Észak-Magyarország, 1986. december (42. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-31 / 307. szám

s5£&®£5®Sffi8SS5ÍÍ!«ÍÖ8SS»tSj8fc^^ s ítse november előtt, mert altkor gyanús lesz. hogy alulterveztünk, — az infláció pluszban annyi legyen, mint az NSZK-ban volt mínuszban tavaly (de legrosszabb esetben jó a svájci isj, — a hatékonyság annyi­ra növekedjen, hogy be kelljen vezetni a négyna­pos munkahetet (de min­denkit eskessenek meg rá, hogy azt munkával tölti el), — a maszekok sorra adják vissza az ipart és vállalatoknál akarjanak dolgozni, a mielőbbi meg­gazdagodás reményében, — munkaszervezési és automatizálási intenzív tanfolyamokat tartsunk a japánoknak, városunknak azt kívánnám, hogy — az LKM kebelezze be a General Motors-t (vagy fordítva), — a jegyüzérek gazda­godjanak meg egy-egv színházi premier előtt. — leplezzék le a Nép­kert fái között az „Utolsó részegember” szobrát, — a tapolcai nívós üdü­lőövezet egy részét tartós haszonbérbe vegyék ki a Rockefeller rokonok, — a Posta adjon áren­gedményt azoknak a ma­gánszemélyeknek, akik a fürdőszobai telefont is kü­lön fővonalon vezettetik be, — a városi televíziónak saját műholdja legyen, aminek segítségével az avasi lakótelepen kívül még további húsz lakásban is nézhetik a műsort, — ez évben temessék be az utolsó gödröt a Széche­nyi úton, — a szülők rendszeresen pofozzák gyermekeiket, mert nem eszik a banánt, — a rendőrség tartson saját garázdákat, hogy le­gyen munkájuk. Magamnak mit kíván­nék? Talán azt, hogy a teljes fegyvernyugvási egyez­mény aláírása után, mint bankrobbantót engem tilt­son ki örökre termeiből minden európai játékka­szinó. Bérezés József Főcsővezetés kosság egyértelműen a fa­lu népességmegtartó ere­jének növelése érdekében lett intézkedésnek tudta Ha egy pici pucér # angyalka megjelen­nék nékem szilvesz­ter éjszakáján és kívánsá­gaim után érdeklődne, a népgazdaságnak azt kíván­nám, hogy — éves tervét ne telje­Elégedettség A faluban bezárták az egyetlen boltot. Ezt a la­I lyenkor, év végén mór csak hagyományból is mi le eszébe jut az embernék. Leginkább olyasmi, ami nem kéne eszébe jutnia. Mert minek? Ráadásul a reményben írogatja mindezeket le, hogy senki sem dik..., de ne álltassuk magunkat már az elején, legal akkor nem csalatkozunk. Előpattant viszont egy jó kérdés, az év kérdése is lehet (vagy a következő évé is): Magának Nyakunkon az iinnop, bizony elsiomorftó, ha valakinok nincs egy rongya, amit fölvegyen. Kénytelen úgy menni A jól végzett munka után a szocialista brigád kellemesen majd, ahogy van. tölti idejét a Csanyikban. be. Megkérdeztük a tele­pülés egyik' tősgyökeres la­kosát : — Tóni bácsi, mit szól a bolt bezárásához? — Örülök biz' én! Mert minek az a nagy flanco- lás? Bőt a faluban, meg ilyenek! Ugyan minek a’? Csak köti az ember fia a pízt, azt' csak fogy a pár­na alól az összegyűjtött... Aztán azok a városi ide- genyek is jobban fognak falusi turistáskodni. Na­gyobb lesz a vonzódás ide. — Aztán honnan vesz­nek tejet, kenyeret? — Honnan, honnan?! Hát beutazunk abba a fene nagy városba. Egyszerű, nem? Meg kényelmes. Mióta fölcibálták a kis­vasúti síneket, olyan jó és pontos a közlekedés, hogy na! Van úgy, hogy egy nap kétszer is jár a busz. Reggel be, este vissza. Per­sze ez is biztos a népek megtartása miatt történik. Hogy ne grasszáljanak annyit össze-vissza. Marad­janak csak a faluban! — Szóval elégedett, ked­ves Tóni bácsi? — Persze, fiam, persze, Mindennel. Miért maga nem így látja?... Illetékeseink mindent képen is látható, a béremelés szerrel jövőre talán sikerül egy pénzérmék emeléséhez még nem — öreg! Aztán messzi-e még a messzi? — Már csak a szomszéd szarváig, jó uram! (mészáros) Hirdetés: „Elcserélném úsztatott betonon forgó, fi plusz 8 félszobás, liftes, atomenergia-fűtésű, kül­ső- és belső fürdőmeden- cés, panorámás, zöldöve­Elnyűhetetlen barátommal, Mindig Ala­• jóssal már igen régen találkoztam. Talán éppen az újesztendő hajnalán, amikor ö valami vállalati buliról baktatott hazafelé, én meg szerkesztőségi ügyeletbe siettem. Egy esz­tendő telt el azóta — egy-két nap se ide. se oda —, érthető hát, hogy örömmel üdvözöitük egymást a korán szürkülő, december 30-i dél­utánban. Én még a szerkesztőségbe igyekeztem valaminek, ő meg láthatóan jó hangulatban volt, s szokása szerint kérés nélkül mesélni kezdett: — Most jövök a Felhőfényesítő és Gomolyító Vállalat központjának vállalati szilveszteri buli­járól, ami nem lenne különösebb esemény, hi­szen ott minden évben megtartották eddig az évet búcsúztató bulikat, aztán meg az új eszten­dőt köszöntő ivókúrákat, a nők napját, a sajtó­napot, a vasutasnapot, a pedagógusnapot, meg minden olyan napot, amikor csak valami okot lehetett találni a munkahelyi kollektív szellem ápolására. Éppen eleget tépik a dolgozók egy­más idegeit munka közben, hol ezzel, hol azzal teszik tönkre egymás életét, kellettek hát ezek a bulik, amikor egy-két-húrom-hat pohár ital mellett kartársiasan egymás nyakába, vagy ép­pen egymás keblére lehetett borulni, biztosíta­ni egymást róla, hogy' mindeddig minden rossz­indulatú pletyka, meg félreértés volt, szeressük egymást gyerekek, a szív a legfőbb kincs, leg­alább addig tartson ez a szeretet, amíg holnap reggel újra nem kezdjük egymást fúrni, nem kezdjük el ismét az áskálódást. Szóval, nem et­től volt ez a mai buli különösen érdekes. Még csak attól sem, hogy most is megtisztelte az összejövetelt jelenlétével Főhatósághy elvtárs, meg Felügyeleti kartárs. meg ott volt Tanátsy elvtársnő és még néhányan, akiket állandóan meghívnak, s azok, ha nem találnak jobb he­ti szőri rt k körifi i izok e|rl; lyet, hát eljünpst a vezetés bevcfzé csinosabb, fiatftte kat-asszonyok»se el a háziassal, mosollyal vendégek tűrve azok számba menői — Ez az áftrt rendkívüli, arfes zetést tartani? — Türelem feie ga megszokom 1 A vezetők máén központ dolgoltei újesztendei jóról sítsák egymást el nak magukba Siv búcsúztatóhoz.! i s mire a táji dolgozók, meg Hétvégén én is beszállok. Piacon, strandon fogyogat szépen a lángoska, a gyú­rásba én is besegítek. A moslékosvödör — gondo­lom — világos. Egy kis háztáji az anyóséknál, ol­csón veszem a moslékot a közeli óvodából. A kucuk szépen híznak, a kukások is hordják a kenyeret. Ha nem hozzák, hát megve­szem a boltból a másnapo­sat. Nálunk ugye még ol­csó a kenyér most is. a hús meg drága. — Valami hát jön a konyhára... — Kell is, hogy jöjjön. Tudja például, hogy meny­nyibe kerül a tizenkét éves lányomnak egy cipő? Egy nadrág? Vagy az ötéves fiamnak egy bicaj? Vagy az asszonynak egy menő cucc? Az iskolában egy zenésznek, meg egy fő­nöknek a gyereke jár két­ezer forintos cipőben. Ez a menő. Az én gyerekem is mondta, neki is ilyen kell. Először beintettem, de aztán ... hol az a mos- lékosvödör? — no. el ne vesszen, szóval így. — Nyaralás, üdülés ugye... — Hogyne, azok nagyon szép dolgok. Majd egy­szer! De hát most a hajtás ideje van. Mást sem hal­lok, csak azt, hogy nem dolgozok hatékonyan, kor­szerűen. Valahogy soha­sem jön össze, amit az ál­landó munkahelyemen csi­nálok! A gyárban. Vala­hogy az a termék most ép­pen nem kell a kutyának se! Azt csinálom, amit megkövetelnek tőlem, de ez nem hatékony. Tehát a dolgozók nem jól dolgoz­nak. El is határoztam már, hogy átképzem magam ve­zetőnek. Miért ne? Hiszen az uralkodó osztály tagja vagyok! De addig is... miért is hívott? Van vala­mi maszek? Csak mondja bátran! Még nem vagyok vezető. Mi? No jó, azt nyélbe üthessük ... bár nem lesz könnyű ... Vár­jon meg itt, fél óra múlva visszajövök. — Álljon meg, miért tántorog? — Semmiség. Fel vagyok én készülve mindenre. Sejtettem, hogy előbb- utóbb ez kell. Adja csak ide azt a hosszúkás cso­magot ! Úgy, köszönöm .. . No látja, ez az! Egy erős, jó kiállású mankó. Ezzel már könnyebben megyek. Kitart amíg élek, az egyik kollégám készítette fusiba ... Várjon meg, jö­vök vissza és megszervez­zük a melót... (pt) Hétvége — Nehéz magával össze­futni ... — Persze, hogy nehéz, hiszen futok, szaladok, nem érek rá! — Mire nem ér rá? — Leülni. Beszélgetni. Például arról, hogy hová, miért futok ... Hová tehe­tem ezt a fándlit? Te ''em a moslékosvödörbe? Azt meg a lángossütő tepsibe? És ezt a hosszúkás izét, ezt a csomagot hová akaszthatom? Tegyem a fogasra talán? — Tegye. Ott jól meg­van, ámbár erősen himbá­lódzik ... De miért van ennyi minden magánál, hi­szen vége a siktának! — A rendesnek, a gyár­ban igen. Sőt, még az iga­zinak is. — Miféle igazinak? — Géemkának, vagy ilyesminek. Mert ez az igazi. Amúgy teljesen az, mint a rendes, csak több pénzért. Háromszorosáért, négyszereséért. Ez mégis az igazi! A fándli meg — gondolom — ér' hető. Egy kis maszek a műszak, már­mint a műszakok után. Építkeznek a népek, kell hát a falat húzni valaki­nek. A vakolókanalat majd elkérem a szomszédtól. A lángossütő tepsi egy kis fusi volt. Jól jön ez is. Tűzoltóink idén is de- 0 rekason helytálltak. Jö­vőre hasonló sikere­ket kívánunk nekik, hozzá­juk illő lőcsővezetőkkel. Az utánpótlásra itt is nagy gon­dot fordítanak, hiszen az el­múlt években az esetek szá­ma növekedett, szükség van hát a tettre kész, minden al­kalommal készen álló fiata­lokra. Képünkön: az egyik új dolgozó szakmai kipróbálás előtt. ■ ■

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents