Észak-Magyarország, 1986. december (42. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-12 / 292. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1986. december 12., péntek A hangversenyek „ruhája" Koncertre a zenéért jár az ember, de... Az országos tendenciával ellentétben, Borsodban nem csökkent a hangversenybér- letet vásárlók száma. A kétszáz híján húszezer bérletes hangverseny-látogató önmagáért beszél. Jó érzés leírni: a megye és Miskolc komoly zenei élete igen magas szinten kiegyensúlyozott, a felnőtt és ifjúsági bérletprogramok igényesek. Ugyanakkor azonban — és erre több olvasói levél is felhívta figyelmünket — a hangverseny körülményei nem mindig felelnek meg azoknak a kívánalmaknak és elvárásoknak, amelyeket a művészi színvonalon túl jogosan támaszt a közönség. — Az Országos Filharmóniának milyen lehetőségei vannak arra, hogy a jogos esztétikai elvárásokat is kielégítse? Gonda Ferenc, az Országos Filharmónia miskolci kirendeltségének vezetője: — Bevezetőben tisztázni kell, hogy sem Budapesten, sem a vidéki városokban — így Miskolcon sem — nem rendelkezik a Filharmónia termekkel, hanem bérli azokat. Amiből következik, hogy ezek a termek más funkciót szolgálnak. Egy hangverseny megrendezésénél pedig —, hogy a téli bérletünknél és a színháznál maradjak — mások a világítás, a hangzás követelményéi, mint egy színházi előadásnál. Ahhoz például, hogy a zenészek jól olvassák a kottákat, mennyezet- világítóst kell akalmazni. Vagy más... A zsinórpadlás kifejezetten hátrányos a hangversenyen, mert elnyeli a hangokat, rossz lesz a terem akusztikája. Korábban úgynevezett szobahelyisége két alkalmaztunk ennek a megakadályozására. Most Miskolc városa — jelentős anyagi ráfordítással — egy speciális mennyezetet vásárolt, amely megfelelő szögbe állítva javítja az akusztikát. Nem igazán tökéletes megoldás, de sokat segített a hangversenyek színvonalának, élvezhetőségének javításában. Ezt egyébként idén januártól használjuk a Miskolci Nemzeti Színházban. Ugyanakkor tudjuk, hogy az ideális megoldást olyan színpadi emelvényrendszer biztosítaná, amelyen a fa- és rézfúvósok, valamint az ütőgárda lépcsőzetes rendben kiemelve ülhetne. Ennek a felépítése azonban túl hosszadalmas, ami rendkívül költségessé tenné a hangversenyeket. Javíthatna továbbá, ha a próbákat is a leendő hangverseny színhelyén tartaná a zenekar. A jelenlegi délelőtti helyszíni próba igen szűkös idő az akusztikai berendezések tökéletes beállításához. — Mi a helyzet a vidéki játszóhelyeken? — A művelődési intézményekkel igen előnyös szerződésünk van, mert ők maguk is törekednek arra, hogy szórakoztató és egyéb művelődési programjaikat színesítsék komoly zenei rendezvényekkel is. Ezek a hangversenyek és sorozatok közös rendezésűek, tehát nem kérnek tőlünk helyiségbérleti díjat, cserébe — felhasználva az állami támogatás nyújtotta lehetőségeket — a tényleges költségek egyharmadáért adjuk a hangversenyeket: Vannak egyébként kiváló akusztikájú művelődési intézményeink — Sátoraljaújhely, Kazincbarcika és Leninváros például —, de általában igaz, hogy ezek a házak és színháztermeik sokféle funkció ellátására készültek. Azaz, igazából egyetlen funkciójukat sem tudják tökéletesen ellátni. Amire mi is nagyon ügyelünk; az alapvető technikai feltételek és körülmények meglegyenek. Ez sokszor nem kis gond, hiszen a művelődési házak nem rendelkeznek olyan technikai személyzettel és apparátussal, mint mondjuk a színház. — A Filharmónia mit tud csinálni, ha a rendezés körülményei kívánnivalót hagynak maguk után. A bérletes végül is önökkel van kapcsolatban. Egyik levélírónk meg is fogalmazta ezt, a felemelt bérletárak után joggal várhatja el, hogy ne legyen szemét a karmesteri pulpitus alatt, hogy ne csak halljon, lásson is a hangversenyen .. . — Teljesen egy véleményen vagyok velük. Sőt, a magunk részéről mindig jó néven vesszük, ha kifogásolt észrevételeikkel megkeresnek bennünket. Hiszen feltételezzük, hogy egyazon cél vezet mindannyiunkat; hogy igazi és szép élményt szerezzünk. De mint mondottam, a Filharmónia nem rendelkezik tárgyi feltételekkel. Mi a termeket is béreljük — a megfelelő személyzettel és apparátussal, a fellépő zenekarokat és művészeket is. Gyorsan tegyem hozzá, nem is kevés pénzért. Az országban mi fizetjük például a legmagasabb terembérleti díjat a színházban, húszezer forintot aíEál- mankéwt. De a mi lehetőségeink csak arra terjednek ki, hogy mindent megtegyünk azért, hogy a művek úgy hangozzanak fel, ahogy a zeneszerző megálmodta és megírta. Tehát, ha a mű több hangszer megszólalását igényli, mint amennyivel a zenekar rendelkezik, akkor béreljünk többet. De csak olyan hangszereket és kiegészítő kellékeket bérelhetünk, amilyenek vannak. Hadd tegyem viszont nagy örömmel hozzá, legfontosabb partnerünk, a Miskolci Szimfonikus Zenekar ilyen téren is egyre jobb körülmények között dolgozik. Világszínvonalú hangszereket kapott a közelmúltban. Elsősorban fúvós hangszereiket cserélték le a város nagylelkű támogatásával, s már két hárfával is rendelkeznek. — Levélíróink viszont megkifogásolták a .kottaállványokat, amelyek nemcsak kopottak, de takarják is a földszintről sokszor a zenészeket .. . — Ez sajnos igaz, de mi csak kérhetünk, mint mondottam. Más kérdés, hogy igyekszünk kérni... A mozgatható felszerelés bizony, a nem kíméletes szállításnál, rakodásnál könnyen tönkremegy. Aláírom, hogy illúzióromboló lehet ez közelről, zavarja a zenei élmény befogadását. Éppen ezért szeretnénk, ha a minket befogadók nemcsak külső közreműködőként járnának el egy-egy hangverseny. sikere érdekében. Ha valóban házigazdái is lennének a hangversenyeknek. Ez akkor is így van, ha meg kell mondanom, a bérletárak felemelése objektív szükségszerűség volt, mert megemelkedtek a fellépti díjak, a jogdíjakért kifizetendő (valutá- ris) összegek, s mi nem mondhatunk le — és nem is szeretnénk lemondani — arról, hogy a megye komoly zenei életében fellépéshez jussanak az országos és a nemzetközi zenei élet kiválóságai is. Azt is vallom viszont, hogy partnerként kezeljük azt a bérletest, azt a zenebarátot, aki tíz alkalommal eljön hívásunkra, vagy akár egyszer is. S bár az anyagi feltételek nem a legkedvezőbbek, biztos vagyok abban, hogy még nagyobb odafigyeléssel azért is tehetünk, hogy apró bosz- szúságok ne zavarják a zene hallgatásának örömét. Csutorás Annamária Ungon-berken túl... a mondás szerint: nagyon messze. Vng egy megye neve volt, aminthogy a berek szót őrizte a hajdani Bereg megyenév. E megye legnyugatibb csücskén serdült a mai várossá Vásárosnamény, nem messze onnan, ahol a Tiszába ömlik a Szamos, hozva a közelben fölvett Kraszna vizét, az egykori Ecsedi-láp tájadról. Ez a szép ligetes-berkes táj nincs is olyan messze ma már — Ungon, Beregen innen van. Namény őrzi Bereg emlékeit — ennek szentelte múzeumát, mely immár 23 éve működik Beregi Múzeum néven. Alapítója s évtizedekig vezetője, Csiszár Árpád gonddal gyűjtötte a föld rejtette régiségeket csakúgy, mint a régi népélet emlékeit, munkaeszközöket, használati és viseleti tárgyakat. S megvolt, s megvan ma is az a tehetsége, hogy a pátria múltját becsülő buzgalmat felélesztette földijeiben is. Eleven gyakorlat a honi múzeumra gondoló földre tekintés — magunk is tanúi lehettünk ottjártunkkor, amint egy erdész pártoló leletmentőként gondosan becsomagolt edénytöredékkel, szerszámmaradvánnyal állított be a múzeumba egy vízvezetékásástól. így gyarapodott látványos gyűjteménnyé — s bár kevésbé látható, de még gazdagabb raktárkinccsé — a múzeum anyaga. Elégedett lehet életművével a létrehívó, s csak büszke lehet rá munkájának folytatója, a múzeumot vezető leánya — a remek beregi textilművészet kutatója. Csiszár Árpád figyelme és gyűjtőkedve révén a Beregi Múzeum sajátos érdekessége, kuriózuma a vaskályhagyűjtemény. Valaha többki- sebb-nagyobb öntöde működött Beregben. Főleg az egykori megyeszékhely, Munkács környékén virágzott ez az ipar az elmúlt századokban. S egy évszázada művészi díszű munkák kerültek ki' egy-egy kiemelkedő képességű mester keze nyomán. Különösen Schlosset András mintázó készített igen szép, szobrászi igényű, gyakran történelmi tárgyú, máskor mitológiai vagy állatalakos díszítéseket — immár önálló használati és díszítő tárgyakat is, amint ennek a tudós muzeológus utánajárt. Egyik-másik kis méretével és kidolgozásával a finom ötvösmunkákkal felveszi a versenyt. Díszítményei láthatók a múzeumban valósággal csatasorban álló kályhatömeg némelyikén. De hadd mutassuk be itt azt, ami kevésbé látható — csináljon kedvet a beregi város fölkeresésére! íme, a pici emberalakos tartó. Apró betűkkel ott áll a míves mintázó, Schlossel András neve is. N. F. RAhp ’QC bar v7lVv7 —M Béke ’86 elnevezéssel műsoros délutánt rendez ma, december 12-én a KISZ városi bizottsága Sárospatakon, a Művelődés Házában. A nemzetközi békeév jegyében megrendezésre kerülő programban fellép Csizmadia Sándor politikai dalaival, valamint a Varga Miklós Band. De természetesen nemcsak vendégművészek szólítják a béke védelmére a sárospataki fiatalokat. A város három iskolájának diákjai is készültek erre a délutánra, műsorukat Diákok a békéért, a békéről címmel mutatják be. A műsor fél 2-kor kezdődik. A CÍMZETTNEK FIGYELMESSÉG - A POSTÁNAK SEGÍTSÉG, HA IDEJÉBEN ADJA FEL KARÁCSONYI AJÁNDÉKKULDEMÉNYEIT! Három jó tanács: + a küldeményben helyezze el a címmásolatot, + küldeményét csomagolja gondosan, ♦ és értéknyilvánítással adja fel A biztosítási díj belföldre: 1000 Ft-onként 4 Ft Több gondolat bánt engemet... Mostanában mind gyakrabban jut eszembe a relativitás, a viszonylagosság. Nem arról, hogy egyik vállalatnál korábban volt egy olyan vezető, akiről a/ állították, nála komiszabb lélek nem létezik, most meg néhány év múltán visszasírják, merthogy a jelenlegihez képest ő volt az angyal, a megtestesült jó szándék, megértés és segítő-akarat... Nem ezen meditálok én mostanában, hanem néhány korábbi filmkritikámon, meg egyéb filmes írásomon. Azon, hogy hányszor füstölögtem amiatt, mert Bud Spencer és Terence Hill nem akart lemenni a mozivászonról, és a nagy lábú Piedone a maga százharminc kilójával, meg a porcelánkék-szemű társa kilencven-száz percen át mindig verekedett, filmjeiknek a meséje tulajdonképpen csak ragasztóanyag volt a bunyós képsorok egymáshoz kötésére. Szidtam, aki sorozatban ránk szabadította ezeket a filmeket, mert durvaságot sugároztak, olyan életvitelt népszerűsítettek, amit nem fogadhatunk el üdvözítőnek . .. Most meg itt van Bruce Lee, meg a többi . . . Igaz. már egy jó esztendeje erről beszélt egy minisztériumi filmes ember, hogy a világ túljutott a horror- és a bunyófilmek korán, jönnek a terrorfilmek, a kegyetlenséget sugárzó filmkészítmények, s igaza is lett. Tessék csak néhány címre figyelni: A kung-fu lány, 'Tomboló ököl, Öldöklés San Franciscóban, Halálos játszma, A halál keze, Satungi banditák, A félkezű bokszoló. Hét csodálatos harc és így tovább. Mind a hongkongi kung- fu filrftek dúsan termő csábijából. S mert a néző tanulékony, sokaknak máris egészen jól megy a nya- konrúgás, a két lábbal az ellenfél mellébe ugrás és a többi. A látványosan bemutatott gerinctörést és szemkinyomást még nem tanulták el. ... Már-már megkövetem Búd Spencert és Terence Hillt. Az ő jól koreografált bunyócskáik valóban ártatlan gyermekjátékok ezekhez képest, s ha most visszagondolok, a meséik is egészen elfogadhatók... Valóban minden relatív .. . * Nem vagyok nyugdíjas, de mert éppen ráérek, nézem a délelőtti tévéműsort és benne a rendszeresen jelentkező „Nyugdíjasok délelőttjét”. Okos és szükséges információk, rövid művészi kisfilm, meg egy játékfilm szokta kitölteni a nyugdíjasoknak szánt adásidőt. A film természetesen nem új. ismétlés. (Gyerekeknél talán indokoltabb lenne ez a módszer, mert ők még nem éltek, amikor a filmet először sugározták, a nyugdíjasok többsége láthatta, s nem biztos, hogy még egyszer kíváncsi rá.) Nézem a múltkoriban — éppen két hete — az Egy pár papucs című tévéjátékot. Éppen huszonkét esztendős, ami nem lenne baj, de vannak műalkotások, amelyek nem állják az idők próbáját. Ez nagyon azok közé tartozik. Kitűnő írója, Tabi László, aki mindig a friss napi jelenségeket fogalmazta át a szatíra tükrében felmutatható művészetté, aligha vélte, hogy huszonkét év múltán ezt kínálják majd a nyugdíjasoknak. Sajnos, a benne rejlő humor már nagyon megkopott, ma már nem csiklandozza meg nevetőizmainkat. Viszont elandalod- hatunk, mert egy pár szép papucs ára 116 forint volt és nagy kitüntetésnek számított, hogy a vállalati tisztviselő fizetését 1280 forintról 1350-re emelték áthelyezésekor. Ugyanakkor a szereplők közül kegyelettel emlékezhetünk Balázs Samura, Szakács Sándorra (egykor Miskolcon volt táncoskomikus), Bulla Elmára, Gyenge Árpádra. Borzasztóan megöregedett ez a film huszonkét év alatt! Jobban mint a nyugdíjas nézők... De vajon mennyi ma egy pár díszes, bőrből való, hímzéssel ékes női papucsnak az ára? ... * Több gondolat bánt. engemet ... — olvasható írásom felett a címben. Az itt következő sorok női szereplőjét, egy fiatalasszonyt meg két legény akarta bántani. Két olyan legény, aki az egyenjogúság alapján él a társadalomban, de az egészet nagyon is öntörvényűén értelmezi, s mert ezért ritkán ütnek a kezére, el is hiszi, hogy így élhet. Nos, ez a két állampolgár a munkából hazafelé igyekvő asszonyt a falhoz akarta szorítani, többször rávert bőrkabáttal fedett domborulataira, s a szenvedő félnek csak igen nagy ügy- gyel-bajjal, hangos, segélyt váró kiabálás közben sikerült elmenekülni. Történi pedig mindez nem késő éjszaka és nem valami távoli periférián, hanem Miskolcon, a Hunyadi utca 9—11. számú üres telek előtt, egy péntek délután fél 5 órakor. A két házat több mint egy évtizede lebontották. Azóta hiányos ott a közvilágítás. Pedig szemben van a Dayka Gábor utca is, ahonnan estefelé több iskolából is jönnek erre a gyerekek. A házak lámpatartó szerepét, pótlandó, évekkel ezelőtt felállítottak már egy betonoszlopot. Ám a beton árambekötés és világítóalkálmatosság nélkül nem világít. Tudom, hogy mostanában csökkentett világítással élünk. De a nem is létezőt vajon hová lehel még csökkenteni!? (Akárcsak a Széchenyi utca 70. alatti hivatalház és az Arany János utca közötti térségen, ahol semmi világítás nincs, de a gyalogforgalmat évek óta oda terelték és esténként a sötétben sok minden megesik.) Ez a sötétség meg elsősorban az öntörvények szerint élni akaróknak kedvez ... * Lassan elkészül a Széchenyi út északi oldalán a díszburkolat, s szétbontják a másik oldalt. A gyalogos közlekedés mindenesetre könnyebb lesz az új burkolaton, mint volt az építési területen, gödrök, sínek, korlátok között. Ulamban ritkán tudom kikerülni a Széchenyi utat, de igyekszem másfelé járni. Tagadhatatlan, bennem is élnek a régi beidegződések, nehezen veszem tudomásul, hogy már nemcsak a Széchenyi út jelenti a város közepét. Elnézem a zsúfolt utcát. A páros oldalon a kirakatok és a léckorlát közötti szűk helyen ezrek tipródnak csúcsforgalmi időben, a párhuzamos Arany János utcán hiába kiáltana valaki segítségért, mert az meg üres. Nagy úr a megszokás. Vajon az utca teljes átépítése, a boltok átrendezése után is ide jön-e mindenki vásárolni? Itt lesz-e minden bolt? Jobban szóródnak-e majd a boltok, s ezzel a vásárló tömeg is? .. . Nem tudom ... De tartok tőle, hogy járkálni ide jön a tömeg akkor is. Már csak az új kövezel, a sétálóutca okán is .. . (benedek)