Észak-Magyarország, 1987. március (43. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-07 / 56. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1987. március 7., szombat A szövés-fonás a tájon is gazdag hagyománnyal bír Hát ez is megvan! Okkal, joggal lehetünk büszkék, úgy is, hogy a létrehozáshoz vajmi kevés a cselekvő közünk. Jólesik mégis csak hírül adni is, hogy megyénk múzeumi szervezete milyen elszánt, szívós és eredményes munkával tett és tesz az utóbbi években gazdaggá bennünket. A köz hasznára és javára most éppen Putnokon lépett be az „élők” sorába a Gömöri Múzeum. Hogy ne tűnjék túlságosan lelkendezőnek, itthoni lokális örvendezésnek a hír mondása, segítségül hívjuk a Művelődési Minisztérium főosztályvezetőjének gondolatait: „Amikor ezt az új múzeumot és kiállítást megnyitjuk, látnunk és méltatnunk kell azt a fejlődést is, amit a megyei múzeumi szervezet produkált. A borsodi múzeumokat egészen az 1970-es évek elejéig nagyfokú elmaradás jellemezte. Múzeumnak csupán a miskolci központ volt nevezhető... A hálózatfejlesztés. mint tapasztaljuk — kiterjed a megye egész területére, így a történelmi Gömör megyére is. Több évvel ezelőtt felvetődött már itt is a múzeumalapítás gondolata. Elsősorban a helyi lokálpatriótáké a kezdeményezés. Támogatták ezt a település politikai, ál- -lami és társadalmi vezetői, aktivistái, a megyei és helyi szervek is.” Putnok, Szabadság téri. A főút mentén igazán jó helye van a múzeumépületnek. Ha tetszik, kirakatban van, s nem érdemtelen az átutazóknak megállni pihenőre, múzeumi sétára. Történelmünk egy részének levegőjét szívhatjuk be az elénk tárt anyagból. Az eligazító szövegek a legjobb és legszükségesebb ismertetőkkel kalauzolják a látogatót, a történeti, régészeti, néprajzi dokumentumok, a kiállított tárgyak között újra ismételhetjük ismereteinket, feleleveníthetjük, gazdagíthatjuk azokat. Az időben igen messzire kell visszamennünk, amikor elkezdjük az ismerkedést. Putnok és környéke, tehát a dél-gömöri vidék már az új- kőkorban is lakott volt, időszámítás előtt négyezertől éltek e tájon. A Kelemérről, Aggtelekről, Jósvafőről előkerült tárgyak tanúsítják mindezt. A korai középkorban nagyon jelenttős volt a vidék vastermelése, ezt példázzák az Imola és Trizs környékéről előkerült tíz-tizenkettedik századi olvasztóműhelyek. Maga Putnok, mint település természetesen rangjának megfelelő bemutatást, méltatást kap az állandó kiállításon. A jelenlegi nagyközség, Putnok települését először IV. László 1283-ban kelt oklevele említi, amelyben a Rátóth-nemzetségbe- lieket erősítette meg Putnok birtokában. E nemzetségből származott a Putnoky-család, amely a 15. században várat építtetett itt. A későbbiekben, főként a törökellenes harcokban betöltött szerepe miatt ez a vár a dél-gömöri táj életében fontos szerepet töltött be. E történelmi, történeti bemutató után a Gömöri képek című állandó anyaga a ’48—’49-es hősi eseményeket idézi meg; olvasható egy gömöri huszár által írt napló révén, milyen volt a harc e tájékon. A történeti részben jelentős helye van a tanácsköztársasági időszak felelevenítésének, e fontos hadi terület bemutatásának. A történelemben a tárgyi és írásos dokumentumok vezetnek bennünket a későbbiekben is, természetesen nem szakadva el attól, hogy milyen körülmények között éltek itt az emberek, milyen szokásaik voltak, mivel foglalkoztak, hogyan éltek, tanultak. A szövés-fonás eszközei, a textilek azt mutatják, hogy a tizenkilencedik században e tájon is a házilag szőtt vászonból készültek a viseleti darabok. Megtudjuk, hogy Gömör természetföldrajzi adottságai kedveztek az állattenyésztésnek: láthatjuk az állattartás, a pásztorkodás tárgyiasult emlékeit. De rögzíthetjük azt is, hogy Gömör a Felvidék legfontosabb fazekasközpontja volt, amelynek eredetei a középkorba nyúlnak vissza. Feltárul előttünk az ember otthonteremtésének, otthonalakításának jellemző vonulata. A vidéket a tizenkilencedik század közepéig a faépítkezés jellemezte, később ezt felváltották a vertfalú, pa- ticsfalú vagy kőfalú házak. A ház elé az 1890-es évektől épültek az oszlopos tornácok, amelyeket gyakran szépen faragott, vagy fűrészelt díszítményekkel láttak el. A kiállításon bemutatott enteriőr a házban lakó ember mindennapjait közvetíti. A bemutatott anyag nagyobb része a megyei múzeum történeti és régészeti, néprajzi gyűjteményéből való, de a kiállítás megnyitásán arról is szó esett, hogy egyéni felajánlások is igen nagy segítséget hoztak, gazdagították a bemutatható anyagot. Így például dr. Uj- váry Zoltán és dr. Faggyas István nevét említette beszélgetésünkkor az új múzeum vezetője, s nem maradt szó nélkül a putnoki gimnázium és a szakközépiskola honismerettel foglalkozó köreinek szép munkája sem. A nagyközségi tanács „Közösségért” emlékplakettel mondott köszönetét dr. Ujváry Zoltán tanszékvezető egyetemi tanárnak a Gömöri Múzeum létrejöttéhez nyújtott cselekvő támogatásáért; dr. Lendváry Benőné helyi lakos pedig lakást ajánlott fel, a múzeum bővítéséhez. (t. n. j.) Fotó: Balogh Imre Részlet a Tanácsköztársaság és Putnok című bemutatóból Pecsétek és ónkupa Rozsnyóról (1736) Hovanyecz László, a Nép- szabadság főszerkesztő-helyettese, aki a közelmúltban tartott XIX. magyar játékfilmszemlén a zsűri tagja volt, nyilvános vitán felszólalva megpendítette azt a gondolatot — felszólalásának ezt a részletét később a televízió is közreadta —, hogy érdemes lenne felmérni egy tanulmányban, a magyar film mit pótol abból, amit a történetírás elmulasztott. A felszólaló mindezt a szemlén látott történelmi témájú filmek mondandójára alapozva tette szóvá, de nem ő volt az első, aki már feszegette a magyar filmeknek történelmi ismereteket adó, történelmi ismereteket terjesztő szerepét, s e vállalt szerep jó teljesítését. A zsűri elnöke, Nyers Rezső értékelésében többek között arról beszélt, hogy a magyar filmművészet szembenéz a valósággal, felvállalja a múltat, sőt, múltat választ, s ezzel összehasonlítási lehetőséget is biztosít, alkalmat ad a múlt tapasztalatainak leszűrésére napjainkban. Hosszú évek óta szinte állandóan visszatérő beszédtéma történelemtanításunk sok-sok hiányossága, s ettől elválaszthatatlanul a felnövekvő generáció történelmi tudatában keletkező és mindinkább szélesedő szakadékok sora, az ezekből fakadó kár. A magyar filmek az elmúlt évtizedekben mindig érdeklődéssel fordultak történelmi és közelmúltunk felé, és azok a filmek is, amelyek napjainkat . ábrázolják, holnapra az elkövetkező generáció számára már történelmi tanúságtevők lesznek, kisebb-nagyobb szeletét mutatják majd meg mai valóságunknak művészi átfogalmazásban az elkövetkező generációk számára. Nem érdektelen a most látott és a nagyközönség előtt többségben még ismeretlen filmek történelmi értékeire, történelmi vonatkozásaira felhívni a figyelmet. Volt ezen a szemlén két olyan film, amely a magyar történelemben szinte nem is emlegetett, vagy legalábbis nagyon ritkán szóba kerülő események elemzésébe bocsátkozott. Dokumentumfilm volt mind a kettő. Az egyik az első világháború olasz frontján, az Isonzónál járt magyar katonák sorsára emlékeztetett, s a még élő, többségben nyolcvan éven alaposan felüli, kilencven körüli aggastyán emléke- zők vallomásaiból igen érdekes mozaikkép rakódik össze az akkori emberek gondolkodásáról, vagy némileg azóta módosított gondolkozásáról, s ha egyikmásik vélemény erősen vitatható is, e film nagyon sok értékes adalékkal gazdagítja a korra vonatkozó történelmi ismereteinket. A másik film a bukovinai székelyek kálváriajárását mutatja meg, végigkísérve a kitelepített, majd betelepített és újra ki- és áttelepített népcsoportot napjainkig, amikor tulajdonképpen más kitelepítettek — tolnai svábok — egykori földjén élnek. E népcsoport vándoroltatása ugyancsak elválaszthatatlan huszadik századi történelmünktől, de nagyon kevés szó esett róla. De találhattunk olyan filmet is, amely a XVII. századi Erdély történelmének egy szakaszát járta körül sajátos megközelítéssel, bemutatva Bethlen Gábor utolsó esztendeit, s abban tükröztetve az akkori erdélyi állapotokat. A közelmúlt és fél-közelmúlt is több formában került elénk. Például 1944 emberirtásos rettenete. Az Elysium eddig filmen nem használt eszközökkel mutatja be ezt a kort. Az ötvenes évek egy sajátos szerelmi háromszög és a lányát féltő elvakult apa közös drámájában jelentkezik; 1956 vérgőzös napjai pedig kisgyermekek szemével láttatva állnak előttünk. De nem lenne teljes e korról szóló emlékezés, ha Mészáros Márta filmjét, a Napló szerelmeimnek címűt nem említenénk, amely egy tizennyolc éves lány szemével láttatja a sokat emlegetett ötvenes éveket. E felsorolás így tulajdonképpen csak leltár. Ám ha megismerjük az említett műveket, és az azokban fellelhető új, sajátos optikán láttatott történelmi eseményeket, akár a dokumentumfilmek rideg valóságtényeit, akár a játékfilmekben átfogalmazott történéseket, mindenkor újabb és újabb történelmi ismeretekkel gazdagodhatunk. Pedig nem az ismeretterjesztés a játékfilmek elsődleges célja, mégis előtérbe kerül ez a funkciója is. A dokumentumfilmek esetében már első vonalban áll az ismeretek terjesztése az adatok feltárásával. Mégsem választható külön ez a két művészeti ágazat. A zsűri egyik tagja — Zoltay Dénes zeneesztéta —• nagyon találóan úgy fogalmazott a látott dokumentumfilmek kapcsán, hogy itt' dokumentációba csomagolt filmdrámával van dolgunk. A lényeg itt is az, hogy emberek ezreihez, tízezreihez, vagy éppen százezreihez juttat el új történelmi ismereteket. Igaza van Hovanyecz Lászlónak, valóban megérne egy alapos tanulmányt annak vizsgálata, elemzése, mit pótol a magyar film abból, amit a történetírás elmulasztott. Generációk sora nem tud semmit, vagy csak nagyon keveset például az első világháború olaszországi álló frontjairól, a bukovinai székelyek sorsáról. Rendkívül kusza ismereteik vannak generációknak 1944-ről, és a kusza már nem is kifejezés arra, amit a felszabadulást követő évekre, az ötvenes évek történéseire vonatkozó ismeretekről mondhatunk. Évekkel ezelőtt Újhelyi Szilárd fogalmazta meg, hogy ez időszak fekete dobozát fel kell nyitni, hogy tisztán lássunk, lássuk e kor eredményeit és hibáit egyaránt. És így ismerjük meg ez időszak történetét, valós történelmét. E fekete doboz, nyito- gatásában igen nagy szerep vár többek között a - filmművészetre. E szerepet eddig általában jól töltötte be. És ezt teszi, mint említettük, a mát ábrázoló mű-\ vek sora is. Iskolai történelemtanításunk hibáinak elemzése nem e cikk feladata. Annak regisztrálása viszont, hogy e tanításnak igen hasznos kiegészítője lehet az ilyen tárgyú és témájú film, itt is szükséges. De hozzáteendő, hogy e filmeket nem szabad a tanulók-,, kai puszta időtöltésként megnézetni, hanem fel kell őket erre készíteni, hogy tudják, milyen volt az a kor — legalább nagy vonásokban legyen erről ismeretük —, amelyben a mű játszódik, hogy tudják a történést tudatilag hová helyezni. Persze már a pedagógusok többsége is ahhoz a generációhoz tartozik, amelyik hiányosan tanulta a történelmet. Nekik is segíteni próbál a történelmi jellegű magyar film. Nekik és mindenkinek, aki őszintén, előítélet- mentesen érdeklődik nemzeti múltunk és nemzeti filmművészetünk iránt. E kettő egymástól tulajdonképpen elválaszthatatlan. A film a történelem tanúja és tanítója egyaránt. Benedek Miklós Ma este a képernyőn Balzac azonos című kisregényének csehszlovák tévé- dráma-változato látható ma 20.05-töl az első műsorban. Gobseck mattjáról — mint szereplőtársa, Derville elmondja ~ semmit sem lehet tudni, talán csak annyit, hogy bejárta csaknem az egész világot. Esetleg halóikéin, vagy kincskeresőként, vagy rabszolga-kereskedőként; ma kemény, könyörtelen kereskedő, aki árunak tekinti a pénzt, melyet meg lehet venni és el lehet adni. játékos ő, és a játékot, melyet játszik, gyönyörrel játssza. Róla szól az Éva Sádková rendezte dráma, amelynek egyik kockája látható képűnkön. Gobseck
