Észak-Magyarország, 1987. február (43. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-05 / 30. szám

1987. február 5., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Vizsgálatok részrehajlás nélkül a népi ellenőrzés? Közeli ismerősöm már csak a népi ellenőrzésben bízik, úgy érzi: panaszát egyedül ott vizsgálják ki részrehajlás nélküli. 'Némi túlzás biztosan van véleményében, ám az igazsága sem kevés. Számos állami és társadalmi szerve­zet jogosult hazánkban az ellenőrzésre, s nem kételked-. hetünk benne, döntő részük elfogulatlanul vizsgálódik, eredményesen dolgozik. A népi ellenőrzés vezető szere­pe azonban elvitathatatlan — munkájuk iránt évről évre növekszik a társadalmi ér­deklődés. Sőt, sokan vannak, akiknek a népi ellenőrzés a végső érv panaszos ügyeik megoldásában. Nem lehet vé­letlen például, hogy amíg a különböző vállalatokhoz, in­tézményekhez benyújtott közérdekű bejelentések szá­ma csökken, addig a Miskol­ci Népi Ellenőrzési Bizottság címére az elmúlt esztendő­ben majdnem ugyanannyi beadvány érkezett, mint 1985-ben. Mozgalmas év A közérdekű, vagy annak szánt bejelentések száma pontosan 105 volt, az előző évi pedig 108. A beadványok nyomán megindított vizsgá­latok nem egyszer több hó­napig tartottak, s alaposan igénybe vették a népi ellen­őrök türelmét, vizsgáztatták, próbára tették felkészültsé­güket. A közérdekű bejelen­tések kezelése természetesen csak része volt a miskolci népi ellenőrök munkájának, hiszen azon kívül összesen (> témában tartottak alap-, illet­ve utóvizsgálatot, s közremű­ködtek egy célvizsgálat, va­lamint egy beszámoltatás munkáiban. Ha ehhez hozzá­tesszük, hogy a Miskolci NEB létszáma növekedett, s ta­valy augusztusban új elnök került a, bizottság élére, va­lamint azt, hogy tevékenysé­gükkel a Központi Népi El­lenőrzési Bizottság és az MSZMP Miskolc Városi Bi­zottsága egyaránt foglalko­zott, akkor joggal állapíthat­juk meg: 1986. mozgalmas év volt számukra. Vizsgálataik során elsősor­ban a gazdasági feladatok végrehajtásának társadalom- politikai összefüggéseit ku­tatták, s nem feledkeztek meg azokról a kérdésekről, amelyek a város közvélemé­nyét foglalkoztatták, s ame­lyekre a népi ellenőröktől is választ kívántak kapni. Ilyennek bizonyult például az új vállalkozási fórmák társadalmi hasznosságának kérdése. A népi ellenőrök e témában vizsgálódva megál­lapították, hogy a mezőgaz­dasági ipari és szolgáltató szakcsoportok elsősorban a közületeknek dolgoznak, s a lakossági igényeket figyel­men kívül hagyják. A miskolci népi ellenőrök megvizsgálták a város fog­lalkoztatási gondjait, ezen bélül nagyító aló tették a tanulmányaikat befejező fia­talok elhelyezkedési helyze­tét. Tapasztalataik szerint a rossz pályairányítás, az ir­reális beiskolázási és képzé­si tervek miatt Miskolcon emelkedik a nehezen mun­kát találó, sőt a munka nél­küli fiatalok száma, ugyan­akkor több szakmában szin­te lasszóval kell fogni a je­lentkezőket. Az iskolákból kikerülő, s a különböző vál­lalatoknál hiába kilincselő fiatalokkal — mutattak rá a népi ellenőrök — sem a tár­sadalmi, sem az állami szer­vezetek nem foglalkoznak megfelelően. Belső ellenőrzés „takarékon” A Miskolci NEB tavaly át- tekinlette a városi lakóház­felújítás, valamint a középü­letek karbantartásának szín­vonalát. A vizsgálat során megállapították, hogy a mun­kában részt vevő vállalatok jelentősen elmaradtak a ter­vektől. A felújításokhoz riem elegendő a kivitelezői kapa­citás, s a költségek, az árak a tervezettnél nagyobb mér­tékben nőttek. Az ellenőrzés tapasztalataival, s a NEB javaslataival a tanács vég­rehajtó bizottsága, s a váro­si tanács elnöke is egyetér­tett. A „címzett”, a Miskolci Ingatlankezelő Vállalat sem apellált ellenük, ám a mun­kaszervezési és egyéb javas­latok végrehajtása vontatot­tan haladt. Konkrét, kézzel­fogható intézkedések csak akkor történtek, amikor a bizottság levelet küldött a MIK igazgatójának, i A népi ellenőrök vélemé­nye szerint a társadalmi tu­lajdont károsító bűncselek­mények, a gazdálkodás hiá­nyosságai szakszerűbb és ha­tározottabb belső ellenőrzés­sel megelőzhetők, kiküszöböl­hetők lennének. Ám a belső ellenőrzést a vállalatoknál, szövetkezeteknél szinte fe­lesleges szervezetnek tartják. Több helyen betöltetlen a belső ellenőri státusz, vagy felkészületlen, arra alkal­matlan dolgozókra bízzák a feladatokat. A népi ellen­őrök elrettentő példára buk­kantak az Urlió Áfész köz­pontjában: a szövetkezet ke­reskedelmi főosztálya az el­lenőrzési osztálynak írt le­velében megtiltotta, hogy a belső ellenőrök a szerződé­ses üzletekben a fogyasztók érdekeinek védelmével fog­lalkozzanak. A jogszabályok­ba ütköző rendelkezést a NEB közbelépésére vonták vissza, a mulasztókkal szem­ben pedig szabálysértési el­járás indult. Még szigorúbban A közérdekű bejelentések és panaszok majdnem negy­ven százaléka alaptalannak bizonyult. A névtelen bead­ványok közül néhány veze­tőket rágalmazott, s nem egyre több Szervezetnek is el­küldött az ismeretlenség ho­mályába burkolózó feljelent- gető. A szolgáltatásokra vonat­kozó bejelentések viszont már nem vádaskodtak, ha­nem a valóságot tárták fel. A javító és szolgáltató kis­iparosok munkájára is egy­re több a jogos panasz. A kereskedelemmel, a vendég­látással, a szerződéses és jö­vedelemérdekeltségű üzletek, a magánkereskedők, vala­mint az idegenforgalmi vál­lalatok munkájával kapcso­latos panaszok száma, to­vábbra sem ésökken. A Mis­kolci NEB véleménye szé­riáit az ellenőrzések jelenle­gi módszere, gyakorlata, ösz- szehangolása nem megfelelő. A helyszíni bírságok, a ki­szabott pénzbüntetések, az egyre növekvő számban lett feljelentések sem érik el a kívánt hatást. Bár a fogyasz­tók- megkárosítása miatt mind magasabb összegeket kell fizetni, a büntetések to­vábbi szigorítása várható. Cikkünk elején említettük: a népi ellenőrzés munkája iránt egyre növekszik az ér­deklődés. Nos, nemcsak az érdeklődés, hanem a társa­dalmi igény is egyre hatáso­sabb, eredményesebb munkát követel a népi ellenőröktől. A Miskolci NEB ennek az igénynek igyekszik megfelel­ni, egyebek között azzal, hogy rövidesen vizsgálatot indít a belső ellenőrzésben tapasztalható gondok, visz- szásságok kutatására. Udvardy József Telefonbetyárok Telefonálni akartam a kö­zelmúltban külföldre, a nem­zetközi távhívásba bekap­csolt egyik európai ország­ba. Mivel telefonkészülékkel rendelkezem, annak rendje és módja szerint tárcsáztam a számot. Első nekirugasz­kodásra a készülék csend­ben maradt. Többszöri hívás során is csak recsegést hal­lottam. Miután eredményte­lenül próbálkoztam, a pos­tán keresztül kértem a hí­vást. Telt az idő, sürgetni kezdtem. Nemsokára telefo­nom végleg elnémult. Nem tudtam mire vélni a dolgot. Belső kényszer hajtott, hogy megnézzem a lépcsőház földszintjén elhelyezett al­központot. Zseblámpámmal megvilágítottam a dobozt, s megdöbbenésemre, a zárral felszerelt ajtót nyitva talál­tam. Rövidesen fényt derí­tettem „süket” készülékem hibájára. Az elosztó táblába bekötött telefonvonalam üze­meltetését szolgáló egyik vezetékszál ki volt szerelve. Arra gondoltam, ha ilyen beavatkozást egyesek meg­tehetnek, nincsenek bizton­ságban az előfizetők. Mind­ezt azért teszem szóvá, hogy a lépcsőházi alközpontokhoz ne lehessen közel férkőzni, s gyakoribb ellenőrzésekkel talán a telefonbetyárokat is fülön csíphetnék az illeté­kesek. Bártfai Ferenc Miskolc. Levelekből — sorokban Érdekes rendezvényre ke­rült sor a közelmúltban a mezőkövesdi úttörőházban. Az MHSZ mezőkövesdi mo- dellezoklubj-a „Mini Meteor modellezőversenyt” hirdetett meg a város általános isko­lásai számára. Kriston Lász­ló klubtitkár irányításával repülőmodelleket készítettek az úttörők, majd verseny keretében ki is próbálták saját készítésű gépeiket. A résztvevők közül Bállá Lász­ló, Kovács Zoltán és Gás­pár Zoltán pajtások végez­tek az élmezőnyben. — ír­ja Tusay Dénes Mezőkövesd­ről. A Sátoraljaújhelyi Vasipa­ri Szövetkezet nyugdíjasa­ként már húsz éve részt ve­szek a rendszeresen megtar­tott nyugdíjas-találkozókon. Jólesik, hogy szeretettel fo­gadnak és elbeszélgetnek velünk a szövetkezet mun­kájáról, örömeinkről és gondjainkról. Gondolnak ránk ingyenes üdülőjegyek­kel, pénzjutalmakkal, s ün­nepek alkalmával jókíván­ságaikkal. Ügy érzem, szép dolog, hogy így törődnek az idősekkel. — írja Migléczi József, Sátoraljaújhelyről. Az Észak-Magyarország megkérdezte: Miért áll üresen sok tanácsi lakás? Sokakat foglalkoztat — főleg a több mint kilenc­ezer lakásigénylőt —, hogy miért áll üresen Miskolcon olyan sok tanácsi lakás, sokszor több hónapig is? Ezzel a kérdéssel kerestük meg Kertész Bélánét, a miskolci lakásosztály veze­tőjét, akitől a következő információt kaptuk: — A lakásosztály nem­csak kiutalja, hanem gaz­dálkodik is a lakásokkal. Jelenleg 31 ezer a lakás- állomány. Ügy gondolom, hogy ehhez a számhoz ké­pest nem jelentős az üres lakások száma. A hatályos jogszabályok értelmében a személyi tulajdonban lévő üres lakások nem tartoz­nak az osztályunkhoz; ezekkel nem rendelkezhet a tanács. Vannak olyan la­kások, amelyeket azért tar­tunk üresen, hogy az 1987­es szanálási terv ismere­tében- kiköltöztetett csalá­doknak is biztosítsunk ott­hont. Egy bizonyos keret­számot tartanunk kell az életveszélyessé nyilvánított lakások pótlására, valamint katasztrófa esetére. Átmenetileg természete­sen lehetnek olyan üres lakások, ahonnan kihaltak a bérlők és az örökösödési eljárás miatt meghosszab­bodik az idő, amíg kiutal­hatjuk. Ha valaki leadja a lakását építkezés, vagy költözés miatt, 15 nap áll rendelkezésére, hogy rend­be tegye, de ez nem jelenti azt, hogy ezután azonnal átvesszük újraosztásra, hi­szen, ha műszakilag nem felel meg a követelmé­nyeknek, a bérlő újabb ha­táridőt kap a hibák kijaví­tására. „Utazik a táska” Válaszol: az illetékes Sokan rám dudáltak, pe­dig a KRESZ szabályai sze­rint várakoznom kellett. A helyszín: egy forgalmas ke­reszteződés a Baross Gábor és a József Attila utcák ta­lálkozásánál Miskolcon. A sávra vonatkozó fényjelzés egyenes irányba tilosat mu­tatott. A kiegészítő lámpa viszont jobbra, szabad utat biztosított. Kicsit bosszantó­nak tartottam, hogy a töb­bi gépkocsivezető úgy gon­dolta, mazsola vagyok, s csak ügyetlenségem, figyel­metlenségem miatt nem adok gázt. Pedig én egye­nesen szeretnék tovább ha­ladni, de a lámpa nem en­gedi ezt meg. Ezen a helyen naponta többször is felhangzik a sürgető dudák nehezen el­viselhető koncertje. Hiába, csak egymást idegesítjük. Véleményem szerint az át­haladást az könnyítené, gyorsítaná meg,- ha a ko­rábbi forgalmi rendnek megfelelően újra biztosíta­nák. hogy a középső sávot csak az egyenesen tovább haladók vegyék igénybe. —b—r— Rovatunkban két hete kö­zöltük K. L. miskolci olva­sónk levelét, aki a villamo­son talált táska átadásának módját tette szóvá. Az ész­revételre Szilágyi István, a Miskolci Közlekedési Válla­lat forgalmi főosztályveze­tője a következőket írja: A Miskolci Közlekedési Vállalat járművezetőinek a talált tárgyak átvételével és továbbításával kapcsolatos feladatait a vonatkozó uta­sítások, illetve a sokéves gyakorlat alakította ki. Ezek szerint a megállókban, vagy a végállomásokon (menet közben ugyanis a járműve­Az intézmény eredeti fel­vételi terme ötven eszten­dővel ezelőtt, 1937-iben épült, az akikori igényeknek meg­felelően. Napjainkban való­ban megérett a felújításra. Öröm számomra, hogy a megnövekedetl ügyfélforga­lom kulturáltabb kielégítése érdekében, sor kerülhet a korszerűsítési munkák el­végzésére. Átmenetileg, s el­sősorban a rendszeres, visz- szatérő ügyfeleknek hiány­zik majd a megszokott szol­gáltatás eddigi rendje. Ügy gondolom azonban fonto­sabb, hogy ez az intézmény is felzárkózzon a már meg­szépült, felújított épületek sorába. Az illetékesek tájé­koztatták a lakosságot a postai szolgáltatások rend­jéről is. Gondot jelent vi­szont, hogy a csomagfelvé­tel a főutca körzetében nem oldható meg. A Pátria üz­letközpontban működő pos­tahivatalban erre nincs le­hetőség. Ezt a szolgáltatást többen hiányolták korábban is. Talán megoldható lenne, hogy a földszinten — a vi­rágárusítás és az utazási iroda mellett. — a csomag- felvétellel kiegészített postai szolgáltatás -is helyet kap­jon. Sasvári József Miskolc zetőt nem szabad zavarni), átadott talált tárgyakat át kell venni. A későbbi félre­értések, gyanúsítások elke­rülése érdekében a megta­láló adatait fel kell jegyez­ni, sőt a ránézéssel nem azo­nosítható tárgynál (például kézitáska tartalma) szüksé­ges a tanúk előtt történő átvizsgálás is. Az így átvett talált tárgyakat meg kell őrizni és a végállomásokon a szolgálatos irányítónak — szintén . bizonylatéivá — kell továbbítani. Át 'kell úenni azonban a talált tárgyat akkor is, ha a megtaláló valamilyen okból nem igazolja magát, illetve továbbítani kell a végállo­máson, üres kocsiban meg­talált tárgyakat is. Több al­kalommal előfordult már, hogy az adatfelvétel nélkül átvett talált tárgyért jelent­kező tulajdonos szerint va­lami hiányzott, s ekkor a járművezető került kelle­metlen helyzetbe. Ezért ra­gaszkodnak dolgozóink — esetenként szabálytalanul is — az azonosításhoz, és - a személy-igazoláshoz. Vállalatunk arra törek­szik, hogy a jövőben hason­ló eset ne történjen. Szerkesztői üzenet Pásztor János. Sajóecseg: A lap előfizetési díját a he­lyi postahivatal dolgozója szedi, s az újságot is ő kéz­besíti minden megrendelő­nek. Január közepén való­ban többször előfordult, hogy késve érkeztek meg a napilapok, ön egy későbbi időpontot is említ levelében, amikor hiába várta az új­ságot és később sem kapta meg. Javasoljuk, keresse fel a helyi postahivatal vezető­jét panaszával, a miértre ő tud választ adni. Összeállította: Bodnár Ildikó •• \ Üzenjük Megérné a bővítést „Szén” jeligére: Megért­jük bosszúságát. Mi is úgy gondoljuk, hogy a megren­delőt tájékoztatni kell ar­ról, hogy nem a teljes szén- mennyiséget kapta meg. Pa­naszát az illetékeseknek to­vábbítottuk. „A miskolci föposta meg­újul” — erről értesült a kö­zelmúltban a város lakos­sága a rádió és a sajtó út­ján. Február 1-től belső fel­újítási munkák miatt zár­va tart a Kazinczy utcai 1. sz. postahivatal. r:\ v -’.v gg | Célszerű? Ili sö !*'' IlKIll rls, V' ' Ss Ózd centrumúban épül a kórház reumatológiai intézete. A fotón­kon látható korlátot az intézet falánál kaptuk lencsevégre. A be­tegek lépcsőn közlekedését aligha segíti, hiszen megkapaszkodni benne nem lehet. Fotó: F. L. Idegesít a dudálás

Next

/
Thumbnails
Contents