Észak-Magyarország, 1987. február (43. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-12 / 36. szám
1987. február 12., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Küldjön be egy érdekes fotót! A tovolyi nagy sikerű gyermekalbum-soroza- tunk után — amelyben több száz fotót közöltünk újabb akciónkhoz kérjük lapunk több százezres olvasótáborának szives közremü* kodését. Elsősorban az amatőr fotósok segitsé- gét, mivel szándékunk, hogy a közeljövőben „Küldjön be egy érdekes fotót!" címmel új sorozatot indítunk. Mire gondoltunk? Mindenek előtt az olvasóinkkal való együttgondolkodás jegyében azt tisztázzuk: mit értünk mi érdekes fotón? Egy olyan fekete-fehér felvételt, amelyen a megörökített pillanat valamilyen (közízlést nem sértő), érdekes, figyelmet lekötő, különös, furcsa mozzanatot, vonást örökít meg. Amire azt mondjuk: „jé ..., ejnye ..nahát...” stb. Esetleg ebbe a gondolatkörbe belefér olyan érdekesség, amely valamiért LEG (legkisebb, legfurcsább, talán csodával határos), de mindenképpen különös és nem mindennapi. Nem művészi fotókra és természetesen nem gyermekfotókra gondoltunk, hanem a gyakorlat, a természet, emberi kapcsolataink érdekességeire. Amelyeket véletlenül, vagy szándékosan, de ezeket a felhívó sorokat olvasva ezután többen, már céltudatosan igyekeznek megörökíteni. A beküldött fotókat minden héten az Észak-Magyarország postájában közöljük. Az év végén a legjobbakat szerény lehetőségeink alapján jutalmazzuk. Tehát várjuk a postát: küldjön be egy érdekes fotót! Mi lesz a sorsa? Sajókeresztúron van egy kisbolt. Korábban hónapokig zárva tartották, senki nem tudta, mi lesz vele. Egy ideig saját vállalata üzemeltette, majd szerződéses lett, most újra vállalati, de ismét meghirdették szerződésesnek. Lesz-e boltunk? Sok sajókeresztúri lakos aggodalma ez. Községünknek szüksége van az üzletre, még akkor is,, ha gondot, nehézséget jelent a fenntartása vállalatának. Másik problémánk a hiányos áruellátás. Keresett háztartási cikkek, konzer- vek, húsipari termékek stb. hiányoznak a pultokról. Az üzletvezető megrendeli a vásárlók által keresett termékeket, de sokszor nem érkezik meg a szállítmány. Mindezeket az időjárástól függetlenül, folyamatosan, egész évben tapasztaljuk. Dicséretes viszont, hogy a kemény hideg és sokszor járhatatlan utak ellenére is megérkeznek a Kazincbarcikai Sütőipari Vállalat és a megyei tejipari vállalat termékei. Legalább pékáruból és tejtermékekből nem szenvedünk hiányt. Siklósi Sándor Sajókeresztúr Gyakori bosszúság Űjcsanálosról járok be a munkahelyemre, a megyei' kórházba, ahol egy műszakban dolgozom. Vezetőim lehetővé tették számomra a nyolcórás kezdést. Így reggelenként óvodába, iskolába indíthatom gyermekeimet. Mindennap a hét óra tíz perckor induló Volán buszjárattal utazom Miskolcra. Több esetben előfordult már, hogy kimaradt ez a járat és késve érkeztem a munkahelyemre. A következő busz 55 perc múlva, indul, s nekem órás késést jelent. A legutolsó két alkalommal igazolást kértem a Volántól. A műszaki hibára utaló írás bár engem igazolt, mégis restellem munkahelyemen és kollégáim előtt a késői munkába állást. Hol vannak ilyenkor a mentesítő járatok? Tény, hogy a hideg idő miatt sok autóbusz meghibásodott, de nyáron és ősszel is tapasztaltam hasonlókat. A bérlet ára magasabb lett. ezért az utasok színvonalasabb szolgáltatást várnának. Soltész Lászlóné Újcsanálos Hattyúk a Sajón Nem mindennapi eseménynek lehettünk tanúi Sajókeresztúr—Sajóecseg térségében, az ország leg- iszennyezettébb folyóján. Hattyúcsapat úszkált rajta. Az úgynevezett bütykös hattyúk hazánkban már nem költenek. Tőlünk távolabbi, hidegebb tájakról jönnek hozzánk, keresik a jégmentes vizeket. így találtak rá a Sajóra is. Különösen nagy csapatban lehetett gyönyörködni azon a helyen, ahol a sajóbábonyi patak beleömlik a Sajóba. A felmélegedett, fagyásgát- ló anyagokban gazdag torkolatot különösképp kedvelték e szép nagy madarak. A k>in tégy húsz hattyúból álÜVxsapat békés nyugalommal melegedett a gőzölgő, sötét vízben. Az idősebb példányok szép fehérek, a néhány fiatalabb barnás árnyalatú volt. Most még kipihenik a tél okozta megpróbáltatásokat, de az enyhülés beköszöntővel ismét útra kelnek, hogy a tisztább vizű északibb folyók, tavak piellett kezdjenek hozzá a fészekrakáshoz. Tóth László Sajókeresztúr, Petőfi utca 17. Otthonunk nyugalmáért Sokan élünk lakóközösségben, s ez az egymás mellett élés bizony nem zavartalan. „Idős, beteges emberek vagyunk. A nap nagy részét otthonunkban töltjük. Már a mozgás is nehezünkre esik. Sajnos napjainkat megkeseríti a felettünk lakó, aki hazaérve, azonnal bömböltetni kezdi magnóját.” „Bérházunkban egy olyan asszony él, akinek a csúnya szájától mindenki tart. Ok nélkül kötekedik, sérteget, fenyegetőzik. A legdurvább szavaktól sem riad vissza. Gyakran felidegesítem magam a megjegyzésein.” „Viszonylag nyugodt lépcsőházunkba beköltözött egy »magányos« nő. Az idézőjel mást takar, hiszen a hölgynek mindennaposak a férfilátogatói. Azóta vége a nyugalmunknak. Éjszakánként kopácsolás, sivalko- dás, veszekedés, dörömbö- lés ... A kisgyerekek felriadnak álmukból, és kétség- beesetten sírnak. Kötelesek vagyunk ezt tűrni?” A válasz egyértelműen: nem! A lakóházak házirendjéről szóló tanácsrendeletben a következőket olvashatjuk: „A házirend célja, hogy elősegítse a szocialista együttélés követelményeinek érvényesülését, az állampolgárok egymás közötti megbecsülését, az állampolgári fegyelem megszilárdítását, a lakóházak és berendezések védelmét.” A házirendet a bérházakban jól látható helyen kifüggesztik, melynek tartalmával megismerkedhetnek a lakók. Ez azonban nem biztos, hogy betölti szerepét. Célszerűbb lenne, ha beköltözéskor a családok kézbe vehető tájékoztatót kapnának az alapvető szabályokról, s az első lakógyűlésen közösen ezt meg is beszélnék. Bár naivitás lenne azt hinni, hogy a háÓzdon, a stadion szomszédságában, az új Brassói út mellett épül a város VII. ötéves tervének legnagyobb beruházása, a nevelési központ első üteme. Ennek keretén belül — a tervek szerint ez év szeptemberére — elkészül a nyolc tantermes közgazdasági szakközépiskola és a 12 tantermes általános iskola. A két iskolát egy úgynevezett közösségi épületszárny köti majd össze, amely a lakosság céljára lát el művelődési, kulturális (eladótokat. A 180 millió forintos beruházás a Heves Megyei Építőipari Vállalat kivitelezésében épül. Kerékgyártó Mihály, Ózd zirend elolvasása jobb belátásra térítené a renitens- kedőket (pl. nem is tud olvasni). Hova forduljunk nyugalmunk megzavarói ellen? Mihez van jogunk? Miskolcon a tanács városi hivatala szabálysértési csoportjánál érdeklődtünk az egymás mellett élés gondjairól, a panaszbejelentésekről, okairól, orvoslásukról. Az ilyen jellegű beadványok száma évente körülbelül 200-300. Ezek közül leggyakoribb a csendhábo- rítás: hangos tévézés, rádiózás, zenehallgatás, állandó kutyaugatás, fapapucskopogás, barkácsolás, veszekedés stb. Természetesen nem az esetenkénti előfordulásuk a zavaró, hanem rendszerességük. Az illetékesek a jelzett panaszokat kivizsgálják, és figyelmeztetéssel, vagy — háromezer forintig terjedő — pénzbírsággal próbálják jobb belátásra bírni a zajongót. Sokan tévesen hiszik, hogy csak este tíz után érvényes a csendrendelet. Az otthon lévők nyugalmát nappal sem lehet indokolatlan hangoskodással zavarni! Itt kell szólni a kisgyermekes családokról, ahol két-három gyermek is él egy lakásban. Szinte lehetetlen őket csendre inteni, székbe kényszeríteni. Nem is várja (remélhetőleg !) senki tőlük, hogy mozgásigényüktől megfosszák őket. Annál inkább több megértést azoktól a szomszédoktól, akik szóvá teszik a kisgyermekes családok háza tájáról érkező élénkebb (de természetes) zajokat. Folytatva a gondokat, az összeférhetetlen, kötekedő lakótársakkal, szemben is felléphetnék a lakók. Becsületsértést követ el az a személy, aki a környezetében élőket durva jelzőkkel illeti, sértő megjegyzéséket tesz. A bejelentés után berendelik az érintetteket, s megpróbálják kibékíteni őket. Természetesen az eset súlyosságától függően pénzbírságot is kiróhatnak. A több személy előtt tett sértő kijelentések már a bíróság elé kerülnek, ugyanúgy a rágalmazások is. Ritkán, de sajnos előfordulnak Veszélyes fenyegetések is, ezek a rendőrség hatáskörébe tartoznak. Alkoholista, agresszív szomszéd „leszerelésére” a lakók kérhetik a tanács egészségügyi osztályának segítségét is. A felsorolt példákon kívül előfordulnak még: másik lakó által előidézett beázások, szemetelések, porrázás. Szólnunk kell a lakóbizottságok, lakásszövetkezetek, közgyűlések szerepéről is. Ezeken a fórumokon kellene felvetni, megbeszélni (ha lehet), rendezni a konfliktusokat, megelőzésként. Ahol nem születik egyezség, kérjék az illetékesek segítségét. — b — r — Összeállította: Bodnár Ildikó Ünnepeltünk A közelmúltban ren- O dezték meg a már hagyománynak számító idősek napját Görömbölyön. örömmel és meghatottsággal írok erről az ünnepről, ahol a 70 éven felüli idős embereket köszöntik. A helyi művelődési háziban több mint 110-en tapsolhattunk a helyi általános iskola kisdobosainak és úttörőinek színes műsorukért. Finom vacsorával, virággal, apró ajándékokkal kedveskedtek nekünk. A helyi Pávakör tagjai szép nótákat énekeltek, biztattak bennünket is a közös éneklésre. Idős társaim nevében is szeretném megköszönni a helyi társadalmi szervek aktivistáinak a velünk való törődést. Soltész Ernő Görömböly Téli melegség Január közepén a miskolci Búza téri piacról jelent meg néhány kép, néhány sor kíséretében, érzékeltetvén, hogy a hidegben a csarnokon kívül bizony kevéske (három bódé) nyitott ki, leginkább napraforgómagot kínálva. Olvasható még, hogy az italosbódék és a pecsenyesütök kinyitottak, „nekik ezek szerint most is megéri”. A Kisosz megyei titkára szükségesnek tartotta, hogy reagáljon, leírva, hogy „nem nyereségvágy volt, ami kinyitásra ösztönözte őket, csupán munkájukat végeztéje munkahelyükön, eleget téve kötelezettségüknek”. Leírja még azt is, jó tanácsként, hogy az „ironikus sorok helyett helyesebb lett volna arra hangsúlyt fektetni, hogy ezen kereskedők a nehéz körülmények ellenére is biztosították, illetve kielégítették az átutazók és vásárlók igényeit”. Mindig is nagy örömmel fogadjuk, ha valaki arra okít bennünket, hogy mire is kellene hangsúlyt fektetni, és egyáltalán miképpen lássunk bizonyos dolgokat. Melegség önti el az ember szívét, átérezvén, hogy pecsenyesütőink „a nehéz körülmények ellenére” is becsülettel végzik kötelességüket, azáltal, hogy maradéktalanul biztosítják nekünk, helyben élőknek, valamint az átutazóknak a betevő falatot. Bár némely egyén gyanakvó. Arra' gon-, dől, hogy a pecsenyesütők ténykedését nem csupán emberbaráti érzelmek irányítják ... Lapunk említett cikkecskéjében egyébként sehol nem olvasható a „nyereség- vágy” kifejezés, nem olvasható a levélben leirt „zord idő” sem. Ezeket levélírónk valahol másutt olvashatta. Az ugyancsak általa említett irónia sem olvasható ki a sorokból, hacsak valaki nem akarja mindenáron beleolvasni. De minek? Csak? (priska) Rozsda lepi... Ludwig Zamenhof lengyel szemorvos az eszperantó nyelv megalkotója volt. Olvashatatlan emléktábláját Miskolcon, a róla elnevezett utcában fotóztuk. Úgy gondoljuk, az időjárás viszontagságait magán viselő tábla megérett a felújításra. Fotó: F. L. Két iskola épül Ózdon