Észak-Magyarország, 1986. december (42. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-13 / 293. szám

1986. december 13., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 13 H IÉ1 Ml jjrf------------------------------------------------------------------------------------------------—-------------------­a z ír* ÍS UH­MUHI 1HSZIB lel 'El f[ ----- szabadidő-magazinja December 13.: Luca napja A decemberi jeles napok egyike a hónap 13. napján ünnepelt Luca-nap. Leggyak­rabban ezt a szólást juttatja eszünkbe: „Úgy készül, mint a Luca széke”, vagy „Lassan készül, akár a Luca széke.” Akkor halljuk-mondjuk ezt, ha valami lassan valósul meg, amikor valaminek az elkészültét nehezen tudjuk kivárni. Luca a latin Lucia név régi magyar formája. Szent Lucia a középkorban a szemfájósok védőszentje volt. Az egyházi legendában a szentté avatott leány előkelő szicíliai családból szárma­zott. Szüzességet fogadott, és mártírhalált halt, tu­lajdon kezével véve el szeme fényét, amikor egy udvarlója dicsérte. Szent Lucia tisztelete Itáliában volt a legerősebb. A magyar nép­hit kétféle Lucát ismer: a jóságost és a boszorkányost. A „démonikus” Lucát a ma­gyarokon kívül a horvátok, szlovének, szlovákok és az osztrákok részesítették tisz­teletben. BÜNTETÉS A MUNKÁÉRT? Luca-nap az idén szom­batra esik — szerencsére. Mert a néphit szerint Luca megbünteti a neve napján végzett munkákra (fonás, szövés, varrás, kenyérsütés, meszelés, mosás stb.) vonat­kozó tilalom megszegőit. Kü­lönböző mondák hagyomá- nyozódtak szájról szájra, mi­ként bűnhődött meg tudat­lanságáért valaki, aki sem­mibe vette ezt a tilalmat. A Luca-napi szokásokkal a régiek a tej- és tojásbősé­get akarták biztosítani, il­letőleg távol tartani a ron­tást a tehenektől, tyúkok­tól. Számos szokás kapcsoló­dott már a névnap előest­jéhez is. A falubeli legények ilyenkor bosszantó tréfákat eszeltek ki és vittek véghez. Leszedték a félfákról a ka­pukat és eldugták, vagy ösz- szecserélve, más portákon helyezték vissza őket. Efféle csinytevésre elsősorban a lá­nyos házaknál lehetett szá­mítani, vagy ott, ahol vén­kisasszonyok laktak. December I3-án az utcá­kon „lucázók” tűntek fel. A lepedőbe burkolt sihederek házról házra jártak köszön­teni. A Dunántúl déli részén úgy mondták, kotyolni, pa- lázolni mennek. E szokás célja idő-, termés- és sze­relemjóslás volt, de megjö­vendölték a halált is. Az Al­föld déli vidékein tollapogá­csát, Szeged környékén Luca- pogácsát sütöttek. Sütés előtt minden családtag számára apró tollakat szúrtak a tész­tába, és azt tartották, hogy akié sütés közben megpör- kölődik vagy elég, az nem éri meg a következő sütés idejét, vagyis egy esztendőn belül meghal. MEGLÁTNI A BOSZORKÁNYT A szólásban szereplő Luca széke faragásához Luca nap­ján kezdtek hozzá. Minden­nap faragtak, csináltak raj­ta valamit, s december 24- re kellett elkészülni vele. A régi babona szerint nem is volt olyan könnyű megcsi­nálni, hiszen például szeg nem lehetett benne, és min­den darabját más fából — tizenháromféle fajtából — kellett elkészíteni. Ha ezzel a székkel a készítője elment az éjféli misére vagy a ke­resztúthoz, ráállva meglát­hatta, ki a boszorkány. A szék köré ajánlatos volt „vá­rat keríteni”, azaz szentelt krétával egy kört rajzolni, mert ellenkező esetben a rontó boszorkány elláthatta a kíváncsi ember baját... A regula szerint boszor­kánynézés után a széket el kellett égetni, de annak, aki rajta állt vagy ült, addig is szednie kellett a lábát haza­felé. Csak akkor tudhatta magát biztonságban, ha tető volt a feje fölött. És ha ha­zafelé menet nem szórt vol­na mákot maga után, még utol is érhette volna a bo­szorka. Ugyanehhez a névnaphoz még egy babonás szokás kapcsolódott, a Luca-kalen- dárium készítése. A népraj­zi leírások szerint ez úgy történt, hogy december 13- tól elkezdve 24-ig mindennap részletesen feljegyezték az időjárást, mert e tizenkét nap megfigyeléseiből állító­lag bizton lehetett következ­tetni a jövő esztendő 12 hó­napjának várható időjárásá­ra. Az idők múlásával azon­ban az említett szokások egyre inkább elhalványultak. A szép hangzású női név is kiemelkedett a régi babo­nák sötétségéből, a köztu­dat ma mór nem boszor­kánynévként ismeri. Ellen­kezőleg: a svédeknél vá­lasztott Luca-menyasszony a növekvő fény megtestesítő­je a napforduló után. Nem véletlenül, hiszen a Luca a „fény” jelentésű latin lux szóval van kapcsolatban, akárcsak a francia Lucie és Luce vagy az olasz Lucia. .1. N. .1. Kuklacsev — a cicapapa Melyik háziállatot a leg­nehezebb idomítani? A szak­értők egybehangzóan állít­ják: a macskát. Annál in­kább érdekes, hogy éppen ezekből a kis makrancos „tigrisekből" hozta létre tár­sulatát Jurij Kuklacsev, a híres szovjet bohóc és ido­már. Valahányszor megjele­nik a manézsban, mindig megéljenzi a közönség. Marina Potckaja újságíró a Moszkvai Cirkuszban talál­kozott a „cicipapával” — így emlegetik az idomárt a kiskorú nézők, öltözőjében az asztalon gumibaba áll: vidám, vörös hajú bohóc, karján macskával, gyanúsan emlékeztet Kuklacsevre. — Valóban én vagyok. Amikor Japánban vendég­szerepeit a szovjet cirkusz, akkor kaptam ajándékba ... — világosít fel Jurij Kukla­csev. — Akkor talán elárulná, miféle macskát tart a kar­ján az ön hasonmása? — Sztrelkát: vele kezdő­dött a társulatom. Macská­hoz képest tekintélyes kora ellenére ma is kiválóan dol­gozik az arénában. — Hány négylábú artista van ma a csapatában? — Két tucat. Akadnak köz­tük sztárok és szerényebb képességű statiszták egy­aránt. Egyébként mindegyi­kük látható a Moszkvai Cir­kusz délelőtti adásait követő macskakiállitásokon. A manézsban — Ki nyávog a spanyolfal mögött? Meg szabad nézni? — Nemcsak megnézni sza­bad, meg is lehet ismerked­ni vele. Üj tagunk: Csuny- ja. Nemrég Párizsban léptem fél, ott szedtem fel az utcán a kis kóbor cicát. Még egész kicsike. — Vannak színészi adott­ságai? — Most még nehéz meg­mondani. Még csak most kezd megszokni engem és Lénát, aki a feleségem és az asszisztensem. Az olyan zárkózott és makacs állatok­nak. mint a macskák, egyál­talán nem egyszerű úgy be­illeszkedniük, hogy ne félje­nek a publikumtól, a han­goktól, a nevetéstől, a ze­nétől és a tapstól. — Hallottam, hogy az utóbbi időben sokat vendég­szerepeinek ... — Sokat utaztunk a Szov­jetunióban, jártunk Latin- Amerikában, Japánban, Franciaországban. — Az ön macskatársulata rendkívül összehangoltan és egyetértésben dolgozik, ön­nek nyilván van valami for­télya. — Egy kisfiú a fekete-ten­geri Szocsiból arra kért le­velében. küldjem el neki azt, amitől a macskák idomítot­tak lesznek. Pontosan így irta: „tessék szíves lenni ajánlva elküldeni AZT, vagy csomagban feladni, ha sok kell belőle”. — És mit válaszolt neki? — Először is: AZ nem fér bele semmiféle csomagba. Mert AZ nem más, mint az állatok iránti szeretet, füg­getlenül attól, fajtiszták-e vagy korcsok, szépek-e vagy csúnyák. AZ a mi türel­münk, jóságunk, érzékeny­ségünk. Különben is: egyál­talán nem kötelező idomíta­ni a macskákat, kutyákat. Elég, ha gondoskodunk ró­luk, és a minimum, hogy ne bántsuk őket. Akkor majd ők is barátságosan reagál­nak. És ez annyira jó és örömteli érzés. Nekem elhi­heti. Hazai tájakon Cece paprikája Ott, ahol a Dunántúlt észak—déli irány­ban átszelő 63-as, meg a nagyjában kelet- nyugati irányú 61-es fő közlekedési útvonal metszi egymást, egy ismerősen csengő fa­lunév köszön vissza a térképről: Cece. Ezt a két egyforma szótagot nyilván még az is hallotta emlegetni, aki azt sem tudja, hol folyik a Sárvíz, s hogy egyáltalán, mer­re bújhat meg ez a falu. A Fejér megyei Cecének a kitűnő minő­ségű paprika adta hírét. Két jellegzetes fajtáját is kitenyésztették ennek az Euró­pába az 1500-as években elérkezett növény­nek. A cecei édes volt az egyik — ezt a fehér színű, hegyes, csőrös étkezési papri­kát a kiváló növénynemesítő, Angeli Lam­bert terjesztette el —, a másik pedig az úgynevezett cecei korai csípős. (Ez utóbbi inkább az égőpiros fűszer alapanyaga.) A bolgár kertészeknek hála, hamarosan egész körzetté nőtte ki magát a cecei pap­rikás birodalom: 7—8 ezernyi kataszlrális holdon termesztették ezt a nagyon muta­tós, ízletes, kelendő növényféleséget. És aki útját a Sárvíz tektonikus völgyébe kanyarítja, láthatja, hogy hatalmas táblák­ban termesztik ma is! Paprikaszüret után, a csípősebb őszi, tél eleji időkben egyrészt az ereszek alatt felfűzött paprikafüzérek tanúskodnak a vidék eme jellegzetességéről, másrészt meg azok a kis asztalkák, ame­lyeken az őrölt paprikával teli zsákocskák, üvegek kinálgatják magukat. Cecének más nevezetessége is van: egy tábla hirdeti az imént említett két főútvo­nal találkozásánál, miszerint a mögötte álló ház kiváló festőművészünk, Csók István egykori otthona. A Züzü-sorozat jól ismert és népszerű alkotója lakta egykor ezt az oszlopos kúriát, ahol most képeinek meg­lehetősen gazdag válogatását őrzik. Csók István 1865-ben született a közeli — egy picit északabbra fekvő — Sáregresen, s mi­után előbb a pesti Mintarajziskolában, majd Münchenben, ezt követően pedig Párizsban elsőrendű piktorrá érett, újból meg újból Ilyen asztalkákról árulják az őrölt paprikát a cecei főutca házai előtt visszatért szülőföldjére megnyugodni, erőt gyűjteni, és természetesen festeni. Hanem aki a szintén a Sárvíz menti, tar­kaságával, túldíszítettségével híressé lett sárközi népviselet darabjait keresi Csók István képein, annak csalatkoznia kell. No­ha kézenfekvő lett volna, hogy az ő szülő- és lakhelyétől délebbre elnyúló vidék mesz- sze földön ismert és valóban ecsetre való selyemrokolyáit, rojtos kötényeit, arany­szállal hímzett pártáit örökítse meg, ő in­kább a sokác népesség asszony- és leány­alakjait vitte vászonra. Igaz, ez a népvise­let sem szűkölködik színekben — jó példa ró Csók egyik leghíresebb képe, az Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre (másik nevén: az Űrvacsora) —, de korántsem annyira tobzódó textíliákból áll össze. In­kább nagy, egységes foltok jellemzik. A. L. Csók István egykori lakóháza (ma: emlékmúzeum) Korszerűsítik a pozsonyi Duna-kikötőt Négy KGST-tagállam — a Szovjetunió, Magyarország, Bulgária, Csehszlovákia — számára a dunai nemzetkö­zi vízi út jelentősége tovább nőtt az Interlichter nevű nemzetközi vízi forgalmi vál­lalat létrejöttével, s ma már a dunai kikötők közvetlen összeköttetésben vannak Kö­zép- és Dél-Ázsia országai­nak kikötőivel. Pozsonyból gépkocsikkal, gépekkel, gyógyszeripari készítmények­kel vagy cipővel megrakott licht erek indulnak Phnom Penhbe, Bombayba, Karacsi- ba ... Így nagyobbak a du­nai kikötők kapacitásának növelése és korszerűsítése iránti követelmények is. Csehszlovákiában a legna­gyobb változások a pozsonyi kikötőt érintik. A szakaszos építési tervek 2000-ig szól­nak. A kikötő átépítési és korszerűsítési munkálatainak befejezése utón a jelenlegi 2 és fél millió tonna áruka­pacitás évi 6 millió tonná­ra növekszik. A legközelebbi évek fel­adata a többi között a Cseh­szlovákiában gyártott nehéz reaktoredények szállításainak biztosítása, a kamion-után­futók részleges vízi szállítási lehetőségeinek megoldása. Az új pozsonyi kikötő ed­dig felépült legfontosabb ré­sze a nagy, 700x240 méteres medence. Most épül két nagy kapacitású darupálya a kü­lönlegesen nehéz és nagy­méretű árucikkek — példá­ul hengerlőpadok vagy a már említett reaktoredények — mozgatására. Előkészületben van egy másik építkezés is; az ásvá­nyi olajok átrakodóhelye, aminek környezetvédelmi szempontból is igen nagy a jelentősége. A pozsonyi, valamint a komárnói kikötő átépítésé­nek nemzetközi jelentősége tovább növekszik a bős— nagymarosi épülő vízmű be­fejezése után. A Pozsony és Komárno közötti szakaszon megnövekszik és stabilizáló­dik a Duna hajózási szintje, ami lehetővé teszi nagyobb merülésű hajók közlekedését.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents