Észak-Magyarország, 1987. március (43. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-05 / 54. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1987. március 5., csütörtök Nézőtéri meditáció Szikét kérek A film gyermek-főszereplője, agyműtét után Nagyon nagy kínban van a kritikus, ha megkérdezik tőle, hogy a ma kezdődő filmpremier-héten mozikba kerülő új filmek közül mit tud jó szívvel ajánlani a nézőknek. Ugyanis, azok közül a művek közül, amelyek széles körű forgalmazásba kerülnek, tehát leszámítva a klubhálózati filmeket, nehéz lenne ilyet választania. Három új film közül kettőt láthatott előre, a harmadikat, a szovjet Békés ég címűt, amely néhány előadásban látható, nem. így erről a filmről csak előzetes tájékoztatásként mondhatja el, hogy egy légelhárító rakétával kísérletező főkonstruktőr drámáját tartalmazza. A további két új filmről viszont semmi jót nem tud mondani. * A Sárga Haj és az Arany Erőd című amerikai—spanyol kalandfilmet Miskolcon már decemberben elővetítés keretében több ezren látták. Annak idején elmondtuk róla véleményünket. A kritikus ehhez csak azt teheti hozzá újólag, hogy aki kíváncsi egy bizonyos ősi indián kincs megszerzésének viszontagságos útjára és őrömét leli emberek roppant rafinált megkínzatásainak látványában, például olyasmiben, hogy tüzes szöggel lyukasztják át az arcát, ilyennel zárják le a száját, hogy ne tudjon kiabálni, amikor élve, lábbal lefelé Ugyanis a Szikét kérek című csehszlovák társadalmi drámát szinte csak „büntetésül” lehet megnézetni az emberekkel. A televízió nézői — és a mozilátogatók egyben televíziónézők is nagy többségben — már meglehetősen tájékozottak a csehszlovák egészségügyi ellátás különböző területein. Például a Kórház a város szélén című sorozat, vagy az éppen ma záruló sorozat, a Mentők „telítette” a nézőket csehszlovák orvos-ügy- gyel. Ez a Szilkét kérek erre tesz rá egy jókora lapáttal. Annak ellenére, hogy nagy a lapát, amit rátesz, teljesen súlytalan. Ugyanis egy agysebészeti klinikán játszódik, jó gyomrú nézőknek való műtéteket is láthatunk benne, a központi alakja pedig egy idős orvosprofesszor, aki egy súlyos műtét előtti éjszakán visszagondol az elmúlt néhány hét sűrű eseményeire, műtétekre, betegekre, halálesetekre, és arra, miként szánta rá magát, hogy megműt- sön egy hatéves, menthetetlennek látszó kisfiút, akiinek megoperálását először maga is már szükségtelennek tartotta, munkatársai pedig változatlanul annak ítélik, de ő bizonyos hatásokra, mégis a műtét mellett dönt, ám előző éjszaka majdnem gázmérgezést szenved. Roppant hosszan mondja el a film a meséjét, Jiri Svoboda rendező a történelmi dokumentumfilmek receptje szerint naptárszerűen jelzi a történet előrehaladását. Az operatőr beleszédül a tükörképek fényképezésébe. Mindent többszörös fénytörésben látunk. Feltehetően a roppant vontatott előadásmóddal e dráma mélylélektani jellegét próbálta a rendező felerősíteni, de csak elviselhetetlenül unallógatva, forró aranyba mártják, hogy így aranyszoborrá váljék, meg szereti az egyéb hasonló szörnyű látványokat, váltsa meg hozzá a legdrágább kategóriájú jegyet, és nézze. Ezt a nézőt meg sem kísérelheti a kritikus a pénzkidobásról lebeszélni. Egyébként ezt a filmet igen sok előadásban kínálják a mozik. * Nagyobb baj, hogy az új filmek közül helyette nem tud mit ajánlani. mássá tette. Szándéka szerint alighanem — a tévésorozatokhoz hasonlóan — az orvosi helytállást akarta a társadalmi elismertetés reflektorfényébe helyezni, de megfeledkezett a film egyik nem mellékes kérdésének megválaszolásáról, nevezetesen, hogy miért csak ilyen rábeszélésekre, külső hatásokra, ilyen nehezen és vonakodva szánta rá magát a professzor a kisfiú életét megmentő műtétre. (benedek) A Békés ég című szovjet film egyik kockája Szobrok és ékszerek Kassáról Kiállítás az MKV-központban A Miskolci és a Kassai Közlekedési Vállalatnak elmélyült, sok területen élő kapcsolata van. A szakmai kapcsolat adottságai mellett mindkét vállalat fontosnak ítélte dolgozóik barátkozásá- na'k, ismerkedésének a lehetővé tételét. Ebbe az együttesbe, ebbe a találkozási körbe illeszkedik az a kiállítás, amely e napokban látható a Miskolci Közlekedési Vállalat központi épületében. Már a megnyitón is szép számban voltak ott érdeklődők, s lévén, hogy a bemutatott anyag (szép, ízléses elrendezésben) az ebédlőteremben kapott helyet, bizonyosra vehető, sokan látták már, s fogják megnézni. A kiállított tárgyak együttesen és egyenként is sugallják: érdemes többször megállni a paravánok ölőtt. Amint belép az ember a terem ajtaján, mintha csak felkiáltójelek szólítanák meg: „rendelnék” magukhoz. Kop- éov Milan fából készült szobrai nem cicomásak, nem hivalkodnak tömegükkel; nem hasítanak iá térbe, nem terjeszkednek benne mozdulatokkal. Éppen mint a felkiáltójel, úgy állnak a maguk helyén. Ha közelebb megyünk hozzájuk, akikor tárulkoznak ki, engednek bepillantást a magukban hordozott gondolatba, érzelmekbe. Arcokiban fogalmazódnak meg a sorsok és a szituációk. Egyszerűségükben is nagy gazdagságról tanúskodnak ezek az alkotások. Nőik állnak előttünk felkiáltójelekbe zárva és azokból kibontva. Kopéov Milan nem hivatásos művész, A 46 éves alFej gránitból, rézből, mögöttük Nö, faszobor kedik neki. Hozott a miskolci tárlatra ezekből is, s így együttesen látva a szobrokat, plasztikákat, ékszereket, összeáll bennünk a kép egy tudatosan, lényegre szo- rítkozóan dolgozó amatőr képzőművészről. Érdemes felidézni, amit az anyagról mondott, a megformálandó- ról: — A kemény anyagot szeretem, a fában is, számomra ez a kedves. Ne kíméljen engem munka közben az adott anyag! Szenvedjek meg vele, birkózzam meg Részlet a Nö-sorozatból, és ékszerek lcotó a Kassai Közlekedési Vállalat elektrodiiszpécsere. Mindenekelőtt arról kérdezem, miért ilyen meghatározó, egyeduralkodó téma „A NÖ”, szobrászmunkásságában? — Számomra a nő mindig hűséges és szép téma volt, s marad — mondja tömören, majd arról szól, mennyire fontos számára, hogy ezek a fából készült szobrok ne legyenek „túlbeszéltek”: — Mindig hittem az egyszerűségben, soha nem kopíroz- tam másokat, .kezdettől ragaszkodom a szikár formához. Vallom, hogy nem az öltözés, az öltöztetés ad értéket egy alkotásnak. Ebből egyenesen következik, hogy az én szobraimban az arc mondja el a lényeget. Ez a sajátossága az alkotásaimnak, erről lehet engem megismerni. Kopcov Milan nem csupán fával dolgozik, a bőr, a kő, a bronz, a réz is láthatóan híven engedelmesés a megformálás során tudjam bizonyítani, képes vagyok átvinni gondolataimat a keménységen. A beszélgetés létrejöttében Vojtech Báláz, a Kassai Közlekedési Vállalat személyzeti igazgatója segített, mint tolmács. A kiállítás megnyitóján ő mutatta be a szobrok és ékszerek alkotóját, s ő beszélt arról az egyre gazdagodó kapcsolatról, amelyik a miskolci és a kassai közlekedésieket összefűzi. (A Miskolci Közlekedési Vállalatnak a fafaragó szakköréről már többször szólhattunk elismeréssel. Vezetőjük, Szegedi Miklós volt az egyik házigazda a kassai „kolléga” kiállításának megnyitóján. Nem sok idő telik el, s megcserélődnek a szerepek. Miskolci alkotásokat várnak a kassai közlekedésiek.) (t. n. j.) Fotó: Balogh Imre MŰSOROK rádió KOSSUTH: 4.30: Jó reggelt! — 8.05: Műsorismertetés. — 8.15: Mai programok. — 8.20: Miről ír a Társadalmi Szemle új száma? — 8.30: Könnyűzene. — 9.00: Zenekari muzsika. — 9.44: Száll a madár ágról-ágra . . . — 10.05: Diákfélóra. — 10.35: Éneklő ifjúság. — 10.52: A Rádió Dalszínháza. — 11.27: Cserebogár, sárga cserebogár... — 11.54: Reklám. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.40: Reklám. — 12.45: Emlékezés Gorjanc Ignácra. — 13.05: Jussi Björling operafelvételeiből. — 13.40: Kapcsoljuk a nyíregyházi stúdiót. — 14.05: Műsorismertetés. — 14.10: A magyar széppróza századai. — 14.25: Nóták. — 15.00: Legkedvesebb verseiből válogat Szabó Sándor. — 15.27: Fúvószenekari hangverseny. — 16.05: Révkalauz. — 17.00: Etűdök hangszalagra. — 17.30: Küllős Imola énekes népszokásairól. — 18.10: Arany János versei. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.25: Könyvújdonságok. — 18.28: Műsorismertetés. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Lottósorsolás. — 19.20: Kargala — iskola a homokon. Dokumentumjáték. — 20.03: Dániel Safran gordonkázik. — 20.25: Német utakon. — 20.40: Puskin- művek az operaszínpadon. — 21.40: Vállalkozók a tudományban. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Nóták. — 23.06: Lemezmúzeum. — 0.10: Himnusz. — 0.15: Éjfél után. Zenés műsor hajnalig. PETŐFI: 4.30: Reggeli zenés műsor. — 8.05: Tárogatómuzsika. — 8.20: A Szabó család. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.05: Napközben. Zenés délelőtt. — 10.35: Széljegyzet. — 10.45: Láttuk, hallottuk. — 12.00: Hírek németül. — 12.10: Martha Angelici és Michel Dens operettfelvételeiből. — 12,25: Útikalauz. — 12.30: A népművészet mesterei. — 12.58: Műsorismertetés. — 13.05: Nosztalgiahullám. — 14.00: Lelátó. — 15.05: Néhány perc tudomány. — 15.10: Operaslágerek. — 15.45: Törvénykönyv. — 16.00: Pécsi Ildikó sanzonestje. — 16.40: Ének- együttesek műsorából. — 16.58: Műsorismertetés. — 17.08: Gárdonyi László dzsesszfelvételei- ből. — 17.30: Kézfogások. — 18.30: Slágerlista. — 19.05: Tudósítás súlyemelőversenyről. — 19.10: Operettkedvelőknek. — 20.00: A Poptarisznya dalaiból. — 21.05: Tudósítás súlyemelőversenyről. — 21.10: Kaptam 29 percet a Rádiókabarétól. — 21.40: Slágerről slágerre. — 22.20: A mai dzsessz. — 23.20: A Talking Heads együttes nagylemezei. — 0.15: Éjfél után. Zenés műsor hajnalig. 3. MŰSOR: 5.55: Rákóczi-in- duló. — 6.05: Muzsikáló reggel. — 8.05: Műsorismertetés. —8.12: Zenekari muzsika. — 9.00: Magyarán szólva... — 9.15: Népzene sztereóban. — 9.45: XIX. századi operákból. — 10.35: Dzsessztrió. — 11.20: Pillanatkép. — 11.25: Barokk muzsika. — 12.17: Énekeljenek a népek. — 13.00: Műsorismertetés. — 13.05: Prizma. — 13.35: Francia vígjátéknyitány. — 13.45: Schu- bert-művek. — 15.02: Pophullám. — 16.08: Sosztakovics: V. szimfónia. — 17.00: Iskolarádió. — 17.30: Olympia. Operarészletek. — 18.30: A Magyar Rádió román nyelvű nemzetiségi műsora. — 19.03: Műsorismertetés. — 19.05: Zenekari muzsika. — 20.03: 1793. Victor Hugo regénye rádióra alkalmazva. — 20.42: Régi fúvószene. — 21.00: Cliff Richard összes felvétele. — 21.40: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. — 21.55: Napjaink zenéje. MISKOLCI STUDIO (a 268,8 m-es közép-, a 66,8 a 72,11, valamint a 72,77 URH-on) 6.20—6.30-ig és 7.20—7.30-ig: Reggeli körkép — Hírek, tudósítások, információk, szolgáltatások Borsod, Heves és Nógrád megyéből. — 17.30: Műsorismertetés, hírek, időjárás. — 17.35: A Tiszától a Dunáig. Zenés magazin. — Közben 18.00—18.15: Észak-magyarországi krónika. — 18.25—18.30: Lap- és műsorelőzetes. televízió 1. MŰSOR: 9.45: Tévétorna. — 9.50: Teledoktor. — 10.00: Szia, Mami! — 10.30: Róza néni elintézi. Vígjáték. — 11.25: Képújság. — 16.30: Hírek. — 16.40: Sorstársak. — 17.00: A nyelv világa. — 17.40: Tévébörze. — 17.50: Reklám. — 17.55: Tájkép. — 18.25: Képújság. — 18.30: Reklám. — 18.40: A rózsaszín párduc. Rajzfilm. 1. rész. — 19.05: Esti mese. — 19.15: Lottósorsolás. — 19.20: Reklám. — 19.30: Híradó l. — 20.00: Reklám. — 20.05: Mentők. 11. rész. — 21.00: Van öt perce? Esti dal. — 21.05: Panoráma. — 22.05: A ,,Pori Jazz 1986.” fesztiválon. — 22.30: Híradó. 2. MŰSOR: 17.20: Képújság. — 17.25: Kamaszságok. — 17.55: Tévétorna. — 18.00: Pannon Krónika. — 19.00: Telesport. — 20.05: Holló László festőművész. — 20.30: Betűreklám. — 20.35: A háború tanúja: Dr. Charlie Clements. — 21.05: Híradó. — 21.20: Reklám. — 21.30: Súlyemelőverseny. — 21.55: Képújság. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 8.50: Hírek. — 9.00: Iskola-tv. — 9.25: Csillagporos úton. 3. rész. — 10.30: Orvosi tanácsok. — 10.40: Valamit visz a folyó. — 11.30: Katonák magazinja. — 12.10: A Televízió diszpécserszolgálata. — 12.40: Hírek. — 13.00: Szünidei matiné. — 15.40: Hírek. — 15.45: Is- kola-tv. — 16.00: Szakmunkás- tanulók műsora. — 16.30: Űrhajózás. 1. rész. — 17.05: Portréfilm. — 17.35: Közép-szlovákiai magazin. — 17.55: Nők, akik a szabadságért harcoltak. — 18.20: Esti mese. — 18.30: URH- kocsival. — Magazin. — 19.10: Gazdasági jegyzetek. — 19.20: Időjárás-jelentés. — 19.30: Tvhíradó. — 20.00: A színházigazgat ó-nő. Tévéjáték. — 21.35: A női logika ára. — 22.00: Találkozás szovjet művészekkel. — 22.50: Hírek. mozi BÉKE : Sárga Ha) és áz Arany Erőd, mb. színes amerikai—spanyol kalandfilm, 14 év, kiemeli, 1. helyár! Kezdés; nlO ős fiz órakor. Békés ég, színes szovjet film. Kezdés: f3 órakor. Sárga Haj és az Arany Erőd, mb. színes amerikai—spanyol kalandfilm, 14 év, kiemelt, 1. helyár! Kezdés: f5, f7 és fa órakor. — BÉKE PREMIER VIDEO: A kung-fu lány, színes, feliratos hongkongi akciódráma. Kezdés: 9, 11 f4, f6 és te órakor. — KOSSUTH: Szikét kérek, mb. színes csehszlovák film. Kezdés: f4 órakor. Gyilkos robotok, színes amerikai tudományos-fantasztikus film, 14 év, kiemelt, 2. helyár! Kezdés: f6 és fa órakor. — TÁNCSICS: Annie, színes amerikai, zenés film, felemelt hely- ár! Kezdés: f4, fG és f8 órakor, — TÁNCSICS KAMARA: Teliholdas éjszakák, mb. színes francia film. Kezdés: f5 és f7 órakor. — SZIKRA: Tegnapelőtt, színes magyar film. Kezdés: f5 órakor. A fehér törzsfőnök, mb. színes amerikai kalandfilm, felemelt helyár! Kezdés : f7 órakor. — FÄKLYA: Leopárd kommandó, mb. színes olasz—NSZK-beli kalandfilm. felemelt helyár! Kezdés: 4, 6 és 8 órakor. FÁKLYA KAMARA: Falfúró, színes magyar, 1G év, felemelt helyár! Kezdés: f5 órakor. — FÁKLYA VIDEO; Tomboló ököl, színes, feliratos hongkongi,' kung-fu film. Kezdés: f3 és f7 órakor. — TOKAJ VIDEOMOZI Stoner, színes hongkongi film. Kezdés: fG és 11 órakor. — NEHÉZIPARI MŰSZAKI EGYETEM; Három férfi, egy mózeskosár, mb. színes francia vígjáték, felemelt helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — TAPOLCA. ADY: Gengszterek klubja, színes amerikai krimi, kiemelt, 1. helyár! Kezdés: fG órakor. — ADY MŰVELŐDÉSI HÁZ: Végtelen történet, mb. színes NSZK-beli—olasz tudományos-fantasztikus film, felemelt helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — MISKOLC-HAMOR, BÜKK: Bumbó, az elefánt, mb. színes szovjet ifjúsági film. Kezdés: fG órakor. — MISKOLC-PERE- CES, BÁNYÁSZ: Miéi néni két élete, magyar film. Kezdés: 6 órakor. — KAZINCBARCIKA, BÉKE: A Nagy Generáció, színes magyar film, 14 év! Kezdés: 4 órakor. Fogadjunk! Mb. színes olasz vígjáték, felemelt helyár! Kezdés: G órakor. — LENINVAROS, DERKOVITS: Banánhéj keringő, színes magyar film, 14 év, felemelt helyár! Kezdés; f6 és f8 órakor. — MEZŐKÖVESD, PETŐFI: Tűzvész. mb. színes szovjet vígjáték. Kezdés: 5 órakor. Elvis Presley, színes amerikai zenés film, felemelt helyár! Kezdés: 7 órakor. — SÁROSPATAK, RÁKÓCZI: Ezüstálarcos, színes román kalandfilm. Kezdés: f5 órakor. Vakvilágban, színes magyar film, 14 év! Kezdés: 7 órakor. — SÄTORALJAÜJHELY, BÉKE; Elysium, színes magyar film. Kezdés: 5 órakor. Ne vedd el tőlem a Napot! Színes francia film, 14 év! Kezdés: 7 órakor. — ÓZD, BÉKE: Szeretet- áradat, színes amerikai film. Kezdés: 5 órakor. A kutya éji dala, színes magyar film, 16 év! Kezdés: 7 órakor. — SZERENCS, RÁKÓCZI: Az őrült család, mb. színes japán film, 14 év! Kezdés: 6 órakor. — EDELÉNY, MÁJUS 1.: Montreáli bankrablás, mb. színes francia krimi, 14 év, kiemelt, 1. helyár! Kezdés: f6 órakor. — ENCS: Poszeidon katasztrófa, színes amerikai ka- tasztróíafilm, 14 év, kiemelt, 1. helyár! Kezdés: 6 órakor. — TOKAJ, PETŐFI: Akii Miklós, színes magyar film, Kezdés: G órakor. A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk! RÖNAI VIDEOMOZI Halálos játszma I. Hongkongi kung-fu krimi Főszereplő: Bruce Lee Kezdés: f3, f5 és 17 óra színház 5., csütörtök Eurüdiké Goldoni ifjúsági bérlet (7)