Észak-Magyarország, 1987. február (43. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-07 / 32. szám

1987. február 7., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 Népfrontos emlékeimből „Itl engem egy emlerei védeti” Darvas József — szü­letésének 75. évforduló­jára emlékezünk — 1960. augusztus 28-án a tiszala- dányi öreg iskola udvarán (az 1940-es író-paraszt találkozó 20. évfordulóján) mondta a címbeli szava­kat, megköszönve a nehéz időkben ő és családja iránt tanúsított embersé­get. Hatszáz ember meleg, dörgő tapsa volt rá a vá­lasz. Budapesten, a Zene- akadémián József Attilára emlékező irodalmi esten a munkások és az értelmisé­giek nagy tapssal fogadott beszédét hallottam tőle. A Szabad Szó szerkesztősé­gében már beszélgettünk is. Éveken keresztül a könyveit és írásait olvas­tam. 1945. februárjában a Nemzeti Parasztpárt (NPP) központjában Bogácsra jö­vetelem előtt ő adott po­litikai útbaigazítást. Az NPP képviselőjeként Me­zőkövesden beszélt. Mint országgyűlési képviselőt elkísértem Bogácsra, Szent- istvánra, Mezönagymihály- ra, Taktaszadára, Cigánd- ra, Semjénbe és Bodrog- halomna. A dél-borsodi summásvidéken, a Takta- közben Bajcsy-Zsilinszky Endre hívei, a Bodrogköz­ben a földosztó mozgalom utódai és a népi írókon nevelkedett — főleg népta­nítók — értelmiségiek sze­retettel hallgatták világos, tiszta tartalmú és nagy nyugalommal elmondott beszédeit. A gömöri Zá- dorfalvára és Kelemérre is ellátogatott. Erről cikket is írt a Szabad Szóban. Mint tiszántúlinak szokat­lan volt az ottaniak bátor­talansága. Miskolcon, mint közok­tatásügyi miniszter 1951. m'afciüs 15-én a Petőfi- ■izobrot gdta át a város­nak, ősszel pedig a Politi­kai Akadémián tartott tá­jékoztatót. 1953-ban a pe- dagógusnapon a Nemzeti Színházban rendezett ün­nepség szónoka volt. 1955- ben mint népművelési miniszterhez fordultam az írócsoport és az akkor még a Szabadság téren működő II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár ügyében. Pénzt kértem tőle. „Majd később lesz” — válaszolta. Adott, mint ahogy építésügyi mi­niszterként — szülőfalum — a bogácsi Fő utca jár­daépítéséhez is. Miskolci lakásunkon több­ször felkeresett. Eg.y-egy ilyen találkozáson sok mindenről beszélgettünk. Így az 1940—42-es tisza- ladányi író-paraszt találko­zóról, amelyet Somogyi Imrével — a Kertmagyar- ország biciklis apostola — szervezett. Róla a Népsza­badság 1972. szeptemberé­ben írt. A hajdani talál­kozó húszéves évforduló­jának méltó megünneplése és 12 évvel később a toka­ji írótóbor szervezése is „napirenden" volt. El­mondta, hogy a „Részeg eső" című regényét foly* tatja, könyvet ír Magyar- ország felfedezéséről, Baj­csy-Zsilinszky Endréről és Rajk Lászlóról — Hunya­di és Zrínyi után — pe­dig drámát. írói és köz­életi tevékenységét soha­sem tudtam kettéválasz­tani. Az orosházi munkás- otthonban kapott muníci­ót az írói induláshoz, a szegény parasztság életé­nek irodalmi bemutatásá­hoz és a néphez való hű­séghez. 1933-ban 33 társá­val, köztük Rajk László­val és József Attilával áll a bíróság előtt kommunis­ta szervezkedésért. írásait osztály elleni izgatásnak minősítették. A börtönben ismerkedik meg a marxiz­mussal. így volt a né­pi írók táborában marxis­ta és a kommunisták kö­zött a népi, a nemzeti ha­gyomány fontosságát hang­súlyozta. Tudta és terjesz­tette, hogy a parasztság felszabadulása csak a munkásosztály győzelmé­vel jöhet el. Népi íróként a forradalmi parasztmoz­galom egyik vezetője volt. 1934-ben a Nyugatban je­lenik meg az első verse és ez évben a „Fekete ke­nyér" című kötete is. 22 éves korában a Vízke­reszttől—szilveszterig című könyve megjelenésekor Móricz Zsigmond avatja íróvá. Szülőfalujáról „A legnagyobb magyar falu"- ról írt szociográfiája be­vezető a legkedvesebb könyvéhez az „Egy paraszt család történeté”-nek, ame­lyet Veres Péter „könnyes meghatottsággal" olvasott. A kommunista párt Gon­dolat című, a népfrontpo- litikót előkészítő folyóira­tában is publikált. Az 1937. március 15-én zászlót bontott Márciusi Front egyik alapító tagja, ugyan­csak a Történelmi Emlék- bizottságnak is. Figyelmet keltő írása jelent meg a Népszava 1941. évi kará­csonyi számában is. Az 1943- as szárszói konferen­cián is ott volt és a 30. évfordulóján mondott be­szédében tanulságai között említi: „szocialista nemzet nem épülhet reális nemze­ti önismeret nélkül. Ebben elengedhetetlen a leszámo­lás az illúziókkal, de a szi­gorú nemzeti önvizsgálat nem azonos a dezilluzi- onizmussal”. „A törökve­rő” című könyve a háború előestéjén az uralkodó osz­tály bűneire mutatott rá és a dolgozók összefogásá­nak, a nemzeti lét és füg­getlenség szémpontjából való fontosságára. Az „El­indult szeptemberben” cí­mű könyvének hőse ne­künk a parasztságból szár­mazó és leendő értelmisé­gieknek adott erőt; kötőd­ni azokhoz, akik küldtek bennünket. A HNF I. kongresszusán 1954. októ­berében ő mondja az elő­adói beszédet. Az V. kong­resszuson pedig, mint a népfrontmozgalom tekinté­lyes veteránja az Ország- gyűlésben az Alkotmány módosításakor mondott fel­szólalásából idézett: „a népfront ne legyen a poli­tika háztájija", most az­zal toldotta meg „hogy le­gyen az élő demokrácia egyik nevelő iskolája”. 1959-ben kezdődött az írói tevékenységének má­sodik szakasza. A „nagy- politikában” tíz év alatt szerzett élményeit és ta­pasztalatait írásaiban hasz­nosította. Az SZKP XX. kongresszusa bizalmat éb­resztett benne. Az ’56-os tragédia után erőteljesen részt vett az irodalmi élet újjászervezésében. 1959-től haláláig a Magyar írók Szövetségének elnöke (1951 —53 között is) volt. A nép­frontban, mint az MSZMP tagja hirdette, hogy jó a politika, mert reagál min­den igaz problémára. A kétszeres Kossuth-díjas írót és az írószövetség el­nökét elkísértem Mezőkö­vesdre és Szentistvánra egy öttagú, főleg fiatalok­ból álló írócsoporttal. Ber- zékre is ellátogatott, ahol 1944- ben bujdosása idején rövid ideig tartózkodott. Miskolcon a Zeneakadémi­án Dobozy Imrével, Jan- kovich Ferenccel, Váci Mihállyal és másokkal egy nagysikerű irodal­mi esten vett részt. Drá­mái közül Miskolcon be­mutatták: a „Kormos ég” címűt, amely az alkotó ér­telmiség felelősségével fog­lalkozik. a „Hajnali tűz”- bon a termelőszövetkezeti átalakulás konfliktusait láttuk, és a „Pitypang" cí­mű vígjátékát. „A térké­pen nem található” című riportdrámája Végh Antal­nak a valóságban megje­lent „Állóvíz" című írása körül támadt viharban akart békességszerző len­ni, de a szabolcsi vezetők ezután őt is támadták, pe­dig több ciklusban képvi­selőjük volt. Én a meg­újult Darvas Józsefet lát­tam. Ez időben vallotta, hogy: „akiknek fontos e kis ország valósága, az irodal­mat művelők érezzék, hogy ez szüntelenül változik". E szellemben harcolt a pe- nészleki változásokért, re­formpártiként. Az első to­kaji írótábor végén a meg­hívott tsz-vezetőknek a fi­gyelmébe ajánlotta a tagok általános és szakmai mű­veltségének fejlesztését, hogy a holnapi nehezebb gondokkal könnyebben megbirkózzanak. Nemcsak az anyagi gyarapodást kell tekinteni, hanem értelmes életet is kell élnünk. Az írótábor után az íróknak is volt üzenete: „Ülök a tiszaladányi művelődési ház asztalsoránál és nézem az itt lévő írótársakat. Mind fiatalabbak, mint én — vannak köztük egész fiatalok is. Móriczra gon­dolok, Veres Péterre, Sza­bó Pálra, Erdeire, akik már elmentek. És akik még itt vagyunk? Mi már csak a magunk időszámí­tása szerint tudunk élni — amíg élünk. Van-e nemze­dék, amely — pörölve, elégedetlenkedve velünk, ha kell. még megtagadva is minket — átveszi az írói magatartásnak ezt a mélyebb értelmét, a kor­hoz méltóan és korszerű­en, amelyet nekünk többek között Móricz hozott...” Nem sokkal halála előtt a szovjet írók kongresszu­sán szinte testamentum­ként szóló megnyilvánulá­sában a következőket hagyta ránk: „...hogy a valóság új kérdéseire, az emberi lét mai ellentmon­dásaira mi adjunk alkotó válaszokat. Ez viszont nem megy másképpen, csak ha lételemünk az alkotó nyug­talanság, a mindig újat kereső elégedetlenség — s agyben a tiszta szigorúság önmagunkkal szemben is. A pórt, az eszme, a szo­cializmus ügye nem apoló­giát vár tőlünk, hanem az ellentmondásokat feltáró alkotásokat, igazi eszményi csak olyan irodalom tud teremteni, amely az őszin­teség szavával képviseli a maga eszméit." S. Zaligin szovjet író. műveinek kiváló ismerője írja róla halála után: „Darvas nem írhatta vé­gig legnagyobb művét. És ez a mű már nem mutat­hatja meg alkotóját sem egészen. Mert ez a mű: Darvas élete... Mindezt ami a legfontosabb, leg­fájdalmasabb és legbonyo­lultabb volt nemzete tör­ténelmében — jelenében — íróként érezte át s ábrá­zolta.” Halála után 14 évvel sokan jó, ha a nevét is­merik. A 70. születésnapja évfordulóján „A léleknek kenyere” című könyve je­lent meg. Azóta semmi. Művei hiányoznak az iro­dalomban. az irodalmi közéletben a cselekvő em­ber hiányát érezzük. Mol­nár Zoltán, aki az Olvasó népért mozgalomban Fábi­án Zoltánnal együtt segítő társa volt. írta róla: „Ha­lála után is ott lesz ezek­ben a küzdelmekben, mint szellemi frontunk többi hősi halottak” Példáját ezért kell gyakran idézni. Hegyi Imre Legfőbb érték az egészség Az érszükületes betegek ellátásáról A szívérrendszeri megbe­tegedések hazánkban emel­kedő tendenciát mutatnak, ezen belül előkelő helyet foglalnak el a perifériás el- záródásos verőér, köznapi nyelven az érszükületes megbetegedések. Nemzetközi adatok alapján a 35—44 éves korosztályokban 2—4 százalék, a 45—54 évesek közölt 6—8 százalék, idő­sebb korban ennél maga­sabb az előfordulási gyako­riság. A klinikai gyakor­latban, valamint a követ­kezmények szempontjából ésszerű, hogy a verő (ar­tériás) és a visszerek (vé­nás) betegségeit egymástól elhatároljuk, de meg kell jegyezni, hogy az ok gyak­ran azonos, és ezek nem ritkán együttesen fordulnak elő. A verőérszűkületek ki­alakulásában jelentős sze­repet játszik a dohányzás, a zsírokban gazdag táplál­kozás, az alkoholfogyasztás, a rosszul beállított cukor- betegség, az elégtelenül ke­zelt magas vérnyomás, de sorolhatjuk tovább a köz­ismert rizikótényezőket, az alapvető higiénés rendsza­bályok elhanyagolását stb. A verőérbetegek 90 száza­léka elsősorban a végtagok fájdalma miatt jelentkezik az orvosnál. Krónikus ese­tekben jellemző a járástá­volság fokozatos csökkené­se, a gyors elfáradás, a fo­kozott hidegérzékenység, zsibbadás, fokozódó nyugal­mi fájdalom, érzészavar, majd kifekélvesedés, elha­lás (gangréna) kialakulása stb. Az érbetegségekkel fog­lalkozó klinikai angiológia ma már jelentősen kiszéle­sítette a perifériás kerin­gési zavarok keretét. Mind heveny, mind idült érrend­szeri zavarok — például érelmeszesedés, gyulladás okozta elváltozások — kez­detben látszólag izoláltan (alsó végtagi keringési za­var) jelennek meg, később azonban az általános ér­rendszeri megbetegedés részjelenségének bizonyul­nak. Gyakori a perifériás ér­szűkület és a szívkoszorús érbetegség, a szívinfarktus, az agyi érrendszeri elzáró­dás, a cukorbetegséghez társuló kis- és nagyérbeteg­ség együttes előfordulása. Kimondhatjuk, hogy nem szabad ott a konzervatív belgyógyászati kezelést for­szírozni, vagy amputációt végezni, ahol még lehetőség van a helyreállító műtétre. Az érszűkületben szenve­dő betegek kivizsgálása, ke­zelése csoport (team) mun­kát igényel, melynek tagjai belgyógyász-angiológusok, röntgenesek. érsebészek. A Miskolci Megyei Kórházban az érbetegek kivizsgálásá­nak, kezelésének korszerű feltételei biztosítottak. 1982- től önálló érsebészeti osz­tály működik, a megyei és a Vasgyári Kórházban lehe­tőség van érfeltöltéses (an- giográtiás), úgynevezett „véres" úton történő vizs­gálatokra, katéteres értágí­tásra. Bővültek — de még nem kielégítőek — az úgy­nevezett „vértelen" vizsgá­lati módszerek is (például Doppler-ultrahang stb.). 1985-től a megyei kórház­ban az I. belgyógyászaton megkezdődött az angiológiai profiltevékenység, és a ren­delőintézetben megindult a megyei szintű angiológiai szakrendelés. Vidéki vi­szonylatban elsőként való­sult meg a rendszeres an­giológiai csoportmunka. A jövőben el kell érni — a gyógyítómunka hatékonysá­gának javítása érdekében —, hogy az érszűkületre gya­nús beteg csak előzetes ki­vizsgálás Után. szakorvosi javaslattal keresse fel a megyei angiológiai szakren­delést. Az érszükületes betegek gyógyszeres kezelési lehető­ségei — a műtéti megoldá­sok, a katéteres értágítás mellett — az utóbbi időben jelentősen bővültek, fontos szemléleti változás is bekö­vetkezett. A gyógyszeres ke­zelés részleteinek tárgyalá­sa meghaladja ezen tájé­koztató kereteit. Néhány gyakorlati szempontot azon­ban érinteni szeretnék. A kezelésben fontos új elv a vér áramlási viszonyainak javítása, a vér hígítása (vérvétel + infúzió), a vö­rös vértestek rugalmasságá­nak fokozása, úgynevezett vazoaktí'v gyógyszerek adá­sa (Trentál, Agapurin stb.), a vér áramlását nehezítő komponensek (fibrinigén) csökkentése (Ancord, Ar- win stb.), a vérrög oldása (fibrinolízis), a fokozott al- vadási készség csökkentése (Colfarit, SP 54 stb.). Az említett lehetőségek mellett a hagyományos értágító kezelés (Xavin, Redergan, Tolasolin, Papaverin stb.) jelentősége csökkent, ma már csak a komplex kezelés kiegészítését szolgálja. A fent említett gyógyszerek alkalmazása kizárólag or­vosi rendelvényre és ellen­őrzés mellett történhet. Ér­demes megjegyezni, hogy a programozott mozgástréning hatása azonos lehet a leg­korszerűbb gyógyszer effek­tusával. Hiba tehát az ér- szűkületes betegnek mozgás- szegény életmódot javasol­ni. Az új, korszerű eljárások széles körű alkalmazásának jelenleg még vannak szem­léletbeli, de esetenként be­szerzési akadályai is. Fon­tos azonban leszögezni, hogy a tőkés beszerzésű Trentállal azonos hatóanya­gú — a gyógyszertári for­galomban orvosi vényre kapható — Agapurin. Összegezve, megállapítha­tó, hogy az érszükületes be­tegek kivizsgálási skálájá­nak bővülése, korszerű mű­téti megoldása, a műtéti kapacitás növekedése, a gyógyszeres kezelés új kom­ponenseinek megjelenése je­lentős előrelépést hozott ezen megbetegedések ellátá­sában. Dr. Zeltner György osztályvezető főorvos Jeles napok Farsang A télvég és a tavaszelő legjelesebb időszakát tulaj­donképpen jeles heteknek is nevezhetjük, hiszen január b'-tól, vízkereszt napjától kezdve több héten át a vi­dámság, a jókedv, a tréfa, a mulatozás ideje. Persze a farsang évenként váltakozó időtartamú, hogy pontosan mikor, mennyi, azt a követ­kezőképpen kell kiszámolni: A tavaszkezdés napját, március 21-ét követő hold­tölte utáni első vasárnap minden esztendőben húsvét napja. Ezt az ünnepet a ré­gi keresztény világban min­dig hathetes, pontosabban negyvennapos böjt előzte meg, amely hamvazószerdá­val kezdődött. Tehát negy­ven napot kell visszaszámol­ni húsvéttól, s megkapjuk hamvazószerda napját, a böjtkezdés idejét. Előtte van a farsang talán három leg­jelesebb napja, húshagyó kedd, húshagyó hétfő, hús­hagyó vagy farsangvasár­nap. E napokon hág tető­fokára mindenhol a móka, többnyire e napokon rendez­ték régen a legtöbb neveze­tes farsangi mulatságot, nép­szokást. Megyénk egyik legrégibb s talán legeredetibb farsan­gi szokásával, a rabvágással jómagam 1976-ban ismer­kedtem meg. Ezt a „farsang- siratót" az 1800-as évek má­sodik felében minden far­sangkor előadták, eljátszot­ták Sajónémeti község la­kói. A játék farsangvasávnap reggelén kezdődött. Jó tor­kú, nótás kedvű, maskarába öltözött férfiak már kora reggel járták a falut, s be­kopogtak valamennyi házba. Ök voltak a „kántolók". Mu­zsikállak, énekeltek minden ház udvarán, ezért cserébe a nyársukra szalonnát, zsá- kukba lisztet, tojást, az üve­gükbe bort kaptak. A kán­tolás befejezése után egy megbeszélt helyre vitték az élelmiszereket, ahol együtt evett-ivott a későbbi játék valamennyi szereplője, a vádlók, a vádlottak, s a hó­hérok. A lakoma végeztével azon­ban lánc került a rabok de­rekára, hóhérbárd őrzőik kezébe, akik aztán a rabo­kat átkísérték a „siralom­házba". E háznál gyüleke­zett a falu apraja, nagyja. Mindenki jókedvű volt, csu­pán a két „gonosztevő" csa­ládtagjai zokogtak. Később elindult a menet a „vesztő­hely" felé. Az élen a rabok haladtak szomorúan, dere­kukra csavart lánccal. A lánc végét a hóhéraik fog­ták. Őket a rábök család­tagjai követték, majd a bí­rák és a „szalmavivő em­ber" következett. Ez utóbbi viszi azt a szalmát, amelyre a rabok az ítélet végrehaj­tása előtt térdepelnek. A menetet jelmezbe öltözött gyerekek, lányok, majd pe­dig a falu felnőtt lakossága színesítette, s végül a sort egy cigányzenekar zárta. A cigányok vonója alól keser­ves siratok hangzottak fel. Elérkezve a „vesztőhely­hez". a bírák elfoglalták helyüket a bírói asztalnál, a rabokat őrzőik szembeállí­tották a bírákkal és elkez­dődött a tárgyalás. A bírák ismertették a vádiratot, mi­közben a két rab váltig ta­gadott mindent, s igyekeztek egymásra hárítani a felelős­séget. A magyarázkodás azonban nem segített rajtuk. Az ítélet egyértelmű és jog­erős volt: Mostan ítéletet mondunk, i Valamennyien itt vagyunk, ! Hogy itten már nincs ke­gyelem, Fejezzék le ezen percben! A rabok utolsó kívánsá­gát teljesítve, a banda el­játszotta a kedvenc nótáju­kat. Aztán letérdepeltették őket a szalmára. A fejükre egy-egy köcsögöt tettek, s máris suhantottak a hóhérok a bárddá kinevezett kender­csapóval, s a következő pil­lanatban földön hevert a darabokra összetört köcsög. Ekkor a rabok futásnaK eredtek és meg sem álltak a kocsmáig, ahol estig, il­letve ameddig bírták, ittak a hóhérok zsebére. Amíg a rabok a kocsmában mula­toztak, a falu lakói a vesz­tőhely körül táncba kezdtek. Meggyújtva a rabok szal­máját, a tűz körül járták a táncot. Ezzel a rabvágás­nak vége volt, de a farsang még két napig tartott Sajó- németiben. Állt a bál, a vi­galom egészen „húshagyó kedd” éjfélig. Ekkor a köz­ség plébánosa megjelent a táncolok között, pontosan éj­félkor. Kivette a cigány kezéből a vonót, a zene el­hallgatott, a toronyban meg- kondultak a harangok. Vége lett a vigalomnak. Elkezdő­dött a nagyböjt. Hajdú Imre- : •• • „A* oly on napot, «naifhei évMÓtadak óta állandósult hiedelem vagy uokas fuxodik, jeles napnak nevelik."

Next

/
Thumbnails
Contents