Észak-Magyarország, 1987. február (43. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-19 / 42. szám
1987. február 19., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 Mérnök a társadalomban Érdekes és elgondolkodtató összefüggéseket és (látszólagos) ellentmondásokat tárt fel a szociológiai kutatás a mérnökök jövedelme, lakásviszonyai, illetve a tartós fogyasztási cikkekkel való ellátottság arányait tekintve. A közhiedelem ezeket rosszabbnak ítéli meg a valós helyzetnél, miközben ez a helyzet valóban rosz- szabb az elvártnál, kívánatosnál. Ha azt akarjuk, hogy a mérnök hivatásának éljen, a műszaki haladás motorja, felelős vezetője legyen, akkor módosítani kell a jövedelemarányokat is. A megvizsgált 229 mérnök átlagjövedelme 1983-ban 7711 forint volt. Ebből 72,6 százalék havi alapbér; 21,6 százalék főállásból származó díjak; 6,2 százalék pedig második és harmadik gazdaságból származott. Ez az összeg három évfolyam: az 1968-ban, 1973-ban és 1978- ban végzettek átlaga. A kutatók sajátos ellentmondást fedeztek föl az egyetemet, tehát a magasabban kvalifikált szakemberek és a főiskolát végzettek jövedelmének összemosódásában. A másik ellentmondás az, hogy a minta tagjainak az átlag- jövedelme alig 30 forinttal haladja meg a vizsgált időszakban a szakmunkások alapbérét. Mindkét jelenségben a magasabb végzettség, a nagyobb szakértelem leértékelését kell látnunk, ami hosszú távon (erre még visz- szatérünk) a tanulási kedv ernyedéséhez vezethet. Az alap- és állagjövedelmeken belül természetesen nagy a szóródás, szakmák szerint. A legjobban az építészek keresnek — itt a legtöbb a mellékjövedelem, míg az alapbér a bányamérnököknél a legmagasabb. Ezek a jövedelmek azonban — tekintettel az inflációra is — ma már nem nevezhetők kiemelkedőknek. Azt gondolhatnánk ezek után, hogy a mérnökök lakáshelyzete nem jobb az átlagnál. Kezdjük talán az albérlettel, mint a legmostohább lakáskörülménnyel. Ez a gépészeknél 2,2 százalék, építészeknél 5,0 százalék, bányászoknál 4,7 százalék volt a vizsgált időszakban. Lényegesen jobb körülményt jelent a szolgálati lakás: a gépészeknél 4,0, építőknél 3,4, bányászoknál 10,5 százalék; családtag a gépészek 19,6, az építők 23,5, a bányamérnökök 8,9 százaléka. Ugyanekkor saját családi házzal rendelkezett a gépészek 18,7, az építők 12,3, a bányászok 5,8 százaléka. Az öröklakással, társasházzal rendelkezők aránya 25 százalék körül mozog. Megvizsgálták azt is, hányán rendelkeznek autóval, nyaralóval. A minap egy rádióriportban hangzott el, hogy az értelmiségiek jobban igénybe veszik, mert munkaeszköznek tekintik az autót. Ez azt is jelenti, hogy hamarabb elhasználódik, gyakrabban kell cserélni. A három mérnök szaknál az autóval rendelkezők aránya: gépész 63, építő 59,3 bányász 73 százalék. A színes televízió 21,7 és 31,6 százalék között mozog (a bányászoknál van -a legtöbb). Ugyanez áll a nyaralóra, üdülőre, szőlőre, gyümölcsösre is. (12,6, illetve Űj „alkalmazottnak” • készítik az irodát a megyei tanácsok épületeiben, de az sem ritkaság ma már, hogy városi vagy községi tanácsok egy- egy ajtaján találkozunk a legújabb felirattal: számító- gépterem. Különös rangot kapott napjainkban minden területen, s így a közigazgatásban is a számítógép. Érthető és logikus ez, hiszen az ésszerűsítés, a hatékonyabb munka előkészítése és elősegítése része minden állami és politikai programnak. Hosszú éveken át, bár mindenki előtt nyilvánvaló volt a számítógépek haszna, hasznossága, átléphetetlen akadályként jelentkezett az eszközök, azaz a megfelelő minőségű és teljesítményű számítógépek hiánya, illetve azok magas óra. Ügy tűnik, ez az akadály elhárult már, hiszen a Minisztertanács Tanácsi Hivatala a pénzügyi kormányzat, s a tudományos kutatóintézetek segítségével és támogatósával megteremtette a számítógépek tanácsi alkalmazásának tudományos és anyagi alapjait. A lehetőség tehát adott. Alapkérdés azonban, hogy tanácsaink tudnak-e élni ezzel a lehetőséggel. Mert maga a számítógép — kevés. Szükség van olyan szakemberekre is, akik e gépeket alkalmazni tudják és akarják. Az előbb számítógépes programról szóltunk, s a program itt komplexen értendő. Vagyis beletartozik az egységes géprendszeren túl az egységes alkalmazás, a megfelelő szakemberek képzése is. Az Államigazgatási Főiskolán már évek óta fakultatív tárgyként szerepelt az oktatásban a számítógépek és azok tanácsi alkalmazásának ismertetése. A tavaly szeptemberben indult tanévben e tárgyat már kötelezővé tették. Okkal, hiszen egyre inkább szükség- szerűvé válik, hogy minden 'ügyekkel és ügyfelekkel foglalkozó tanácsi dolgozó, ha nem is szakembere, de jó ismerője, s kezelője legyen a számítógépnek. Sokakban természetesen felmerül a kérdés: hogyan lehet, lehet-e gépesíteni a tanácsi munkát; nem degradálja-e az állampolgári ügyek intézését a gép? Egyértelmű a válasz: a számítógépek alkalmazásának éppen legfontosabb indítéka, haszna az, hogy egyszerűsíti a nyilvántartást, tehermentesíti az előadókat, az ügyfelekkel foglalkozókat, csökkenti a papírmunkát, a tanácsokon alaposabban tudnak foglalkozni az adott település lakóinak gondjaival, ügyeivel. Immár évek óta érvényben van egy rendelkezés — e rendelkezést egyébként a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnöke ez év elején megerősítette —, amely szerint az állampolgároktól csak olyan adatokat szabad a tanácson megkérni, amelyekkel a tanács nem rendelkezik. Nem nagyon tarlottók be eddig e rendelke22,3, valamint 16,7 — 24 százalék). A szociológusokat érdekelte az is, hogy ki hol szerez lakást, nyaralót, gyümölcsöst. Ez azért érdekes, mert — részben — választ ad arra is, hogy miből telt minderre? Maga a mérnöki jőve' delem ugyanis nem lenne elégséges magyarázat. Nos, az derült ki, hogy a'végzett mérnökök túlnyomó többsége ott keres állást, ahonnan származott, tehát a szülők közelében. így minden túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy a felsorolt javakban (lakás, autó, üdülő, gyümölcsös) az előző generáció másod és harmadik gazdaságban megtermelt, felhalmozódó jövedelme akkumulálódik, s nem maguké a mérnököké. Sokan még nem töltötték be a 20. évet (6 százalék), már megkapták az autót, 17 százalék pedig 25 éves koruk előtt, tehát még nem saját jövedelmükből. Amilyen örvendetes ez a jelenség — a gyarapodásé —, annyira elgondolkodtató is, ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy ez a (műszaki) értelmiségi réteg képes lesz- e saját gyerekeinek is megteremteni ezeket a feltételeket? Ezek, a már említett jövedelmek ugyanis legfeljebb a sokat emlegetett „szinten tartásra” elegendőek. Máris vannak jelek arra, hogy néhány mérnök szakmában a szülők a gyerekeket inkább nagyobb presztízsű szakma vagy más (jogász, orvos) értelmiségi pályák felé irányítják. Az egyéni és a társadalmi érdek viszont azt kívánná, hogy a tanulással, tapasztalattal felgyülemlett tudás, műszaki kultúra átörökítőd- jék, folytatódjon, illetve magasabb minőségbe csapva át felhalmozódjék. A jelenlegi jövedelmi viszonyok, a szakma presztízse azonban nem mindig teszik vonzóvá a fiatalok előtt a műszaki pályát, s ez hosszú távon félő, hogy kontraszelekcióhoz vezet, ha nem áramlik kellő számú tehetség erre a területre. Horpácsi Sándor Kohászatban... A szakmunkásokat mindenhol szívesen fogadják Válogatnak a vállalatok zést, s nem is nagyon marasztalhatjuk el ezért a tanácsi dolgozókat, hiszen sokszor az ügyintézést gyorsította, ha azt a bizonyos adatot vagy iratot, nem az irattárban kerestették, keresték ki, hanem az ügyfél maga hozta azok másolatát vagy eredetijét az előadóhoz. Csakhogy az ilyen gyorsítások mindig újabb adminisztrációs feladatokat hoztak, s ezzel együtt növekedett a nyilvántartani, irattározni való anyag. Egyes településeken talán még csak álmodozásnak tűnik, máshol már a megvalósítás közelében jár az olyanfajta ügyintézés, ahol elegendő az ügyfél nevének és személyi számának gépbe táp- lálása, s ezután a számítógép egy gomb benyomása után mór gépeli is a kért adatokat, s az ügyfél minden ügyének „aktáját”. Nyilvánvaló, hogy ezután már valóban az érdemi tárgyalás, megbeszélés következhet. Persze, amíg idáig eljutnak a tanácsok — a szándékon és szaktudáson túl —, időre is szükség van. Igen, időre, hogy az irattárakban, vagy uram bocsá’, íróasztalfiókokban, szekrényekben levő adatokat pontosan és hiánytalanul, s naprakészen feldolgozzák. A tanácsi munkában új „előadóként”, új státussal jelentkezik a számítógép. A munkát egyszerűsítő, a dolgozókat tehermentesítő „okos” gép azonban az első időkben több feladatot ad az eddigieknél. Több feladatot a tanácsi dolgozóknak, s többet az állampolgároknak. Érdemes azonban a többletet elvégezni, s az „átállást” türelemmel viselni. Nem, nem a gépek miatt, hanem a magunk érdekében. S. B. A. Egy nagyvállalatunk munkaügyi osztályvezetője mondotta, hogy az elmúlt év vége felé három fiú is leszámolt a cégtől, pedig mindhárman szeptember elején álltak először munkába. Amikor megkérdezte, hogy miért fordítanak hátat alig pár hónapos munkaviszony után a vállalatnak, azt válaszolták : nem segédmunkásnak jöttek ők ide, van nekik rendes szakmájuk, ám nem abban foglalkoztatták őket. Igaz — tették hozzá —, az idősebb szakik azt bizonygatták nekik, hogy annak idején többnyire ők is kifutófiúk és takarítók voltak, de hát ez, annak idején így volt. A három, álig tizennyolc éves fiatalember tehát vette kalapját, s minden bizonynyal keserű szájízzel bekopogott egy másik cég munkaügyi irodájának ajtaján. Pályakezdésük kezdete számukra nem volt sikeres. És vajon hányán járnak hasonló cipőben? És hányán mondhatják el magukról: — Én nem ezt képzeltem a munkáról, a munkahelyről? Tavaly, megyénkben mintegy tízezer pályakezdő helyezkedett el. A megyeszékhelyen és környékén a pályakezdőknek több mint egyharmada talált munkát, ám természetesen nem mindenki olyat, amilyet szeretett volna. A gimnáziumot végzett, s tovább nem tanuló lányok jó része bizonyára íróasztalt kívánt magának, de íróasztalos munka ma nem jut mindenkinek. Volt olyan lány, aki esztergagép mögé állt, betanított forgácsoló lett belőle, s akadt olyan is, aki a hűtőházban keresi pénzét, csomagolóként. Ám vélhetően szép számmal vannak olyanok is, akik otthon maradtak szüleik nyakán, mert egyetlen felkínált munkalehetőség sem tetszett nekik. Ök egyelőre válogatnak — amíg lehet. Vagy férjhez mennek. Orosz István, Miskolc város tanácsának munkaügyi osztályvezetője szerint tavaly minden pályakezdőt el tudtak helyezni, senki sem maradt munka, munkahely nélkül. — A pályakezdő fiataloknak majd felét az ipar foglalkoztatja — mondja. — Mintegy 14 százalékuk a kereskedelem, 12 százalékuk pedig a szállítás, hírközlés területén helyezkedett el. A szakképzett gyerekek több, mint háromnegyede végzettségének megfelelő munkát talált magának. Hogy ott, miképp érzik magukat, arról már megoszlanak a vélemények. A pályakezdők túlnyomó többsége — olvasható egy, az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal által kiadott jelentésben — október 31-ig munkába lépett. Az utolsó szabad hosszú nyarat még majdnem mindenki kihasználta. Az előző évekhez hasonlóan az első munkahelyes fiatalok majd’ harmadával határozott időre szóló munkaszerződést kötöttek a cégek. Nem kétséges, válogatnak a vállalatok, bár önös érdekből szívesen alkalmaznak pályakezdőket, hiszen nekik — általában — a bérkategória alsó szintjén lévő fizetéseket adják. Az új vállalkozási formák és a magánszektor részvétele a pályakezdők foglalkoztatásában valamelyest emelkedett, de ez még mindig elhanyagolható mértékű. Viszont a kisvállalkozások az idősebb, gyakorlottabb munkásokat alkalmazzák, s csak azok a fiatal szakmunkások maradtak kisiparosnál, akik az iskolai gyakorlati foglalkozásokat is ott végezték. Visszatérve a bérekhez! a férfiak alapbére 430 forinttal magasabb, mint a nőké, s a szakképzettek jóval többet kapnak, mint a szakképzetlenek. Ez természetes, az azonban korántsem, hogy ez utóbbiak aránya igen nagy, Miskolcon és környékén az összes pályakezdő csaknem egyötöde általános iskolai végzettséggel rendelkezik, illetve többen közülük, még a nyolc osztályt sem végezték el. Az általános iskolából kikerülő és munkát vállaló fiatalok többségét az ipar szívja föl, betanított, illetve segédmunkásként. Az iparon kívül a kereskedelem, a közlekedés és a posta, valamint a mezőgazdaság kínált számukra munkahelyet. Nem kétséges: a kohászatokban, a gépgyárban, a boltokban, a drótgyárban, a közlekedési vállalatoknál azokat fogadják tárt karral, akiknek szakmájuk van. A hároméves szakmunkásképző iskola elvégzése után a lakatosoknak, forgácsolóknak, eladóknak nincs gondjuk az elhelyezkedéssel. Egy esztergályos Miskolcon legalább fél tucat munkahely közül választhat. Ez nemigen mondható el a kozmetikusokról, fogtechnikusokról, műszerészekről, de végeredményben nekik sem kell félniük. Ugyanezt nem állíthatja magáról az ipari szakközépiskolákban végzett tizennyolc évesek egy része. Ha választani lehet — márpedig lehet és kell —, akkor a munkaadó a szakmunkásokat választja, nem pedig az érettségizetteket. I. S. „Kukoricaszerelvények” A Dél-Alföld nagy vetőmaggyárának, ,a Hódmezővásárhelyi tangazdaság Hibrid- üzemének a naptára már tavaszt jelez: az ország minden tájára indítják a „ku- koricaszerelvényeket”. Több mint 8000 tonna fémzárolt kukoricavetőmagot állítottak elő, amelynek zömét ezekben a hetekben viszik a vasúti szerelvények a termelési rendszerek körzeti elosztóhelyeire. 'Már a szaporítóanyag megtermelésénél figyelembe vették a megváltozott igényeket: növelték a rövid tenyészidejű és a középérésű fajták arányát. 21 fajtából választhatnak a gazdaságok, talaj- és éghajlati adottságaiknak megfelelően. A fém- zárolás előtt végzett sokrétű vizsgálat adatai szerint kitűnő minőségű az idei vetőmag, ami ® kutátóintézeték, a termelő gazdaságok és a hibridüzem jó együttműködésének az eredménye. A vetőmag minőségét ma már nem csupán a csíraképesség alapján ítélik meg. Elsőrendű követelmény az is, 'hogy a kukoricának még a héját se sértsék meg a gépsorok. Ezért a Hódmezővásárhelyi Tangazdaság Hibridüzemében a szárító, az osztályozó és egyéb gépek beállításánál, valamint a feldolgozás minden szakaszában gondosan ügyeltek arra, hogy sértetlen maradjon a mag. A jó minőségű szaporítóanyag megtermelése 30 Bács-'Kiskun, Békés, Csong- rád és Hajdú-Bihar megyei, gazdaság munkáját dicséri. Az őszi kalászosok jelentős része a szárazság miatí| az Alföldön nem kelt ki,; ezért a mezőgazdasági nagy-’ üzemek szakemberei számítanak az esetleges kipusztulásokra. Az ilyen területe-; ken elsősorban kukoricát vetnek majd. A hódmezővásárhelyi üzem elegendő tartalékkal rendelkezik, hogy a növekvő igényeket kielégíthesse. (MTI) v^RBIlW y^»H|L ^w^| ^-xnn-JL/W^ag| Ä ^ iLPÍ I ^ 1 8 líÍÜ ^V^
