Észak-Magyarország, 1986. december (42. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-06 / 287. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 8 1986. december 6., szombat Rózsa Ferenc születésnapján Nyolcvan éve született után indították a kommu­az illegális Szabad Nép fő- nista mozgalom letörésére, szerkesztője. Sallai Imre és Fürst Sán­Életrajzírói önmagához . dor 1932-ben történt ki­szigorú emberként, meg- végzésével úgy vélték, fontolt politikusként ábra- nemcsak elrettentő példát zolták, aki hűséggel és be- statuálnak, de le is feje­csülettel állt helyt fontos zik a mozgalmat, őrhelyén. Aki a magyar A párt mégis tovább élt, történelem legtragikusabb és egymás után szervezte időszakában, a II. világhá- akcióit. Az elszánt harco­ború idején az önfeláldozó sok sorában élvonalban hűség örök példájaként • küzdött Rózsa Ferenc is, halt mártírhalált. aki hamarosan az osztály­Neves hídépítő mérnök ellenséggel szembeni véde­fiaként született 1906. de- kezés, a konspiráció való­cember 4-én Budapesten. ságos mestere lett. Ott végezte el a középis- Előrelátása, óvatossággal kólát és 1.924-ben Németor- párosult bátorsága meg­szágban folytatta tovább ta- mutatkozott az 1933 őszén nulmán.yait. Előbb a karls- lezajló nagy építőmunkás­ruhei egyetemre iratkozott sztrájk szervezése közben, be, majd Drezdában szer- S később is, amikor az zett építészmérnöki diplo- SZDP vezetőivel tárgyalt mát. Tehetsége fényes jö- a munkásegység megterem­vővel kecsegtette, de ő téséről, amikor segített már diákéveiben többre létrehozni a KIiMSZ és a •becsülte a progresszív poli- szociáldemokrata OIB ak­lizálást, a közéleti harcot, cióegységét. Egyike volt a biztosnak látszó polgári azoknak a felelős kommu­karriernél. nistáknak, akikre 1938-ban Drezdában a szocialista a párt újjászervezését bíz­diákszövetség tagja, majd ták. egyik vezetője Jett. Hama- 1939-ben Párizsban ta­rosán képzett, szívesen lálkozott a párt emigráció­hallgatott agitátor hírébe ban élő vezetőivel és az került, aki a tollát is jól ott kapott 'tanácsok alap­forgatta. Újságírói erényei ján építette ki a KMP itt­jól kamatoztak a diákszö- honi szerveit. 1941-ben vétség lapjának szerkesz- tagja lett az itthon műkö­tésében. Ahogy politikai dő Központi Bizottságnak, ismeretei bővültek, mind- később a titkárságnak is. inkább érdekelni kezdték majd a KB egyik titkárává a társadalmi kérdések. választották, mind jobban vonzódott a A párt tehát élt, har- zenéhez és az irodalomhoz colt, de éberen figyelt a is. Horthy-rend összes fegy­Budapestre 1931-ben tért veres erőinek legtapasztal- vissza és csonka család tabb kopóit mozgósító várta. Szeretett bátyja, a VFK-II. is. Ezek az urak vegyészmérnök Richárd fel- jól sejtették, hogy a soka- forgatás vádjával éppen sodó szervezett megmozdu- három és fél éves börtön- lás, húborúellenes akció büntetését töltötte. Richárd mögött hathatós erő műkö- egy évvel később szabadult dik. Csak azt nem tudták, és mindjárt bevonta öccsét hogy hol keressék ezt az a mozgalomba. A német erőt. földön végzett munka jó Bizonytalanságukra jó ajánlólevél volt ahhoz, példa volt az 1941 májusá- hogy a KMP tagja lehes- ban megrendezett budapes- sen. Szerkesztői tapaszta- ti nemzetközi árumintavá- latainak pedig nagyon sár, amelyen részt vett a nagy hasznát vette a Kom-1 Szovjetunió is. Az urak munista című illegális bosszankodva látták, hogy - lap szerkesztőbizottságának amíg a német és az olasz tagjaként. pavilon üresen kong, a Ez az időszak az ille- szovjetekhez özönlenek a gális magyar kommunista látogatók, mozgalom nagy próbatéte- Ezt az imponáló felvo- lének szakasza volt. A hit- nulást a párt Rózsa Ferenc leri fasizmus előretörése vezette propagandabizott- felbátorította a magyar re- sága irányította olyan elő- akciós uralkodó köröket is. relátóan, hogy a látogató- Egyik támadást a másik kát motozó, előállító, nem­egyszer ütő-verő nyomozók semmi eredményre nem jutottak. Ez történt ugyan­abban az évben a Bat- thyány-örökmécsesnél is. A nagy hatású szabadságtün- tetésre későn érkeztek meg a rendőrség kopói. Már senkit nem találtak ott, aki nyomra vezethette vol­na őket. 1942 elején már nem maradhatott háttérben a párt, az események nyilvá­nos fellépést követeltek. Az újvidéki és a zsabjai vé­rengzés, majd a kétszáz­ezer magyar katona és az ötvenezer munkaszólgála- tos harctéri bevetése gyil­kos merénylet volt a ma­gyar nép jövője ellen. Ez ellen lépett fel a párt lap­ja, a Szabad Nép, hogy szervezze, irányítsa az el­lenállást a háború, a fa­siszta elnyomás ellen. A lap szervezését 1941 végén kezdték. Az a Rózsa Ferenc lett az első főszer­kesztője, akinek jelentős része volt a Népszava hí­res karácsonyi számának a megszervezésében is. A nyomdának a budafoki Arany János utcában ta­láltak helyet. Ott állították fel a Béres Márton által szerzett sokszorosítógépet, a két kommunista nyom­dász, Rúzsa Imre és Szabó József engedélyezett szabó­műhelyében. Itt jelent meg 1942 február elején az el­ső szám, ezt követte a márciusi és az áprilisi, hogy a gondosan kiépített terjesztőhálózat eljuttassa a párttagsághoz. Nagyszerű tett volt ez. Nem csupán a párt életjele, hanem erejének, elszántságának a bizonyítéka is. Rózsa Ferenc jól tudta, hogy élethalálharc folyik, hogy útközben sokan elbukhatnak. Erről írott cikkében megrendítő fel­hívással fordult elvtársai­hoz: „Inkább halj meg, de az osztályellenségnek ne árulj el semmit!” Ezt a szigorú követelményt ön­magára is érvényesnek tar­totta. Amikor a magyar hadsereg első alakulatai elindultak az ukrán front­ra, a VFK-II. — a katonai elhárítás és felderítés ala­kulata — hozzáfogott a függetlenségi mozgalom és a békefront erőinek fel­számolásához. Májusban egy sajnálatos félreértés miatt lebukott Rózsa Fe­renc is. A Horthy-vezérkar diadalt ült, hiszen azt re­mélte, hogy a párt titká­ra, a lap szerkesztője erő­szakkal kicsikart árulása révén felszámolják a pár­tot, leverik a hazafias bé- kemozgalrnat, leszámolnak a hitlerizmus legelszántabb ellenségeivel. Rózsa Ferencet kegyetle­nül kínozták napokon át, de sem a pártra, sem a sajtójára, sem a békemoz- lom kommunista résztve­vőire nem szolgáltatott egyetlen adatot sem. Ami­kor eszméletét vesztette, kínzói kárházba akarták vinni, hogy ott folytassák vallatását. Szállítás közben a mentőkocsiban meghalt. A párt, bár meggyengülve, de tovább vezette a füg­getlenségi harcot, amelyhez a magyar nép legjobbjai csatlakoztak. Rózsa Ferencre, mint en­nek a küzdelemnek kivá­ló szervezőjére, mint igaz emberre, igaz kommunis­tára és igaz hazafira em­lékezünk 80. születésnap­ján. Kékesdi Gyula FECSKE CSABA: Sóhajok Seb Föisiissicrt picit o sirályszórny*sebezte viz, holott még föl se nyílt, mór behegedt í ti Iáén a körömrojzolatú seb Akkor is Sieretni Belefeledkezni - mintha tükörbe minden arcba, akkor is, ha telkét az ember, mint lenyúzott bőrt, végül visszakapja Halálra zúzza A tenger mérgezően gyönyörű éneke: lebegő medúza - Bibor naplemente Ez a hihetetlenül szép valóság zuhan szemedre hogy magát halálra zúzza Este Kék szájú hegyek ropogtatják a Holdat Millió tücsöknek, tengernyi évnek ágyaz meg a rét Füst könnyű hálórngében haldoklik az esti harangszó Völgy Lódobogás, elhaló hangok a völgy peremének ütödve A gazdájuk mind hazatért már üres üstben forr az öröklét SERFÖZÖ SIMON: Magáért, méltóságáért A Nap nem kivan Hold lenni az ür kerlvége fölött, hogy éjszaka világítson. A Tejút felé elcsapva, szabadon, önzetlen lehetnének 3 dobrokoló dombok, szelek kötőfékeit tépő hegyek: •3 föld mégis föld akar lenni, nem cserél az eggel helyet. A homok is homokként akar szállni, magából halmokat rakni, halmozni. Mint ahogy én; én akarok lenni, s a magyarság magyar, nem akar más helyett élni! Sem mások kárára, ágakat: idegeket rándító sérelmére. Csak magáért, méltóságáért kiállni, becsületéért végre. Ficseri kislány — Szabad? — kérdi az öt­éves forma, szőke csöppsé; és válaszomat meg se vár­va, mellém telepszik, a já szótér padjára. A szentképek dundi angyalainak egyike ő, hallom szinte a szárnysuho­gást is. — Szabad — mondom irr. már teljesen fölöslegesen. Fészkelődik egy kicsit az árnyékomban, mint csibe a kotlós alatt. Látom, a szeme sarkából figyel. — Vársz valakit? — kérdezi néhány pillanat múlva. — Nem. Nem várok senkit, csak úgy ücsörgők magamnak. — Na ne mondd! Bizto san a szeretődet várod. Ne­kem is van szeretőm, a Gyu­ri. Már csókolóztam is, bi­zony — mondja száját csü­csörítve. — Te csókolóztál már? — Öööö ... hm . . . Talán. Lehet... Nem emlékszem. — Hogy te milyen mafla bácsi vagy! Még nem csó­kolóztál. Talán azt sem tu­* dód, hogyan születik a kis­baba?! — Hogyne tudnám. A gó lya hozza. — Ne nevettess! — mond­ja meggyőződéssel, s vállam- ba csimpaszkodva magához húz. És a fülembe súgja, hogyan születik a baba va­lójában. Azokkal a szavak­kal, amelyeket nem szok­tunk leírni. — Még egy ilyen buta felnőttet! — mondja, miköz­ben seprű-pilláival lesepre- geti szeméről nevetéstől ki­buggyant könnyeit. — Szia! — köszön illedel­mesen. Több szót nem vesz­teget rám, megy a többiek közé, a többi hancúrozó gye­rekhez, akikkel bizonyára van miről beszélgetni. Nem olyan ostobák, mint én. Fecske Csaba A Place du Louvre-on rózsaszínben pompáznak a rózsák. Mondják, hogy Pá­rizs igazából ősszel a legszebb. Olyankor, amikor a Boul’ Saint Mich’ fái aranyba öl­töznek, s a Louxemburg-kertben bokáig já­runk a barna avarban. A napfürdőző vá­ros ebben az őszi verőfényben izzasztó me­leggel fogadott. S kitárult a Concorde tér is. Húsz esztendővel ezelőtt a teli nyárban jártam itt utoljára, amikor hullámzóan rin­gott rajta a turisták emberáradata. A2 au­tók akkor is folyamként haladtak tova, s el a Concorde-hídon és a Champs Élysées-n, amelyet, ha jól emlékszem, akkor még nem választott el az alacsony drótkerítés a járdától. Azóta egyet s mást itthon is megszoktunk, már ami a közlekedést illeti. A turisták már nincsenek itt. A világot, a várost járók szezonja lejárt ebben az év­ben. Ámbár, azt mondja ismerősöm, hogy mostanában mintha kevesebben lettek vol­na. Úgy öt-hat évvel ezelőtt lépni sem le­hetett az amerikaiaktól, sem az utcákon, sem az áruházakban. Nemcsak divat volt átrepülni az óceánt, „bon marché”, azaz jó üzlet is. Egy dollárért tíz frankot is kap­hattak akkoriban, olcsó volt itt tölteni a nyarat. Amióta normalizálódott a frank— dollár váltási aránya; nem éri meg nekik. Meg hát félnek is a terrorizmustól. Yves láthatóan nem sajnálja különöseb­ben az otthonmaradókat, ebben tipikus francia. De a terrorizmus szónál mintha megszakadna az a jellegzetes francia arc­mimika, amellyel meg szokták erősíteni, hogy a dolog tulajdonképpen nem érdekli őket. Hiába. A terrorizmus az a valóság, amellyel nemcsak az amerikai turistáknak kell szembenézniük. S ha az autóáradaton most nem is csodálkoztam úgy el, mint húsz meg valahány évvel ezelőtt; a rend­őrökön igen. „Lelőtték George Besse-t” — mondja párizsi tudósító rádiós kollégám, szinte köszönés helyett, amikor feltárcsáz­tam. A „Renault művek vezérigazgató­ját ..A másnapi lapok már részletesen tudósítottak a gyilkosságról. Már hazafelé tartott, majdnem a lakása előtt járt, ami­kor a Raspail metróállomás elhagyatott környékén két nő rálőtt. Tulajdonképpen hárman voltak. Egy férfi az autóban, s a két riő a fegyverrel. Az egyik golyótól a földre zuhant, a másik kettő halálos volt. A halál amazonjait — így nevezte el a köz­vélemény, s ezzel a címmel mutatta be a feltételezett gyilkosokat a Le Figaro — Na­thalie Mégionnal, ä Baader csoport egykori főnökének barátnőjével azonosították, míg a másik feltételezhetően Schleichel (két hét múlva lesz a terrorista pere) élettársa. Mindez csak feltételezés persze, mert a szemtanúk rendkívül keveset mondanak. Mindenesetre egymillió frank jutalmat tűz­tek ki annak, aki elfogja őket, vagy nyom­ra vezeti a rendőrséget. Egymillió nemcsak a mi szűk turistakeretünkhöz, mérsékel-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents