Észak-Magyarország, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-20 / 16. szám

1987. január 20., kedd

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5

Folyóiratszemle

Miről ír a Számítástechnika?

— Nagyobb öröm adni, mint kapni — ezekkel a szavakkal kezdődik a Compu- terworld—Számítástechnika 1987. évi első száma, s ebben a mondatban talán ott bujkál a szerkesztőség önbuzdítása is, hisz vállalásuk szerint az idén a tavalyinál lényegesen több információi kívánnak közreadni: a szakemberek és számítógép-alkalmazók lapja immár kéthetenként jelenik meg.

A cikk. amelyből az idézet való. az IBM Magyarországi Kft. fél évszázados jubileumáról szól. A véletlen úgy hozta, hogy ugyanezen lap a svájci IBK-kutatók adakozókedvéröl is beszámol. azokról a tudósokról, akik az atom világába bepillantást engedő mikroszkóppal ajándékozták meg az emberiséget. Igaz, ők nemcsak adtak, kaptak is, mégpedig Nobel-díjat.

Más súlycsoport — mondhatják sokan az IBM-re, s ezt mondja a lap is anban az írásban, amely az amerikai számítógépiparról szól. Hogy mennyire más, ahhoz elég elolvasni a tavalyi Neu- mann-kongresszusról szóló összefoglalót, amelynek témája a hazai számítógép-alkalmazás.

Egy másik hazai körkép a robotokról szól. Az eddigi alkalmazások egyedi jellegét mutatja — írja többek között a lap —, hogy az esetek többségében az adott munkafolyamatban egy-egy robot működik, s a vizsgáit 44 helyen 20-féle (!) robot található. Az összes robot fele tőkés eredetű, és a tapasztalatok szerint csupán ezek érték el a megbízhatóságnak azt a fokát, ami a robotalkalmazásoknál nélkülözhetetlen.

A legfrissebb Computerworld—Számítástechnika részletesen foglalkozik azzal az UNIX operációs rendszerrel, amit sokan egy nagyságrenddel korszerűbbnek tartanak a személyi számítógépeken elterjedt DOS- nál. Ez utóbbinak a csapdáiról tovább folytatódik a tavaly elkezdett népszerű sorozat. Az idén is közöl portrét a lap, ezúttal azonban nem egy vezérigazgatóról, hanem egy más „súlycsoportba" tartozó szervező egyéniségről.

—s

II tanácsok és az ifjúság

Január elsejétől állam- igazgatási üggyé vált az ifjúsággal való foglalkozás. Furcsa így kategorikusan kijelentve és leírva a tény, hiszen társadalmunk valamennyi nemzedéke állam- polgári jogán alakítója, szervezője és „résztvevője” a közigazgatásnak, sőt, mindez kötelessége is. Mit jelentenek hát az életbe lépő új rendelkezések és szabályozások? Lehet-e rendelkezésekkel és szabályozásokkal jobbítani azt a gondviselést, törődést, amely eddig is feladata volt társadalmunknak, társadalmunk minden választott és nem választott testületének és intézményének?

Lehet-e újfajta módon, másként törődni az ifjúsággal? Ügy tűnik: kell, s mert kell, hát meg kellett, meg kell találnunk a lehetőségeket. E lehetőségek egyike az év közepén létrehozott Állami Ifjúsági és Sporthivatal, amelynek főhatósági szinten meghatározó feladata az ifjúsággal, s az ifjúságot nevelő sporttal való foglalkozás. Egy hivatal azonban csupán segítheti a változást, de azt nem valósíthatja meg. A megvalósításhoz további szervezeti és szerkezeti változásokra van szükség, és olyan cselekvési programokra, amelyeknek megvalósítása már társadalmi méretű feladat.

Szervezeti, szerkezeti változásról szóltunk, így hát mielőtt tovább lépnénk, szólnunk kell ezekről részletesebben is. Az új rendelkezések életbe lépéséig a tanácsok és azok szak- igazgatási szervei az ifjúsággal, az ifjúság problémáival, mint egy-egy terület speciális részfeladatával törődtek. Az új „felállás” szerint önálló és felelős szakigazgatási szerv foglalkozik egy-egy település vagy országrész művelődési, ifjúsági, egészség- ügyi és sportügyeivel. Nem véletlen a párosítás, hiszen a jövő ifjúságának testi és lelki fejlődése olyan generális és központi kérdés, a jövő társadalmát oly nagy mértékben meghatározó feladat, hogy ezeket egymástól különválasztva vizsgálni és irányítani napjainkban már nemcsak korszerűtlen, de legalább ennyire megoldhatatlan feladat.

Szervezési munka lenne csupán a feladatok összekapcsolása? 'Ha ennyi lenne, kevés lenne, hiszen e formai változások éppen a tartalom érdekében születnek. Arról van szó, hogy az Állami Ifjúsági és Sporthivatal munkájának kiteljesedése, céljainak megvalósulása csakis egy országos méretű társadalmi tevékenység révén lehetséges, és e társadalmi tevékenység első számú szervezője, végrehajtója minden településen az adott település életéért és ifjúságáért felelős választott testület, vagyis a tanács.

Persze, mindeddig elméleti fejtegetések a leírtak. Lehet-e a mindennapi élet valóságához adaptálni ezt az elméletet? Hogyne lehetne! Hiszen épp ez lesz az a bizonyos előbb is számon kért tartalom. Példákat kell sorolnunk, hogy a tanácsok és az ifjúság kapcsolatát lefordítsuk a szabályok, rendelkezések nyelvéről a hétköznapok nyelvére. Íme hát a legegyszerűbb példa: az ország legkisebb tanácscsal rendelkező községében minden bizonnyal nem alakulhat majd meg az önálló „ifjúsági osztály”. Ugyanakkor azonban a tanácstestület minden tagjának felelősnek kell éreznie magát a településen felnövő és a településen élő ifjú nemzedékért. Sok mindenben megnyilvánulhat ez a felelősség, akár abban, hogy megtalálják-e a fiatalok között azt a vezér- egyéniséget., aki motorja lehet a község társadalmi életének, aki élni tud a község felnőtt társadalma által felajánlott lehetőségekkel. Sokszintű ez a lehetőség, amiről szólunk, hiszen egy új ifjúsági klub létesítése, és egy rendezvény spontán megszervezése között hatalmasak a különbségek; hiszen más rangúak a döntések, az egyik milliókat igényel, a másik csupán alig többet egy bólintásnál, mégis a lényeg, a tartalom: közös.

Erről a közös tartalomról van hát szó akkor is, amikor főhatóságról, új vagy újszerű államigazgatási, közigazgatási feladatokról szólunk. Igen, és még akkor is, amikor szervezeti változásokról szólunk, mert ezekhez hozzátartozik gondolkodásunk és szemléletünk átszervezése is.

S. B. A.

Bányászok birkóznak lenn és fenn

Ónos eső, hódara, vagy hó esik? Mindhárom egyszerre. A sínek fölé épített átjáróról belátni az egész berentei szénosztályozót. A szállingózó-zu- hogó égi áldás újra és újra kifehéríti a bemocskolt hótakarót, amely most megmutatja, hogy melyik vagonsor mióta áll ürítésre várva. A vastagabban betakart kocsikat tol- tászkodó varjak őrzik, mintha tudnák, hogy a néhány nap óta veszteglő vagonokból csak az idő enyhültével kerülhet ki a szén.

A Borsodi Szénbányák Vállalat egyetlen szenet nem termelő üzeme a volt KOSZGÜ. Vezetői éppen üléseznek, mint az elmúlt napokban minden reggel. Arra sincs ideje a főmérnöknek, hogy üdvözöljük egymást, mert sürgősen meg kell határozni, hogy az időjárástól függően ezen a napon, vagyis január 15-én milyen „üzemmód" legyen a különböző munkahelyeken. Kinézek az ablakon, most éppen szakad a hó, de tíz perccel ezelőtt még ónos eső fényesítette a vidéket. Nem lesz könnyű dönteni.

*

Jászai Andorhoz, a szénelőkészítő üzemegység vezetőjéhez irányítanák. A vagon ürítéshez ment, mert üzemzavar keletkezett, mondja a titkárnő. Eszembe jut, hogy néhány évvel ezelőtt az éhhez hasonüó zord idő szinte megbénította a szénosztályozót. Jó ha 40—50 vagonból ki tuditátk szedni a szenet, ami csak töredéke a 24 órára megátliaipítött 280 —300 vagonos normának.

Csizmában, munikásruhá- ban, fehér sisakkal a fején érlkeziik a fiátall szalkemiber.

— Apró fennakadás vetít, egy óra alatt ki lehet javítani. Sajnos nemcsak a vagonokban csonttá fagyott szén ókoz gondot, hanem a frissen érkezett szállítmány is, ami vizes, sáros és így nehezen kezelhető.

— Volt-e nagyobb fennakadás az elmúlt napokban?

— A két kritikus napon, január 12-én és 13-án csak 105, illetve 111 vagont tudtunk üríteni. Ez torlódást okozott, mivel a bányáiból folyamatosan érkezett a szén. A helyzet azonban nem veszélyes, mert a szokásos 310 vagonról 550-re gyarapodott készlettel is megbirkózunk az elkövetkező napokban. Ehhez persze Vasárnap is dolgozni kell, de nincs más választásunk, ugyanis ha nem tudjuk folyamatosan üríteni a kocsikat, akkor megszakad a vagonpark körforgása. A bányák nem kapnák elegendő vasúti kocsit, a földre kell termelniük, s ha a tárolótér is megtelik, akkor le kell állítani a frontfejtéseket. A többszöri leállás pedig csaknem pótolhatatlan veszteséget jelenthetne.

— Milyen ütemben indították a bányákhoz a vagonokat?

Átlép a szomszédos helyiségbe a pontos adatokért. Jegyzeteimet olvasgatva megállapíthatom, nincs különösebb baj. Ezt igazolja az iroda hangulata is. A titkárnő ki mutatósokat rajzol és közben a Szábó családot hallgatja. A szomszéd szobában egy munlkaruhas férfi mérgesen lecsapja a kagylót és egyfolytában káromkodik, amíg ki nem ér az épületből, mivel még nem sikerül koszorút szereznie, pedig délután kettőkor kezdődik a temetés. Arrébb egy helyiséggel a friss kávét várják — nincs olyan „válság-” hangulat, mint a főmérnöki irodában.

Jászai Andor kis papírcetlivel tér vissza:

— A legnagyobb hidegekben is kapott vasúti kocsit a feketevölgyi, a rudolfi és az ormost bánya. Ha a decemberi átlagos vagonbuk- tatóst nézem, akkor már tegnap közelítettünk ebihez a mennyiséghez, hiszen 260 kocsiból ürítettük ki a szenet. Most is kaptunk embeHióba billentik a vagont, a fagyott szenet csak vasrudakka! lehet megmozgatni

reket a bányaüzemektől, így elég a létszámunk akkor is, ha piszkálni kell a vagonokba fagyott szenet. Mindhárom rakodógépünk zavartalanul üzemel, s talán két hét múlva üzembe helyezzük azt a nyugatnémet gyártmányú berendezést, ami szinte ki- söpri a kocsikat.

Elindulunk a buktatókhoz. Most éppen havas eső zuhog. A két oldalon nyitott kalyiba tetejéről a sisakunkra, onnét a nyakunkba csorog a hideg lé. A rogyadozó lábú fémszörnyeteg valamikor tábori kályha lehetett, de meg kell adni, becsülettel szolgál még ma is: ontja a meleget és gő- zölgősre forrósítja a teát. Belekóstolok az italba. Finom. Itt nem spórolják ki a belevalót.

Emelik a vagont, a szén rá sem hederít. Annyira összefagyott, hogy az erre a célra készített több méter hosszú piszkavasakkal sem lehet kicsalogatni a helyéről. Legfeljebb csak darabonként, de ez felbőszíti a Feketevölgyről érkezett bányászcsapatot.

— Ilyet se láttam még — mondja döfködés közben egyikük —, kétszer vágom a szenet.

Társa átveszi a „szúrófegyvert”, ő pedig komótosan kicsomagolja a nejlonzacskóból a Sophianaet és rágyújt.

— Most jobb a szénfalnál, mint itt — szól oda társának és szája csücskébe igazítva a cigarettát, csordulAz új putnoki szénosztályozó is egyre több szenet ad a lakosságnak.

tig önti teával az üvegpoharat.

*

A Borsodi Hőerőmű udvarán megnyugtató a szénhegyek magassága.

— Nem lehet panaszunk

— mondja Szabó Barnabás, a hőerő szállítási vezetője.

— Az esetleges osztályozol fennakadásokat át tudjuk hidalni, legfeljebb hozzányúlunk a tartalékhoz. Jelen pillanatban húsz napra elég a készletünk. Ez mintegy 200 ezer tonna szenet jelent. Ennél sokkal többet nem is tudnánk elhelyezni. Szűk a hely, nem beszélve arról, hogy minél több a szén, annál nagyobbak a költségek, hiszen a készletet kezelni kell. A kisebb fennakadásoktól eltekintve folyamatosnak nevezhető a szénellátásunk. A nagyobb gondjaink saját bunkere- inkkel vannak, mert belefagy, beleszorul a szén. Tíz kazánunk közül általában 7-8 működik, a többit javítjuk, karbantartjuk.

*

Az utóbbi néhány télen Putnok a legtöbbször emlegetett helyek közé tartozott. Nagyon jó és aránylag olcsó az itteni szén. Költött is az állam eleget erre a bányára, amiből a kívülálló azt gondolhatta, hogy ezután könnyebben és többet vásárolhat a nagy népszerűségnek örvendő kockadarabos tüzelőből. Az új szénszállítási rendszer elkészülte után azonban fordított helyzet következett be: bezárt a régi szénkiadó, az új pedig csak minimális mennyiséget értékesített a lakosságnak. A szakemberek ezen nem lepődtek meg, hiszen a vállalat vezetésének eredeti elképzelése is ez volt, sőt úgy tervezték, hogy a putnoki szén minden grammja a berentei szénmosóba kerül.

Az élet — de nevezhetjük politikai és gazdasági kényszernek is — azonban az eredeti tervek megváltoztatására kényszerítette a bányavállalat vezetését. Dicséretükre legyen mondva, hogy gyorsan átértékelték korábbi véleményüket és néhány nappal ezelőtt a vállalat igazgatói tanácsa arról döntött, hogy ebben az évben akár 100 ezer tonna szenet is értékesíthet az üzem.

Még egy éve sincs, hogy megindult itt a munka, de ez már nem látszik az épületen. A szénpor gyorsan átszínezte a falakat, a környéket, de néhány régebben itt veszteglő gépkocsit is. A hideg miatt akadozik a szénellátás, mivel befagynak a bunkerek. A maszek fuvarosok szidnak mindenkit, ám ezzel nem rövidül a sor.

Gere Miklós, az üzem igazgatója tud a szénkiadásnál tapasztalható gondokról, de alapvetően nem tud változtatni a helyzeten.

— A nagy hidegben meg- hibásodtak a vagonvontató berendezéseink, ami nehezítette a szénszállítást. Tovább rosszabbodott a helyzet, amikor a MÁV nem tudta kielégíteni a vagonrendeléseinket. Egyre több szén került a földre, s most már több, mint tízezer tonnát depózunk. Megteltek a tárolóhelyeink, ami arra kénysze- rített bennünket, hogy a frontfejtéseken szakaszos termelést rendeljünk el. Néhány alkalommal bizony a 24 órás termelés több mint a felét földre kellett tennünk. Ez növeli a költségeket, mert a depózott szenet forgatni kell, a szakaszosan üzemelő fejtéseken biztosítani kell a fenntartási munkát, nem is beszélve az időjárásnak kitett szén minőségének romlásáról.

— Mennyi szenet tudnak adni a lakosságnak?

— Amíg a régi osztályozó működött, addig 60 ezer tonnát adtunk el a kisfogyasztóknak. Ebben az esztendőben többet szeretnénk, mert elsőrendű feladatunknak tartjuk bányászaink, a község és a környék lakóinak tüzelővel való ellátását. Már az elmúlt nyáron is két műszakban folyt a szénkiadás, ezekben a napokban ped lehetőségeinkhez mérten éjszaka is lehetővé tesszük az értékesítést. Az viszont tagadhatatlan, hogy a kemény hidegek és az előbb említett nehézségek időnként akadályozzák a folyamatos kiadást. Igyekszünk eleget tenni a lakosság kérésének, de az üzem vezetésének elsődleges feladata a termelés feltételeinek a biztosítása.

*

A putnoki bányászok január hetedikéig mindennap felszínre küldték a tervekben meghatározott 2600 tonna szenet. A kényszerpihenő okozta termeléskiesést is pótolják, csak legyen elég vagon. Mert a bányászt semmi nem idegesíti jobban, mint az. amikor felszállás után belebotlik a nehezen lefejtett, még gőzölgő szénhalomba.

Szöveg: Fónagy’ István Kép: Fojtán László