Észak-Magyarország, 1986. december (42. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-27 / 303. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1986. december 27., szombat Filmlevél Akii Miklós Egy kocka az Akii Miklósból. Élt-e egyáltalán Akii Miklós, a császár mulattatója, vagy sem, teljesen közömbös. A század eleje óta él. Mikszáth Kálmán mindenféle legendatöredékekből, anekdotákból akkor gyúrta regényhőssé. Azóta fel-fel- bukkan különféle adaptációkban, hol főszereplőként, hol mellékalakként. (A miskolci színpadon is az elmúlt évtizedekben több formában találkozhattunk vele.) Császári mulattató volt-e valóban, vagy udvari bolond? Valójában ma már az is mindegy. Mikszáth regénye szerint a múlt század elején élt, illetve akkor estek meg vele azok a dolgok, amik a szatirikus kisregényben sorjáznak, s kalandjai tulajdonképpen arra szolgáltak jó alkalmul a nagy palócnak, hogy a kitalált hős köré szőtt históriák keretében a Habsburg-házról nem éppen tiszteletteljes véleményt mondjon. Igaz, ez a vélemény akkoriban is vajmi keveset ártott a Habsburgoknak, de egy-két machinációról képet adott. Például arról, hogy — mert a császár jónak találta Bad Ischl levegőjét — élelmes emberek e levegőt palackozták, elegánsan csomagolták és árusították. Félt-e a császári család a közelgő Napóleontól, nem tudni pontosan, de ahogyan koldusöltözetben próbálnak elvegyülni, az mulatságos. Révész György írta és rendezte a mától látható magyar filmet a Mikszáth-re- gény nyomán, zenéjét Szörényi Levente és Bródy János, illetve Mártha István szerzetté, nagyszerű képeit, a megragadó tájképeket és a remek palotabelsőket, meg persze a játékot Szécsényi Ferenc kitűnő operatőri munkájának eredményeként látjuk. Ha megkérdezné valaki tőlem, milyen film az Akii Miklós, ezt tudnám válaszolni : igen jó moziélmény. Másfél órán át kellemesen szórakoztat, jó mesével, nem kevés enyhe izgalommal, látványos képekkel szolgál — még kis csalogató fogással női mezítelenség is felvillan benne pillanatokra —, s ha nem is ad hosszú időre emlékezetes filmélményt, egy percre sem bosszant, nem haszontalanul töltjük vele az időnket. Derűs, jól szórakoztató film született, amelyben a furfangos mulattató segítségével a jók nyerik el jutalmukat, illetve amikor ő kerül bajba, mások segítségével az ő sorsa is jóra fordul, s mert a történetben igen sok csavarás, sok iürfang adódik, a legvégén még egy olyan zárópoén is adódik, ami a nagy Napóleonnak okoz fejfájást. A film sodra ott esik egy kicsit, amikor Akiit az ellene ármánykodó gróf Stadion kancellár börtönbe záratja. Akii így kiesik a szabad életből, ahol ő keveri a kártyákat, valójában akkor már nem az ő kalandjait 'látjuk, hanem az érte folyó akciókat. Ám kiszabadul onnan hamar, s derülhetünk tovább a történeten. Lehet, hogy Révész nem egészen hű Mikszáth Kálmánhoz, de ezt szükségtelen számonkérni. Most nem regényt olvasunk, szuverén alkotást, egy új filmet nézünk, amelynek akadnak gyengéi, de egészében kiegyensúlyozott alkotást látunk, amely a romantikus történetekre vágyók igényeit is kielégítheti, ad valamit a kalandos históriák kedvelőinek, s — a már említett pucér villanás ellenére — fiatalabb nézők és felnőttek egyaránt élvezhetik, kellemes filmélményeik közé sorolhatják ezt a minden divatos durvaságtól mentes mozidarabot. A rendező nagyszerű szereplőgárdát mozgatott. Nekem leginkább az 1. Ferenc császárt afféle jóságosán butácska uralkodóra formáló Helyey László tetszett a legjobban, de kitűnő volt, szinte telitalálat a címszerepben Hirtling István. Gelley Kornél, Éva Vejmelková, Benedek Miklós, Moór Marianna, Szacsvay László, Vajda László, Csákányi László, kis villanásában Hernádi Judit emelendő ki feltétlenül a nagyszámú szereplőseregből. A hazai filmgyártás — sajnos — elég ritkán produkál ilyen jellegű, különösebben mély mondandót nem hordozó, viszonylag kevés nézői együttgondolkodást kívánó szórakoztató mozidarabot. Ez az Akii Miklós mindenképpen nagyobb közönségsikert érdemelne... De hogyan érhetné el, ha Miskolcon már csütörtöktől, országosan meg január elsejétől mellé osztották az ugyancsak hazai közreműködéssel készült Magic — Varázslat — A Queen Budapesten című zenei filmet, a Queen együttes budapesti koncertjének felvételét, ami jellegénél fogva nagy tömegeket vonz?! Benedek Miklós Lehet, hogy nem olyan ismert, mint a háborúban rommá tett világhírű sorstársai, de gondolom, a jelzett turistaösvények hétvégi vándorai azért ismerhetik. Erre vezet Szögligetről Jós- vafő—Aggtelek irányaiba az erdős, dombos tájakon átkígyózó gyalogösvény, s aki a csodálatos panorámától el tud szakadni és néha-néha a lába alá is néz, az láthatja, hogy ez a turistaút egy hajdani falu mindennap használt szekérútjának a nyomában halad. — A szó szoros értelmében a nyomában, mert a szögligeti határőrház sorompóján belül lévő, Tetves-forrás melletti tábla DERIENiK ROMFALU feliratával, valóban abba az irányba mutat, ahol a napjainkban használt új erdőkitermelési útból kiágazik a meredekebb, de éppen ezért rövidebb régi derenki szekérút. — Szekérutat mondok, mert ennél szekérutabb szekérutat ritkán láthat az ember ... Szekérút ez az örökkévalóságnak, amelyen a kerekek nyoma is örök, hiszen sziklába vájódtak a hajdanvolt, bizonyára hosszúdere- kú szekerek kerekei. Az ember beleborzong, ha arra gondol, hányszor kellett ezeknek a szekereknek itt elhaladniok, amíg a rá- fok mindmáig felismerhető, tisztán kivéhető és semmi mással össze nem téveszthető keréknyomokat koptattak a kemény sziklába. — Menynyi idő kellett ehhez? Menynyi ideig, hány generáció szállíthatta is az árut, fát, élelmet, takarmányt, amíg a kitartás, az élniakarás, az emberi szorgalom — az éppen itt élni akarás, ilyen kitörölhetetlen nyomokat hagyott a hegy oldalában. — A derenki szekérút, most is mint hajdanán, a szádvári várhegy aljában halad. Valamikor lehetett egy ■másik elágazása is — az, amelyen a derenkiek várjobbágyokként időről időre felkanyarodtak a vár falai alá, leróni tartozásaikat, akár munkában, akár természetben a B ebekeknek, Csákyak- nak, Esterházyaknak, Thököly, vagy éppen a Nagyságos Fejedelem kurucainak. Bizonyára ezen a várhoz vezető úton is megtalálhatók lennének a megvasalt kerekek sziklába vágódott, ma- ródott nyomai, ha valaki keresné őket. Mert itt is, mint bárhol a világon, csak a munkának, az emberi szorgalomnak, kitartásnak — a dolgos népnek maradt nyoA könyv különleges esemény a magyar irodalomban, ahol a filozófia a kezdetben a lírával jegyezte el magát, s Bessenyei, Csokonai, Vörösmarty, Kölcsey verssorai között rejtőzött a gondolat, melyről boldogabb országok tudósai könyvtárnyi kötetet írtak. S bár a múlt század közepétől kibontakozott - a filozófiai irodalom, mindmáig megmaradt az embert, népet, emberiséget érintő nagy kérdések költői kifejezésmódja is. Tőkei Ferenc A kínai elégia születése című könyvében hagyományt ápol, mert költői szépséggel ír filozófiáról; és hagyományt tör, mert tudósként teszi azt. Az írás 1959-ben jelent meg először 650 példányban. Franciául 1968-ban, majd 1972-ben japánul. Huszonöt évesen, egy hét alatt, egyetlen lendülettel, egy ihletett pillanatban röpült fel a gondolat. „A könyv kétségtelenül arra tett kísérletet, írja szerzője, hogy a sematikusdogmatikus művészetfelfogást áttörje.” Módszere alapján az elégia tiszta műfaji megjelenését történeti és műfaji előzményeiben tárta fel, miközben a költészet sajátos voltára is rámutat: a költészet a maga útját járja. A környezet, a társadalom, az emberek életérzete irányítója, témája és talaja, Derenk, ma. A „visszautaknak”, a várból a környék falvaira ki-ki csapó martalócoknak, fosztogatóknak, az errefelé megforduló tatár, török, labanc, kuruc portyázóknák, vagy a „lengyeljárásnak” rég benőtte nyomát a fű, fa, bozót — ahogyan magát az elpusztult várat is. — Utóbbinak, miként Dénes György a vidék múltjának apró részleteit is ismerő kutató írja — sorsát egy 1686-os titkos császári végzés teljesítette be. — Lerombolták Eperjessel, Regéccel, Bodókővel együtt.. . — A falvak viszont: Derenk, Szögliget, Hídvégardó, Vendégi, Szentandrás élték életüket tovább. Az évszázadokon át tartó huszita, török, kuruc csatározások sem tudták élvenni itt, az emberek kedvét a munkától. — Csak a pestis! A pestis az kivédhetetlen csapásként szakadt rájuk. Előle, nem nyújtott védelmet sem a vár, sem a vadon. A vasvillát legtöbbször hiába állították a falu végére. A járványtól megtizedelt lakosság helyébe mások — idegenek érkeztek. Előbb lengyel csoportok ereszkedtek le a távolabbi hegyekből, majd szlovákokat is letelepítettek itt azok, akiknek kellett a hasznosítható munkáskéz... — Az erdő mélyén, a valamikor terjedelmesebb derenki temetőben áll még néhány fejfa, néhány helyreigazított kereszt. A még olvasható sírfeliratokon Ste- fán, Rémiás, Bubenkó, Bu- benykó, Gogolya, Gobolya, Vaskó, Tégely, Budi, Voda családnevek olvashatók, de olyan is, hogy „ .......ÁÉRT . AGY JÓZSEF HŐSI HALÁLT HALT” A csorbult, öntöttvas tábla alján csákó, olajág és meztelen kard körvonalai látszanak, immár megrozsdásodott egykori jelvényekként. Elhagyott — temetkezők híján ott is az erdőkben maradt máramarosi temetőkben láttam még ilyen, feltehetően Ungvárról származó — a végső elmúlást kétszeresen is hirdető táblákat. Ott, a ledőlt fejfákat, ki- döntött kereszteket félig már benőtte a fű, betemette a vastag avartakaró, a nevek vájatait, véseteit betömte a moha és a folyondár. — A derenki temető pusztulása is elkerülhetetlen — bár de minéműségének meghatározója is. A költészet öntörvényű és mindent leráz, ami természetétől idegen. A kínai elégia kezdetei a Csau-kori patriarchális des- potizmusba nyúlnak vissza. E konfuciánus írások közös mozzanata a köz- és egyéb „mondások” szakadatlan idézése és bizonyos mitikus legendákra való hivatkozás. Ez a burkolt hivatkozási mód a legutóbbi időkig jellemző a kínai szellemi életre, s érdekessége, hogy ugyanaz a mitikus történet más-más filozófiai elképzelést igazolhat. Ez a gondolkodásmód az ellentmondásos zsákutcába torkolló társadalmi lét jellemzője, ahol „a régi nem volt igazán régi, hiszen — ha visszájára fordulva is — ott élt a jelenben, s az új nem volt igazán új, hiszen a régi visz- szájára fordulása volt.” (p. 55.) Ahol a környező társadalmak sem adhattak előremutató összehasonlításti alapot, s az a gondolkodó, aki valami újat akart mondani, nézetei igazolására ugyanabból a hagyományból merített, mint a demagógok. Ezen az ősi állapoton is — amikor a mondások, a panaszdal és a kalendárium dívott — átvilágít a költészet szépsége. „Ötödik hónapban mozdul szöcske lába, / hatodik hónapban megzizzen a romfalu itt-ott még felfedezhető néhány elszáradt koszorú, virágcsokor is, a még lábon álló fejfákon. A hantok viszont nem látszanak már. Besüppedtek, belesimultak a földbe, amelyből egykor fci- hány.ták őket. — Az elpusztult falu után, pusztul a temető is. Ide, már nem temetkezik — majd félévszázada Senki. Az itt születettek testét más föld fogadja be, nem a szülő, hanem a kijelölt, a szülőföldért cserébe kapott, az amelyet Csinosén, Vattán, Ernődön, egyes Sajó-menti falvakban, de főként az István-major- ban kellett az 1943-ban ideköltöztetett derenkieknek meglakni, megszeretni, megművelni — új otthonukká fogadni... Sajnos, az egykori deren- kieket befogadó falvak tovább néptelenednek ... Egyre többen mennek ki örökre a temetőkbe a még Deren- ken született öregek közül, s még többen az emődi, meg a többi állomásra reggelente, vagy végleg a fiák, unokák közül. Az elhagyott derenki „kastély” — amelyben iskola volt hajdan — üres, de a romfalu egyetlen megmaradt épületeként most is szilárdan áll. Az István-majori „kastély”, amelyben ugyancsak iskola van, lassan omladozik, teteje horpad, rogyadozik, s lassan kidőlni készül, mint egykori pompás kertjében a kivágott évszázados tölgyek. Ezeknek — miként látható — csak a gyökerük van még a földben, ágaikat szétfújta az idő — eltüntette valahol az enyészet. — A harmincas években, amikor a derenki lakosságot először akarták kitelepíteni, a hatalmi szándék nem járt sikerrel. Az akkori lakosságot nem vonzotta sem a gazdagabb föld, sem a nagyobb birtok ígérete, sem a köny- nyebbnek ígérkező életkörülmények eléjük festett kilátása. A szülőföld vonzása, megtartó ereje akkor, erősebbnek bizonyult mint a kényszer. A háborúban megfogyatkozott lakosságot, a fiatal erős férfiakat vesztett falut, viszont már könnyűszerrel rá lehetett bírni a szülőföld elhagyására. — De- renkből és környékéből kormányzói vadasparlkot csináltak. A falut, 1943-tól a térképről leírták, többé a haza térképén nem volt található. — Az évszázados beköltözészárnya” (p. 80.) írja az év végi paraszti áldozatok kalendáriuma, egyszerű szépséggel érintve a „Nagy bevezető” című elméleti fejtegetésben leírtakat: „Az érzés a bensőben mozog és szavakban nyer formát. Ha a szavak elégtelenek, akkor nyögnek és sóhajtoznak [.. .] Az elégia kialakult, tiszta formája gyönyörű költészetet teremt, amely kifejezi az ember mindenkori számki- vetettségét, „Jaj, emberek A gondolatoknak eme paraszti egyszerűségéből emelkedett ki a kínai filozófia, mind a konfuciánus, mind a belőle kiábrándult eszme- áramlatok sora. A könyv megismertet egy nagy költő Kü Jüan és követői versciklusaival és hozzásegít a magyar „hosszú- vers” megértéséhez. Nagy László „látomásos verseit”, Juhász Ferenc „Tékozló országát” a kínai elégia iskolája előzte meg. Hozzátenném, hogy a töredékesen fennmaradt magyar regösének szövegek újra átgondolásának vágyát is felébreszseket egyetlen kiköltözés követte, de az véglegesnek bizonyult... — Az István-majori kivágott tölgyek nem hajtanak már sarjat tavaszonként. A fiatalok sem itt hozzák már világra gyermekeiket. A kivándorlás itt is elkezdődött — csak ne legyen végleges. A volt derenkiek, a szülőföldjükhöz annyira ragaszkodni tudó öregek fiai, unokái — hazájukban a szülőföldnélküliséget választják, ott keresik hazájukat, ahol a pénzüket vélik megtalálni. Pedig most, nem kényszeríti őket erre senki. . . Nagy József nevű nagyapjuk, ükapjuk — ha kényszerből is, •még meg tudott halni a hazájáért. Unokáinak, dédunokáinak ott látszik lenni a hazájuk, ahol a pénzük ... — Az István-majorban lakó derenkieknek az élete pedig nem közömbös mindenki számára. Lengyel, szlovák újságírók, rádiósok, kutatók, tévések is jártak már náluk. — Mindenki hazájának a távoli idegenbe szakadt fiait keresi köztük és bennük, ide vagy oda tartozónak mondva a deren- kieket... ... Pedig Stefánók, Rémi- ásék és a többi még élő derenkiek nem keresnék olyan messze régi hazájukat sem térben, sem időben. Nekik, s a Sajó-menti földijeiknek szülőföldjük, régi hazájuk csak Derenk — a romfalu, amelynek igaz története Ste- fán bácsi szerint egy fekete fedelű könyvben van megírva, amelyet ő még gyerekkorában látott... — A könyvet senki sem hajtja fel neki, pedig többeket kért már erre. — Derenk múltja ismert, a fekete fedelű könyv második kötetének — az utódok jövőjének megírására pedig, egyelőre nem akad vállalkozó ... — A múltban való biztos tájékozódáshoz, eligazodáshoz maradt az út. A sziklába kitörölhetetlenül bele- vájódott évszázados derenki szekérút, amelyet az ősök szekereinek kerekei koptattak ki és az egykor itt lakók ragaszkodásának, kínlódásának, munkájának, szorgalmának nyomait őrizték meg az örökkévalóságnak. — A fiatalok kitartásának, szorgalmának lesznek-e ilyen évszázadokra fennmaradó, kitörölhetetlen nyomai? — A romfalu igaz történetének második kötetéhez ez szolgáltathatna méltó tartalmat ... Gyöngyösi Gábor ha az éneklés is elégtelen, akkor nem tudnak mást: gesztikulálnak a kezükkel s táncolnak a lábukkal.” (. 73.) A kifejezés ereje feszegette a megmerevedő ódák világát, s a lelkesedést felváltó „panaszos” tartalom hozta létre az új műfajt, az elégiát. hová futunk / kuszáit csapatban egyedül” s amelyben a pahasz — akárha Tiborc száján — váddá keménye- dik: tik a hibátlan épségű kínai kalendáriumok. Az elégia nehéz műfaj: a bánatos hang könnyen válik érzelgőssé. De nem az ősi kínai költészetben. Ez az egyszerű, de választékos költészet alkalmat ad Tőkei Ferencnek esztétikai elvei mintaszerű kifejtéséhez: minden műelemzés első lépése a pontos műfaji meghatározás. Mert a külső forma tükreként visszaverődő belső forma már a tartalom pillére. Nehéz eldönteni, mi szebb: a kínai költészet máig ható modernsége vagy az a szellemi varázs, melynek fényében e költészet felizzik. Gyárfás A Magic - Varázslat - A Queen Budapesten egyik kockája „Ejt oszlat az eleven tűz” TÖKEI FERENC: A KÍNAI ELÉGIA SZÜLETÉSE KOSSUTH KIADÓ. 1986. „Rettenetes nagy az aszály — bomlik a rend, kapkod, beszél s tehetetlen a főlovász, a főszaikács, a fővezér, a miniszterelnök, egész udvartartásom, nincs segély, csak fejetlenség, zűrzavar — javulást senki sem remél.” (p. 92.) Illyés Gyula ford. „Szívem sötét rettegés, a nép nyomorban küszködik, de ők bort isznak édeset. kedvükre disznónkat ölik.” (p. 95.) Kormos István ford.
