Észak-Magyarország, 1987. március (43. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-06 / 55. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1987. március 6., péntek A márciusi Napjaink Okos emberek már foglalkoztak a folyóirat-olvasási szokásokkal. Ez azért érdekes, mert koronként, egyénenként változik. Olvashatjuk a Nyugatról szóló tanulmányokban, hogy századunk első évtizedében a lap „vivőereje” a vers volt. Természetesen mindenkinek Ady neve ugrik be, pedig micsoda gárda, micsoda névsor volt az!: Tóth Árpád, Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, Füst Milán, s még a „második vonal”' is: Dutka Ákos, Somlyó Zoltán, Szép 'Ernő, Ernőd Tamás. Korunk irodalmi folyóirat-olvasója már nem mindig a verssel kezdi: Hanem? Mondjuk a vitákkal, riportokkal — ha ugyan van ilyen a lapban. Márpedig az ÉS-ben (Élet és Irodalomban) mindig van. Riport is, vita is. Az irodalomtörténész — esetünkben Zöldi László, a lap főszerkesztő-helyettese — tehát nem is választhatott volna jobb műfajt a történeti áttekintésre. A márciusi Napjaink egyik legérdekesebb írása ez. Egy kort, egy társadalmat, s természetesen egy lapot, a demokráciát mi sem jellemzi jobban, mint a vitái. Témái, színvonala, a felizzó, máskor meg mesterségesen felizzított szenvedélyek. Zöldi László a vitákkal, a vitafázisokkal párhuzamosan elemzi a lap olvasótáborát, a példányszám alakulását is. Mind tanulságos. Botorság lenne azt hinni, hogy egy irodalmi lap ,;mindenkihez szól”. A Nyugatot annak idején csak egy szűk polgári értelmiségi réteg olvasta. Hatása mégis felmérhetetlen, felbecsülhetetlen í— mindmáig. Nem is annyira azzal, amit mondott, hanem ahogyan mondta. Sikerült már az első szerkesztőknek megteremteni azt a színvonalat, amelyhez minden írástudó igazodott. Még az is, akinek éles vitája volt vele. Kassákra gondolok (most ünnepeljük majd a 100. születésnapját), aki a sors elégtételének, a nemes ellenfél elismerésének érezte, amikor Osvát közölni kezdte a Nyugatban fő- művét, az Egy ember életét. Nos, az ÉS-re nem áll ez. Nem úgy lett irodalmi és közéleti jelenség, mint a Nyugat. Két (értelmiségi) véleményt idézek. „Az ÉS a legjobb politikai lapunk”. Az ÉS olyan, mint a lakmuszpapír. Figyelni kell, hogyan színeződik el, mert jelzi közéletünk változásait. Éppen ezért az ÉS még akkor is információértékű, ha éppen üres”. Mert vannak bizony az ÉS-nek üresjáratai is. Amikor hetekig „nincs benne semmi!”. Azaz „csak vers, novella, riport, publicisztika, kritika. Aztán, mint a száraz égből a villám, hirtelen bevág egy-egy élesebben megfogalmazott írás, s meglódul a vitagépezet. Zöldi csak a legnevezetesebbeket idézi: a kesudió, a taní-tani, az újítások vitáját. Miért kavartak ezek — akkor — akkora port? Mert húsbavágó kérdésekhez nyúltak. Mindenekelőtt a gazdasághoz. Mit sem ér a termelés, ha nem adhaitó el az áru. Tehát újra kell(ett) gondolnunk a termelésről, tervgazdálkodásról alkotott képzeteinket. A korszak a reformeszme első nagy mérkőzése volt. Immár a nagy nyilvánosság előtt, mert egy több tízezres példányszámú lapban. Tudjuk a meccs, ti. a reformé még ma sem dőlt el, de már tisztázódtak a frontok: visszalépni nem lehet, csak előre. Érvényes ez a másik „nagy” vitára is, amelyben az iskola méretett meg. Könnyűnek találtatott. Milyen embereket akarnak nevelni? Hogyan? Kikkel? Érzékenységek és ellenérzések tolultak föl, csaptak ösz- sze. A kép ma sem megnyugtató. Sőt! Akár kezdhetnénk elölről a vitát. Mezei András praktikus kérdést vetett föl, pragmatikusan, de lírai hevülettel az újítók vitájában. Egy energiában, nyersanyagban szegény ország nem engedheti meg azt a luxust, hogy éppen a szürke állománnyal, az emberi leleménnyel, alkotóképességgel takarékoskodjék. Az ér- vek-ellenérvek racionálisak, az olvasó mégis a fogát csikorgatja kínjában. Mert fölvetődik a kérdés — mint ahogyan már az előzőnél is, s azóta minden vitánál —, hogyha ennyi okos ember ilyen világosan látja a bajokat, akkor miért nem cselekszünk bölcsebben? Rubik Lmő neve közben fogalommá vált, s nemcsak a „kocka” miatt. Az ő esete példázza, hogyan lehet (?) milliókat kiénekelni a zsebünkből. De miért, de miért? Kérdezték a vitában, s kérdezzük újra. Bölcs közgazdászok, szociológusok tudják is a választ: nem tudjuk (még?) átlépni a saját árnyékunkat. Ezenközben — Zöldi jól elemzi a folyamatot — közvélemény alakulgatott. Tanulgatunk vitatkozni. Tudomásul venni, hogy van ellenérv, hogy a vitapartner nem feltétlenül hülye vagy gazember. Az igazsághoz sok út vezet, s az sem biztos, hogy egy-egy témában csak egy igazság van. A világ színes, tarka, állandóan változik, tele van ellentmondással. Jobb ezeket megismerni és — időben — kimondani. Az okos nép gyülekezetében — József Attilával szólván. Persze csépel az ÉS vitagépezete — erről már nem szól Zöldi — olykor szalmát is. Uborkaszezonban (ez nem feltétlenül idegenforgalmi fogalmat jelent) nincs jobb egy kis vitánál. Mondjuk a „nagy nemzedékről”. A fogalmat eredetileg ironikusan használták egy filmben — s lám mi lett belőle. De sebaj, nemzedékek és viták jönnek, mennek, mint a holdtölték — holdfogyatkozások, a hullámok. Navigare necesse est — mondja a latin. Pongyola fordításban, hajózni muszáj. Nem hagyhatjuk abba a vitát sem. De miért csak a pesti irodalmi lapban?... horpácsi Népdalok számítógépen Népzenét elemző kottás adattárat kívánnak létrehozni — számítógép segítségével — az Állami Gorkij Könyvtárban. A program kidolgozását négy évvel ezelőtt kezdték azzal a céllal, hogy tízezer magyar népdalt számítógépre vigyenek. A programot könyvtáriak, valamint ének-zenét oktató intézmények használhatják majd, eredményesebbé tehetik vele a fiatalok zenei nevelését. Az úgynevezett NIEKTÁIR- program lehetőséget ad arra, hogy a népdalokat mágneslemezen tárolják, majd a kottát képernyőre kiírva elemezzék, és a dallamot is.is- mételhetően lejátsszák. A dalokat különböző jellemzők szerint lehet megkeresni. így csoportosíthatók — többek között — a forrás, a kezdő sor, a gyűjtő neve, a gyűjtés helye és ideje, a stílus, az előadásmód, a szótagszám, a sorszerkezet és a hangterjedelem szerint. Igaz, a Commodore 64 „hangja” nem olyan, mintha hangszerek szólaltatnák meg a népdalokat, de a hangmagasság és a ritmus minden esetben nagyon pontos. Május közepére elkészül a program első része, annak a 100 dalnak a feldolgozása, amely a zeneművészeti főiskolai felvételi vizsgákhoz szükséges. Ezt követően az Állami Gorkij Könyvtár zeneműtárában és egy iskolában kipróbálják a programot, s kedvező tapasztalatok esetén hozzákezdenek annak megismertetéséhez. Közben a szakemberek folyamatosan számítógépre viszik Kodály —Vargyas: A magyar népzene példatára című könyvét. Az eddiginél nagyobb kapacitású számítógép azt is lehetővé tenné, hogy később a magyarországi nemzetiségek és más népek dalaiból készített válogatást is hasonlóképpen feldolgozhassák. Berlha Zoltán festőművész kiállítása Nyíregyházán Órán Negyven év óta sok önálló tárlaton és közös kiállításon láthatta a közönség Bertha Zoltán sárospataki festőművésznek, a Művészeti Alap és az Észak-magyarországi Területi Szervezet tagjának festményeit. Kiállítása volt — többek között — Sárospatakon, Sátoraljaújhelyen, Miskolcon, Tokajban, Budapesten, Győrött, Debrecenben, Csongrádon. Most, Nyíregyházán mutatja be — a Képcsarnok rendezésében — legújabb alkotásait a Dózsa György úti Benczúr Gyula-teremben. Bertha Zoltán diákkora óta Sárospatakon él, s nyugalomba vonulásáig a gimnáziumban tanított. A festői táj és a történelmi környezet: Hegyalja szőlőtermő dombjai, a zempléni erdők, hegyek, a Bodrog-part füzesei, a nagy múltú diákváros öreg házai, ódon sikátorai a témák, formák, színek olyan gazdagságát kínálják, amely- lyel az ország más részeiben csak kevés táj versenyezhet. A művészt azonban nem elégíti ki csupán a hangulat, a szín- és formavilág, hanem mindig keresi a jelenségek mögött a lényeget, a felszín mögött a tartalmat, az igazságot. „Egyes témákat többször, többféleképpen megfestve sem a változó hangulat megragadása a célja, hanem hogy megtalálja azoknak legbensőbb, leglényegesebb vonásait” — állapította meg Bertha Zoltán művészetéről Lavotha Géza képzőművész, aki a nyíregyházi kiállítást megnyitotta. A kiállítást az érdeklődők március 18-ig tekinthetik meg. (h. j.) Gyarmati Béla kassai premierje Korábban már hírül adtuk, hogy Gyarmati Bélát, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatóját meghívta a Magyar Területi Színház Kassai Thália Színpada a Bod- nárné című Németh László- dráma rendezésére. A próbák január utolsó napjaiban kezdődtek és most megérkezett a meghívó is á premierre: „Az építésben szerzett érdemekért” kitüntetett Magyar Területi Színház Thália Színpada március 12-én este hét órakor tartja az idei évad 3. bemutatóját Kassán; bemutatásra kerül Németh László drámája, a Bodnárné Gyarmati Béla m. v. rendezésében, s erre szívélyesen meghívja az érdeklődőket. Én tudom" Fotó: Laczó József Több gondolat bánt engemet... Olvasom az újságban — a miénkben is —, meg hallom a rádióban, hogy gyógyszertáravatás volt Tokajban. Ünnepi keretek között adták át rendeltetésének a városka felújított patikáját. Ugyanis a régi épületben lévő gyógyszertárat két évig tartó munkával renoválták, s most végre újra a közt szolgálhatja, megoldva ezzel, a kis város gyógyszerellátási gondjait. — Mindössze egyetlen esemény ez a sok közül, amikor örömmel ünnepelünk. Legalábbis úgy teszünk, mintha örömünnep lenne. Olyan, amelyen nem illik érdeklődni például az után, vajon miért tartott a tatarozás két esztendeig? Nem a tokaji patikát akarom én bántani, mi sem áll tőlem távolabb, csak éppen illusztráció mondandómhoz. — Az újságírókat ugyanis gyakran hívogatják mindenféle avatóünnepségekre, ünnepi átadásokra. Többségben nem is különösebben fontos létesítményekhez. A meghívás általában olyan elegáns, hogy akár egy új Lánchidat lehetne avatni ilyen in- vitáció után. S a meghívottak hada sem lebecsülendő, sem létszámát, sem rangbéli összetételét illetően. Igaz, azoknak csak kis hányada jön el, de minek is jönne!? Az esetek nagy hányadában ugyanis szó sincs valami új, fontos intézmény, létesítmény avatásáról, hanem pusztán újra megnyílik egy oktalanul hosszú éveken át tatarozott bolt, vagy vendéglő, végre befejeződött az évek, vagy éppen évtizedek óta halogatott — ha nem bűnösen elmulasztott — rendszeres karbantartás, felújítás, esetleg csak egy nagyobb szabású takarítás- festés tartott hosszú ideig. Ilyenkor — valami újabb illemkódex szerint — illik úgy ünnepelni, mintha valami újjal gazdagodtunk volna. (Egy évek óta zárva tartott vendéglő megnyitásán negyvenen felül volt a meghívott vendégek száma.) Ilyenkor elfeledjük, menynyi bosszúságot jelentett az indokolatlan zárva tartás, nem szólunk róla, hogy értelmetlen az ünneplés (a hibajegyzéket még nem is ismerjük!), hanem lelkesült köszöntőket hallgatunk, s úgy teszünk, mintha elhinnénk, hogy valami újjal gazdagodtunk. Pedig csak végre pótoltuk, amit régen kellett volna ... De ünnepelni, lelkesedni nagyon tudunk. S szeretünk... Akár ok nélkül is ... * Nem szorosan kapcsolódik ehhez a gondolathoz, de nem is messze esik tőle a svédasztal. Az a vendég- látási mód, ahogyan egyes fogadásokon, vagy nemzetközi jellegű szállodákban például a reggeliző vendégeket kínálják. Kiraknak mindenféle finomságokat és ki-ki annyit szed belőle a tányérjára, amennyit kíván, amennyi belefér. Azaz ... — A közelmúltban egy olyan rendezvényen vehettem részt, amelyen a hazaiak mellett kétszázötven külhoni vendég is volt. A külföldiek — sokszori megfigyelésem szerint — általában néhány falatot vesznek tányérjaikra, azt elfogyasztják és a reggeli ezzel kész. A minap egy asztalhoz kerültem egy angol vendéggel és két magyar hölggyel. Az angol két szelet felvágottat, egy szelet sajtot, joghurtot vett a tányérjára, a magyarok púpozottan raktak több tányért is, ettek, hogy a szemük dülledt — magam sem szerénykedtem —, majd a hölgyek retiküljéből nejlonzsákocskák kerültek elő, és a kettévágott zsemlékből sokféle töltelékkel ízletes szendviccsé lényegült étkek azokba sodródtak, majd eltűntek a női táskákban. Az angol csodálkozva nézte, nekem meg az jutott eszembe, hogy csak reggelit ad a szálloda, s a harmincegy forintos napidíjból ezen a helyen csak két deci ásványvízre futja .. . * Magyarországon mintegy ezer hivatásos színész lehet. Persze, ezek között vannak kiválóak, s vannak, akik ehhez a címhez valahogy valaha hozzájutottak és azóta semmit sem tettek érte. Ha ez utóbbiakat figyelmen kívül is hagyjuk, akkor is félezernél jóval több tehetséges művésszel számolhatunk, akik közül az átlagnéző alig százat, ha ismer, s mintegy ennek a száznak a felét látja rendszeresen a televízió képernyőjén, a mozivásznon. A februári XIX. magyar játékfilmszemle huszonhárom filmjének szerepeiben, legalábbis a főszerepekben, de néhány karakterfigura megszemélyesítőjeként is alig húsz színész került elénk. Volt, aki három-négy-öt főszerepet is játszott, nem is érdemtelenül, voltak epizódisták, akik tucatnyi filmben szerepeltek, ugyancsak megérdemelten. Tudom, hogy ennyire töményen csak egy szemlén vehető észre egyes művészek túlfoglalkoztatottsága, mert ha a filmek két-három-négy hetes eltéréssel kerülnek majd a nézők elé, ez nem annyira szembetűnő, de közben nagyjából ugyanezeket a színészeket látjuk a televízió képernyőjén is a tévéfilmek, tévéjátékok, ifjúsági adások, egyebek szereplőiként. Egyikük ellen sincs kifogásom, mégis hiányolom mások jelenlétét is. Nem kívánok neveket említeni, de még élénken emlékezhetünk arra az időre, amikor egy nagyon tehetséges ifjú színész szinte le sem ment a filmvászonról, aztán szinte egyik napról a másikra eltűnt onnan. Pedig nem lett gyengébb színész, ezt színpadon igen fényesen bizonyítja. Egyes idősebb színészek, akik korábban szakadatlanul filmeztek, ma már sosem láthatók. Rájuk is gondolok, amikor a mai divatos tehetségek agyon- foglalkoztatását látom. Mert félek, hamarosan ők is eltűnnek és megint másokat látunk majd kifulladásig .. . * Szinte nincs olyan nap, hogy a rádióban, a televízióban ne hangzana el a felhívás, amelyben arra szólítják fel egy-egy harapós eb ismeretlen gazdáját, hogy jelntkezzék a kutya veszettség elleni oltását tanúsító iratokkal, mert az állat megharapott egy embert, többnyire gyereket. Gazdátlan ebek kóborlása komoly veszélyforrás csak e felhívások tükrében is. Hát még azok a kártevések, amikről nem nyilvánosan esik szó. Nagy nálunk a kutyaszeretet, vagy inkább a kutyadivat, a kutyatartás divatja. Az ebtartásra vonatkozó jogszabályok betartásának ellenőrzése még láthatóan nem elsőrendű igazgatási-rendészeti feladat. Ugyanakkor egyre nagyobb az ebből származó gond. Nemcsak az állatoktól idegenkedés, hanem a látszólag gazdátlan ebek igen gyakori harapásainak veszélye miatt is ... (benedck)
