Észak-Magyarország, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-10 / 8. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 6 1987. január 10., szombat Téli pillanat Fotó: Laczó József Népfrontos emlékeimből Találkozások Veres Péterrel Veres Péter negyvenéves volt, amikor 1937-ben a „Számadás” című könyvét elolvastam. Azóta egy fél évszázad múlt el. Akik a hatvanas években találkoztunk vele, egymásközt róla beszélgetve pátriárkái kort jósoltunk neki. Sajnos lassan tizenhét éve lesz, hogy eltávozott ^közülünk. így most, születésének 90. évfordulóján a mindig országban, népben, nemzetben, emberiségben gondolkodó íróra, politikusra emlékezünk. Személyesen 1940. június 4-én Budapesten találkoztam vele először, amelyről a Bolyai Akadémia kiadásában megjelent, Gyepsor — elbeszélések, versek — című könyvébe írt dedikálása tanúskodik. A felszabadulás után mint a Nemzeti Parasztpárt, majd később a Hazafias Népfront megyei tisztségviselőjeként sok politikai népgyűlésre, beszélgetésre és íróolvasó találkozóra kísértem el. Találkoztam vele és hallgattuk bölcs javaslatait a HNFOT különböző bizottságaiban és a TIT országos agrárválasztmányában. 1953—58 között együtt voltunk képviselők. Jólesett az 1956. augusztus 1-én a szabálysértésről szóló törvényjavaslat vitájában elmondott „szűzbeszédem” utáni gratulációja. Megyénkben a felszabadulás előtt 1943. június 12-én délután öt órakor a Vasgyárban a könyvvásáron vett részt. Ezt és a másnap délelőtt 11 .órakor a Miskolci Nemzeti Színházban rendezett irodalmi matinét is a diósgyőri munkások „Jószerencse Dal- és Önképzőköre” szervezte. Veres Péter a népi irodalomról, közösségi irodalomról beszélt. Az 1944. őszi sályi tartózkodásáról „Az ország útján” című könyvében emlékezik. Október 15-e után a „csapatát keresve” Miskolcról Ernődön át jutott' el Sályba. Itt egy református tábori lelkész felismerte és az ő segítségével a GH-ban (Gazdasági Hivatal) munkálkodott, kikerülve a Habsburg—Horthy világ nevelte tisztek szeme elől. Mivel civilruhás munkaszolgálatos volt, így a Szálasira való felesküvéshez nem kellett felsorakoznia, ezzel meg az ellenőrző nyilas karszalagos figyelme alól vonta ki magát. A GH-s tiszt pedig úgy okoskodott, ha már zsidó munkaszolgálatosnak nem tehet szívességet, akkor itt van ez az író — ha nem is tudja milyen író — (aki szorgalmasan vágja a fát a konyhára), célszerűnek látja benne pártfogót keresni a nehéz időkre. (A sályiak a község felszabadulásának 40. évfordulóján a kastélyiskola aulájában hat, ott született, élt, alkotott író emléktábláját állították fel. Veres Péterre való mostani emlékezés jó alkalom lenne az ő emléktáblájának az elhelyezésére is.) A koalíció idején, mint a Nemzeti Parasztpárt elnöke 1946 őszén Putnokon, 1947 tavaszán Göncön és Gagy- bátorban, nyáron pedig a Mezőkövesden szervezett nagygyűlésen beszélt. A környékbeliek is eljöttek, nemcsak a parasztpártiak, kommunisták, de még kisgazda- pártiak is. Az újgazdák, kis- parasztok örömmel és lelkesedéssel hallgatták. A kisgazdák egy kicsit szemre húzott kalap alól gyanúsan nézték: a neve is vörös. A két és fél órás beszéd hatására közülük többen oldódtak, amit néhány községben a helyi népi szervekben a Baloldali Blokk ajánlásaihoz való közeledésük, vagy csatlakozásuk mutatott. Nagy derültség fogadta a következőket: — Nézzék, én másfél órája beszélek itt, úgy látom a többségnek tetszett, hát úgy nézek én ki, mint akinek karika van az orrában és Rákosi Mátyás annál fogva vezeti ? ... Azoknak szólt ez a paraszti képi kifejezés, akik azt terjesztették, hogy a Parasztpárt a kommunista párt fiókvállalata. 1948. márciusában Miskolcon a Nemzeti Színházban tartott „élménybeszámolót”. Ugyanis tagja volt annak a kormánydelegációnak, amely 1948. februárjában a magyar —szovjet barátsági együttműködési és kölcsönös segítség- nyújtási egyezmény aláírására utazott Moszkvába. Többek között elmondta: „— Sztálin az iránt érdeklődött, hogy tetszik a Szovjetunió. A földek most hó alatt vannak — válaszoltam. — El kell jönnie amikor nincs hó — folytatta Sztálin. — Jó, de ahhoz - meghívás kell — mondtam én... ’’ Veres Péter a 200 tagú parasztküldöttség tagjaként két hetet töltött a Szovjetunióban. 1948-ban megjelent „A paraszti jövendő” című könyve. A Parasztpártban is vitatkoztunk róla. Amikor a termelőszövetkezetek már megszilárdulóban voltak, szóba került ez a könyv egy beszélgetésen. Nem kevesen voltunk, akik azon gondolkoztunk, hogyan lesz a földreform után? Visszaemlékezem az 1960. augusztus 28-i tiszaladányi beszélgetésre, amikor az emberek gyűrűjében arról szólt, hogy ő nincs a kollektivizálás ellen, de a módszereket másképp gondolta. A kommunista vitapartnerek a torzulások kifogásolásában igazat adtak neki. A vitatkozók értik egymást. De Rákosi Mátyás nem vitatkozott, hanem az 1948. augusztus 20-i beszédében eltanácsolta Veres Pétert, a politikai életből. Erre is visszaemlékeztünk a hatvanas években egy találkozó után. „Remélem, egyszer elolvashatjátok a Királyszállási közjátékban” — mondotta. A Tükör folyóirat két számában olvastam, hogy mi volt Kecskemét előtt és után. Előtte egy hamis levél Puskin nagykövetnek, amit Puskin nem hitt el, mert ismerte Veres Péter stílusát. Kecskemét után X. nap éjjelén két órakor segédtisztjével együtt ropogást hallottak és füstszagot éreztek. Leégett a miniszteri vadászház Királyszálláson. Két nappal utána a miniszteri szoba nagyszőnyege alatt talál a segédtisztjével tűzfészket. Lemond a honvédelmi miniszterségről, az Alföld fásítási kormánybiztosa lesz, és 15 év múlva már gyönyörködhet azokban a fiatal fákban, amelyekhez a paraszti jövendő részeként valami köze volt. Ojra az irodalomnak élhetett. Révai József a magyar írók első kongresszusán a Pályamunkások című könyve kapcsán példának állítja a párttag írók elé, hogy miképp kellene írni a munkáról és a munkásról. 1954— 56 között az írószövetség elnöke. 1956. nyarán a SZOT ülésén, ahol a munkásosztály művelődését és műveltségét tárgyalták, a következőket mondotta: „Jó szimatú üzletemberek észrevették, hogy itt micsoda nagy üzleti lehetőség van és felépítettek egy szórakoztató ipart, amely nem minden vonatkozásban rossz, mert felhasználja, ahol felhasználhatja a művészetet is. József Attilát szavalják, de esztrád lendülettel. A munkás felháborodva látja, hogy pocsolyába mártották József Attilát, mert a lelkűiét, az előadás lelkülete nem művészi, nem múzsái, csak az olcsó sikerre törekvés, és sokezer forintnak a megkeresése van jelen.” A Miskolci Műszaki Egyetemen a sok száz hallgatónak arról beszélt, hogy az íróknak valóban művészi módon, egyéniségüket kifejezve kell írniuk, csak így nyerhetik meg a műszaki szakembereket olvasónak. „Ahogy az itt tanulók a tudományt sajátítják el, úgy nekünk, íróknak az írás tudományát, mint mesterséget kell fejlesztenünk. Tudják milyen nehéz elbeszélést, kisregényt írni? A Kelletlen leányt említette. (A Kossuth rádió hétfőn kezdte újra közvetíteni 15 folytatásban.) A későbbi nemzedékek biztos találnak majd valami érdekeset a műveimben. Szerintem a Balog-család történetéből piztos megismeri a század első felében élt parasztságnak az életét. Az író így is szolgálja a közösséget.” Örülök, hogy ellátogattam vele Kurek József tsz-elnök- höz, Kázsmárkra, megnéztük a fancsali tsz talajvédelmi gazdálkodását és a Tarcali Állami Gazdaságban Bakonyi József és társainak minőségi szőlőgazdálkodását is dicsérhette az Élet és Irodalomban. Nem történt semmi?... Intelligensen elválni ,... csakugyan legnehezebb jó feleségre szert tenni. Próba szerencse, de ritkán sikerül." (Móricz Zsigmondi A főépítésvezető — sorozatunk utolsó riportalanya — most 45 éves, jövőre lesz egy évtizede, hogy elvált feleségétől. A per nem hagyott túlságosan mély nyomot benne, valószínűleg feleségének sem okozott nagyobb megrázkódtatást. Nekik így sikerült. . . — Tízéves házasság után adtuk be a bontókeresetet, először a volt feleségem, aztán pedig én. 1967-ben házasodtunk össze, akkor 25 éves voltam. Ma már bizony nehéz pontosan visszaemlékezni rá, mire gondoltam, amikor kiléptünk a házasság- kötő terem kapuján. 'Én nyugodt, harmonikus családban nevelkedtem, s minden vágyam az volt, hogy így éljek a feleségemmel, mint az én szüleim. Békés otthonra vágytam, ahol a napi „hajtás” után kipihenhetem magam. Akkor több gyereket szerettem volna, ha jól emlékszem, talán négyet, vagy ötöt. — Ez, manapság nem egy általános elképzelés . . . — Kimondom, de attól lélek, túl patetikusan, esetleg dagályosan fog hatni. Az embernek kötelességei vannak a hazájával szemben. Nemcsak munkájával kell gyarapítania, hanem a családjával is. Ezt szintén odahaza tanultam. — Viszont nem sikerült megvalósítani. — Teljes kudarcot azért nem szenvedtem. Három gyermekem van, két kislány, egy fiú. De haladjunk sorjában. Az első években szépen éltünk. Később az asszony szülei Miskolcra költöztek, s egy csapásra megromlott az életünk. — Tehát az ismerős képlet: az anyós közbeszól. — Nem az anyós, hanem az após. Nem volt vele sohasem botrányos összetűzésem, hangosabban is csak kétszer-háromszor vitatkoztunk, de egyszerűen nem tudtam elfogadni az ő életstílusát. A volt feleségem viszont állandóan, napról napra a szüleinél ült. 1974-ben született meg a kislányunk. A feleségem gyesen volt, igazán ideje lett volna akkor „hazamenni”, amikor én dolgozom. De nem és nem. Mindennap az üres, hideg lakás fogadott, és én járhattam a családom után. Imádtam az otthonomat, munka után •szinte repültem haza, és csak a falakat láttam. Egy ideig tűrtem, morogtam, később dühöngtem, végül meguntam. Elegem lett az egészből. Rossz szájízzel ugyan, de én is elkezdtem csavarogni, az ismerőseimhez, barátaimhoz jártam. Az egyik este meggondoltam magam, leültem beszélgetni a feleségemmel. Megállapodtunk: ez így nem mehet ■ tovább, nincs más megoldás’ elválunk. A bontókeresetet ő adta be, de az első tárgyalás után leszüneteltette a pert. A helyzetünk ezután sem javult. Begurultam, és már én nyújtottam be a keresetlevelet. Mindösz- sze két tárgyalást tartott a bíróság, az ítélet ellen egyikőnk sem fellebbezett, övé lett a lakás, nála helyezték el a gyereket, enyém maradt az autó. — Ez úgy hangzik, mint egy szép mese. — Pedig egyáltalában nem az. Álmatlan éjszakák, vívódások sorát éltem át, amíg véglegesen döntöttem. És a tárgyalás . . . Soha olyan kicsi embernek nem éreztem még magam, mint ott. Én még egyszer nem válók el. — A második házasság? — Az sokkal sikeresebb, mint az első Volt. A válóper után szüléimhez költöztem vissza. 1978-ban viszont már újra „családfő” voltam, s igyekeztem úgy irányítani az életünket, hogy az előző házasság baklövései ne ismétlődjenek meg. Szerencsére a mostani feleségem egészen másként viselkedik, mint a másik. Nem áskálódik, és az előző házasságunkból született kislányt ugyanolyan gyermekének tekinti, mint a másik kettőt, akiket már ő szült. így valóban három gyermekem van, nemcsak papíron. A láthatással nincsen semmi gond, kéthetenként egy napot mindig eltöltők a nagyobbik gyerekkel, sőt eddig még minden évben együtt üdültünk. — Ilyen nincs is ... Eddig bárkit kérdeztem a válásról, a bontóperről, mindenki úgy beszélt róla, hogy az egyenlő egy kisebb tragédiával. — Az én történetem más. Megpróbáltam kulturált emberként viselkedni, és szerencsére mind a két feleségem alkalmazkodott hozzám. Egyetlen törvény sem született meg olyan széles körű társadalmi vita után, mint az ősszel elfogadott új családjogi törvény. A válásnak, a bontópereknek — valószínűleg a probléma társadalmi súlya miatt — szinte tengernyi irodalma van ma Magyarországon. A legérdekesebb könyvet a témáról Rév Erika írta meg, a közelmúltban jelent meg „Válóperek krónikája” címmel. A szerző 25 évig tárgyalt bontópereket, s kötete anyagának összegyűjtésekor — mint írja — tonnaszóm porosodó régi válóperes akták között kutatott. „Hitemet azonban, hogy van jó házasság, mégsem veszítettem el — írja könyvének utószavában. ,— Nem akarok moralizálni, könyvem még tanulságul is csak közvetve szolgálhat. De ha hosz- szú bírósági működésem után tanácsot adhatok, az feltétlenül az, hogy alaposabban, jobban gondolja meg mindenki, hogy akivel házasságot köt, megfelel-e azoknak az emberi követelményeknek, amelyeket a házasságtól hosszú távon vár, mert nem mindig a legszebb nő a legkívánatosabb feleség, és nem a legokosabb férfi az ideális férj —, de a férj beosztása, anyagi helyzete sem biztosítéka a jó házasságnak. Minden együttéléshez alkalmazkodás szükséges. Akiben nincs meg ez a képesség, inkább ne kössön házasságot. És, ami még az érzelmi kapcsolat, a megbecsülés mellett feltétele a jó házasságnak: a türelem, a megértés egymás hibáival szemben is. A házasságot. egésszé a gyermek teszi. De rossz házasságot soha nem hozott rendbe a gyermek születése. Senki se szüljön hát pusztán azért, hogy ezzel tartsa meg a férjét, mert végső soron a gyermeknek is árt. Csak ezek végiggondolásával remélhető, hogy előkelő helyünket a világ válási statisztikájában végre elveszítjük. Ha pedig még egy tanácsot adhatok, akkor azt abban tudom összefoglalni, hogyha nem sikerül egy házasság, akkor fel kell bontani, de váljanak el a felek kulturáltan, a »fair play« szabályai szerint. Az lenne a kívánatos, hogy érett megfontolás előzze meg a házasságkötést, ama sokszor esetleges pórválasztást, s legalább olyan felelősség- teljes döntés legyen a válás elhatározása is.” Udvardy József Töprengető „Neked kissé túlságosan leegyszerűsített fogalmaid vannak a szerelemről. A szerelem nem az élmények egymástól független sorozata.... Állandó gyengédség-, édesség-, jósághiány ... Ezt te még nem tudod megérteni.” (Francoise Sagan) * „Egyedül a szerelem tudja magáról, milyen hiábavaló, de soha meg nem rendül.’’ (Max Frisch) „A nagylelkűségben van valami technikai szabály- szerűség.” (Jurij Olesa) * „Ha az ember étkezés előtt akar érzelmeket ébreszteni, az eredmény nagyon bizonytalan.” (Somerset Maugham) „Azok a rugók, amelyek az embereket a valóságban mozgatják, a félelem és az érdek rugói, nem pedig a szeretet hevületei.” (Bonaparte Napóleon) * „Az ember nem felejtheti el azt, akiben megérzi a neki teremtett végtelent.” (Hernádi Gyula) * „Az élet rövidsége csekéllyé teszi a különbséget boldog és boldogtalan ember közt. A szenvedés épp úgy elfoglal, mint az öröm.” (Anatole France) Gyűjtötte: Ilavasházi László Hegyi Imre
