Észak-Magyarország, 1986. december (42. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-31 / 307. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 12 1986. december 31., szerda A többség támogatja Kora reggeli életkép az egyik miskolci élelmiszer- boltból. A „szeszrendelet” előtt ilyenkor már hosszú sor kígyózott a pénztár előtt, most viszont csak háromnégy vásárló járkál a pultok között. Borostás arcú, karikás szemű fiatalember érkezik, s a boltban rövidesen felszikráznak az indulatok. A fiatalember Dianát követel, de itt nem kap. Méltatlankodik: máshol ebben az időpontban is kiszolgálták már a sósborszesszel, majd a többi mellé csapja üresen maradt kosarát és dühöngve bevágja maga mögött az ajtót. Neki most hiába magyarázná bárki az alkoholizmus káros következményeit. Szóba se állna senkivel, vagy fütyülne a felvilágosításra: nagy baj van, ha a reggeli féldeci, deci nélkül képtelennek érzi magát a munkára. Az ismeretterjesztő szakkönyvek ezt az állapotot habituációnak, hozzászokásnak nevezik, amelyet már csak egyetlen, apró lépés választhat el a súlyos kórtól, a dependens, azaz függő alkoholizmustól. * Az előbbi néhány sorral alighanem szitkok özönét zúdítottam a fejemre. Biztos vagyok benne, a reggeli féldecizést olvasóink egy része egészségesnek, mi több kikezdhetetlen állampolgári jognak tartja, amely — szerintük — távolabb van a valóban megvetendő alkoholizmustól, mint Makó Jeruzsálemtől. Ez a nézőpont is tükröződik egy közvéleménykutatás eredményében. A vizsgálódást a megyei pártbizottság oktatási igazgatósága mellett működő közvéleménykutató csoport tartotta meg. Kérdőívek segítségével több mint kétezer ember véleményére voltak kíváncsiak, s mint Tóth Pál szociológus elemzésében megjegyzi : a válaszolók közül sokan, talán túlságosan is sokan amiatt emeltek szót, hogy mostanság nem lehet féldecis üvegben pálinkát kapni, s emiatt (?) kénytelenek a kétdecist megvásárolni. A kutatók alapvető kérdése a következő volt: „szükségesnek tartja-e, hogy az alkoholfogyasztást adminisztratív eszközökkel korlátozzák?” A fő kérdést követően választ vártak arra is, hogy az alkoholfogyasztás csökkentésére a válaszadó a forgalmazás teljes betiltását, vagy a szigorúan korlátozott árusítást, netán a szeszes italok árának további emelését, esetleg az alkohol- ellenes propaganda színvonalának javítását tartja az eredményes eszköznek, vagy értelmetlennek, tehát elve- tendőnek tartja az adminisztratív intézkedéseket. Összesen 2028 ívet dolgozott fel a közvéleménykutató csoport. A munkát nyáron kezdték meg, s a válaszokat a közelmúltban összegezték. A kutatás eredménye mindennapi tapasztalatainkat támasztja alá. A megkérdezettek többsége támogatta a korlátozások, az adminisztratív intézkedések, közkeletű kifejezéssel élve az alkoholstop bevezetését. A megkérdezettek 11,5 százaléka a teljes szesztilalom bevezetését kívánta. Majdnem felük, 45,9 százalékuk azzal értett egyet, hogy a mértéktelen alkoholfogyasztást az üzletek és a vendéglátóhelyek nyitva tartási idejének, továbbá a szeszes italt árusító helyek számának korlátozásával lehet mérsékelni. Az áremelést a megkérdezettek csupán 2,7 százaléka ítélte hatékony eszköznek, s 4 százalék voksolt a megszokott módszerektől eltérő, szigorú és nehezen kijátszható, átfogó intézkedések bevezetése mellett. A kérdőívet kitöltők 18,4 százaléka úgy vélekedett, hogy tökéletesen elegendő, ha az adminisztratív korlátozások bevezetése helyett javítják az egészséges életmód propagandáját. A nők és a hatvan éven felüliek az átlagnál nagyobb arányban tartották üdvösnek a teljes szesztilalom bevezetését. Az egyetemet végzettek, az értelmiségiek nagyobb része viszont nem rokonszenvezett a szigorú adminisztratív korlátozással. Ezzel szemben az alacsonyabb iskolai végzettségűek csoportjában a megkérdezetteknek majdnem negyede értett egyet a teljes szesztilalom bevezetésével. A különböző szempontok szerint elemezve a válaszokat, a kutatás eredményeinek összegzője arra a következtetésre jutott, hogy a közvélemény általában elfogadja a túlzott alkoholfogyasztás csökkentésének szándékát, a konkrét tennivalókat tekintve azonban már elbizonytalanodik. * A megkérdezettek 15,3 százaléka ellenzett minden direkt korlátozó rendszabályt. Ök álláspontjukat a kérdőíven néhány mondatban megindokolhatták. A válaszokat a tartalmi azonosság alapján kilenc csoportra osztották be. Mindegyik felsorolására nincs módunk, csupán a legjellemzőbbeket említjük meg. Voltak akik úgy gondolták, hogy az adminisztratív intézkedések hatása kétséges, mert „aki akarja, úgyis megissza a magáét, s ha akadályozzák ebben, még többet fogyaszt”. A csoporton belül 13,6 százalék az alkoholizmust társadalmi okokra visszavezetendő problémának tartotta, s a túlzott szeszfogyasztást véleményük szerint az emberek megoldhatatlan, vagy annak tartott gondjai motiválják. „Nem adminisztratív eszközökkel — olvasható az egyik kérdőíven —, hanem a társadalom nevelésével kell visszaszorítani ezt a jelenséget. Értelmes célt, programot, követendő magatartási modelleket kell nyújtani az egyes embereknek, a családnak.” Az adminisztratív intézkedések éllenzői közül né- hányan azt tartották, hogy nem az alkoholfogyasztás korlátozására van szükség, hanem az alkoholistákkal, a részegen randalírozókkal, bűnelkövetőkkel, a munkahelyi italozással szemben kell az eddigieknél jóval szigorúbb és radikálisabb eszközöket alkalmazni. Ugyanakkor — adtak hangot véleményüknek — a jelenleginél dinamikusabban kellene fejleszteni az alkoholbetegek kezelésére szolgáló egészség- ügyi intézményeket. Jó néhányan úgy gondolják, hogy a korlátozó szabályok bevezetése után rövi- debb-hosszabb idővel mindenképpen elszaporodnak a bögrecsárdák, s a „mindennapi” fogyasztására a kiskertek, a magántulajdonban levő földterületek terméséből otthon is készíthető bor, pálinka. Néhányan pedig azt az álláspontot fogalmazták meg, hogy az ivás magánügy, s csak következményei tekinthetők közügynek. „Nem kell mindenkit alkoholistának tekinteni — írta le véleményét az egyik megkérdezett — aki szereti az italt. Hagyni kell mindenkit úgy élni, ahogy akar. Sokkal rosz- szabb, ha törvényesen beavatkoznak. Korlátozásnak helye nincs!" * Hosszú évek óta emlegetjük, hogy az alkoholizmus, a mértéket nem ismerő szeszfogyasztás legégetőbb társadalmi gondjaink egyike, az egyének és a közösségek önsorsrontó baja. A figyelmeztető, sőt riasztó adatok hatására a megyei és a városi pártbizottságok kezdeményezésére az idén Bor- sod-Abaúj-Zemplénben döntő lépésre szántuk el magunkat. Országos figyelmet, érdeklődést keltett a Miskolc Városi Tanács kereskedelmi osztályának határozata, amellyel a miskolci élelmiszerboltokban korlátok közé szorította a szeszes italok forgalmazását és a lezüllött kocsmák, talponállók bezárását kezdeményezte. Csat- tanós válasz a kétkedőknek: a Miskolci Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat boltjaiban 1986 novemberében hat és fél millió forinttal kevesebbet költöttek borra, sörre, pálinkára. Ezt az összeget valahol másutt vásárolták el. Biztosan van rá példa, hogy az alkoholra éhes emberek nem az üzletekből, hanem más forrásokból szerezték be napi adagjukat. Ám abban is biztos vagyok, hogy a mínusz hat és fél milliós szeszfogyasztás eredményeként sok családban békésebbek lettek a napok, és sok veszélyeztetett gyermek több tejhez, jobb ruhához jutott. A Minisztertanács október elején, az MSZMP Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Bizottságának Végrehajtó Bizottsága pedig december elején hozott határozatot az alkoholizmus elleni küzdelem helyzetéről és a további feladatokról. Mindkét programban egyértelműen kitapintható a szándék: a kompromisszumok nélkül kijelölt feladatokat határozottan és alku nélkül végre kell hajtani. A minisztertanácsi határozat január elsejétől a kiskereskedelmi boltokban és a vendéglátóhelyeken kilenc óráig az egész országban megtiltja a szeszes italok árusítását. E korlátozás miskolci bevezetésével példát mutattunk, ám ez korántsem jelenti, hogy elégedettek lehetnénk. A párt-végrehajtóbizottság megállapította: az alkoholizmus visszaszorítása érdekében eddig tett intézkedések — bizonyos rész- eredményektől eltekintve — elégtelennek bizonyultak. A vb álláspontja szerint a jelenlegi helyzet a rövid távú és a forgalmazást korlátozó intézkedéseket ugyanúgy megköveteli, mint a hosszabb távon ható, komplex szociális programok kidolgozását és végrehajtását. A dokumentum megkülönböztetett figyelmet szentel a munkahelyi pártszervezetek feladatainak részletezésére. A beszámoló taggyűléseken az éves munka, a párttagok magatartásának értékelésekor az eddiginél bátrabban és határozottabban kell' foglalkozni az alkoholizálásból fakadó problémákkal. Az alkoholizmus elleni küzdelemben meg kell követelni a vezetők példa- mutatását. A pártszervezeteknek a rendszeresen alkoholizáló, vagy a munkahelyi italozást eltűrő vezetőkkel szemben időben és határozottan cselekedni kell. Dianát követelő „hősünkre” tehát nehéz idők következnek. Ám a választási lehetősége adott. Udvardy József A mezőt — ahol állítólag nyulak, 8 fácánok töltik nyugodt napjaikat — most fehér hó lepi. Köszönöm én ezt a nyugodtságot! Hisz .. . ... Hejőszalonta környékén, a Karola-ta- nyán vagyunk, és vadászathoz készülődünk. Azaz készülődnek a Hejőmenti Vadásztársaság tagjai. (A társaságnak 32 tagja és 6200 hektár vadászható területe van.) Most — a vadászvendégekkel és hajtókkal együtt — vagy ötvenen lehetünk. Az illetékesekkel hosszú eszmecserét folytatunk a vadászat hasznáról és káráról, ezzel is telik az indulásig hátralevő idő. Elmondják, hogy ma például mindenki csak egy-egy nyuszit vihet haza, fácán pedig nem is jut majd minden puskavégre. Bezzeg 20 évvel ezelőtt... A vadbőség azonban elmúlt. Ennek oka részben a mezőgazdaság. A gépek például aratáskor nem „látják”, hogy madarak fészkét, vagy éppen nyúlfiakat szelnek ketté. De a kemi- zálás is káros hatású a vadakra. Másik ok az 50-es évek rablógazdálkodása, amikor is töméntelen mennyiségben lőtték az állatokat. A vadászat egyébként — mint hallhatjuk a különböző fórumokon — a vadállomány minőségi szelekciója miatt fontos. Ha ugyanis nem lőnék ki a „selejt” vadat, akkor azok részt vennének a további szaporodásban, és saját rossz tulajdonságaikat örökítenék át a következő nemzedékbe. Tény, hogy ez nem lenne hasznos. (Bár a természet maga is el tudná végezni a szelektálást, úgyhogy a vadászokat inkább talán mégis a vadászszenvedély fűti. Valószínűleg nem szelektálni indulnak el, amikor a díjnyertes agancsú szarvast lövik, hisz az nerp valószínű, hogy selejt példány ...) Végre elindulunk. Egymástól harmincméteres távolságban libasorban haladunk, két irányba. Mikor már elég nagy teret fogunk át, befelé fordulunk. Egyre több nyúl szalad kétségbeesetten valamerre, de itt is, ott is puskacsővel találja szembe magát. Megvan az első, a második, és délutánra a negyvenedik .. . Fácán csak mutatóba akad, néhányat sikerül lepuffantani, néhány magasan továbbrepül. Özek is riadnak, pedig nekik most nincs miért. Közben — valamelyik vadász figyelmetlensége, vagy saját szemfülessége miatt — egy nyuszi is kitör a körből. Hosszan nézek utána, ismerősöm oda is kiált: — Ugye, azt szeretné, ha mindnek sikerülne megmenekülni? Nem tagadom, azt szeretném ... Szöveg és kép: Dobos Klára Jeles napok „A* olyan napot, molyba* é»síó*ad»k óta állandósult hiedelem vagy s*okós fűződik, jeles napnak nevezik.'' Az esztendő utolsó napjának rangját, jelességét napjainkban sem vitatja, vitathatja senki. Mi több, azon kevés nevezetes ünnepünk közé sorolható Szilveszter napja, amelynek — ha né- / miképp módosult is régebbi szokésvilága — hagyomány- kincs-motívumai napjainkig élnek. Sőt gyakoroljuk azokat! Ezek fő jellemzői: a vidámság, a harsányság, a zene, a tánc. Szilveszter napja (az egyházi liturgikus naptár szerint a római születésű Szent Szilveszter pápa ünnepe, aki csaknem 22 évig, 314—335 között töltötte be a pápai funkciót) számtalan szokás, hiedelem fontos, nyilvántartott időpontja volt a múltban. E szokások természetesen vidékenként változtak, módosultak, egyeseket — volt olyan vidék —, ahol nem is a szilveszter, hanem más jeles nap hagyományaként tartottak nyilván. Például ilyen volt az időjóslás is, amelyet dr. Oláh Andor* a közelmúltban megjelent könyvében, mint Békés megyében élő szilveszteri szokást említ. Ennek lényege, hogy szilveszter este egy- egy hónap nevével ellátva, tizenkét „vereshagymacsé- szét” raktak ki az ablakba. A hagymacsészékbe egy-egy késhegyni sót is tettek. Az újév reggelén a háziak első teendője természetesen az volt, hogy megnézzék, mi történt a sóval. Amelyik hagymahéjban a só elolvadt, az a hónap az új évben várhatóan csapadékos, esős lesz. Ám, ha a só nem olvadt el, az a hónap szárazságot ígért. Afféle jóslás volt az ólomöntés és gombócfőzés is, de ezekkel nem a jövendő időt, hanem a jövendőbeli legényt kutatták, firtatták a férjhezmenés küszöbén álló lányok. A forró, folyékony ólmot hideg vízbe öntötték, ahol az azonnal megdermedt, mégpedig különféle fura alakzatokban. A figurák alapján találgatták a hajadonok, hogy csordás, iparos, vagy kéményseprő lesz-e a jövendőbelijük. A gombócfőzésnél az elkészített gombócok mindegyikébe papírra írva egy-egy legény nevét tették a lányok. Aztán árgus szemmel figyelték, hogy a forró vízbe dobált gombócok közül elsőként melyik emelkedik fel a víz színére. Nagy volt az izgalom, amikor szétvágták ezt a gombócot, de hát ez nem csoda. A hagyomány úgy tartotta, amilyen név kerül elő a gombócból, olyan nevű legény készül a házba, a családba benősülni. A múltban is elsősorban a mulatság, a vidámság ünnepe volt szilveszter. Kalota- szegen például a legények ostort pattogtatva, úgymond angyalozni jártak. Megviccelték azokat a gazdákat, akiknek lányuk volt, levették a ház kapuját, elvitték a lány szeretője házához, vagy a patakba hajították. Járta is egy mondás: Míg az ágyban álmodoznak az utcaajtók masíroznak. Előfordult, hogy a mókás legények még a szekeret is i darabjaira szedték, majd f elvitték a pajtapadlásra, vagy egy termetes diófára, és ott újból összerakták. Híres szokás volt az ara- nyosvíz-vivés. Például Nyárszón, abban a percben, hogy megszólalt szilveszter éjfélkor a templom harangja, a legények némelyike egy-egy öl szalmával, míg a többiek kancsóval, korsóval elindultak a falu csorgójához. Ott a szalmából tüzet raktak, s amíg a tűz égett, világított, mindenki telemerítette edényét. Ezután hazaindultak és otthon a vízből mindenkit megitattak. Egyes helyeken az aranyosvíz-vivést köszöntő versike is kísérte. Például ilyenféle: Boldog új évet kívánok! / Hoztam egy kis vizet, / De ez nagyon aranyos, / Aki ebből iszik / Sose lesz haragos. / Próbáljátok meg, / Igyatok belőle, / Meglássátok milyen / Aranyosok lesztek tőle. (ha)
