Észak-Magyarország, 1987. március (43. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-24 / 70. szám

ESZAK-MAGVARDRSZÁG HAPBOL HflPBB NAPRÓL NAPRA IU«li»ilO«­NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRA Hajók pihenőben Még mindig összefüggő jégmező borítja a Tiszát To­kaj. fölött, egészen az or­szághatárig. A mintegy 160 kilométer hosszúságú jégta­karó azonban lassan véko­nyodik, s most már „csak” 12—15 centiméter vastagsá­gú. Amilyen szeszélyes a már­ciusi időjárás, olyan szeszé­lyes a jegesedés is a Tiszán. Tiszátokig ugyanis nagyobb­részt csak parti jég találha­tó, ám a duzzasztónál ismét összefüggő jég borítja a fo­lyó medrét. A jégtörők beavatkozására a jelek szerint nem lesz szükség, azok továbbra is Tokajban „pihennek”, várva, hogy ismét uszályokat von­tathassanak. A gyenge olvadás a me­gyében lévő folyók szaka­szain is érződik. A Bodrog ismét jégmentessé vált, s je­lentős a jegesedés megszű­nése más folyókon is. A Hemádon például csak a duzzasztók közelében, Bocs és Gibárt környékén talál­ható összefüggő jégtakaró, a folyó többi szakaszán csak parti jég képződik, illetve egyre nő a nyíltvízi szakasz. Javult a helyzet a Sajón is, ahol az országhatár köze­lében is felbomlott az össze­függő jégmező, s most már parti jég is csak elvétve ta­lálható. A folyók vízállása igen alacsony, s jelenleg még utánpótlást nem kapnak, sem a határon túlról, sem pedig környezetükből. A ta­laj fagyott, számottevő hóta­karó nem borítja azt, így a napközbeni olvadás sem okoz belvizet. A szivattyútelepek azonban készenlétben áll­nak, és szükség esetén azon­nal be tudnak avatkozni. Ma délután Mezőkövesden Díszbemutató és találkozó A forradalmi ifjúsági na­pok filmprogramja kereté­ben a Borsod Megyei Mozi­üzemi Vállalat ma délután öt órai kezdettel díszbemu­tatót tart Mezőkövesden, a Petőfi moziban és azon az Én is jártam Isonzónál című új magyar, egész estés doku­mentumfilmet vetítik le. Az előadás után találkozót szer­veznek, amelyen az érdek­lődők a film két alkotójá­val, Gulyás Jánossal és Gu­lyás Gyulával, valamint az egyik Mezőkövesden élő egykori isonzói harcossal, a film egyik szereplőjével, Kövesdi Gyulával találkoz­hatnak és beszélgethetnek az első világháborús élmények­ről, valamint a film készíté­sének érdekességeiről. Közlemények Tisztelt Vásárlónk! A márci­us 21-i Észak-Magyarország cí­mű napilapban a miskolci Vas­udvar hirdetésének az időpontja tévesen jelent meg. Az akció március 23-tól kezdődik. Borsodi Iparcikk Kereskedelmi Vállalat Értesítjük a lakosságot, hogy a borsodsziráki 20 kV-os ve­zetéket Kazincbarcika 35 20 kV- os állomás és Szuhakállő vas­út közötti szakaszát 1987. már­cius 25-én feszültség alá helyez­zük. A vezetékek és tartószer­kezetek megközelítése, érintése tilos és életveszélyes. Tavaszi mezőgazdasági kiállítás és vásár MEZŐKÖVESDEN, a Matyóföldi Áruházzal szembeni téren 1987. március 26-tól április 3-ig Nyitva: naponta 8—17 óráig (szombaton és vasárnap is) Tavaszi áruk, vetőmagvak, kerti gépek NAGY VÁLASZTÉKBAN Egyes áruféleségeket olcsóbban vásárolhat meg, AMÍG A KÉSZLET TART! ÁFÉSZ AGROKER V. Mezőkövesd Miskolc Es/.ak-Magyarország. — Az MSZMP Borsod-Abaűj-Zemplén Megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. — 3527. Pos­tacím: Miskolc Pf.: 351. Telefonok. Központ: 38-941. Titkár­ság: 10-886. Ipari rovat: 16-035. Belpolitikai rovat: 16-450. Kul­túrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Levelezési rovat: 16-046. Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc. Bajcsy- Zsilinszky út 15. — 3527. Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Mis­kolc, Széchenyi út 15—17. 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahi­vatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR) Budapest V.. .József nádor tér 1. — 1900.. közvetlenül, vagy postautalvá­nyon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetési díja egy hónapra 43 forint, egy negyedévre 129 forint, egy évre 516 forint. Index: 25 655. • SSM 1133-0357. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezeiö WIRTH LAJOS. Naptár _______ 198 7. MÁRCIUS 24., KEDD A nap kelte 5.41. nyugta 18.01 órakor A hold kelte 3.33, nyugta 11.28 órakor Névnap: Gábor Százöt évvel ezelőtt, 1882 márciusában Robert Koch (1843—1910) német bakte­riológus ezen a napon je­lentette be a berlini Fizio­lógiai Társaság ülésén, hogy felfedezte a tüdöbaj kórokozóját; ezzel bizo­nyossá vált, hogy számos betegséget parányi élőlé­nyek — a felfedező elne­vezésével bacilusok — okoznak. IDŐJÁRÁS-JELENTÉS Ma többnyire mindenütt na­pos idő lesz. Az élénk, néhol erős északi szél estére mér- iéklődik. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet 9 és 14 fok között lesz. A nyelvi vetélkedő nyertesei A magyar nyelv hete egyik kiemelkedő eseménye volt az általános és középiskolá­soknak rendezett nyelvi ve­télkedő. Már tavaly is sok fiatalt vonzott, az idén pe­dig tovább nőtt a jelentke­zők száma: 21 általános is­kola nevezett be. A helye­zettek: első a 34. Számú, a 2. a 42., a két harmadik dí­jat pedig a 27-es és a 39-es Számú Általános Iskola csa­pata nyerte. A szakközépiskolásoknál az első az I. szakközép, má­sodik a II. számú szakkö­zép, harmadik a Berzeviczy Gergely Szakközépiskola lett. Hét gimnázium nevezett be a megyéből. Az első a mis­kolci Kossuth Gimnázium (Demeter Mónika, Háger Ta­más, Oláh Krisztina, Suba Andrea), második az edelé- nyi gimnázium, harmadik a szerencsi Bocskai István Gimnázium csapata lelt. Szépséghiba, hogy a szak­munkásképző intézetek az idén — kivétel a 101-es és a 104-es — nem küldték el csapataikat erre az érdekes, szórakoztató és tanulságos versengésre. A vetélkedőket Szűcs László, Kovács Fe- rencné és Grétsy László ve­zette. Ma este a képernyőn Nyolc évszak Szerencselesök ... Kiváló boltok megyénkben A Fogyasztók Megyei Ta­nácsa legutóbbi ülésén oda­adományozta a „Fogyasztók Kiváló Boltja” címet, azok­nak az üzleteknek, ame­lyekre az elmúlt évben a legkevesebb panasz érkezett. Az értékeléseket a helyi fo­gyasztók tanácsai végezték, és javaslataik alapján vá­lasztották a következő bol­tokat: Sátoraljaújhelyen, a 25. sz. Könyvesbolt, a 40. sz. (Barkács- és műszaki bolt, a 7101. sz. ABC-áruház, a 7112. sz. Élelmiszerbolt. Sá­rospatakon, a Háztartási bolt, a Bodrog Áruház mű­szaki osztálya, az 1. sz. Élel­miszerbolt, 28. sz. .Márka ABC-áruház. Tokajban, a 4. sz. Vegyes élelmiszerbolt. Leninváros-ban, a Lékai ut­cai és a Tisza ABC-áruház. Ózdon, a Bükk ABC-áruház, a 24. sz., 4. sz., 29. sz„ 27’. sz. áfészlboltok, a 252. sz. Élel­miszerbolt, az O'fotértbolt, az Óra- és Ékszerbolt, és a Tulipán Áruház. Fotó: Balogh Imre Maffia H a jól emlékszem, a zöld­ségmaffiával kezdő­dött. Újságíró kollé­gáim és a nekik nyilatkozó szakemberek illették így azt a helyzetet; ami a zöldség­kereskedelemben kialakult. Hogy tudniillik a személyes kapcsolatok, összefonódások és természetesen az anyagi érdekeltség határozza meg egy-egy termék piaci sorsát. A maffia kifejezés bevetet­te magát tudatunkba, része­sévé vált gazdasági életünk­nek. Mert közben elkezdtek maffiáról beszélni az au-tó- alka trész-kereskedelemiben, az állati bőrök forgalmazá­sában, a kozmetikai vegy­szerek beszerzésénél stb. A szó és a szemlélet terjed. Csak azt nem értem, miért kellett az olaszoktól kölcsö­nözni? Pár évtizeddel ez­előtt egyik kitűnő írónk — nevezetesen Móricz Zsig- mond — már írt erről egy társadalmi korrajznak szá­mító regényt. A könyv cí­me: Rokonok. —m. szabó— Halmentés Számottevő rák- és hal- pusztulást észleltek a bara­nyai horgásztavakban. A ká­rok elsődlegesen a szokatla­nul hosszúra nyúlt tél szám­láját terhelik. Ezen a vidéken emberem­lékezet óta nem volt példa arra, hogy március utóján még jég alatt éljenek a ha­lak, most pedig a tavakat még jégpáncél borítja. A hal- pusztulást többféle kedve­zőtlen tényező egybeesése idézte elő. A tavalyi száraz­ság miatt eleve kevés víz volt a tavakban, a horgász­egyesületek ennek ellenére a szokottnál több halat telepí­tettek. A kemény fagy hatá­sára vastag jégréteg képző­dött a vizeken és tartósan meg is maradt. A ráesett, ráfagyott hó azután még az éltető napfénytől is elzárta a vizek világát. A horgá­szok idejekorán észlelték a veszélyt; minden egyesületet elláttak ugyanis oxigénmérő készülékkel és kétnapon­ként szondázták a tavaikat. Amikor a víz oxigéntartal­ma a kritikus határig süly- lyedt, elkezdték a jég léke­lését és megindították a szivattyúkat. A kellő időben történt és szakszerűen végrehajtott be­avatkozásnak köszönhetően jórészt sikerült megmenteni az értékes halállományt, de veszteség így is van. Először a fenéken lakó rákok, majd a halak kezdtek pusztulni. A horgászok most nagy erő­feszítéseket tesznek a telet átvészelt állomány kondíció­jának feljavítására. (MTI) Nyolcrészes, mai magyar történetet kínáló, folytatásos tévéfilm első részével talál­kozhatunk ma 20.05-től az első műsorban. A hetente adásra kerülő tévéfilm fő­szereplője Brigitta, egy vidé­ki tanár lánya, aki szülei akarata ellenére elhatározza, hogy színésznő lesz. Meg­szökik otthonról, jelentkezik- a Szinházművészeti Főiskolá­ra, ahová nem veszik fel, de mór nincs ideje, ereje visz- szatérni a szülői házba. A sorozat két esztendő történe­tét öleli fel, epizódjai min­dennapjainkat tükrözik. A film forgatókönyvét Szabó György és Miskolczi Miklós írta, a rendező Várkonyi Gábor. Képünkön középen Götz Anna, a film legfőbb szereplője Bubik Istvánnal. Kinek hiányzik? # A képünkön látható, alumíniumból készült, -egyik végén peremeit csövecske 4,5 centiméter hosszú. Átmérő­je 1,8 centiméter, a peremeit végén 2,2. Azt csak találgat­ni tudjuk, hogy mi célt szol­gál. Feltehető, hogy valami­lyen szerkezetnek a tartozé­ka. Mindenesetre valószínű, hogy tulajdonosának hiány­zik, s tán még azt sem tud­ja, hogy hol hagyta el. Nos, körülbelül tíz nappal ezelőtt a füzesabonyi autóparkoló­ban, a földön találta meg egy olvasónk, gondosan be­csomagolva. A csomagban kétezer darab ilyen csövecs­ke található. Aki ráismer a kép és a leírás alapján tu­lajdonára, érdeklődjön szer­kesztőségünkben. (Telefon: 16-886) A megtaláló címe birtokunkban van.

Next

/
Thumbnails
Contents