Észak-Magyarország, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-31 / 26. szám
Segítsetek, fiatalok! Á kisdoktor kisdoktor. Így csupa apró0 betűvel, mint nemecsek. Becsületes neve különben dr. Kiss Gábor, de a' mai napig nem tudja, hogy becenevét teljességgel minek köszönheti. A kollégája edzettebb korára, magasságára ugyanúgy gyanakszik, miként arra a tényre is, hogy rövidebb idő óta praktizál a faluban. De egy pillanatig nem haragudott ezért: — Falusi gyerek vagyok, így jól tudom, hogy előbb-utóbb mindenki kap egy ilyen ragadványnevet. Amíg élek, nem mossa le rólam senki. Én egyenesen örülök neki, mert szerintem azl bizonyítja, hogy gyorsan befogadott a falu. Hogy kerültem ide? Egyszerűen. Az egyetem után a kazincbarcikai kórházban kezdtem dolgozni. Nem sokáig, mert az osztályt átszervezték, s mint szülész nem kellettem. Meggyőzött a feleségem, hogy jobb lesz falun. — És? Felnevetett: — Ennél rövidebb, s mégis lényeges kérdést nem kaptam. Nos, hogy is mondjam. Mint fiatal egy kórházi osztályon hat orvos közül, a hatodik voltam. Aki ismeri az orvosi gyakorlatot — minden kritika nélkpl mondom — az tudja, hogy nem a leghálásabb feladat. A kórházban a tapasztalattal növi ki magát az ember. De csak a szakterületén. Itt pedig az első napokban majd megőrültem, amikor több tucat betegséget kellett diagnosztizálnom. Sokszor este sem tudtam aludni, hogy a gyógykezeléshez megfelelően döntöttem-e? — De gondolom, megérte, doktor úr? — Második jó kérdés. Meg! A kórházban" 3400 forintot kaptam havonta, itt kétszeri fizetésemelés után, már 5400-at. — Gunyorosan hozzáfűzi: — Bár sokan állítják, hogy e jövedelem nem az igazi. Kényszerhelyzetből került ide, de gyorsan feltalálta magát: — A feleségem jött a segítségemre. Ö a közeibe, Prügvre vavilágjáró pap — Állítólag emiatt nagy vitába is keveredett? — Nézeteltérésnek nevezzük inkább. Nem tudtam megérteni, hogy az áfész miért nem zárja be a temető melletti kocsmát. Részeg kurjongatásokra, magyar nótákra a gyászoló nem nagyon kíváncsi. De az áfész vezetése ügyesen kihúzta a lábam alól a talajt. Kiadta szerződésbe az italboltot, akinek vezetője, egyik legodaadóbb hívem lett. Mit. tudjak csinálni? Akkor kellett volna lépni, amikor még az áfész irányította a boltot. A Szovjetunióban szerzett tapasztalataim szerint, egy kocsmát — ha igazán akarják — könnyű bezárni. Az esperes úr a falu népfront- bizottságának tagja. — Ilyen társadalmi beosztást csak jószántából vállal az ember. Tulajdon szememmel látom, hogy mit fejlődik a falu. Nyitott szemmel járom a világot, minden érdekel, s rájöttem, mindenhol ott kell lenni, s főleg hozzászólni, ahol a közös gondjainkat az országét, faluét tárgyalják. Minden előadáson, politikáin, gazdaságról szólón — amit helyben szerveznek — ott vagyok. És elmondom a magam véleményét, mert hátha azzal is tudok segíteni. És természetesen a társadalmi munkára igyekszem mozgósítani az embereket, hiszen a falu jövője közös ügyünk. Kínos téma. Taktaharkányban sok a fiatal. Innen nem el, hanem bevándorolnak az emberek. Egy mozi van, művelődési ház nincs. Maradna a kocsma. Itt a parókián, s a fűtött kápolnában video, külföldi filmek sora várja a fiatalokat. Legtöbbször az esperes úr a szinkrontolmács. A közelmúltban történt. A helyi Petőfi Termelőszövetkezet elnöke elnézést kért az NDK-ból érkezett testvérszövetkezet csoportjától. Kétórás szünetet javasolt a programban. Ugyanis a tolmácsa elment — esketni. Akkor derült ki, hogy társadalmi munkában egv esperes fordít magyarról németre, s németről magyarra. ti csak a diszkó, s a video. S vá teszik, hogy a KISZ mo7f> mi reformja, nem találkozó fiatalok igényével, így egyre ^ művelődési ház kapuit kell zárni. De új formákat, amp nek tartalma ismét vonzani ifjúságot, csak fiatal találhat Ehhez sokszor csak egy jó és némivel fárasztóbb társa" mi munka kell. Hogy ismét é' nek a művelődési házak, V‘1 kinek ismét át kell lépni á * szöböt. Talán valaki (k) nek » kellene kezdeni! — visszhangozza a nemrég átadott tornaterem, ami még mostanában van „beéneklés, betáncolás” alatt. A taktaszadai kislányok tényleg páratlan lelkesedéssel énekelnek, nemkülönben tanítónőjük, a 26 éves Vajtóné Szabó Ilona, aki immár harmadik éve az iskola dolgozója. Beszélgetésünk elején azt kérdeztem tőle, hogyan került kapcsolatba a tánccal, népzenével. — Sárospatakra jártam gimnáziumba, így jelentkeztem, és tagja lettem az ottani — nagy hagyományokkal rendelkező — Bodrog táncegyüttesnek. Itt az iskolában már három éve tanítom néptáncra a gyerekeket, két éve Miskolcon egy „C” kategóriás néptáneóktatói vizsgát tettem. De régebbi néptáncos múltam is van, már harkányi általános iskolám úttörőcsapatának tánc- egvüttesében is táncoltam. Számomra ezek az évek meghatározóak voltak, megmaradt bennem a néptánc, népzene iránti szeretet, és remélem, ahogy én kaptam, úgyanúgy tanítványaimnak át is tudom adni, és talán ők is megőrzik magukban. most zempléni lakodalmas gyermekjátékkal próbálkoznak. A fiatal tanítónő sűrű fegyelmezések közepette „Ilonka nénis” szigorral tanítja a lépéseket, dalokat. De sikerrel. M>nt mondja: — Több versenyen, bemutatón jártunk eddig is, tavaly például Gödöllőn a hagyományőrző gyermektánc-fesztiválon szerepeltünk szép eredménnyel. Néha lazításként azért mást is csinálunk. Néhány óra erejéig játékokat készítünk hagyományos alapanyagból, mint a nád, vagy a kukoricacsutka. — Nem akartál soha városba menni? — Nem. Falun születtem, a falusi körülményekhez, emberekhez szoktam, és hozzájuk ragaszkodom ... ... közvetlenebbek, kedvesebbek, természetközelibbek, és a népi szálakat is könnyebben utolérhetik, hisz részben még bennük élnek. E szálakat nekik kell felgombolyítani ahhoz, hogy hozzánk, városiakhoz is elérjen egy- egy vidék múltja, hagyományvilága. Nekünk a megőrzésben marad fontos feladatunk. Ebben a korban fogókon)'1 bak a gyerekek, könnyebben nulnak, szeretnek meg dolga1 Az iskolában mintegy ötven rek táncol, két csoportban /: 'ogók (a fonókban így nevez- , a kicsiket) főként — Szántó )k sébet gyűjtése alapján — g taköz. játékait és gyermek- , tanulják, a nagyobbak Egymás után szűnnek meg községeinkben a pár éve még virágzó klubok, szakkörök. Velük együtt eltűnnek azok az órák, amikor munkaidő után jó volt megbeszélni, megvitatni — vendéggel, avagy csak egymás között — a világ dolgait. Tokba kerültek a zeneszerszámok, a rajzceruzák, üressé váltak a művelődési házak. Sokak szerint, mert nincs támogatás, nincs népművelő. Igaz ez? A közművelődés mindig inkább a fiatalok ügye volt. Egyesek szerint korunk ifjúságát más nem érdek•nusz kilenc fok. Ilyenkor a ®nés is csak amúgy foghegy- %erül, nem szívesen beszé- 0 a hideget az ember a szá- A mi két vénasszonyunkat, ®U előtt ez nem nagyon érti. Na és. ahogy megszült az ' Bibók lánya .... A sántáé? A lenét. Aki ott lakik a soron, s a veje megszúrta tavaly az M. Kovács uno- Tudod, akinek a menye |h szépen hímez, hogy a vén váthné is hozzá ment el a sárközi mintáért. Igen, igen az az asszonyka. Állítólag összeszűri a levet a főagronómussal, de hát a nyelvek sok mindent beszélnek. Meg akinek a múltkor hozták a fene francos zongorát, hogy állítólag ki kellett az ablakot bontani, hogy a szobába beférjen. De kell is az, mert tudod kihez akarják hozzáadni a lányukat? A bödöncsárdás Marika — az is mióta özvegy már, de úgy is özvegy — fiacskájához. Na, tudod már kiről van szó ? — A szomszédodról... Amiért negyven kilométert kell utazni (1984-ben szerzett diplomát a Debreceni Agrártudományi Egyetemen. Az egyetemi diploma megszerzése után a Mezökereszlesi Aranykalász Termelőszövetkezetben kezdett el dolgozni, mint gyakornok, később pedig üzemgazdászként tevékenykedett. Tavaly augusztustól a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Bizottságának a politikai munkatársa, szakterülete a mező- és élelmiszergazdaság.) Neve: Dánfi Dezső. Született: 1960. május 29- én, Mezőkövesden. Családi állapota: Nőtlen — egyelőre. A szebbik nem nagy hódolója vagyok. Bár feltétlen híve vagyok a házasságnak, ez idáig még nem találkoztam az Igazival. Magassága: 174 cm. Súlya: 70 kg! Örömmel közölhetem, hogy sikerült leadnom két kilót, s így már jobban érzem magam. Szeme színe: barna. Haja színe: szintén barna. Kedvenc étele: a káposztás paszuly. Kedvenc itala: nincs. Ami jólesik, de mértékkel. Igazán ritkán adatik meg egy jóféle pohár sör is, mert mindennap úton vagyok és vezetek. Hobbi? Most már nincs. Hajdanán a számítástechnika és a nyelvtanulás. Bál- papírom nincs róla, de jól beszélek németül, az előző munkahelyemen, ha úgy hozta a sors — még tol- mácskodtam is. Ezenkívül nagyon szeretem az állatokat. Miben hisz? Az emberekben ! Alapvetően bízom az emberi tenni akarásban. Mindig nyíltan közeledtem a társaimhoz és sohasem csalatkoztam. Meggyőződésem, az őszinte emberi közeledésre őszinték a reagálások is. Sportja: A kajak szerelmese vagyok. Régebben versenyszerűen is űztem ezt a sportot, s az edzéseknek köszönhetem mostani szívós kitartásomat, a versenyzésnek pedig, hogy a kudarcok sem rémísztenek. Szóval nem vagyok egy feladós típus. Álma: Olyan, ami hosz- szú távra szól, nincs. A mezőgazdaságban dolgozókat a hagyományosan jó összetartás jellemzi. Ennek ellenére előfordul, hogy két „szomszédvár”, azaz tsz dolgozói nem ismerik, vagy segítik egymást. Az ellentétek feloldásában, a falak lebontásában szeretnék eredményesen közrem ű köd - ni. A magánéletemben pedig, hogy majd szerencsével megnősüljek és családot alapítsak. Mit jelent a falu? Köztudottan sokat. Nem taga- ,dom, falusi származású vagyok, s nemcsak a nevelkedés. hanem a neveltetés értelmében is. Elismerem az urbanizáció előnyeit, de harcolok a túlzott városiasodás káros következményei ellen. Ma ugyanis a hátrahagyott és gondozásra szoruló öregek háromnegyede falun él. Mit jelent a pénz? Nekem — miután nem vagyok nős és nincsenek gyermekeim, valamint, hogy a szüleimmel élek — nem any- nyira létkérdés, mint más önfenntartó fiatalnak. Tudom viszont, hogy a gazdasági előrehaladás elképzelhetetlen az anyagi érdekeltség megteremtése nélkül. Pénz? Lehetőség, hogy naponta 40 kilométert utazzak be a városba dolgozni, hogy utána 40 kilométerrel arrébb hazamenjek. A pénz bizonyos értelemben mérték és eszköz az elképzeléseim eléréséhez... Harminchárom éves volt, amikor 0 megválasztották termelőszövetkezeti elnöknek. Ma éppen három évvel idősebb. Amikor átvette a gazdaság irányítását, sokan csóválták a fejüket. Nem a fiatalsága, bátorsága miatt... , Akkor a hernádkércsi Béke Termelőszövetkezek valami egészen fantasztikusát produkált. Sokak szerint jobban illene az elrettentő szót hangsúlyozni, hiszen a 83 millió forintos alap-, s mérleghiány (amit egy év alatt hoztak össze) tényleg kiválthatta sok pénzügyi szakember erősen negatív irányú csodálatát. Ilyen előzmények után csak provokatív kérdéssel illik kezdeni. — Sokan akkor, már ne haragudj meg a szóért, de szerencselovagnak tartottak. Valami olyasfélét hangsúlyoztak, hogy nem tudod mit vállaltál el, s csak az elnöki székért akarsz kapaszkodni. Csákány Béla legnagyobb csodálkozásomra még fel sem fortyant: —• Bizonyos fokig érthetőek ezek a vélemények. Akkoriban még az sem dőlt el, hogy megmaradhat-e a közös gazdaság. Nyomasztó adósságtömeg, kedvetlenség, áthúzódó perek, kötbérek, a fővárosi, miskolci melléküzemágak eredménytelensége, munkabéradö-túllépés már-már odavezetett, hogy a csődbe került gazdaságunkat felszámolják. Kaptunk kegyelmi időt, s kemény feltételekkel sok segítséget, így talpon maradhattunk. — De a rákövetkező évben sem kísérte sok szerencse a gazdálkodást, az újabb 24 milliós hiánynak aligha tapsolt a tagság. — Miért is tapsolt volna. Semmi új receptet nem találtunk ki, hogy a veszteségeket egyik évről a másikra felszámoljuk. Az áthúzódó költségek eleve veszteséget teremtek. A többi, lényeges dolgot me'gtettük. Felszámoltuk a ráfizetéses üzemágakat. Elküldtük azokat a vezetőket — több mint 250 alkalmazottat, fiktív állású dolgozókat, — akik, nem merték vállalni az újat, vagy pedig annyira leszerepeltek, hogy csak egyet tudtunk nekik ajánlani: keressenek új munkahelyet. Keserves hónapok voltak ezek. Sokan értetlenül figyeltek, mások elismerték a rendcsinálás, a nagyobb fegyelem szükségét, de nagyon nehéz valakinek a szemébe mondani, hogy záros időn belül vedd ki a munkakönyved! Még hozzátette: — Idén végre ismét van eredmény. Nem sok, mindössze 3,4 millió forint. Az ára? — Nem magamat értékelem túl, hogy családom alig látott. Itt mindenki tizenhat órákat dolgozott. A munkásokat volt nehezebb meggyőzni, hogy érdemes többet termelni. Sokáig nem hitték el, pedig a többletmunkáért mindenki megkapta prémiumát. Én nem. A többi vezető sem. — Most már sikeres elnök vagy. Mit tanácsolsz azoknak, akik erre a pályára vágynak? — Tapasztalatok eleve kellenek. El kell viselni azt is, hogy az embert sokszor kinevetik, gúnyolják, megkérdőjelezik szakmai tudását. Vállalni kell egy pillanatért, amikor zárszámadáson végre sikerről számolhat be. Éppen ma jelentem ezt be. Siker? Az. Háttere? A család. A legtöbbet e három év alatt ők viselték el. Otthoni támogatás nélkül senki ne vállaljon ilyen munkát, de ha ezt megkapja, előtte a világ. A szög a falból olyan 0 hirtelen szakadt ki. mint gyorsan lehulló hó láttán házmesterből a sóhaj. ,,Rendet kell tennem. Persze már megint nekem kell rendet tennem” — gondoltam, s reményiéin megadással kucorogtam az előbb még könyvespolc alá, a szétfröccsent könyvek közé. Még a fényképalbum is — konstatáltam a vártnál is súlyosbodóra forduló helyzetet. Nocsak, hát ez meg hol készült? Az első fénykép: Egy szenvedélyes tánc két szereplője. A kis tengerészné tengernyi tengerészviccel és a leszöv főmunkatársa. Erika és Gábor gőzölgő testtel, csatokokban csüngő hajjal, izzadtságtól foltos rajtszámmal. Egy fergeteges táncverseny két fergetegesen táncoló, egymást először látó versenyzője. Az első estén ... Az első emlék: Kisebb megszakításokkal már tizenöt órája esik. A hőmérő higanyszála olyan gyorsan megy össze, mint ahogy a forró vízbe tett gyapjú- holmi szokott. Igaz, mi felöltözve fázni nem fázunk, így délelőtt szabadidőközpontot építeni megyünk, mert mint megtudjuk, ezer ember találkozójának csúcspontja, a társadalmi munka az eső okán nem maradhat el. Menetelünk tehát tócsák és tódsák között, nyomunk a talpunkra ragadó réteges sártól a grizli medvék nyomához hasonló. Kezünkben ásó, kapa, gereblye. Kinek mi tetszik. A választásban nem a szükséglet, a kedv a döntő. Végre megérkezünk a helyünkre. Közel kétszáz méter hosszan az út két oldalán, az erdőszélen húsz csoport, megyei delegációk. Várjuk az újabb esőt hozó hírvivőt, akinek szavai nyomán szálláshelyünkre igyekezünk. Átöltözni, hiszen irány a strand. Üjabb vetélkedő, újabb próba avagy inkább újabb megpróbáltatás? ... A második fénykép: Egy hosszú asztal. Az asztalon húszféle félliternyi bor. Az ország minden tájáról. És békési alma, sajt. Az asztal körül mi, tekintetünk Gergelyen. A tejtermékek királyának szakértője most hajdani mesterségét gyakorolja. Borfelismerés a megyék közötti verseny második estéjén, amikor még nem is sejtettük: helyezettek leszünk... Egy újabb emlék: A dobogón Magyarországon tanuló nicaraguai diákok. Énekelnek, zenélnek, táncolnak, s mi. a nagyérdemű, tapsolunk. A hangulat mind tüzesebb, amit tovább tetéz a tombolahúzás előtti nyerési vágy. S mi, akik beleüvöltjük a repülőtéri esős éjszakába Jerami nevét és a Névtelen Nulla együttessel névtelennek énekeljük magunkat, akkor ott megérezzük egy távoli ország népének szabadság- vágyát. Lám, hány arca is van egy hangárnak? A harmadik fénykép: A fotón három férfi, mögöttük plakát: zöld keretben zöldülő fa. a fesztivál jelképe. Tudom már, ez a második napon, az ágazati fórumon készült. Amielőtt szikrázó napsütésben előadást hallgattunk meg kint a Széchenyi-liget szabadtéri színpadán népgazdaságunk előtt álló legfontosabb feladatokról. különös tekintettel a mező- és élelmiszergazdaságra. Szóval a fotó az ágazati fórumok egyikén készült, amelyek után viszont Békés megye mezőgazdasága mutatkozott be az I. agrárifjúsági fesztivál résztvevőinek. Kilenc termelőszövetkezet, öt állami gazdaság, egy erdőgazdaság és öt élelmiszeripari üzem, mérettetik meg közel ezer, az ország minden tájáról érkezett mezőgazdaságban dolgozó szakember nézésében, kérdésében. Az utolsó emlék. Egy emlékként hazahozott tarisznya. Békéscsabai tartózkodásunk másnapján, a fesztivál első napjának délutánján eleredt az eső, s bár volt ez okból megtervezett ,.B” program, a megvalósulás a kidolgozatlan „C” program. A rendezőség óránként összeül, így mire az információ eljut a r észtvevőkhöz, az régen nem érvényes. A rendezőség mind görcsösebben igyekszik, hogy jól érezzük magunkat, de mi fütyülünk rá és egyszerűen jól érezzük magunkat. S bár elmaradtak az orosházi zárópróbák. így nem támasztottuk fel játékból a virtusokat, nem láttuk a vásárosokat, s egyebeket, tán a fesztivál sem igazán sikeredett fesztiválszerűvé. De közel ezer résztvevő ott és akkor napsütésben és esőben szakmai ismeretek szélesítésével, a szabadidő közös eltöltésével pompásan szórakozott... t ló, így már szálakkal, gyüket kel tapadhattam ide. A falu i világ, mint a város, így az vos munkája is más. Itt sz' mindenki rokona a másikr Ha egy helyen jártam, al< már öt családban ismernek, vagy rossz oldalamról. A gye kezelés sokszor nem az egye li üdvözítő gyógymód, néni < egy injekciót beadni, vérnyon mérni, receptet írni. Egy eg1 séges beszélgetés sokszor töt ér, hiszen a páciens magára ' radt öreg, vagy éppen elzár zik tőle a család. Más vérrr séklet kell ide, de aki falun s letett, az orvosnak — most f ajánlom — ide jöjjön ... — Kérhetnénk egy sztorit? — Miért ne? Amikor a n hó lehullott, éppen leveZt egy szülést, kihívtak egy bet hez. Gyalog kellett mennem kocsim rögtön elakadt, egys csak elhúz mellettünk terepji jával a plébános úr. Kiset lemondóan sóhajtott: — Forduljunk vissza doktor Az egyház jobban korszerű minek menjünk injekcióval 0 ahol már feladták azt a bt nyos utolsó kenetét... I— önt a kollégái állítólag sokat ugratják. — Mint világjáró papot? tegyek? — Juhász István stes esperes szélesen mosoda széttárja a kezét. — Sze- ( utazni. % négy világrész 24 orszá- *1 járt. Látogatóban családéi vagy „kollégái” meghívá- ■. Misézett angolul, németül, tt nyelvet majd anyanyelvi kn beszéli. Volt Moszkvában ■ étiért a VIT előtt, de volt «»erikái Egyesült Államok- is — egyszerűen kíváncsiság- Az utóbbi időkben gyérültek az utazások. Kineveztek Taktaharkányba fosnak, s bizony megszapo- ak a gondjaim. A templom volt méltó Isten házához, ;t kellett rá gyűjteni, több ; kétmilliót, s rendbe hoz- ®elsőépítészetileg a környék Modernebb templomává vál- ét, kifejezetten esztétikus.) la megfogta a szememet a etö. Ennyire elhanyagolt sír- én még nem láttam. Moz- *attuk — a tanáccsal együtt 1 falu lakosságát, kiirtottuk a "ot, összehordtuk külön be a régi sírköveket, magya- külsöt is teremtettünk a leesnek. Falusi nyelv
