelen, akkor a tanácsi szervek folytatják az úgynevezett munkáltatói eljárást. Az új rendeletek sorába tartozik, hogy a rendszeres szociális és át­meneti járadék biztosítá­sa a társadalombiztosítá­si igazgatóságok, folyósítása pedig a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság hatáskörébe ke­rült. Akinek tehát nem tudnak megfelelő munkát ajánlani, járadékban ré­szesítik. A tapasztalatok szerint úgy tűnik, hosszabb távon ez a gyakorlat mégsem je­lenthet megoldást. A cél: a munkavállalás lehetősé­gének a biztosítása. A csökkent munkaképességű­ek foglalkoztatásának há­rom módja van: az ere­deti munkáltatónál, más munkáltatónál, végül pedig állami szociális foglalkozta­tóban. Megyénkben elvileg mindhárom lehetőség adott, csakhogy az utóbbi messze alatta marad az igények­nek. A miskolci szociális fog­lalkoztatóban 318-an dol­goznak. Részben közös munkahelyen, részben ott­hon. Csaknem nyolcvan százalékuk rendelkezik va­lamilyen háttérjövedelem­mel, ugyanis a bedolgozói átlagkereset meglehetősen alacsony. (Az elmúlt évben 1583 forint volt.) Mivel a foglalkoztatóban a munka­bér minimális emelésére sincs lehetőség, nem alkal­mas arra, hogy az ötven százalékban csökkent ké­pességűeket a rehabilitá­ciós bizottságok ide irá­nyítsák. Másik rehabilitá­ciós üzemünket a Borsod- sziráki Bartók Béla Terme­lőszövetkezet tartja fenn. A hetvenhat dolgozónak több mint a fele csök­kent munkabírású. Átlag­bérük háromezer-ötszáz fo­rint körül van. A csomago- lóban. a címkézőben, a szi­tanyomoknál és a varrodá­ban elegendő a munka. Hogy ki milyen járadék­ra jogosult, azt az üzem­egészségügyi rehabilitációs bizottságok tagjai döntik el. A rokkantság mértéké­nek és a vállalat lehetősé­geinek ismeretében java­solnak munkaköröket. Akik ebből kimaradnak, járadék­ra jogosultak. Rendszeres szociális járadék illeti azo­kat az ötven százalékban csökkent munkaképességű­eket, akik rendelkeznek a rokkantsági nyugdíj megál­lapításához szükséges szol­gálati idő felével, de nem tudnak számukra megfele­lő munkakört biztosítani. A rendszeres járadék ösz- szege 2440 forint. Átmene­ti járadékra az jogosult, aki az öregségi nyugdíj- korhatárt öt éven belül el­éri és rendelkezik a rend­szeres szociális járadék megállapításának feltételei­vel. Az átmeneti járadék a várható nyugdíj 75 szá­zalékával azonos. Sajnos, a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatása egyre nehe­zebb. A vállalatoknál kor­látozások vannak a munka­erő-felvételben. A spontán létszámcsökkentések miatt nőtt azoknak a száma, aki­ket a munkaközvetítő nem, vagy csak hosszabb vára­kozás után tud munkába állítani. A tervidőszakban óvatos becslések szerint is tízezer munkahely szűnik meg. A jelenlegi feltételrend­szert áttekintve kitűnik, hogy a foglalkoztatási re­habilitáció ötvenszázalékos csökkenés esetén sem a munkáltatónak, sem a dol­gozónak nem érdeke. Az élet azonban bizonyította, hogy a rész járadék mellett — ha a dolgozóban van akarat és jó szándék — a második gazdaságban és a kisvállalkozások terüle­tén megfelelő jövedelem­kiegészítésre tehetnek szert az érintettek. Monos Márta Fizetni kell; akár meg­építjük az utakat, akár nem. Csakhogy, egy mértékadóan szerény becslés szerint a kétszer-két nyomsávos autó­pálya kilométere ötvenmil­lió forintba kerül, s egy aluljáró sem úszható meg százmillió forint alatt... Egy másik vélemény szerint az utak nem megfelelő vol­ta évente 4—5 milliárd fo­rint fölös kiadást, azaz veszteséget okoz; benzinből, alkatrészből és késedelmes szállításból. Mi tehát a meg­oldás? A krónikák feljegyezték, hogy a közutak — egy év­század után — mikor hódí­tották vissza a vasúttól a vezető szerepet. Az áruszál­lítás vasúti teljesítményét először 1961-ben haladta meg a közúti. (98, illetve 102 mil­lió tonna.) A személyszállí­tásban 1972-ben volt a front- áttörés. A vasút félmilliárd utast szállított, a közhasznú távolsági forgalom teljesít­ménye 532 millió volt. Te­hát: arccal a közút felé? Borsod vasúti ellátottsága jó, az egységnyi területre eső sűrűség magasabb az országos átlagnál. Ám az 1982-ben végrehajtott tarifa- emelés és a kedvezmény­megvonás mintegy húsz szá­zalékkal vetette vissza a forgalmat, a közhasznú köz­úti személyszállítás indexe pedig 24 százalékkal csök­kent. Az elmozdulás mérté­ke azóta csak néhány száza­lékkal mutatható ki. Drá­gább lett a fuvar, drágább lett az utazás. Az ember kétszer is meggondolja, amíg járműre száll. De utazni és fuvarozni: muszáj... Borsod foglalkoz­tatási struktúráját, iparát, kereskedelmét, a mobilitás jellemzi leginkább. A gyár alapanyagot kér és félkész terméket szállít. A munká­sok tucatnyi helyről ingáz­nak a telephelyre. Borsod úgynevezett kiszállító megye, A közel másfél évtizede alakult Boovina Gazdasági Társaság az elmúlt napok­ban tartotta igazgató ta­nácsülését Szikszón. Dr. Bé­kési Gyula elnöki köszön­tője után, az előzetesen megküldött írásbeli anyag­hoz dr. Kertész István, a társaság vezetője mondott kiegészítést. A taggazdasá- gok száma ugyan növeke­dett az elmúlt években, de nem változott az alaptevé­kenységük. Így továbbra is a költségtakarékosságot, ész­szerű földhasználatot, kor­szerű gazdálkodást és a szántóföldi melléktermékek hasznosítását tartatták fon­tos feladatnak úgy a hús­marha-, mint a juhágazat­ban. Bár országosan jelentős mértékben csökkent a hús­s a kivitel mennyisége jóval meghaladja a beszállításo­két. A forgalom 52 százalé­ka a közutakon bonyolódik. Néhány szakszerű megál­lapítás a témával kapcsolat­ban. A forgalmi kapacitás közel áll a kimerüléshez, a 3. számú út Miskolc—Nyék- ládháza közötti és a mező­kövesdi átkelési szakaszon. Kritikus a helyzet a megye- székhelyen és a 26-os számú, Kazincbarcikára vezető úton. A közlekedésbiztonságra ne­gatívan hat, hogy az utak szélessége (47 centiméterrel) elmarad az országos közép­értéktől. Mindebből követke: zik, hogy az úthálózat a di­namikus forgalmi növeke­dést nem tudja károsodás és az utak teherbírási értéké­nek csökkenése nélkül elvi­selni. A burkolatok szüksé­ges ciklikus megerősítésére a jelenlegi gazdasági körül­mények között nincs lehető­ség. A toldozás-foldozás vi­szont csak alkalmi megol­dásnak számít. A közlekedési infrastruk­túra mozdulása lassúbb a motorizációnál, de nem túl­zás azt állítani, hogy az üt­és közlekedésfejlesztés a la­kásépítés rangjára emelke­dett. Üt nélkül nem megy. Az ország vérkeringésének bajait az úto.n, a vasúton kell keresni. Ez a felisme­rés igazolja a fejlesztési ter­veket, s minden, ez ügyben való harcos kiállást. Az igaz ugyan, hogy a megyei szállítási igények és lehetőségek egyensúlyban vannak; elvileg és általában. A vasút őszi csúcsidőszakát leszámítva cáfolhatatlan a tétel. Jobban iparkodnak a fuvaroztató vállalatok, hi­szen egyik évről a másikra, mintegy százötvenmillió fo­rinttal csőikként a kocsiállás­pénz összege. Ám a részletek ellentmondásai megkérdője­lezik az egyetemes mérleg vélt vagy valós egyensúlyát. A távolsági autóbuszjárato­marhalótszám az elmúlt év­ben, a társaság taggazdasá­gaiban — ha nem is kiug­róan — ez a szám növeke­dést mutat. Mindez annak ellenére következett be, hogy az ágazat fejlesztése a Boo­vina Gazdasági Társaság taggazdaságaiban is érzé­kelhetően lelassult. Néhány taggazdaság azonban az 1986. évi tevékenységével bizonyította, hogy a nehe­zebb körülmények között is lehet eredményeket elérni. A beszámoló kiemelte, a húsmarhatartás rendkívül költségérzékeny, ezért gaz­dasági szempontból különös jelentősége van annak, hogy az állomány 230—240 napig saját maga vegye fel a ta­karmányt a gyepterületek­ről, valamint a tarlókról. A gyepterületek lehetővé ten­kon a csúcsidőszakban a ko­csik zsúfoltsága az elvisel- hetőség határát súrolja. A miskolci tömegközlekedés színvonalának „szinten tartá­sa nem volt biztosítható” az elmúlt években. A közleke­dési ágazat a megyében munkaerőgondokkal küzd. A működőképesség megőrzé­se rendkívüli erőfeszítések megtételére kényszeríti a vállalatokat. A központi szervek segítsége nélkül — forgalmi juttatás, nyugdíj- korhatár leszállítása, bér- színvonal javítása ■— ezek­nek a gondoknak a megol­dása meghaladja a vállalati és a tanácsi szervek lehető­ségeit. Persze: mit ér a statiszti­ka, a panasz vagy a vigasz a nagy forgalom miatt csak araszolva haladó és bosszan­kodó pilótának? Vajon mit mormol a foga között a ká­tyúba huppanó trabantos? Mivel mentegetőzik a köz­lekedés lassúsága miatt munkahelyéről késő állam­polgár? Bozena Nemcová. jeles cseh írónő, a XVIII. század derekán járt az ak­kor 25 ezer lakosú Miskol­con. Ö jegyezte fel; „A ma­gyar sár világhírű, de aki még nem látta, az fogalmat sem alkothat erről magának. Az utca közepén, ahol köz­lekednek, mintha feneketlen sártenger lenne, a házak tö­vében bokán felüli... Mi­kor azután ez a sár kiszá­rad, elviselhetetlen a por.” Később — a fennmaradt ira­tok szerint — Miskolcon is a szokásos módon, sárba hányt gallyakkal csináltak utat, ígv kötve meg az isza­pos Derek, Fábián, Kisarnót, Kenő utcát, valamint a Sze- pessy sort. A Fő utcát 1874- ben rakták ki kővel, aszfal­tot öt évvel később hasz­náltak először, mégpedig a járdák burkolására. Az ilyen vállalkozásra á közmunkák kötelező elrendelése szolgált nék ugyan a jelenleg meg­lévő a nyatehén -álló má ny megduplázását, de a mos­tani közgazdasági feltételek mellett elérhető nyereség a húsmarhaágazatban nem te­szi lehetővé a fejlesztést. Sőt, még az egyszerű bőví­tett újratermelést is meg­kérdőjelezi több üzemnél. A nem kedvező közgazdasági szabályozók ellenére a tar­tós forgalmi alap kihelye­zésével lehetséges az állo­mány fejlesztése az elkövet­kezendő időszakban. A húsmarhatartás gondjai mellett, ugyancsak jelentő­sek a másik ágazat, a juh­tenyésztés nehézségei is. A taggazdaságokban a juhál­lomány az utóbbi öt évben közel 50 százalékkal csök­kent. Főleg az utolsó három évben következett be jelen­fedezetül, később útadót ve­tettek ki a polgárokra ... Más idők, más szokások. Egy emberöltővel ezelőtt ingye­nes újsággal, kedvezményes fürdőjeggyel toboroztak uta­sokat a miskolci villamosra. Ma viszont inkább sétára buzdítják azt, aki egy-ikét megállónyi távolság miatt járműre száll. S hiába a bír­ság, a pénzt nyelő parkoló­óra: az amúgy is felforga­tott belvárosban mozdulni sem lehet a gépkocsiktól. Ki érti ezt? Arra le­gyünk-e büszkék inkább, hogy a H-felségjélű személy- gépkocsik száma másfél mil­lió, vagy azért keseregjünk-e fölöttébb, hogy nem győzzük alkatrésszel, szervizzel, par­kolóval, garázzsal és úttal? Ebben a tervidőszakban 7,7 milliárd forint áll a me­gye közlekedési ágazatának rendelkezésére. Sok is, ke­vés is ez. Tény, hogy ennyi­re futja. Korszerűsítik a 25. számú fő közlekedési utat, kétszer-ikét nyomsávosra szé­lesedik a sajószentpéteri út, átépítik a polgári Tisza-hi- daí, híd épül a Sajón Sajó- ecsegnél. A tanácsi költség- vetésben elkülönített, csak­nem egymilliárd forint szol­gálja az útkorszerűsítést. A gondos mérlegelés alapján megítélt forintok néhány he­lyen valóban kézzelfogható, látványos eredményeket hoz­nak majd. Máshol viszont nem futja többre a kurázsi­ból és a pénztárcából a tél okozta gödrök, kátyúk eltün­tetésére. B. I. tős visszaesés. Sajnos, az elmúlt évben született sza­bályozó rendszer nem tette gazdaságossá a juhágazatot. Ennek következtében több gazdaság épp a magas költ­ségek miatt, vagy bérbe ad­ta vagy teljesen felszámol­ta az ágazatot. A húsmarhatartás jövőjé­nek alakulásáról szólt a Taurina igazgatója, dr. Mun­kácsy László is, aki így fo­galmazta meg véleményét: „Reméljük, a népgazdaság jelenlegi helyzete nem kény­szerít arra bennünket, hogy az ágazattól idegen tevé­kenységet folytassunk. A jö­vőt tekintve, optimista va­gyok. Akkor kell hozzáfogni egy ágazat fejlesztéséhez, amikor az a mélyoont felé közeledik, és úgy gondolom, hogy itt tart most a hús- marhatartás és a juh tenyész­tési ágazat is.” Az igazgató tanács jóvá­hagyva az 1986. évi tevé­kenységét, úgy döntött, hogy a realizált nyereséget a tag- gazdaságok visszatartják a társaság fejlesztésére. V. M. Utak gazdaságtana úgy is fizetni kell Gyógyitgatjók o tél okozta útsebeket Fojtán felv.

Next

/
Thumbnails
Contents