Észak-Magyarország, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-05 / 3. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1987. január 5., hétfő Agyú az iskolában Az Ó2di 102. Siómú Gábor Áion Ipart Szakmunkásképző Intézet tanműhelyének előterében áll a képen látható korhű ágyú, amelyet az iskola fiataljai az intézmény névadójának em­lékére készítettek. Fotó: Kerékgyártó Mihály Régi úttörődalok kazettán A Budapesti Úttörőelnök­ség az úttörőélet, a rendez­vények színesebbé tételére, s hogy az új korosztályok is jobban mégismerkedhes­senek a gyermekszövetség múltjával, 30 régi úttörődal hangfelvételét készíttette el. A dalokat a KISZ Köz­ponti Művészegyüttesének úttörőkara énekelte szalag­ra, Csurjánné Buttner Hed­vig és Pintér Eleonóra kar­nagyok vezényletével. Ké­szül, és előreláthatóan ez év elején kapható lesz a ka­zettát kísérő kotta is. Üj köntösbe öltöztették a Széchenyi-palotát Sopron­ban. A háromszintes klasz- szieista épület az Ikva-parti város főterének egyik legér­tékesebb műemléke. Felújí­tására csaknem 00 millió forintot költöttek. A Győr- Sopron Megyei Tanácsi Épí­tőipari Vállalat soproni épí­tésvezetősége rendbehozta az épület tetőterét, korszerűsí­Üttörőelnökségek, -csapa­tok, -őrsök, művelődési há­zak, az úttörőmozgalmat patronáló szervezetek és in­tézmények vásárolhatják e kazettát, utánvéttel. (Az ár, mindig a nagykereskedelem­ben kapható szalagok árától függően, 15C—200 forint). Mód van arra is, hogy a Bu­dapesti Úttörőelnökség a be­küldött üres kazettákra át­másoltassa a régi dalokból szerkesztett műsort. Az úttörődalos kazetták a Magyar Úttörők Szövetsége Budapesti Elnökségénél (1430 Budapest, Köztársaság tér 27.) rendelhetők meg. tette a lakásokat, és iroda- helyiségeket alakított ki. Az egykori Széchenyi-pa- lotában 23 összkomfortos gázkazánfűtésű lakás mellett helyet kapott az MTESZ soproni központja, a Hun­garHotels oktatási kabinetje, s itt rendezték be a Keres­kedelmi, Pénzügyi, és Ven­déglátóipari Dolgozók Szak- szervezetének irodáit is Ritkaságok árverése Az Állami Könyvterjesztő Vállalat immár második al­kalommal rendez kamaraár­verést: január 23-án ezúttal történelmi tárgyú ritkaságok kerülnek kalapács alá. Az első ilyen árverésen a helytörténeti kiadványok iránt érdeklődő könyvbará­tok licitálhattak a gyűjte­ményükből még hiányzó munkákra; ez alkalommal a reformkorra és az 1848— 184ö-es szabadságharcra vo­natkozó művek gyűjtői jut­hatnak újabb szerzemények­hez. Árverésre bocsátják többek között Széchenyi Ist­ván több munkáját, így A magyar academia körül, to­vábbá az Önismeret és a Világ első kiadását. Szere­pelnek az árverés tételei között Zerffi Gusztáv, Be- niczky Bajos, Eötvös József, Frankenburg Adolf, Grün- wald Béla, Klapka György, Szabó Ervin művei, vala­mint Vajda János Ariszti- desz álnéven írt munkája, a Polgárosodás, és Marczali Henrik fordításában Leinin- gen-Westerburg Károly le­velei és naplója. A második kamaraárverést január 23-án 16.30 órakor tartják az ÁKV dísztermé­ben (Budapest V., Deák Fe­renc utca 15.); ugyanitt ja­nuár 19—21. között kiállítá­son tárják a közönség elé az árverés anyagát. Megújult a Széchenyi-palota Rádió mellett Ki mint veti vágyát... (Régiók és realitások 1987-ben) Ilyenkor, az év elején min­denki fürkésző szemmöl néz a jövőbe. Megyei tanácsel­nök-helyetteseket (Baranya, Győr, Szolnok, Szabolcs, B.-A.-Z. megyék) kérdeztek meg a csütörtökön délután elhangzott műsorban (Kos­suth ,16.05—16.35-ig), amelyet Tolnai Attila szerkesztett. Érdekes összehasonlításra adott módot ez a félórányi műsor, mert minden megye más-más gondról szólt. Van­nak — természetesen — ál­talános, az egész országot érintő problémák is, de ezek­nek a mértéke és jellege változik megyénként. Három problémakör: a munkaerő, a lakás és a pénz (hiánya) alig­hanem minden megyében általános. Szabolcsban és me­gyénkben a foglalkoztatás okoz nehézséget. Szabolcsból mintegy 35 ezer ember ingá­zik, s az idén munkába lépő korosztályból is 1300—1500 fiatalnak máshol kell majd munkát keresnie. Megyénk­ben az elhangzott riport ta­núsága szerint (Csonka László készítette) átképzéssel oldják meg a kérdést, illet­ve új iparágakat telepítenek Ózdra. (Itt készült a riport). Ugyanez a kérdés hiányként merül fel Győrött és Szol­nokon. A Győr megyei ta­nácselnök-helyettes elmon­dotta, hogy szívesen fogad­nák az Ózdon fölöslegessé vált munkaerőt, hiszen jelen­leg lengyel, kubai, sőt kí­nai vendégmunkásokat is foglalkoztatnak. A más me­gyéből érkező szakmunkások letelepítése azonban elsősor­ban lakáskérdés. Ezzel is foglalkozott egy riport. Győ­rött állami és vállalati köl­csönökkel segítik a fiatalo­kat. A telket a tanács adja, a pénzt a vállalat és az OTP hosszú lejáratú hitel­ként. Ez a megoldás azért követendő, mert megosztja a terheket az állam, illetve az építkező között. Másképpen jelentkezik a munkaerőgond Szolnok me­gyében és Baranyában. Kü­lönböző gazdasági okok miatt a mezőgazdaság legmunka­igényesebb ágazata: az ál­lattenyésztés jutott bajba. A szolnoki és a baranyai ri­portok tanúsága szerint az állattenyésztő telepeken igen nagy a fluktuáció. Ennek két oka lehet: az egyik az, hogy nem tudja megfizetni a mun­kaerőt, a másik, hogy kény­telen elbocsátani. A megol­dás : a beruházás, azaz a te­leljek modernizálása, hogy vonzza, illetve megtartsa a fiatal munkaerőt is. Ez pedig elképzelhetetlen állami segély nélkül. Különösen a hátrá­nyos helyzetű (apró falvak, gyenge földek, erodált domb­oldalak stb.), vidékeken gond — tehát megyénkben is — az állattenyésztés megtartá­sa, hiszen ez kihat a régió foglalkoztatására is, s ak­kor még nem szóltunk álta­lában a népgazdasági érdek­ről. A riporterek feltették a kérdést: mit várnak az il­lető megyei vezetők 87-től? Nos, a válaszok nem tük­röztek heroikus optimizmust. Aligha várható, hogy a ne­hézségek kisebbek lesznek, mint tavaly voltak, de aho­gyan azt a baranyai elnök- helyettes mondotta, a legfon­tosabb az, hogy békében dol­gozhassunk, a többi rajtunk múlik. (horpácsi) Hozzászólás Jágók ülnek-e a nézőtéren? Az elmúlt év utolsó nap­jaiban a televízió népszerű Mestersége: színész című műsorában Bessenyei Feren­cet szólaltatta meg Pálfy István. A nagy köztisztelet­nek örvendő művész ez al­kalommal is úgy tett hitet hivatása-mestersége mellett, ahogyan azt rajongói elvár­ták tőle, s ahogyan ezt már különböző sajtónyilatkoza­tokban nem először tette. Az itt következő soroknak nem is feladata most e mű­sor elemzése, pusztán Besse­nyei egyik érdekes megálla­pításához szeretnék hozzá­szólni. Többek között arról be­szélt, hogy valami változás van nemcsak a színészi életben, hanem a közönség körében, a társadalomban is, és példának hozta fel az ötvenes évekbeli Othelo-elő- adást a Nemzeti Színházból, amelyben neki, mint cím­szereplőnek roppant, sikere volt, a gonosz Jágót játszó Major Tamást pedig szinte gyűlölködő módon fogadta a közönség az előadás végén a függöny előtt. A közönség Tokonszenve, illetve ellen­szenve nem a színészi telje­sítményt honorálta, hanem a figura emberi töltésének szólt. Azaz a jó ügyért küz­dő Othelót tüntette ki ro- konszenvével és az ármány- kodó Jágót ítélte el. (Az idősebb generáció emlékez­het rá, valóban korszakosán remek színészi alakítás volt mindkettő.) Valami huszon­öt év múltán, mondotta Bes­senyei, újra eljátszotta ugyanezt a szerepet, most már a Madách Színházban. Ugyancsak nagyszerű játszó­társakkal. Jágó fí'uszti Péter volt. S nagy csodálkozására, a negyedszázad alatt meg­fordult a közönség rokon- szenve, s Jágó mellé állt, már nem Othelónak szur­kolt. Érezhető volt ez nem­csak az előadás végi taps­nál, hanem előadás közben is. Valami megváltozott — mondta Bessenyei —, Jágók ülnek a nézőtéren, a jágóiz- mus lett a divat. Mélységesen elgondolkod­tató egy több mint negyven éves csodás színészi múltat maga mögött tudó művész­nek ilyetén vallomása. Vitat­kozni lenne kedvem vele, de félek, nem győzném érvek­kel, pedig nem értek vele mindenben egyet. Ki is kap­csolom azt a gondolatot, hogy esetleg ö huszonöt év után már nem ugyanaz az Othelo volt, mint hajdan a Nemzeti Színházban. Bár ez sem hanyagolható el. Inkább azon a további gondolatmeneten töprengek, hogy Jágók ülnek a nézőté­ren, és a jágóizmus lett a divat. A cselszövő, ármánykodó Jágó ebben a gondolatme­netben jelképpé nö. Napja­inkban viszonylag kevesen látják színpadon Othelót és Jágót. De a legkülönbözőbb, más művészeti műfajokban ott van a nézők előtt Othelo és Jágó megfelelője, a jó és a gonosz viadala. Ott van a társadalmi drámákban, ott van a mozik és a televízió­műsorok által hihetetlenül nagy mennyiségben kínált bűnügyi és kalandos törté­netekben, s ott van újabban a videoszalagok filmkínála­tában. S valóban tapasztal­ható, hogy a felnövekvő né­zőközönség, amelynek dön­tő hányada még nem is él­hetett Bessenyei nagy sikerű Othelo-ja idején, mindinkább azoknak szurkol, akik akár fondorlattal, akár cseles tes­ti ügyességgel győzni tud­nak, szinte teljesen függet­lenül attól, kinek az oldalán áll az igazság. A mindin­kább divatos akciófilmek, amelyekben csak a felszíni látvány dominál és teljesen háttérbe szorul, vagy vég­letesen kiszorul a gondola­tiság, az eszmeiség, teljesen arra nevelik az új nézőkö­zönséget, hogy csak az álta­la ügyesebbnek vélt szerep­lőre, a „hősre” figyeljen, s előbb-utóbb a néző csak en­nek fog szurkolni. Tetszik nekik annak ereje, ügyessé­ge, agyafúrtsága, tetszik a sok újszerűnek tűnő csel, tet­szik, ahogyan elbánik ellen­feleivel, még ha éppen azok állnak is az igazság oldalán. S mert a néző a filmhősök­ben azt keresi, amit ő maga nem tud megvalósítani, vagy legalábbis nem úgy, aho­gyan a filmen látja, ezzel a figurával azonosul akkor is, ha az Jágónak, az ár- mánykodó gonosznak töké­letes megtestesítője. De valóban igaza lenne Bessenyeinek, hogy Jágók ülnek a nézőtéren és a já­góizmus lett a divat? Rész­ben. A Jágók iránti rajon­gás — sajnos —, mindin­kább divattá lesz, noha nem Jágók ülnek be a nézőtérre. Legfeljebb a látvány teszi őket Jágóhoz hasonlatosak­ká. S mit lehet ez ellen ten­ni? — adódik a logikus kér­dés, ami annál is inkább jo­gos, mert a sokmilliós nagy­ságrendű tömeg rajong a mozikban, a képernyők előtt, a videómasinák riiellett a Jágó-szerű, kis stílű hősö­kért. Egyet: színpadjain­kon, mozivásznainkon, a tele­vízió képernyőjén és a vi- deokínálatban, valamint a könyvekben, képregények­ben, egyéb helyeken mind kisebb térre szorítani az olyan produktumot, amely­ben Jágó válhat rokonszen­vessé és mind több olyan művel szolgálni, amelyben a humánumot képviselő, az igazságért küzdő ember, a példaként állítható ember játszik olyan szerepet, aki mellé oda kell állnia a né­zőnek. Tudom, hogy ez nem könnyű. Talán már kicsit el is késtünk vele, de valahol a jágóizmust szűkebb korlá­tok közé kell szorítani. Bessenyei Ferenc szerep­lése ebben a portréműsorban is hatásos volt. Sok dolgon lehetne vele vitázni, akár a látott előadásmódján is, de amit az Othelo—Jágó kettős értékrendjének fordulásáról mondott, nagyon elgondol­kodtató. Benedek Miklós Az idegen nyelvi oktatás Könnyebb átjutni a tű fokán? Évente több mint húszez­ren Jelentkeznek alap-, kö­zép-5' és felsőfokú nyelvvizs­gára. Ez a tény arra enged következtetni: megváltozott az idegennyelv-tanulással szembeni viszonyunk. Örö­münknek azonban gátat szab, hogy szembetűnően kevés embernek sikerül állami nyelvvizsgát tennie. Szám szerint: az alapfokúra je­lentkezőknek hetven-nyolc- van, a középfokúra jelentke­zőknek ötven, míg a felső­fokúra jelentkezőknek mind­össze harminc százaléka ve­heti kézbe a sikeres vizsgát bizonyító oklevelet. Hogyan lehetséges ez? Hol a hiba? Ma már se szeri, se szá­ma a magánoktatóknak, a nyelvet tanító géemkáknak, a TIT-tanfolyamok mellett. Hogy pontosan hányféle módszerrel tanítanak hazánk­ban idegen nyelvet — lehe­tetlen megmondani. Gyakorlatilag Magyaror­szágon ma bárki elsajátíthat valamilyen idegen nyelvet, ha van rá pénze és energi­ája, kitartása. Ez az első lép­csőfok. A második: a nyelv­vizsga. Hazánkban Budapesten az Idegennyélvű Továbbképző Központban, és annak öt vi­déki részlegében, Pécsett, Veszprémben, , Miskolcon, Debrecenben és Szegeden le­het vizsgázni. Az alapfokú vizsga csupán szóbeliből, míg az ennél magasabb szintű, szóbeliből és írásbeliből áll, mindkettőt más-más tanár vezeti, hogy ne befolyásolják egymást döntéseikkel. Az írásbeli szövegét a vizsgázó nem kapja vissza, ezért nem is tudja meg, hol, milyen hibát követett el. Mind az írásbelit, mind a szóbeliről készült feljegyzést elszámo­lási nyomtatványként keze­lik a központban, ahol is eldöntik: ki milyen fokú nyelvvizsgáról szóló oklevelet érdemel. Sokak szerint a vizsgákra jellemző a bibliai mondás: könnyebb a tevének átjutni a tű fokán ... Az Idegennyelvű Tovább­képző Központ az BLTE rek­torának közvetlen felügyele­te alá tartozik. Kettős cél­lal jött létre: Biztosítania kell az állami nyelvvizsgá­hoz szükséges feltételeket. A különböző egyetemek oktatói közül négyszázan vizsgabi­zottsági tagok. A központ­ban 12 tanterem áll a vizs­gázók rendelkezésére, s ha szükséges, az ELTE is ad he­lyiséget. A központ másik feladata, hogy nyelvi órákat adjon, s indítson vizsgafel­készítő tanfolyamokat. Éven­te 800 jelentkezőt tudnak — helyszűke miatt — fogadni. Őket — munkahelyi javas­lat birtokában — írásbeli és szóbeli vizsga alapján válo­gatják ki. Óriási a túljelent­kezés, ezért angolból és né­metből nincs kezdő tanfo­lyam. A közép- és felsőfo­kúra bejutottak 180 óráért háromezer forintot fizetnek, fél évre. Angol, francia, spa­nyol, orosz és német nyelv- oktatás folyik a központban. Az Idegennyelvű Tovább­képző Központ egyébként a vizsgadíjakból és tanfolya­mokból tartja fenn magát. A nyelvvizsga egy életre szól, pedig gyakorlás híján évek múltán megkopik a tu­dás, de nyelvpótlékot ennek ellenére felvehet a dolgozó. összegezve a tapasztalato­kat: a nyelvtanulók és a nyelvvizsgára jelentkezők többsége csalódott. Úgy ér­zik, csak az a fontos, hogy az óra- és a vizsgadíjat be­fizessék, az már más kérdés, hogy nem kevés pénzükért tényleges tudást és lehető­séget kapjanak. Óriási a sza­kadék az oktatás és a vizs­gáztatás között. Ki tegye meg a közelítő lépéseket? Mindenképpen az, aki a vállalkozóktól pénzt kér és kap. Mert csak így lesz tisztességes az üzlet. Felül kéne vizsgálni a tanított tananyag nagyságát, a vizs­gáztatás jelenlegi gyakorla­tát, hogy a jövőben ne kell­jen azzal ezreket elbocsátani a vizsgáról: nem érik el a várt színvonalat. Holott ta­lán éppen őket engedte úgy vizsgabizottság elé a szintén egyetemen oktató tanár: bi­zonyos vagyok benne, sike­resen vizsgázik majd. Ha mégis, ez az oktató mérte fel rosszul tanítványa tudá­sát: akkor miért oktat még mindig? Egyszóval: közös nevezőre kéne hozni az idegen nyelvi oktatást és a vizsgáztatást! H. T.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents