Észak-Magyarország, 1986. december (42. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-01 / 282. szám
1986. december 1., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 ró településének, Nagy- és Kisrozvágy fennmaradásáért. Lényegében nincsenek egymásra utalva. De ennek ellenére azok a pénzeszközök, amelyet a tanács fejlesztésre kap, az építőmunka ellenértékeként a termelőszövetkezet folyószámlájára vándorolnak. Hogy ebben mi a szokatlan? A község érdekében a gazdaság olyan árajánlatot tesz, ami lényegében olcsóbb más kivitelezők vállalásánál. A tanács így kevesebb pénzből valósíthatja meg terveit, s. a tsz is jól jár, hiszen építőbrigádjának tagjai nem „külhonban” kényszerülnek munkát vállalni. Égnek a díszlámpák. Talán tényleg jobb lenne, ha az újjáépített művelődési ház előtt sugároznák fényüket, de akkor ilyen célra nem jutott pénz. A ház is szépre sikeredett, és sokat jelent az 1400 lelket számláló két község lakóinak. (Színpad, gyönyörűen parkettázott nagyterem, klubszoba, tágas előtér asztalitenisz-asztalokkal, játékokkal, alkoholmentes büfével.) Kevés párja van a környéken. Abból a kis pénzből, ami rendelkezésre áll, igyekeznek tartalommal kitölteni, tartalmas műsorokat rendezni. Mellette napközit üzemeltetnek, ami azzal jár, hogy egyre több fiatalasszony tudna munkát vállalni. És most felépült a ravatalozó. Jelentős támogatással; de hogy éppen az az épület ]«tt volna a legfontosabb? Égetően kellene egy bolt. Jelenleg, egy szűk, szükséghelyiségben szegényes áru- választékkal nyit-zár egy olyan üzlet, amely a legelemibb igényeket is képtelen kielégíteni. A legközelebbi megyeszékhely ide nem Miskolc, hanem Nyíregyháza, csak éppen nincs közelben egy Tisza-híd, amelyen keresztül meg is lehetne közelíteni. Sátoraljaújhely és Sárospatak távolabb van, mint Kisvárda. Négymillió forintba kerülne egy elfogadható területű ABC. A környék áfész-elnöke mereven elzárkózott a nagyroz- vágyiak kérésétől. A Mészöv pedig csak 350 ezer forinttal (!) tudná támogatni az elképzelést. Következésképpen a szövetkezeti kereskedelem hajlandó lenne ugyan a boltot üzemeltetni, de csak akkor, ha beköltözhet a készbe. így maradnak boltnak, kocsmának — ezekből van bőven — a szűk lyukak, viszont az itt lakók tényleg büszkék lehetnek, hogy övék a leggyönyörűbb ravatalozó. Égnek a díszlámpák. Nem szeretnénk kegyeletsértők lenni, de a díszesebb szertartások nem pótolhatják a hiányzó infrastruktúrát, a munkahelyek hiányát. Az élők több figyelmet érdemelnének, hiszen ezt az intézményt minél későbben szeretnék igénybe venni. Fontosabb lenne például, hogy ne kelljen bejárni, s hely- . ben kapjanak munkát. Saj- ' nos, a termelőszövetkezet nem tartozik a legerősebbek közé. Sőt, a közelmúltban kezdődött meg a Bodrogköz meliorációja, amely évekre leköti a gazdaság fejlesztési alapjának nagy részét. Furcsa ellentmondás alakult ki; a belvízmentesítés a jövőért készül, de elvonja a pénzt új munkahelyek létesítésétől. Ennek ellenére a szövetkezet bátran nyitott. Amikor a környék többi üzemében egymás után szabadulnak meg a tehenektől, számolják fel a telepeket, itt most kezdték meg egy szakosított Készül Miskolc közműtérképe Díszlámpák égnek Nagy- rozvágyon. A helybeliek sajátos humorral meg is jegyezték: a falu legkorszerűbb, s legszebb épülete meg is érdemel ilyen kivilágítást. Szó, ami szó, a tervező, a kivitelező tényleg kitett magáért. A község lakossága is, hiszen egy tanácsi körlevél nyomán rengetegen jelentkeztek társadalmi munkára, eltüntették az építkezés nyomát, rendbehozták a környezetet. A nagyrozvágyiak így már tényleg joggal dicsekedhetnek, messzi környék legszebb ravatalozója az övék. Büszkék rá? Akiket megkérdeztünk, inkább a vállu- kal vonogatlák. Egyikük megjegyezte: jó félórára —, amíg a halottukat elbúcsúztatják. Mások viszont azt mondják, a községnek nincs egy elfogadható boltja, ezért ezt a pénzt az élők kedvéért talán jobb lett volna abba befektetni. De a lényeg az, hogy végre Nagyrozvá- gyon történik valami. Nos, ebben a véleményben szinte minden benne van. Az, hogy az itt lakók nem akarják a falujukat a kihaló, elöregedő települések sorsára juttatni. Hogy akarják a változást, s támogatnak minden elképzelést, ami előre visz. És ebben talán, partnert találtak Bányász Mihályban, s Tóth Sándorban, a községi tanács, illetve a termelőszövetkezet fiatal elnökében, akik szintén lépni akarnak. Egyikük korszerű, létfontosságú intézményekkel ellátott falut akar, másikuk új munkahelyeket, ami hasznot hoz a gazdaságnak, s megfelelő fizetést az itt lakóknak. Gyorsan rájöttek, a két cél között nincs ellentmondás, egyesítve erőiket., valamit tehetnek a Bodrogköz két apA föld alá szabad szemmel senki sem láthat, csak térképen követhető pontosan, merre futnak a miskolciak kényelmét -szolgáló közművek, hálózatok. Rajzolják a miskolci közműtérképet, és rövidesen a munka egyik nagyobb állomásához érkezünk el. Az úgynevezett alaptérképek az év végére várhatóan elkészülnek. Ezek száma majdnem ezerre, egészen pontosan 970 darabra rúg, de a részletes és összefoglaló térképekkel együtt a szám elérheti majd a 10 ezret. A nyilvántartás munkáit a vonatkozó törvény, illetve több miniszteri rendelet alapján kezdték meg. A költségekre — központi támogatásból — összesen 7,5 millió forintot fordítanak. A mélyben futó csöveket, vezetékeket a Térképészeti és Geodéziai Vállalat szakemberei mérték fel. s ők is rajzolják a térképre — centifejőstehenészet kialakítását. Nem olcsó mulatság ez, mintegy húszmillióba kerül, de harminc embernek munkát ad, harminc ember megtalálhatja a számítását, s ha a gazdaságossági számításokat igazolja majd a gyakorlat, akkor a szövetkezet is fokozni tudja nyereségét. De ez önmagában még kevés. Az igazi megoldást egy olyan ipari üzem megépítése jelentené, amely hatvan munkást foglalkoztatna. Sikerült a Rába gyárral olyan elvi megállapodást kötni, hogy ha a már meglevő csarnokukat gépekkel fel tudnák szerelni, akkor a gyár folyamatos, megfelelő árbevételű, s nyereségű munkát biztosít a közös gazdaságnak. Már több mint hat hónapja beadták kérelmüket a megyei tanácshoz (pályázatként), ahol ugyan megígérték; támogatni fogják az indokolt kérelmet, de eddig még érdemi válaszadásra nem került sor. Pedig ez egy mostoha, kedvezőtlen adottságú vidék, s határozatok születtek arra, hogy az elmaradott térségek felzárkóztatását anyagilag is támogatja az állam. Ez a beruházás pár év alatt visz- szatérülhetne, s nem kellene az itt lakóknak Patakra, Űjhelybe utazniuk, ingázniuk. A szövetkezet megerősödhetne, s akkor több jutna községfejlesztésre is. Még egy dolog; azt hisszük, a Rába jóval nagyobb cég annál, hogy várjon. Valószínű, mással köti meg az üzletet. De a helybeliek büszkék lehetnek, hogy övék a környék legszebb ravatalozója. (Érre úgy látszik van állami keret.) Égnek a díszlámpák. Gazdagodott a község. így is van, hiszen újjáépült a művelődési ház. a készülő tsz- iroda, s az új szolgálati lakások híven mutatják ezt. És a ravatalozó! Egy olyan épület, amit csak azért emeltek, mert az illetékes szerveknek éppen erre volt pénzük. Nem boltra, és nem üzemre. — kármán — méteres, deciméteres pontossággal. A közműtérképek teljes rendszere várhatóan 1988-ra készül el, s akkor a városi tanács illetékes részlege a megrendelők számára lemásolja és átadja. Nem ingyen — megfelelő összegekért, amelyből a közműnyilvántartás további munkáit finanszírozzák majd. TJ. J. Remélem, galamb Olvasom egyik országosan terjesztett heti folyóiratunkban, hogy szegedi és budapesti újságírók között jegyzetváltásra került sor — patkányügyben. Az előzményeket nem ismerem pontosan, de az történhetett. hogy a pesti félreértett valamit és „Rémületében megkérdezte a Köjál főmérnökét, és azt a feleletet kapta; Budapesten nem szaporodhattak el a patkányok.” A szegedi válasz — nem kell azt hinni, hogy Budapesten kívül nem élnek emberek Magyarországon — szellemes és nagyon igaz, annak ellenére, hogy a patkánytémáról látszólag más vizekre tereli a „vita” lélek- vesztőjét. — A pesti magatartás és újságírói álláspont azért ebből az új szempontból is ugyanúgy végiggondolandó és végiggondolható lenne ... Nos, hogy a patkányügynek mi lett a kimenetele, nem tudom, mert elterelték a figyelmemet. — Történt ugyanis, hogy körülbelül ugyanabban az időben — hatalmas pánikot keltve — egy birka tűnt fel a Körúton, — Telefonok rendőrségnek, tűzoltóknak, rádiónak — mit kell ilyenkor tenni? A közlemény akkor reggel többször is elhangzott, de a bemondó egyszer sem mondta be, hogy teszem azt — egyszerűen meg kell fogni a birkát. Elképzeltem messziről, hogy a környéken nyüzsög a sok izmos körúti vagány, s a szegény birka dobogó szívvel mégis órákon át kénytelen egy emberevő fenevad képében ugrálni ide-oda a nagy forgalomban, ami persze már önmagában sem veszélytelen dolog. — Aztán a nyár végén történt még egy vérfagyasztó esemény. Fecske repült be egy lakásba. — Nem tudom ki mindenkit riasztottak, de a rádió ismét tanácstalan lehetett, mert a bemondó ezzel a szívdermesztő históriával is az ország közvéleményéhez fordult. Bizonyára segélykérési szándékkal. A segítő készség viszont nem érkezhetett fecskeszárnyon, mert csak hosszú percek után adta bemondónk azt a tanácsot, hogy hagyják nyitva továbbra is az ablakot, ahol berepült ■ a fecske, valószínűleg ki is Jog repülni. De ekkor már azért mérges hangok is jelentkeztek az éterben, köz- biztonságról, meg egyebekről. Hogy végül is mi lett az ily módon életveszélybe került család sorsa, vagy, hogy beperelték- e a fecskét magánlaksértésért, azt megint nem tudtam meg, mert ilyenek ezek a fránya hírközlő szervek — erre a fontos mozzanatra sajnos nem tértek vissza. Nem is olyan rég megtudtam viszont, hogy fáraóhangyák inváziója fenyegeti a panellakásokat. Ezek a „csúf rágcsálók” a réseken és a csövek mellett „felkocognak” a lakásokba és „példának okáért elrágják a telefonzsinórt, vagy betelepszenek a garázsba”, (sic!) — Nos én megértem ezt a bizonyára nem túlzott aggodalmat. Nem is tudom mit tennék, ha a garázsomban — ilyenkor látom, micsoda szerencse, hogy nincs — váratlanul egy ilyen éles fogú fáraóhangyával találnám magam szemben, amint éppen a telefonzsinóromat rágja. Nekem, például — bevallom őszintén, eszembe se jutna az a megoldás, amit ugyancsak a rádió ajánlott a fenyegetett lakás-, garázs- és telefontulajdonosok figyelmébe. — Mármint az, hogy ötletesebb — úgy látszik ott a pénz is, ahol az ötlet —, illetve hát kevésbé ijedé- keny emberek antibébi tablettával etetik meg a „királynőt”. A módszer már maga is egy nagy ötlet — be kell látnom — és gondolom, valóban felboríthatja ezeknek a „csúf rágcsálóknak” a családtervezését —, de amilyen kishitű vagyok — azt is gondolom, hogy ez csak akkor lehetséges, ha valóban éppen a „királynő” vezeti az inváziót. Persze, tudom, hogy akinek ilyen ötletei támadnak, az a királynőt is megtalálja. De kérdem én, csoda-e, ha ilyen rémítő hírektől bombázottan rettegve megyek az utcán? Körülöttem ijesztő verebek, oltatlan kutyák, macskák —, sőt még néhány közveszélyes balkáni gerle is feltűnik a lombok között! — Csupa veszély az élet — mondogatom magamban — és nem veszem észre idejében a királynőt ... Amikor felkapom a fejem, tíz lépésre se lehet már tőlem, és fogadok, hogy nincs még több, mint húszesztendős. Éles fogaival unottan rágcsál valamit ... Engem semminek nézve, közömbösen közeledik és nagyon jól látom, hogy vékony blúza alatt minden lépésnél megmozdul valami... Mintha két fehér galamb verdesne a szárnyaival... Legalábbis remélem, hogy galamb ... Az első gondolatom az, hogy meg kellene fogni őket, de mire hozzám ér a királynő, elszáll a bátorságom ... — És ha mégsem galamb? — Ijesztő híreket hall az ember mostanában .. Gyöngyösi Gábor Kétszáz éve tartották ... Budapest konferenciaváros — olvashatjuk, hallhatjuk ezt a minősítést, különösen mióta átadták rendeltetésének a mutatós és pompásan működő Kongresszusi Központot. Az első tudósi gyülekezetei éppen most kétszáz éve, PestiBudától nem is olyan messze, Selmecbánya szomszédságában' egy kicsi szlovák falucskában, Szklenón tartották. Itt telepedett le egy asztal köré huszonhét bányászati szakember, úti okmányaik szerint európai, délamerikai és mexikói kiválóságok. 1786. szeptemberében kezdtek eszmét cserélni, és bizony már jól benne jártak az őszben, amikor egyikük-másikuk búcsút mondott a kollégáknak, s hazaindult. Amennyire ismeretlen, annyira érdekes ennek a bányászati tanakodásnak a története. Born Ignác (1742—1791) előbb szülőföldjén küzdötte fel magát az ásványtan és a fémnemesítés messze földön ismert szakértőjévé. Amikor Mária Terézia meghívására. 1776-ban Bécsbe érkezett, már szak- tudományának professzora volt, s előbb az udvar természettudományi gyűjteményét rendezte újjá, s virágoztatta fel, majd 1779- től a pénzverésért és a bányászatért felelős kamara tanácsosa lett. Az 1780- as években valóságos híresség; laboratóriumában, lakásában ott nyüzsög a császárváros előkelősége. Főképpen a liberális gondolkodás nemzetköziségét hirdető szabadkőművesek kedvelik. Born Ignác hamarosan világhírű feltalálóként jár- kel a császári udvarban, illetőleg a selmeci táj bányászfalujában, a kutatásra, kísérletezésre kiváló Szklenón. Ö dolgozta ki az amalgálásnak, azaz a fémek higannyal való kinyerésének új, a korábbinál kevésbé költséges és egyszerűbb formáját. Amikor 1786 tavaszán könyvben is közzétette az amalgálás új elméletét, s a gyakorlati bemutatásra szolgáló kohója is működött, gondolt egy nagyot, és engedélyt kért egy —_ mai kifejezéssel mondva — szakmai bemutatóra. Huszonhét karosszéket kellett a tanácskozóterem nagy asztala köré telepíteni, s ezek gazdái aztán előbb a helyszínen végzett vizsgálódásaik eredményeit vetették össze, majd pedig arról döntöttek, hogy megalakítják a maguk So- cietät der Bergbaukunde- ját, a Nemzetközi BányáBorn Ignác (1742—1791) szati Társaságot. Alapszabályzatuk nem kevesebb, mint nyolc oldalon porolja fel a tagqk kötelességeit — kezdve a fizikai földrajz és a kémiára alapozott ásványtan búvárlá- sától, befejezve azzal az utasítással, hogy ki-ki köteles, „mindent összegyűjteni, ami a legtágabb értelemben hasznos a bányászat számára, és az ismereteket közölni a tagokkal, hogy azokat saját országukban és az emberiség javára mindenütt használhassák.” Meghatóan szép lecke; bárha most tartana itt a tudományok szövetkezése, egyáltalán, az emberiség! Mindezék után két szak- könyvet is kiadtak. Az egyiket 1789-ben, a másikat 1790-ben nyomtatta ki szerkesztőjük, a Harz- hegységi Zellerfeld bányakapitánya, Friedrich Wilhelm von Trebra. E kötetekben már tizenöt ország 155 szakembere közöl kisebb-nagyobb tanulmányokat a bányászait és a kohászat elméleti és gyakorlati tudnivalóiról. Íme a világ két legelső természettudományi almanachja, kollektív bölcsességgel megalkotott mesterségleírása! A világirodalom zseniális „mindenese”, J. W. Goethe is publikált az egyik kiadványban; ő az ásványtan és az optika kutatójaként érdemelte ki a közreműködést. A Bányászati Társaság, mint a világ legelső tudományos szervezete sajnos mindössze két évig működhetett. Az 1789-es francia forradalmat követő háborúk ugyanis megint békétlenséget szítottak Európában, így a nemzetközi együttműködésnek kénytelen-kelletlen vége szakadt. Born Ignác elhalálozott. A szklenói konferencia így nem ismétlődött , meg. A tudósi összefogás szép példájaként azonban két évszázad távolából is hirdeti az együttműködés értelmét, hasznát... A. L. A szklenói amalgáló műhely 1786-ban
