Észak-Magyarország, 1987. február (43. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-05 / 30. szám
1987. február 5., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 Csak a piac által elismert termékeknek van jövőjük Meg bíz ható pa rtner az Autóvill Ragasztószalag-gyártás Borsodszirákon A helyi termelőszövetkezetben több évvel ezelőtt kezdték meg a papír ragasztószalag gyártását. A különféle méretben készülő terméket az egész ország területén forgalmazzák. Mérnök a társadalomban k 50 éve A hetedik ötéves népgazdasági tervnek van egy olyan passzusa is, amely egyebek között a közúti járművek gyártásának — a piaci lehetőségektől s a feltételektől függően — átlagosnál gyorsabb fejlődését tartja indokoltnak. A közúti jármű- program megvalósításában az Autóvillamossági Felszerelések Gyára oly módon vesz részt, hogy egyebek között indítómotorokat, dinamókat, -s egyéb villamossági alkatrészéket gyárt nemcsak hazai megrendelőknek, például a Rábának, Ikarusnak, hanem külföldre, mindenekelőtt a Német Demokratikus Köztársaságba. A termelés fejlesztése az Autóvillamossági Felszerelések Gyára esetében a gyártási technológiák korszerűsítésével, a fajlagos energia-, anyag- és munkaráfordítások csökkentése révén valósul meg. Az ipari tárca és az Autóvill vezetése egyetért abban, hogy folytatni kell a vállalat, ezen belül a mezőkövesdi gyáregység fejlesztését, amelynek lényege, hogy korszerűsödjék a gyártási technológia, bővüljön a korszerű, jó minőségű, a minden piacon tartósan versenyképes gyártmányok termelése. A vállalatot az ágazaton belül a legjobbak között tartják számon, hiszen a jövedelmezőség, a vállalati nyereség fokozásában, a termelékenység, valamint a tőkés export növelésében olyan eredményeket mutatott fel, amit csak kevesen képesek elérni. S az átlagon felüli teljesítményihez döntően hozzájárult, hogy a vállalat átgondolt gazdaság- politikát folytat, amely összhangban áll a népgazdaság céljaival, másrészről a piac igényeihez igazodó termelési profilt, gazdálkodási módszert alakítottak ki az Autóvill budaipesti központi gyárában és a mezőkövesdi gyáregységben egyaránt. v- '' Az alapanyag-* ellátás kérdőjelei A gyáregység múlt évi tervét (i60 millió forintban állapították meg. Hogy ezt elérhessék, magától értetődően biztosítani kell, hogy megfelelő és elegendő alapanyag, s technika álljon a gyártó rendelkezésére. A technikával, azaz a műszaki-technológiai feltételekkel eddig sem volt és most sincs probléma, hiszen a kövesdi üzemben nagy termelékenységű, a mai technikai színvonalnak megfelelő gépek dolgoznak. A másik ilyen lényeges feltétel, hogy a szükséges alapanyag, illetve alkatrész időben és megfelelő minőségben megérkezzen a gyártóhoz. De vajon megérkeztek-e? — Nehézségeink a múlt évben elsősorban abból adódtak, hogy a vállalat késve kapta meg a deviza- engedélyt bizonyos importanyagok beszerzésére — mondta Szabó Ferenc gyáregységi igazgató. — Lett erre nagy ri.billió a hazai megrendelők körében. A legnagyobb belföldi partnerünk, a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár vezetői meg is kérdezték, mi lesz a szállításokkal, hiszen nekik mindenképpen teljesíteniük kell a külföldi kötelezettségeiket. Röviden, de nagyon világosan fogalmazták meg véleményüket: vagy legyártjuk részükre a különböző indítómotorokat, vagy pedig felmondják a szerződést és berendezkednek a gyártásukra. — Természetesen, ha nagy nehézségek árán is, de megoldottuk a problémát, ennek azonban ára volt — magyarázza az igazgató. — Olyan önindítók gyártására kellett átállnunk, amelyekhez lényegesen kevesebb importanyagot kellett felhasználni. Tulajdonképpen arról volt szó, .hogy egy régebbi önindítótípus gyártására kellett, átmenetileg berendezkedni, természetesen ezeket a termékeket a korszerű gyártmánnyal megegyező műszaki-technikai színvonalon kellett előállítanunk. S persze, többet kellett belőlük gyártani ahhoz, hogy elérjük a tervben előirányzott árbevételt, ugyanis a régi típusú önindítók ára kisebb volt, mint például a Bosch-licenc alapján készített terméké. Ráadásul ezeknek a termékeknek a nyereségtartalma is elmaradt a korszerű típusokétól. Miért büntetik a jókat? — A dolgozók egy része ma sem érti, hogy az esztendő egyes időszakában lényegesen többet dolgoztak, mint általában, rengeteg túlórát töltöttek az üzemben szerződéses kötelezettségeink határidőre történő teljesítése érdekében, mégsem éri el a gyáregység azt a nyereséget, amit korábban produkáltunk. Erre a választ úgy érzem az előzőekben már megadtam. Persze, ez kevés vigasz lehet azoknak' akik a szokatlanul feszített munkatempóban dolgoztak. Már eddig is sok vitára adott okot az a szabályozómódosítás, amely szerint a keresetek növelésére olyan mértékben nyílik lehetőség, amilyen mértékben növekszik a hozzáadott érték az adott gazdálkodó egységben. Kifogásolják az üzemben, hogy nem veszik figyelembe az eddig elért nyereség- tömeget, csupán a ‘hozzáadott érték növekedését díjazzák. Igazságosabb lenne, ha az alacsony nyereséget produkáló szervezeteket ösztönöznék jobb teljesítményekre. Vagyis, ahol árnyereség alacsony, ott növelni kényszerülnének a teljesítményt, ahol azonban viszonylag magas nyereségtartalommal dolgoznak, s évről évre növelik a jövedelem- termelő képességüket — mint pl. az Autóvillben —, ott elismernék a kimagasló teljesítményt a bérezési feltételeknél. Ezért is bíznak Mezőkövesden is abban, hogy előbb-utóbb sor kerülhet a keresetszabályozás finomítására. Ellenkező esetben az eddig is jól prosperáló, magas nyereséggel dolgozó vállalatokat sújtják a szóban forgó intézkedéssel. A gyáregység pártvezetősége és párttagsága egy emberként támogatja a gazdasági, - termelési feladatok megoldását. A Központi Bizottság határozata nyomán a pártvezetőség külön cselekvési programot dolgozott ki annak érdekében, hogy valamennyi üzemben egységesen értelmezzék a tennivalókat, s minden erővel az éves terv teljesítésén fáradozzanak. A pártszervezet partner a munkában — Programunkban , egyértelműen megfogalmaztuk, hogy minden munkahelyen a nagyobb teljesítmény elérését kell célul tűzni — mondja Boldizsár Bertalan, a pártvezetőség titkára. — Amikor ezt kimondjuk, azt is szükségesnek tartjuk hangsúlyozni, hogy az alkotómunka nagyobb elismerését kell biztosítanunk. így például, el kell érni, hogy a beosztott műszaki és közgazdasági értelmiségi dolgozó keresete az átlagos szakmunkáskeresetnek 1,6-szorosára, a középvezetők keresete pedig kétszeresére emelkedjen. Közben persze ki kell dolgozni az értelmiségi munkavégzés értékelésének mérhető rendszerét. A pártvezetőség programjából kitetszik, támogatjuk a gazdasági vezetés abbéli törekvését, amely a termelési feladatoknak kevesebb létszámmal történő megoldására irányul. Végezetül, de nem utolsósorban partnerek vagyunk abban is, hogy mindenütt fegyelmezett munka folyjék, hogy beosztásra való tekintet nélkül, vezető és beosztott dolgozó egyaránt betartsa a központi és helyi rendelkezéseket. Húsz százalékkal nö a tőkés export 1§|1M | A múlt évi munkát a közelmúlt napokban munkásgyűlésen értékelték az Autóvill kövesdi gyáregységében. Ezen a fórumon Visi Dezső, a vállalat vezérigazgatója is szót kért. Elmondta például: a pesti gyárban és Mezőkö-' vesden minden fejlesztést sikerült saját erőből megvalósítani, ami nagymértékben hozzájárul a munkatermelékenység, a korszerűség, a műszaki-technikai színvonal további növeléséhez. A vállalat árbevétele nyolc százalékkal múlta felül az előző évit, ugyanakkor kismértékben csökkent a nyereség, amely döntően abból a külső, objektív nehézségből következik, hogy változatlanul gond a tőkés importanyagbeszerzés, következésképpen, a kényszerűségből gyártott kisebb értékű termékek gyártása kevésbé volt nyereséges. Minden nehézség ellenére az Autóvill megőrizte megbízhatóságát mind a külföldi, mind pedig a hazai felhasználók körében. Az idei feladatokat summázva Visi Dezső szólt arról, hogy a vállalat termelési értéke az idén is eléri a kétmilliárd forintot, ugyanakkor tőkés exportját minden eddiginél. nagyobb mértékben, több mint húsz százalékkal növeli. Lovas Lajos Kezdhetném azzal a közhellyel is, hogy nincs semmi új a Nap alatt, mert már mindent kitaláltak, felmértek, feldolgoztak, de ez csupán az igazság fele lenne. Cikksorozatunk előtt (amelynek témája a mérnök), érdekes összevetés kínálkozik a fél évszázaddal ezelőtti és a mai állapotok között. Az alapot egy viszonylag kevéssé ismert tanulmány: dr. Bené Lajos: A mérnökök szociális és gazdasági viszonyai Budapesten című, ma is izgalmas, mert több tanulságot kínáló dolgozata adja. A sok szempontból forrás-, sőt etalonértékű (a mai szociológusok is „ebből élnek”, ebből tanulnák) a Statisztikai Közlemények sorozatban jelent meg, Budapest Székesfőváros Házinyomdájában. Bőven fogok idézni belőle, mert sok megfogalmazása ma is érvényes, mértékadó. Rögtön az elején, a bevezetőben a mérnöki munka jelentőségét taglalja. „Nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy a műszaki alkotások átalakították a világ képét.” Tudjuk — tegyük hozzá —, hogy ez az átalakulás nem mindig pozitív, fgondoljunk csak a környezetszennyezésre), de — profanizálva — nem mindig a tűz a hibás, ha megsüti a kezünket a kályha. Sőt! A környezetet, társadalmat ért ártalmakat is csak a józan ész erejével, azaz a még alaposabb felkészültséggel véd- hetjük ki. Ebben pedig oroszlánrészt vállalnak a mérnökök, a műszakiak. De hogyan is látta a helyzetüket 1932-ben Bene Lajos? „A műszaki alkotások tervezője, megvalósításuknak vezető és szervező szelleme a mérnök ... Munkája tehát elsődleges fontosságú a mai gazdasági életben és ez a jelentőség társadalmi és gazdasági viszonyaink fejlődési irányának megfelelően még egyre növekszik. Ezekkel a gondolatokkal kapcsolatban önként vetődik fel a kérdés, hogy vajon társadalmi berendezkedésünk milyen helyzetet biztosít a műszaki alkotások szellemi munkásainak? Vajon tevékenységük kellő értékelése révén megfelelő erkölcsi elismerésben részesülnek-e, vajon anyagi •boldogulásuk, életkörülményeik és elhelyezkedési lehetőségeik megfelelnek-e annak a fontos hivatásnak, melyet munkakörükkel betöltenek? Az első kérdésre minden különösebb vizsgálódás nélkül is határozott nemmel válaszolhatunk. A legnagyobb műszaki alkotások tervezői és végrehajtói' az ismeretlenség homályában maradnak. Még a művész, az író, a politikus, sőt még az elméleti tudomány művelője is sikeres munkájáért elismerést, nevének ismertté tételét kapja ellenértékűi, addig alig van olyan neves műszaki alkotás — épület, híd, vasút, alagút —, melyhez egy-egy mérnök nevét kapcsolná a közfelfogás. A mérnök a műszaki munka szürke, névtelen katonája” — írja Bene Lajos. (Igaza lenne? Minden hasonlat sántít, de gondoljunk csak a két mostanában látott tévésorozatra ! Kinek a nevét jegyeztük meg? Isauráét, vagy Curwoch-ét? Pedig még a mi Petőfink is a szabadság fogalmát társította lelkesült- ségében a vasúttal...) A tudós szerző joggal rója föl, hogy még a statisztika tudománya sem foglalkozott eléggé a mérnökökkel. „Ez a sötétben való tapoga- tódzás is hozzájárult ahhoz, hogy a mérnökség bajait nem ismertük föl jókor, és azok akkor jutottak köztudomásra, mikor már katasztrofális méreteket öltöttek”. A fogalmazás drámai, de ne feledjük, hogy a nagy világ- gazdaságii válság idején (1029 —32) fogalmazódtak. A statisztika természetesen megoldani nem, csupán föltárni tudja a bajokat. Bene Lajos alapos, 72 kérdésből álló kérdőívvel szondázta az akkori fővárosi mérnöktársadalmat. Eredményei, következtetései nemcsak a hasonlóságok miatt elgondolkodtatóak. A dolog megértéséhez a szerző is szükségesnek tartja a történeti áttekintést. Ma már furcsának tűnik pl., hogy „a mérnöki kamaráról szóló törvény megalkotásáig, téliát 1023. évig a mérnöki címet minden képesítés nélkül bárki büntetlenül felvehette és használhatta.” Mit jelentett ez? Egy burkolt, ki nem mondott értékrendet, amely szerint a jogász, az orvos értelmiségi, míg a mérnök nem (annyira) az. Itt utalni szeretnék a szép- irodalomra. A regények, drámák értelmiségije a legritkább esetben mérnök — szép kivétel Jókai regénye, a Fekete gyémántok, holott az elmúlt évszázadban épült ki a vasúthálózatunk, szabályoztuk a folyóinkat, építettük a már közművesített városainkat. Érdekesen tükröződik ez a folyamat a statisztikákban is. A múlt században még az építő (kultúr-)- mérnökök vannak többségiben, akik — .mai szóhasználattal — az infrastruktúránk alapjait rakják le. Csak később jönnek a gépészek, vegyészek, villamosmérnökök. Bene Lajos természetesen ismerteti a mérnökképzés történetét is — egész Selmecbányáig visszamenően, de ezek ma már viszonylag ismertebb tények. Izgalmas probléma viszont a mérnöktúltermelés kérdése. Akkor — a világgazdasági válság is motiválja a megítélést. Ma éppen az a gondunk, hogy elmaradtunk ■a fejlett országoktól a mérnökök (s általában a felső- oktatási intézményben diplomát szerzettek) számát, de a képzés struktúráját tekintve is. Szerzőnk még úgy látja, hogy a korabeli magyar ipar nem tudja érdemben foglalkoztatni a mérnököket. Igen tanulságos olvasmány Bene Lajos , írása a nézőpontja miatt .is. Megvizsgálja a mérnököket például a származásuk szempontjából. Egyik ilyen kritérium a születési hely. Ügy tapasztalja, hogy a mérnökök többsége budapesti. Mi ennek a magyarázata? Részben a családi, a szociális háttér. A mérnökhallgatók többsége a század első évtizedeiben másod-harmadgenerációs, azaz a szülök pályáját folytatja. Ebből (is) kikövetkeztethető, hogy a többség értelmiségi, alkalmazotti származású, esetleg kisiparos-kis- kereskedő-vállalkozó. s csak 5,2 százalék, tehát minden huszadik jön munkáscsaládból! (Értelmiségiből: 48 százalék.) Többet mond a mának is a mérnökök családi, szociális, azaz anyagi helyzete. Mert oka lehetett annak, hogy nősü'lésre, családalapításra a többség csak 30 évét betöltvén vállalkozott. Helyzetük rosszabb volt, mint a velük összehasonlított orvosoké. ügyvédeké. Hasonlóan negatív kép alakul ki a mérnökcsaládokban született gyerekek számát tekintve is. Három gyereket csak 10,8 százalék vállalt, míg 27,5 százalék egyet sem. A mai statisztikák is „rímelnek erre”. Valamelyest jobbnak tűnik viszont a század elején végzett mérnökök nyelvtudása. ■Egy idegen nyelvet beszélt a mérnökök fele, kettőt, mintegy a harmada. Sajátos viszont, hogy az akkori fiatalok (is) kevesebben tudnak nyelveket, mint az idősebb kollégáik. Már akkor gond a mellékfoglalkozás, mint a többletjövedelem-szerzés módja, egyszersmind az önképzés, önművelés akadálya. Itt kell felvetni a képzés-továbbképzés kérdését, mai gondunkat is. A század eleji egyetem még nem volt any- nyira specializálva, mint a mai, azaz nyitottabb volt, a szakemberek a gyakorlat során dolgozták be magukat egy-egy szakágba, témába. A szerző zárszavában a túlképzést, illetve a munka- nélküliséget nevezi a legnagyobb gondnak, s bizonytalannak látja a jövőt. Tudjuk, a világgazdasági válságot hamarosan a háborús konjunktúra váltotta fel, de ezt Bene Lajos akkor még nem láthatta. Elemzése mégis sok szempontból tanulságos és sok ma is aktuális gondolatot vet fel iparunkról, a műszaki haladásról. Ezekre is szeretnénk visszatérni, illetve a mai kutatásokat ismertetni. Horpácsi SándÖr
