Észak-Magyarország, 1987. február (43. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-14 / 38. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 12 1987. február 14., szombat Aminek nem kell reklám Viharos fél A tévében két reklámösz- szeállítás között üde színfoltként hat a Valdivia krémet népszerűsítő képsor. Egy dolog azonban hiányzik belőle, hogy tudniillik a krémet megyénkben működő cég, a miskolci Unicornis Ipari és Szolgáltató Kisszövetkezet gyártja. A krém története évekre nyúlik vissza. Volt egy miskolci fiatalember — történetesen Bakó Tamás, a kisszövetkezet elnöke —, akinek érzékeny bőre sok bosz- szúságot okozott, borotválkozás után kipattogott. Ezért kereste fel a Gruby Dávid Bőrgyógyászati Intézet főorvosát, dr. Nagy Kálmánt. A kúra eredményes volt, s a közgazdasági egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán végzős diák érdeklődését felkeltette az alkalmazott krém. Kiderült, hogy a főorvos Ecsi Zoltánnal, a Pátria Gyógyszertár vezetőjével találta fel a krémet, amelynek hatóanyaga a különlegesen tisztított propolisz. A szabadalom akkor négy éve létezett, de sem gyártót, sem pénzt nem találtak hozzá. Bakó Tamás és barátja — a mostani elnökhelyettes — magára vállalta ennek szervezését. Már majdnem sikerült, amikor a KISZÖV egyik munkatársa mást javasolt: a fiatalok maguk alapítsanak szövetkezetei a krém gyártására. Az ötlettől a megvalósításig két év telt el. Munkával teli két kemény esztendő. Mert mi is kell egy kisszövetkezet létrehozásához? Legalább 15 tag, alapszabály, működési szabályzat, engedélyek különböző szervektől és legfőképpen — miként a háborúhoz — pénz, pénz, pénz! Ez utóbbit volt talán a legnehezebb előteremteni, hiszen a szövetkezők döntően szerény anyagiakkal rendelkező fiatal diplomá- sok-közgazdászok, mérnökök — voltak. Kapóra jött, hogy az Agrár Innovációs Társulás, vagyis az AGRIT olyan szellemben bírálta el az Unicornis kisszövetkezet hitel- kérelmét, amely szerint nem a hitelképesség, hanem a hitelérdemesség a fontos. A bank 15 és fél millió forintot juttatott, alapátadási szerződés keretében, az üzemre, a szabadalomra, a krém gyártására. Ezzel nem kis kockázatot vállalt, hiszen egy még csak elvben létező termék forgalmától tette függővé, hogy visszakapja kölcsönzött pénzét. Az első gondot mindjárt a helyszín okozta. A feltalálók az ivásra megfelelő miskolci vizet alkalmatlannak találták: túl magas az ásványi anyag tartalma, s desztilláláskor a gépek víz- kövesedését okozná. Kisgyőr- ben lelték meg azt a helyet, ahol minden együtt van: tiszta a levegője, jó a vize, útja, s könnyen elérhető Miskolcról, és akadnak nők, akik szívesen dolgoznak helyben' — feladva ingázó életmódjukat. A kisszövetkezet megalakulása után egy évvel, tavaly októberben beindult a termelés a harsányi tsz-től megvett, krémüzemmé átalakított épületben . . . Addig azonban beszerezték a gyártógépeket: keverő- ket, adagolókat. Megtervezték a krém dobozát, használati útmutatóját. Megvásárolták — négy külkereskedelmi vállalat segédletével — a nyugati gyártású alapanyagokat. Kiépítették négy megyében a propoliszfelvásárló hálózatot. „Kemény év volt — mondja a 26 éves elnök —, mindössze öt napot voltam szabadságon.” Egy budapesti tsz reklám- ágazatával elkészíttették a már említett televíziós reklámot, amely már az új marketing felfogást tükrözi. Nem feltűnően szép, de ápolt nő és férfi ajánlja úgy a Valdivia krémet, hogy „ez az a krém, aminek nem kell reklám”. Tetszik, nem tetszik, a lényeg, hogy a mondás szlogen lett. Sokan kérik a boltban így a krémet. És időközben megjelent a krém, amely többé-kevésbé versenytársa lett a Fabulon- készítményeknek és a He- lia—D-nek. Pedig — mint a kisszövetkezet munkatársai mondták — nem ugyanazon fogyasztói rétegnek ajánlják. Főként azoknak, akiknek problémás a bőrük. A jelzések szerint jól fogy a Valdivia — a termelés nagybani felfutása az idén várható. A huszonévesekből álló kisszövetkezet távlatai nagyok, már-már szédítőek. Két hete megkereste őket a világhírű, NSZK-beli Henkel cég gazdasági igazgatója. Felfigyeltek a gyógykozme- tikumként bejegyzett Val- diviára, szeretnének Henkel—Unicornis néven közös vállalatot alapítani, vámszabad területen külföldi tőkéből üzemet építeni. Mi gyártanánk a krémet, a Henkel forgalmazná, reklámozná. Az elképzelésnek van alapja, hiszen néhány nyugat- és észak-európai ország máris rendelt a krémből. Szép lehetőségek nyíltak ezzel a miskolci kisszövetkezet vezetői, dolgozói előtt. Nem rettentek meg a kozmetikai ipar világhírű képviselőitől. A miskolci krémtörténet hősei — s ez ne tűnjön olcsó viccelődésnek — cáfolják a csúfondáros, közmondást, mely szerint: szép lehetsz, de okos nem. . M. Szabó Zsuzsa Még a gyakorlott rejt- vényfejtők is kicsit nagy falatnak találják az ÓRIÁS-t, amely a Népszava Lap- és Könyvkiadó és a Typográfia közös kiadványaként jelent meg. Aztán rájöttek, hogy nem kell tartani e rekordnagyságú rejtvénytől, amelynek 2101 sorában 52 525 kocka van! Az ÖRIÁS annyiban is különbözik az eddig megszokott rejtvénylapoktól, hogy itt nincs külön főnyeremény, nem kell az egész rejtvényt megfejteni ahhoz, hogy valaki egy-egy nagy nyereményre pályázhasson. Tulajdonképpen valamennyi nyeremény nagy: összesen 43 pályadíjat sorsolnak ki a jó megfejtést beküldők között április I-én és 8-án a fővárosban, a Gutenberg Művelődési Otthonban tartandó vidám műsor keretében. Néhány az igen vonzó nyeremények közül: az ExEz valóban óriási! 43 nagy nyeremény gazdára vár press ajándéka a kéthetes üdülés a Kanári-szigeteken, egyhetes kikapcsolódás a bolgár tengerparton; a Videoton, az Orion és a Magyar Villamosművek Tröszt sgy-egy színes televíziót ajánlott fel; a Mirköz 20 000 forintot érő fagylaltgépet; az Alba Regia Vállalat 50 négyzetméter albafalat ad; a Centrum és Csemege 5000 forintos vásárlási utalványokat, illetve sztereó magnót ajánlott fel; a MALÉV a nyertes választása szerinti nyugati fővárosba szóló repülőgépes hétvégi utazást; a szabolcsi húsipari vállalat hamisítatlan disznótort; a MÜÁRT 10 000 forintot érő presszó kávéfőzőt és motoros kerti grillsütőket; a Vasedény három, egyenként 8500 forint értékű Zsolnay- étkészletet; a Képzőművészeti Kiadó öt, egyenként 5000 forintos vásárlási utalványt tesz a pályázók nevét tartalmazó sorsolási szerencse- kerékbe. Bizonyos értelemben most már ahhoz is szerencse kell, hogy valaki hozzájusson az ÖRIÁS-hoz, hiszen nem egy helyen már elfogyott, de aki keres, az talál, és március 15-ig beküldheti pályázatát arra a nyereményre, amely számára a legszimpatikusabb. Különös „bújócskát” játszott az emberekkel Magyarországon az olaj, évszázadokon keresztül. Már 1358-ban említi egy oklevél, hogy Hont vármegyében „szurkos” (azaz olajos) az egyik patak vize. Dobó István is alkalmazta az ugyancsak patak vizéről nyert olajat az egri vár védelménél, és Buda 300 év előtti felszabadításakor „görög tüzet” zúdítottak a védőkre, s köztudott, hogy abban is az olaj játssza a főszerepet. Évszázadok óta tudnak a lidércfényről is, amely népmesékben, babonákban csalogatja az embereket a mocsárba. Századunkban pedig kiderült, hogy a lidércfény nem káprázat szülötte — hanem lángra lobbant felszíni olaj vagy földgáz. Amikor viszont kutatni kezdtek magyar földön olaj után, az sokáig elrejtőzött az emberek szeme, sőt a műszerek elől is. Több mint száz esztendeje, 1881-ben kezdték az első fúrásokat Erdélyben, s némi eredmény 1908-ban mutatkozott. Abban pedig első volt Magyar- ország, hogy törvénybe iktatta: a föld mélyében rejtőző olaj és gáz az állam, tulajdona. (1911. VI. törvénycikk.) Két évvel később pedig egy baleset keltette fel az érdeklődést a — talán — könnyen megtalálható földgáz iránt: Medien János amerikás magyar a Nyitra melletti Egbell községben kezdetleges módon bevezette a földben talált gázt lakásába, s az felrobbant. Németek és amerikaiak Igazi olajkincsre azonban még sokáig nem sikerült bukkanni. Pedig 1920-ban az Angol—Perzsa Olajvállalat kezdett kutatni a Dunántúlon, s 173 ezer fontot költött rá — míg bele nem bukott. 1933-ban az Eurogasco nevű amerikai cég kapott koncessziót, de háromesztendei eredménytelen kutatás után visszalépett. Azaz hogy: a próbálkozások mégsem maradtak eredmény nélkül. Közben ugyanis olyan magyar szakember- gárdát képeztek ki, amely később világszerte elismerést aratott. Éppen ötven éve, 1937. február 9-én Papp Simon, akkor már a Föld számos nagy olajlelőhelyét bejárt kutatómérnök irányításával találtak rá a Budafa-pusztai olajra. Alig . néhány száz méterre attól a ponttól, ahol az Angol—Perzsa Társaság nem sokkal előbb sikertelenül kutatott. S még ugyanabban az évben, 1937 novemberében megkezdődött az iparszerű kőolaj-kitermelés Magyarországon. Sikerekben gazdag volt ez a fél évszázad — noha viharoktól sem mentes. Néhány hónappal az üzemszerű termelés megindulása után amerikai kézbe került a magyar olaj: megalakult a Magyar—Amerikai Olajipari Részvénytársaság, röviden — és ismertebb nevén — MAORT. A termelés évszázad egyre emelkedett, új olajmezőket tártak fel, s már 1940-ben annyi olajat hoztak felszínre — 250 775 tonnát —, ami fedezte az ország akkori (a mostanihoz hasonlítva szinte elenyésző) szükségletét. Ám jött a második világháború, az amerikaiak távozni kényszerülték, s noha a kőolajtermelés névleg a magyar állam kezelésébe került, ténylegesen a német hadigépezet látta hasznát. 1943-ban — amikor a visz- szavonuló náci csapatoknak szinte napról napra nagyobb szükségük volt rá — a magyar olajtermelés már 838 ezer tonnára emelkedett, s 266 millió köbméter földgázt is felszínre hoztak. Az utóbbit azonban akkor még nem tekintették értéknek: mintegy 60 millió köbméter földgázt műszaki okokból visz- szanyomtak, a többi pedig felhasználás nélkül égett el. S megjött mindezeknek a böjtje: további kutatásra, új olajkutakra lett volna szükség, más munkamódszerre kellett volna áttérni, mert a termelés — mint a szakemberek jó előre jelezték — egyre csökkent. 1947-ben visszatértek az amerikaiak, újjáalakult a MAORT — és 1948-ban már csak 483 ezer tonna olajat termeltek Bu- dafán és Lovásziban, a háború alattinak alig több mint felét. Új központ: Algyő Ismét állami kezelésbe került a hazai olajbányászat 1948-ban, egy évvel később pedig véglegesen államosították. Az ország akkori vezetői azonban nem hittek a szakembereknek, a termelés csökkenését szabotázsnak tekintették, letartóztatták, és 1948 decemberében halálra ítélték Papp Simont. Később az ítéletet életfogytiglani fegyházra változtatták, s a világhírű tudós hét évet töltött a börtönfalak közt, míg végre nemcsak szabadon engedték, de felkérték: vegyen részt az olajipar további fejlesztésében. (Papp Simon születésének századik évfordulóján, 1986-ban megemlékezést tartottak a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen.) 1951-től fellendült a dunántúli olajkitermelés a nagylengyeli mező feltárásával, s már jelentős kutatások folytak az Alföldön is, ahol 1954-ig magyar—szovjet közös vállalaté (Masz- olaj) volt a kőolaj kutatása és a termelése. Itt — elsősorban az Alföld déli felén — 1940-től folynak kutatások egy német konzorcium irányítása alatt, de lényeges mennyiségű szénhidrogént a felszabadulásig nem tudtak felszínre hozni. Jóval később, 1959-től találták meg az ország keleti felének olaj- és földgázkincsét: Hajdúszoboszlónál (ahol korábban Papp Simon és Pávai Vájná Ferenc vezetésével már folytak kutatások, de akkor „csak” forró gyógyvizet találtak), Batto- nyánál, Szeged környékén és még sok helyen. A mindmáig ismert legnagyobb hazai szénhidrogén-lelőhely: Algyő. Itt van az eddig megtalált kőolaj- és földgázvagyonnak mintegy fele. Jelenleg évente 2 millió tonna körül jár kőolajtermelésünk, és 7 milliárd köbméter földgázt hoznak felszínre. Mindehhez — és természetesen az előző kutakhoz, valamint a további kutatásokhoz — 12 és fél millió méternyi fúrást végeztek. Annyit, amennyivel —• ha ez lehetséges volna —• éppen átfúrhatták volna a földgolyót... Van még lehetőség Mert nagy mélységben olajat találni — nem éppen könnyű dolog, még kiváló szakembereknek, korszerű berendezések birtokában sem. Mint dr. Kókai János, az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt (OKGT) főgeológusa mondja: legalább akkora erőfeszítésbe kerül, mint egy szalmakazalban megtalálni egy tűt. S ez még akkor is igaz, ha hazánk 93 ezer négyzetkilométer területéből 77 ezer tekinthető geológiailag alkalmasnak szénhidrogén-kutatásra. Vettek fel már a kutatások és a termelés fejlesztésére kölcsönt a Világbanktól, s ez jövedelmező befektetésnek bizonyult. Annyira, hogy manapság — noha a kőolajtermékek világpiaci ára kezdvezőtlenül alakult az utóbbi években — az OKGT többször tízmilliárd forintot fizet be az államkasszába. További fejlődésre, a kőolajtermelés növelésére is lennének lehetőségek. Ehhez — többek között — a geo.- fizikai méréseket feldolgozó, korszerű számítógépekre lenne szükség, de az amerikai embargó miatt ezek beszerzése bizonytalanná vált. Pedig felkutatásra vár még az ország szénhidrogén-készletének mintegy 43 százaléka. Ami viszont biztató: az eltelt fél évszázad alatt a kőolaj- és földgázkutatás, s a kitermelés szakembergárdájának több nemzedéke nevelődött ki Magyarországon. S ha e téren van gond, az éppen az — amire a Világbank részéről is felhívták a figyelmet —, hogy még több szakemberre volna szükség, amire viszont a jelenlegi gazdasági szabályozók — a legkevésbé sem adnak lehetőséget. V. E. Ezt is kínálja az illatszerbolt... Balogh Imre felvétele
