Észak-Magyarország, 1987. március (43. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-14 / 62. szám
1987. március 14., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 Visszaemlékezés Á KISZ zászlóbontása 1. A KISZ a párt irányításával az ellenforradalom elleni harcban született újjá, terebélyesedett ki, edződött meg a rövid idő alatt, vált az ifjúság egységes szervezetévé. Az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága már 1956 novemberében létrehozza a párt ifjúsági titkárságát, majd decemberében az ifjúsági bizottságot. Itt dolgozott többek között Eperjesi László, Várnai Ferenc és e sorok írója. Feladatunk kezdetben annak elősegítése volt, hogy a pártszervezeték meflett létrehozót ifjúkommunista csoportokkal együtt nyerjük meg a múlt hibái miatt a korábbi eszményekből kiábrándult, egyébként becsületes fiatalok ezreit. Az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága vezetőinek, mindenekelőtt Kádár János elvtársnak az volt a véleménye, hogy olyan ifjúsági szövetséget kell létrehozni, amely a párté és a munkája kommunista eszmeiségű. Legálább ilyen fontos álapelv volt, hogy egységbe tömörüljenek a fiatalok, és ez az egység szüntesse meg az ifjúság erejét szétforgácsoló réteg- szervezeteket. Tudni kell, hogy eközben már szerte az országban szerveződtek a korábbi rétegszervezetek csoportjai. Munkához látott a magát a párttól és kormánytól függetlennek hirdető MAFISZ, a parasztpárt melletti EPOSZ, a jobboldali beállítottságú MEFiESZ. Harc indult az ifjúság tömegeiért, így mi kommunisták is küzdeni kezdtünk értük. Nekünk, az ifjúsági titkárság munkatársainak az volt a feladatunk, hogy a haladó gondolkodású fiatalok megnyerésével szorítsuk vissza a rétegszervezeteket. De ez nem ment simán. Kemény harcot kellett vívni az októberi események jellegét nem értő, itt-ott ellenséges beállítottságú fiatalokkal, egyes ifjúsági vezetőkkel. Az eszmei zűrzavar mindenekelőtt az egyetemi diákifjúság soraiban volt a legjellemzőbb. A munkásifjúság nagy többsége az MSZMP politikájának sikerei kapcsán felismerte a párt vezette egységes ifjúsági szervezete létrehozásának szükségességét. Már az első napokban láttuk, hogy rajtunk kívül is sokan vannak, akiknek valóságos igényük az egységes ifjúsági szervezet megteremtése. Furcsa módon még a régi rétegszervezetek vezetői között is sokan akarták az egységet, annak ellenére, hogy egyelőre alakítgatták — talán jobb híján — a magukét. A nagyüzemi munkások, a pártbizottságok dolgozói egyértelműen mellettünk álltak, Tatabányán, Csepelen, Diósgyőrben magam is tapasztaltam, hogy a többség a KISZ-t akarja. Olyany- nyira, hogy Tatabányán és Veszprémben sok bányaüzemben már 1956 decemberében létrehozzák a szervezeteket. Természetesen leállítottuk a szervezést, mert még nem voltak meg a feltételei a KISZ megalakításának. Csak a türelmetlenség hozta létre ezeket a szervezeteket, anélkül, hogy ismerték volna a szervezők a párt ifjúsággal kapcsolatos álláspontját. Nekünk ezzel szemben meggyőződésünk volt, hogy a korábban elkövetett hibákat csak úgy kerülhetjük el, ha a negatív és pozitív tapasztalatok értékelésével lépésről lépésre Ihaladva alakítjuk ki az új programot. Ezért jártuk az országot, ezért érveltünk a különböző rétegszervezetek ülésein is. Ebben az időben ismételten kapcsolatba kerültem a diósgyőri üzemek ifjúmunkás mozgalmával, 1957. február elején az MSZMP Ifjúsági Titkárságának képviseletében aktí- viagyűlést hívtam össze az DKM [hivataliházában. Ezen kb. 60—70 ifjúsági vezető vett részt, többek között — az LK|M ifjúsági vezetőin itúl — a megye akikor! tömegszervezeti vezetői, akiknek zöme kommunista volt. Voltak köztük többen, lalkiik fegyverrel védték a szocialista rendszert: Pataki László, Bialis József, Dudás Elemér, Járdán Ferenc, Nyilas Sándor és még sokan mások. Ezen az értekezleten részt vett a Szovjet Hadsereg kerületi ifjúsági megbízottja is, laz egyik Komszomol funkcionárius. Itt a KISZ megalapításáról beszéltem. Elmondtam, hogy az országban egyesek az ifjúsági rétegszervezetek mellett foglalnak állást. Legyen továbbra is MAFISZ, EPOSZ, és legyen külön diákifjúsági szövetség a MEFESZ. Ezt azzal indokolták, az egyes (volt) politikai pártok vezetői és vezető értelmiségei: a kommu>nista szó „taszít”, szűk szektás magatartás lenne a KISZ megszervezése. Elmondottam, hogy az MSZMP vezetése, élén Kádár Jánossal nem ért egyet ezzel a nézettel. A pártvezetés javasolta, hogy a nagyüzemekben kérjünk véleményt a párt és ifjúsági vezetőktől. Így kerültem Diósgyőrbe az LKM-be, ahol korábban nagyüzemi SZÍT, illetve DISZ-titkár voltam. Kifejtettem, hogy a kommunista jelző ebben 'a forradalmi helyzetben erőteljesebben polarizál, ami elősegít bennünket abban, hogy lépésről lépésre megnyerjük a magyar ifjúság legjobbjait. Az új célkitűzések és munkamódszerek kialakításához természetesen a haladó gondolkodású politikusok, tudósok és írók Véleményét is' kikértük. Részt vettem azon a baráti beszélgetésen, ’ amelyre Veres Pétert és Szabó Pált is meghívtuk. Trencsényi Wal- dapfel Imre akadémikust kértük meg: terjessze elő a KISZ újjászervezéséről szóló elképzeléseinket. Azzal kezdte, hogy meg kell nyernünk az ifjúság döntő többségét. A kérdés az volt, hogy hogyan? Réteg- szervezetekkel, vagy egységes ifjúsági szövetséggel? Ö maga rögtön hozzátette, hogy a forradalmi kibontakozás szempontjából rendkívül fontos az egység. Csak így lehet tiszta „frontot” teremteni a további társadalmi feladatok sikeres végrehajtásához. Abban egyetértettek velünk, hogy egységes ifjúsági szervezetre van szükség. Veres Péter azonban kifogásolta a kommunista jelzőt, mondván, talán taszítani fogja a fiatalokat, használjuk helyette a demokratikus kifejezést. Ezzel az MSZMP országos vezetősége, és mi sem értettünk egyet. A történelmi érv az volt, hogy ebben a forradalmi helyzetben a kommunista jelző a magyar ifjúság legjobbjainak megmutatja, hogy az újjászervezett ifjúsági szövetség a párt, a munkásmozgalom marxista—leninista hagyományainak folytatójaként végzi majd munkáját. Természetesen úgy, hogy kritikusan, önkritikusan kijavítja a 'korábbi hibákat. Nekünk először is ezeket a legjobbakat kellett megnyernünk. Ez viszont — mint hamarosan igazolódott — csakis az egyértelmű kommunista program meghirdetésével volt lehetséges. Széles ikörű vita és egyeztetés alapján került sor az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága 1956. december fj-i, majd az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának 1957. február 26-i határozatára. Az utóbbi határozat kimondta, hogy létre kell hozni a párt ifjúsági szervezetét. Az MSZMP 1957. március 11-i határozata már kimondja — a magyar ifjúság szocialista nevdlésének elősegítése és a párt utánpótlásának biztosítása érdekében a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség létrehozásét. A határozat olyan ifjúsági szervezet kialakítását igényelte, amely felhasználja a korábbi szervezetek tapasztalatait, de nem ismétli meg azok hibáit. Az újjászervezett ~ ifjúsági szövetség jellegére vonatkozóan a határozat megállapította, hogy az a párt ifjúsági szövetsége, annak közvetlen irányításával kell, hogy működjék, tagsága pedig tömörítse a magyar ifjúság leghaladóbb részét, elsősorban az ifjúmunkás-nemzedéket, de mellette a parasztság, a tanulóifjúság és a fiatal értelmiség legjobbjait is. A Kommunista Ifjúsági Szövetség a párt ifjúsági szervezete, a magyar ifjúság politikai tömegszervezete. Hivatása, hogy az ifjúság körében hirdesse a párt politikáját, tevékenyen közreműködjék határozatainak végrehajtásában, közvetítse a párthoz a fiatalok véleményét, képviselje és védje az ifjúság érdekeit, törvényekben és rendeletekben biztosított jogait. Feladata, hogy a párt vezetésével kommunistává nevelje tagjait, önálló szervezeti kereteiben, tagjainak öntevékenysége útján elégítse ki törekvéseiket, biztosítsa a KISZ- tagok közéleti, politikai aktivitásának kibontakozását saját szervezeteiben és minden olyan helyen, ahol fiatalok élnek, tanulnak, és dolgoznák. Mónus Antal Politikai, ideológiai kérdésekről folytatott beszélgetéseken manapság többször tapasztaljuk: mintha a köznapi tudatban csökkent volna az elméiét jelentősége. Ezt a látszatot erősíthetik némely „jóakarók” minősítései is: mondván, hogy a magyar politika valójában pragmatista. E véleményben kétségtelen van pozitív elem is, amennyiben valóságtiszteletükre utal. Nem becsüljük le a cselekedetek hasznosságát, azonban tisztában vagyunk azzal, hogy az ember nem élhet eszmék, eszmények nélkül, és minden társadalom egy meghatározott eszmerendszer alapján fejlődik. Vallathatjuk akár a magyar gyakorlatot — amelyben éppen a reformfolyamatok révén fejlődött tovább az elmélet, korszerűsödött a szocializmuskép —, akár a Szovjetunióban bekövetkezett friss fejleményeket, éppen az SZKP XXVII. kongresz- szusát, amely nagy erővel bizonyította az elméleti gondolkodás megújulását. Az elmélet szerepe tehát egyáltalán nem csökkent. Valami lényeges változás azonban mégiscsak bekövetkezett. Szerencsére ma már messzire távolodtunk a dog- matoizmus emlékezetes időszakától, amikor állandóan idézetekkel véltük bizonyítani igazságunkat. Ma már szatíraként hat ránk, megnevettet bennünket, ha egykori vezetők gátlástalan dicshimnuszával, avagy a tévedhetetlenség pózában tett megnyilatkozásaival találkozunk. Mára mind jellemzőbbé válik a világban a dogmáktól szabadult szocialista gondolkodás megújulása. Érdekünk, hogy óvjuk ezt az egészséges folyamatot és vitázva mind a reformanarchizmussal, mind a begyepesedett konzervativizmussal korszerűsítsük az elméletet, és előre vigyük a gyakorlatot. A szocializmus építésének évtizedei alatt megtanultuk; az elmélet igazi próbája a gyakorlat — ahogy arra Lenin is figyelmeztetett —, a gyakorlatban felhalmozódott — mind a pozitív, mind a negatív — tapasztalatoknak pedig szükséges az elméleti általánosításuk. Ezt a célt szolgálják többek között azok az országos elméleti tanácskozások, amelyeket a Magyar Szocialista Munkáspárt inspirálására és részvételével szerveztek az utóbbi években. Február közepén például Szegeden, a szocializmus építésének magyarországi tapasztalatairól rendeztek országos tanácskozást. „A cél a szocializmus koncepciójának és társadalmi gyakorlatának gazdagítása és korszerűsítése volt, s a résztvevők ennek megfelelően a munka középpontjába a társadalmi gyakorlat elemzését és az ebből építkező szocializmusfelfogás értelmezését állították.” — olvashattuk a tanácskozásról készült összegzésben. A szocializmus gyakorlatának változása ma már történelmi tény. A régi beidegződésektől azonban nehezen szabadulunk meg. A régi illúziók még ma is kísértenek, miszerint „a szocializmus valamiféle egyenletes és problémamentes menetelés az osztály nélküli társadalomhoz”. Nos, e gondolkodás szerint igen egyszerű volt a szocializmust építő ember feladata: az elmélet megrajzolta a távlatokat, a párt, a vezetők megszabták a tennivalókat, és maradt a végrehajtás. Így gondoltuk, így csináltuk egy időben. A valóság azonban hamarosan tiltakozott a ráerőszakolt sémák ellen, és rájöttünk, hogy az ellentmondások nem oldódnak meg csupán az emberi óhaj szerint. Keserves árat fizettünk azért, mert vágyainkat összekevertük a valósággal. Mindez — reméljük — mostanra történelemmé vált, és a politika, valamint a tudomány is azon munkálkodik, hogy a maga összetettségében, ellentmondásosságában, ered. ményt és kudarcot egyaránt mérlegre téve, vallassa a valóságot, és így vonja le a megfelelő következtetéseket, nem vállalva a tévedhetetlenséget, de mindig készen a gyakorlat által igényelt és igazolt korrekciókra. • A szegedi tanácskozás hitet tett a reformfolyamatok mellett és folytatásáért voksolt. „A történelmi példák azt mutatják, hogy a legkisebb adót azok az országok fizetik az elkerülhetetlen változások bevezetéséért, a fejlődés által felvetett kérdések megválaszolásáért, amelyek problémáikat képesek nagyobb megrázkódtatás nélkül szerves reformok segítségével megoldani ” — mondotta referátumában Be- recz János, a párt Központi Bizottságának titkára. Gondjainkat nem érdekünk a valósnál kisebbnek feltüntetni. Nehézségeinkről annak külső és belső okairól igazán sok szó esett az elmúlt idő. szakban. Az őszinte légkör következménye az is, hogy ezek ma „láthatóbbá” váltak. Ha tudjuk, mi ellen kell küzdeni, ha tudjuk, mi olthatja a meglévő feszültségeket, már megnyertük a fél ütközetet. Sajnos, de tény, a társadalmi problémák megoldására nincsenek mindenkorra érvényes előre gyártott receptek, minden új fejlemény egyedi kezelést kíván. Ezt kiverekedni, kiizzadni a feladatunk. Figyelembe véve a szegedi tanácskozás másik intelmét, mely szerint „a politikai feszültségek megoldásának módja jellemzi a demokrácia érettségét.” Ma a gazdaság áll feladataink homlokterében. Ennek megfelelően nagy teret kapott e terület a konferencián is, elemezve a reform- folyamatokat, a tervszerűség, az árutermelés és a piac összefüggéseit. Az elmúlt két évtizedben vitathatatlan, hogy a gazdasági szférában változott és újúlt társadalomépítő munkánk a legtöbbet.. A tapasztalatok és a gondok egyaránt arra szorítanak, hogy még következetesebben haladjunk a megtett úton. Elvesztettem az időt. Tulajdonképpen nem történt más, csak egyszerűen kimerült a kvarcórámban az elem, és számomra megszűnt létezni az idő. Pechem- re éppen vasárnap volt, így aztán a vekkeróra is békésen pihent a polcon. Utoljára csütörtök este húztam fel, hogy még péntek hajnalban ébresszen, a szombati és vasárnapi ébredést azonban már rábíztam az ösztönömre. Egyszóval: elvesztettem az időt. Először megijedtem. Régen tudom ugyan, hogy a családban az enyémen kívül hétvégén más óra nem üzemel, mégis kétségbeesetten próbáltam más időmérőt ta_ lálni. Bekapcsoltam a rádiót, ahol éppen egy végeérhetetlen beszélgetés zajlott, bizonytalan kimenettel és intervallumban. Azt az ösztönömet már rég elvesztettem, hogy a Nap állásából az egyenes bot segítségével megmérjem, hol is tant az idő. Aztán az ijedelmet csakhamar valami végtelen nyugalom váltotta fel. Minek idegeskedjek? Végül is nem nekem fontos az idő. Ha valahol nem jelenek meg időben, majd keresnék. Ha valamit nem végzek el, amit kellene, majd szólnak, figyelmeztetnek. Mások bizonyára észreveszik, ha nem vagyok ott valahol. Tényleg, vajon nélkülem is van tovább idő? Egy kicsit olyan volt az egész, mintha hirtelen kiröppentem volna az életből. Végül is nélkülem is megy majd mjnden tovább. Ha nem leszek, akkor is megjelenik az újság, közlekednek az autóbuszok, megtartják az egyetemen az órákat, valaki majd csak akad, aki a ku; tyámat megsétáltatja, igen, ez afféle főpróba lehet: milyen az élet, ha az ember nincs jelen benne. Mert, ha van idő, a perceim is számon tartatnak, óráimmal, napjaimmal nem én rendelkezem, mások osztják be, én csak alkalmazkodom, s úgy teszek, mintha én dönteném el, mikor, hova megyék, kivel beszélek, mit csinálok. Lám, az idő elvesztése egyszerire mindent leegyszerűsít. Nem tudom, hová kell mennem. Becsukom a szobám ajtaját, és kizárom onnan a külvilágot. Nincs sietés, nincs kapkodás, nincs vita, idegeskedés. Nincs semmi. Csak a létezés, saját keretembe kényszerítve. Igen, most próbálom percekig megélni, hogy megy majd a világ, ha nem leszek benne. De próbálok valami ■mást is: hogyan élhetnék én, ha nem lenne a kegyetlen és kényszerítő idő a fejem fölött a maga dátumaival, rendjével, precizitásával. Lám, most nyugodtan abbahagyhatom ezt a tárcát is, mindannyiunk számára mindegy már, mikor fejezem be, mikor jelenik meg. Az idő rabszolgája, az ember, most valamennyi nyűgét levetheti. Az idő nem kényszerít többé. Igaz, arcomon nő a szakáll, ráncosodik a bőröm, kopik a szemem látása. Az a másik, a nagy, az örök, a végtelen idő nem áll meg. Az megy. Csak nem tudok róla semmit, levetettem kényszer- zubbonyát. Jó így? Csoda tudja. Előbb megijedtem, aztán megnyugodtam, most meg úgy érzem, ebben a számol- batatlan pillanatban elvesztek valamit. Hátha olyasmi történik közben, ami nekem is fontos. És miután jelenleg nem élek benne az időben, nem veszek róla tudomást. Mit tudom én, kitalálják-e a koleszterin meg a magas vérnyomás ellen az azonnal hatásos gyógyszert, megvalósul a világbéke, s mennyi minden más fontos dolog történhet az alatt, amíg én itt ülök az íróasztalnál, és hol örvendezek, hol szomonkodom amiatt, hogy elvesztettem az időt. Valaki kiabál: tíz óra tizenhét perc van. Beállítom az órám. Vége. Megtalálták nekem az időt. A perceket, órákat. A napok úgy is egyformák. Kezdjük hát élőiről ugyanazt. Mert ha megvan az idő, kattogása törvény. A tiktakok kíméletlenek. Bényei József Elméletről es gyakorlatról
