Észak-Magyarország, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-09 / 7. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1987. január 9., péntek Abaújszántói tablók Aki belép az abaújszántói általános iskola nevelőszobájába, szembetűnően érzékelheti, bogy a bejárati ajtóval szemközti falon (két tabló függ. Egyik fényképeik gyűjteménye, mély fölött ez a felirat látható: „Szeretett nyugdíjasaink”, a másiük, nagyobb tablón 243 név és időrendi adat sorjázik esztétikus rendben, melyekből kitűnik: kik voltaik az iskola nevelőtestületének tagjai 1901-től (az épület felépítésének első évétől) ia mai napig. Az ölső név Babinyecz Mári 1901, az utolsó Szent- mártoni György fiatal, most nyilvántartásba vett kollégám. A hiteles adatok feltárását nagyon gondos munka élőzte meg (két háború viharai közepette) s a legnagyobb értéke: tanító és tanuló megtudhatja, hogy ez alatt a szűk 'évszázad alatt kik tanítottak ebben az iskolában. Többször is szemtanúja voltam, bogy 75—80 életévüket megélt, volt iskolai növendékek szeműiket törül- getve emlékezték a tabló előtt. Meghatódva gondoltak egykori tanítóikra, s az iskola fennállásának 70. évfordulójára rendezett ünnepségen az évszázad élső évtizedének tanulói önfeledten daloltak, táncoltak, verseltek, s pihentetésül elmondták az akkori idők iskolai élményéit. Sokszor volt alkalmam megfigyelni egy-egy pedagógus-, vagy osztálytalálkozón (hiszen ebben az épületben nyolcvanöt év alatt 243 nevelő dolgozott és 5500 tanuló tanult), hogy a csoport a tabló előtt, emlékezett egy- egy időszak tanítóira, élményekre, aztán csengett a A napokban kerül a könyvesboltokba az 1987, évi Felsőoktatási felvételi tájékoztató, valamint a Felvételi feladatok és lehetőségek a felsőoktatási intézményekben 1986 című kiadvány. A tájékoztató a felvételi eljárás általános tudnivalóin kívül tartalmazza az egyes felsőoktatási intézményekkel a harsány nevetés, vagy az együttérző szomorúság. Ez a tükörkép minden szemlélőnek mond valamit, nékem is nagyon sokat. Hat évtizeddel ezelőtt itt jártam elemi iskolába, s élénken emlékszem tarra, bogy kedves tanítóm, Ravasz Géza karácsonyikor csak fél osztálynak tudta kiadni az „Értesítő könyvecskét”, mert az osztály fele lábbdlibiány miatt nem járt iskolába, így nem vólt osztályozható. Tovább böngészve az éveket, felismerem Szőke Bandi bácsit, laki itt tanított, igazgatott, majd elkerülve Miskolcra, a Szeles utcái iskolának lett az igazgatója, megyei szakszervezeti vezető, szép múltját még ma is emlegetik a miskolci kollégák. Nyolcvankét évesen, szíve ma is lángol a pedagógia és közművelődés ügyeiért, fiatalos hévvel lelkesedik Szántó múltjáért, ami leveleiből kitűnik. Felismerem Fazekas János bácsi igazgatóval az élen azt a nevelőtestületet, mély 1938 őszén fogadott, mint helyettes állami tanítót. Majd jött a háború szomorú időszaka, a testület „elnőiesedett”, mert a férfiak háborúba vonultak. Kik visszajöttek, — kik nem. Szeretettel emlékszem vissza örökké humoros kedvű Molnár Mihály kedves kollégámra, katona barátomra. Egy kicsit megfáradva lépek a fényképes tablóhoz. Atérzem az őszinte szavakat : „Szeretett nyugdíjasaink” ... Sokat mond ez a két szó. Azért mond sokat, mert ebből az „alma má- ter”-iből kikerült nyugdíjasok mindegyike úgy érzi, hogy szeretnek minket. Részt veszünk az iskola rendezvékapcsolatos ismereteket, valamint a felvételi tantárgyak követelményeit. A felvételi feladatokat magába foglaló kiadvány az 1986. évi tételeken és javítási útmutatókon kívül közreadja a különböző felsőoktatási intézmények 1985. és 1986. évi keretszámait, jelentkezési arányait és ponthatárait. nyein, együtt ebédelünk a napköziben, a gyereksereg nem szakadt el tőlünk, tiszteli a múlt pedagógusait. Ez a fényképgyűjtemény is gondos munkáról tanúskodik, folyamatos és hiánytalan. Örömtől lélkesülve nézek kis elemista kórom kedves igazgatójára, Kertész János bácsira. Csak azt tudom: mindig közöttünk volt, ha rosszak voltunk, megkopogtatta fejünket állandóan kezében csörgő kulcscsomóval, ha pedig elégedett volt feleletünkkel, odahívott magához, adott a fejünkre egy „barackot”, s annyit mondott: — Derék! Meghatódva az iskola első, nagyságára is legnagyobb emberének elismerésétől, mély meghajlás után a helyemre indultam, de .megfogta karomat, zsebébe nyúlt, melyből soha nem hiányzott a savanyú cukorka, s e szavaik kíséretében jutalmazott egy szemmel: „Itt van egy kis patkányméreg !” Húsznál több nyugdíjas arcképét számolom meg, s mind-mind jól ismert tanítóim, elődeim, kedves kollé- igáim és 'kolléganőim. Nagy részük már elköltözött az élők sorából, de arcképük itt látható az utókor megbecsüléseként. A tisztelet számtalan formáját élvezhetjük: örülünk egy szál virágnak, kézfogásnak, régi tanítványaink köszönéseinek —, de ez a ikét tabló különös ajándék. Szemlélődésemet az ajtó .nyitása szakítja meg. Lengyel István igazgató érke- izi'k. Magyarázza kedvenc nyugdíjas tablója utolsó négy fényképkeretének nyitott helyéit. „Ide kerülök én, az enyém a negyedik hely.” Bakonyi Béla Magyar nyelvű könyvkiadás Az újvidéki „Fórum” kiadó tavaly 63 könyvet adott ki magyar nyelven, zömmel a vajdasági magyar írók műveit. Különösen nagy sikert aratott Herceg János három novelláskötete, Gobby Fehér Gyula, Bognár Antal, Balázs Attila és Domonkos István egy-egy regénye, Tolnai Ottó válogatott verseinek gyűjteménye. Ámulat... Fotó: Laczó Dísztávirattal köszöntötték... Dísztávirattal köszöntötte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Szervezet igazgatósága 75. születésnapija alkalmából Andrássy iKurta Jánost, aki életműve java részét Sárospatak városnak adományozta. i Andrássy Kurta műveinek Sárospatakon egy műemléki épületben kialakított kiállítás ad otthont. Mintegy 120 szobor, rézdomborítás, dombormű, majd 200 kép, festmény, grafika, monotípia mutatja be a művész sokoldalú tevékenységét. A sárospataki gyűjtemény földszünti termeiben elhelyezett alkotások között található többek között a csikót ábrázoló plakett, a Ló- fü rósz tő című dombormű csakúgy, mint élete során formázott és festett többi .alkotása. Életművének java .része, összegyűjtve, Patakon, ebiben az ősi .iskolavárosban látható. Több más művész- szél együtt, a város most már a képzőművészet rangos személyiségeinek alkotásait őrzi. A diákváros ta- nülói, közép- és főiskolások, az üzemek, szövetkezetek dolgozói egyképpen .magukénak érzik a város kulturális értékét. Nemcsak ők, de az idegenforgalmi szezonban Patakra látogatók .is rendszeresen felkeresik a gyűjteményt, s gyönyörködnek Andrássy Kurta műveiben is. Remélhetően mihamarább megjelenik egy olyan kiadvány, amely rangos összefoglalója lesz a Patakon látható .műveknek, s méltóképpen ismerteti Andrássy Kurta János művészetét, szobrászatét. Felsőoktatási felvételi tájékoztató Rendszeresen biztosítom az életemet. Azért nevezhető rendszeresnek, mert mindig olyan biztosítást kötök, amelyik, ha túlélem a meghatározott időpontot (10—15—20 év), fizet is. Erre még nem került sor, mert mindig idő előtt visz- szavásároltam a kötvényt, és újabbat kötöttem. Nem kívánom részletezni, milyen előnyösek a feltételek (különösen annak, aki közben meghal, vagy csorbulást szenved). Nekem azért éri meg, mert pár száz forintot kell befizetni, és évek múlva jóval többet kapok vissza (sok rosszmájú, volt matematika szakkörös barátom kiröhög, merthogy romlik a pénz, amit visszakapunk, de mi, volt énekkarosok tudjuk, hogy az is, amit a vége felé befizetünk). Január első napjaiban ismét erőt vett rajtam a visszavásárolhatnék, de fondorlatosán kiszámoltam, jobban járok, ha kölcsönt veszek fel (mert ezt is lehet, ilyen sokoldalú ma egy biztosítás). Az Állami Biztosító kazincbarcikai fiókja percek alatt kiszámolta, mennyi a felvehető kölcsönösz- szeg, amivel egyetértettem. Mondták, hogy az első évre eső kamatot mindjárt le is vonták belőle. Először azt hittem azért, hogy ne legyen gondom vele, de föltett kérdésemre kiderült, hogy ez egy belső utasítás. — Helyi belső, vagy országos belső? — kérdeztem. — Csak nem gondolom, hogy helyi utasítás lenne?! — volt a válasz. Pedig én erre is gondoltam. Gondoltam, mert ha kicsiny hazánk egyik településének lakói Isaurá- nak pénzt gyűjtöttek és azt kérdezték a tv-től, milyen csekkszámlára utalhatják át, akkor miért nem lehet helyi utasítás az elő- kamat? Borzongva gondoltam végig, mi lett volna, ha a nyolcvanas évek elején 50 millió forintra biztosítottam volna az életemet?! Akkor most közel 1,5 millió forint kamatot vontak volna > le előre!? Arra már gondolni sem mertem, milyen bonyodalom lett volna, ha a kölcsönvett pénzt két hónap múlva visszafizetem?! Mert ugye, akkar a két hónapra járó, valamint az évre járó kamat differenciájára nekem kellene kamatot fizessen az a hitelező, aki kölcsönt adott nekem abból a pénzből, amit én rakosgattam össze. Ugye milyen nevetséges? De tovább bonyolódik a dolog, ha teszem azt egy éven belül halálra röhögöm magam, és a biztosítónak ki kell fizetni a teljes díjat, ami egyrészt kölcsönnel terhelt, de a kamat már ki van fizetve előre! (Közbevetőleg megjegyzem, kölcsön ügyben hasonló mókával találkoztam, amikor egy Takarékszövetkezetnél érdeklődtem 10 000 forint ügyében. Mondták, ha hozok 20 000 betétet, adnak belőle tizet kölcsön. Abban maradtunk, hogy vegyük úgy, hogy hoztam, ők meg adtak, úgyhogy mennyi a kamat, mert azt mindjárt be is fizetném.) Visszatérve a Biztosító országos utasítására: jellegét tekintve ahhoz hasonlít, amikor éjfél után egy sötét utcában két ember a harmadiknak elad egy fél téglát ezer forintért, és az mit tud tenni, megveszi. Fölül kellene vizsgálni ezt az országos belsőt, mert a kamat ez esetben a (saját, korábban befizetett) pénz(em) használati díja, de azt a kölcsön felvételekor én még nem használtam. Tájékoztattak továbbá arról is, ha december 30-án veszem föl a kölcsönt, semmit nem vonnak le! Nem vonták le továbbá az 1988—89—90. évekre járó kamatot sem, pedig ez éppen úgy nem lett volna indokolt, mint az 1987. évre járó kamat levonása. Felül kellene vizsgálni azért is, mert egy ráérő ügyvéd végigjátszotta azt meccset, aminek a végén az OTP a gépkocsi-befizetések kamatos kamatait visz- szamenőleg fizette ki, mint a köles. Bízom abban, hogy a tőlem előre levont kamatot az Állami Biztosító még a felülvizsgálat előtt megküldi nekem, és nem leszek kénytelen a Hungária elnevezésű konkurens cégnél biztosítani életemet (hacsak ott is nincsenek ilyen országos belsőségek, mert akkor megyek L’Loyd-ékhoz). Bérezés József Több gondolat bánt engemet... Meddig ember az ember, meddig jut neki a megbecsülésből, a tiszteletből? — Ezen töprengett az elmúlt napokban, jó néhány olyan ismerősöm, aki az elmúlt esztendőben, vagy valamivel hamarabb megvált korábbi tisztségétől, állásától, döntő többségben azért, mert meghaladván a korhatárt, nyugállományba vonult. Nyugdíjas lett, de még ember. Ember, akinek kijárna a tisztelet, a megbecsülés. S kitűnt, hogy mindez eddig is nem neki járt, hanem az általa betöltött tisztségnek. — Mondja egyik ismerősöm, hogy míg korábban több száz újévi üdvözlőlapot hozott neki a posta, most alig tizenöt-húszat. Nem az üdvözítetek hiányoznak, hanem az az elgondolkoztató, vajon milyen tehetett az iránta korábban nyilvánított tisztelet tartalma, ha ilyen könnyen törlik a listákról, amelyeket valójában titkárnők vezetnek, hogy főnökeik nevében időben megérkezzék az illetékesnek tartott személyiségekhez a megbecsülés jeleként a kartonlap új esztendő előtt, vagy ilyesmi. Nos, ismerősöm mondja, tud nem egy olyan vezető állású emberről, akinek a titkárságán pontosabban vezetik naprakészen az ilyen „protokoll-listát”, mint a hivatalos levelek iktatását, így történik aztán, ha a titkárnő olvassa az újságban, vagy más módon megtudja, hogy valaki már nem menő káder, máris törli a nevét, s az addig tisztelő kollégának, netán barátnak tartott főnöknek eszébe sem jut megkérdezni, vajon Iksznek miért nem küldenek B.Ü.É.K.-kórtyát. Mondja ismerősöm, nincsen ez így rendjén. Hát nincsen, nagy butaság ez a nyom- tatványos jókívánság útján való megbecsülés-nyilvánítás. A vigasztaló csak az, hogy aki csak a itikárnő- jével tartatja számon barátait, egyszer szintén megválik tisztségétől és másnap már őt is törlik egy csomó hasonló listáról. * Barát-e az, akivel a munkakör hoz csupán össze? Ezen is töprengenek sokan. A barát címet nagyon gyorsan és nemritkán igen könnyelműen ajándékoz- gatjuk. A régi latinos világban az „Amice” megszólítás bizony kitüntetésnek számított, de akkor sem azt a barátot jelentette, amit mai értelemben fednie keltene. Ma társaságban véletlenül megismerkedünk valakivel, egy pohár ita.1 után. már barátoknak, tart a környezet, mert együtt láttak pohárral a kezünkben. Az éttermi szorosságban egy asztalnál esszük a menüt, a víz sem mossa le rólunk, hogy barátok vagyunk. Munkakönyvünket egyazon vállalat munkaügyi osztályán őrzik, hát barátoknak tartanak. Pedig a barátsághoz sokkal több kell(ene)! Például a rokonszen- ven túl a közös érdeklődés, az azonos világnézet, egymásnak és környezetének igen jó ismerete, az egymás iránti feltétlen bizalom és segítőkészség és még soksok minden. Nem elég egymásnak a nevét, olykor csak a keresztnevét tudni, nem elég az azonos presz- szóbeli törzsvendégi státus, vagy akár a közös munkahely. Ezek járulékos elemei tehetnek csak a barátságnak, esetleg elindítói annak az emberi kapcsolatnak, amely erősebb a munkaköri és munkahelyi kötődésnél, erősebb a nem teljes életre szóló tisztségnél, s nem szakad meg automatikusan, ha egy embernek megváltozik a státusa, más beosztásba kerül, vagy éppen nyugdíjba megy. Az a barátság, amely nem állja ki az idők ilyen próbáját, tehet haverság, cimbo- raság, mit tudom én micsoda, de nem barátság. Ezért kellene ezzel a szóval, ezzel a fogalommal is csínján bánni.. . * Kutyás ügyeken nem először töprengek.' Az embernek az ember iránti megbecsülése csökkenésével fordított arányban nő az állítólagos állatbarátok, de legalábbis a kutyatartók, száma. (Nem lenne érdektelen utánajárni, vajon az erre vonatkozó városi szabály- rendelet a bérházakban miként érvényesül!) Az utca tele van kutyákkal, gazdákkal és gazdák nélkül. Sok a kóbor állat, sok a kisgyerekkel járó eb, amelyet kis gazdája aligha tarthat vissza csúnya dolgoktól, ha ahhoz támad kedve, igen sok az ebekkel büszkélkedő, azokkal mindenféle mutatványokat produkáló legény, s nem kevés a hamis, vagy annak gyanúját keltő állatát szabadon sétáltató ifjonc, aki élvezi, hogy mások félnek kutyájától. — Az óév utolsó napján egy ilyen magányosan kódorgó kutya vicsorított rá egy idős férfiúra, aki nemcsak rászólt az ebre, hanem botját is felemelte. A kutya elinalt, majd hátulról támadt. A férfi újra keményen rászólt és sétabotját emelte. Az épület mellől 18 év körüli ifjonc lépett ki: — Ne hadonásszon a botjával, akkor nem fogja bántani! — szólt rá a nagyapja korú emberre. — Ne engedje szabadon az állatját, akkor nem fogok hadonászni, egyébként odasózok — hallatszott a válasz, mire egy másik kutya is előkerült egy másik ifjonccal. Ez utóbbiban több belátás volt, társát és az ebeket csitította. A tyúk és a tojás újabb variációja: a kutya vicsorog, a bot lendül, vagy a bot és utána a vicsorgó állat... De mintha az utca, a járókelők és a kutyák kapcsolatára is lenne valami rendelkezés ... Amit netán még a kocsmák előtt várakozó ebek esetében is be keltene tartani... * Több mint egy héttel a szilveszteri tévéműsorok után is folyik még a vita, jó volt-e, hogy ilyen ki- sebb-nagyobb adások füzéréből alakult ki az óévet búcsúztató műsorlánc, vagy jobb lett volna, ha a régi recept szerint a késő esti órákban megkezdődik egy szorosabban szerkesztett összeállítás, amit nézhetett volna a fél ország, vagy még többen. Több mint negyed évszázada nézem, hivatalból is a tévéműsorokat és hallgatom a véleményeket. Amikor feszes volt a műsor, azt mondták sokan, ne kössön te órákra a. képernyő, adjon válogatási tehetőséget. Most ez volt. Most ez nem jó. Legalábbis sokaknak. Talán a legjobb tenne televízió nélkül szilveszterezni, gépi közvetítés nélküli, meleg emberi környezetben (?)... (benedek)
