Észak-Magyarország, 1986. november (42. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-04 / 260. szám
1986. november 4., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 írta : Csikós-Nagy Béla, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke H azánk gazdaságtörténetében a második világháborút követő négy évtized a szocializmus építésének jegyében telt el. A szocialista gazdaságpolitika minősítésekor mégis indokoltan teszünk különbséget az 1956. november előtti és az azt követő időszak között. A szocialista építőmunka első évtizede, annak minden sikere ellenére, súlyos hibákkal volt terhes. Ezt leginkább a gyors iparosítás célzatával meghonosított agrárellenes irányzat és a mezőgazdaság erőszakolt kollektivizálási kísérletei idézték elő. Emellett az ország lehetőségeit messze meghaladó beruházások hiánygazdálkodást teremtettek. Ez utóbbi viszont a kicsinyes dirigálás gyakorlatát honosította meg, amihez a szocialista tervgazdaság jelszava szolgált ideológiai alapul. Mindez társadalmi elidegenedéshez vezetett, ami végül is az 1956. évi tragikus eseményekben fejeződött ki. Ez volt a helyzet, amit az ellenforradalmi erők a maguk javára szerettek volna kihasználni. Az ellenforradalmi események szétzilálták a népgazdaságot. De a kommunista párt újjászervezése és a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakulása nyomán a gazdaság konszolidációja meglepően gyorsan ment végbe. Az ipari termelés 1957-ben 6 százalékkal haladta meg az 1955. évi színvonalat. Ebben a baráti országok nagyarányú és kedvező feltételekkel nyújtott hitelei is szerepet játszottak. A Szovjetuniótól kapott hitelekből rendezni tudtuk a tőkés viszonylatban fennállt, országunk számára terhes, rövid lejáratú fizetési kötelezettségeinket. Megértek a feltételek a gazdaságfejlesztés tervszerű alapokra helyezésére. Az Országgyűlés törvényerőre emelte az 1958—1960-as időszakra szóló hároméves tervet. Ez valójában a gazdasági konszolidáció terve volt. A hatvanas évtizedben viszont olyan — előre nem tervezhető — események következtek be, amelyek a gazdaságpolitikát eltérítették a középtávú tervek alapjául szolgáló hipotézisektől. A második ötéves terv .1961—1965. időszakában a mezőgazdaságban végbement szocialista átszervezés, a harmadik ötéves terv 1966— 1970. időszakában a gazdasági reform „nem tervezett események” voltak. Ezekhez fűződnek egyben a hatvanas évek legnagyobb sikerei. Ezeket a sikereket az 1957-ben bevezetett új gazdaságpolitika alapozta meg. A gazdaságpolitikai hibák feltárására 1956- ban közgazdasági bizottság alakult, amely viszonylag rövid idő alatt végezte el munkáját, és javaslatait átfogó dokumentumban terjesztette elő. Javasolta, hogy a kormányzati tervezés számára új kritériumokat határozzanak meg; olyan politikát folytassanak, amelyben a mező- gazdaság és a tercier szektor az iparral összhangban fejlődik. A gazdaságszabályozást különítsék el a tervezési rendszertől, vagyis a kötelező tervmutatókat gazdasági eszközökkel helyettesítsék. Vezessék be a vállalati önállóságot a nyereség- érdekeltség alapján; a direkt beavatkozást a fontos feladatokra korlátozzák. Olyan ár- és jövedelempolitikát folytassanak, amely összhangban van a piaci mechanizmus aktivizálásával. A versenyt iktassák be a tervezési rendszerbe abból a célból, hogy a kínálat jobban igazodhasson a kereslethez, és a gazdasági környezet jobban kedvezzen a műszaki fejlesztésnek. A Magyar Szocialista Munkáspárt elfogadta ezeket az ajánlásokat, mint az új gazdaságpolitika alapvető keretét és a cselekvés vezérfonalát. Jelentős intézkedések történtek 1957-ben. Mindenekelőtt az agrárpolitikában ment végbe alapvető fordulat. Megszűnt a mezőgazdasági termékek beadási kötelezettsége. A falu és város kapcsolatát a gazdaságpolitika az állami szabad felvásárlás és szerződéses rendszer keretei közé illesztette. Az árutermelésben való anyagi érdekeltséget új alánokra fektetett árpolitika és költség- vetési támogatási politika teremtette meg. Az egységes mezőgazdasági árrendszer és a nagyüzemi felár a kisárutermelés perspektíváját, és a szövetkezeti nagyüzemek létrehozásában való érdekeltséget egyaránt szolgálni kívánta. Az 1957. évi fordulatot az 1960—1962-es esztendőkben a kisárutermelő parasztgazdaságok termelő- szövetkezetekbe tömörülése tette teljessé. Változásokra került sor a nem mező- gazdasági szektorokban követett gazdaságpolitikában is. A Minisztertanács elvi határozatban szögezte le: a kormány tagjainak megítélésére bízza, hogy az ágazat számára kötelező tervfeladatok végrehajtásában fennálló felelősségüknek a vállalatokra lebontott tervmutatók kötelező előírásával tesznek eleget, vagy pedig közgazdasági eszközöket, kereskedelmi módszereket alkalmaznak. Deklarálták a nyereségérdekeltséget. Bevezették a dolgozók nyereségrészesedését. Hatályon kívül helyezték az egységes és központi bértarifarendszert. A, bérszabályozás autonóm vállalati üggyé vált. Az 1956. után bevezetett új gazdaság- politikát fejlesztette tovább az 1968. évi gazdasági reform. Ez szüntette meg a gazdasági folyamatoknak a kötelező központi tervdirektívákon alapuló szabályozását. A vállalati önállóság, a hozott döntésekért viselt felelősség és kockázatvállalás vált a gazdaságirányítási rendszer egyik fő elemévé. Az , 1967—1974-es időszakot felölelő elemzés .világosan megmutatta a gazdasági reform nyomán bekövetkezett pozitív változásokat. Ebben az időszakban a gazdasági növekedés évi átlagban 1—2 százalékkal felgyorsult, és évente 7 százalék körül mozgott. A munkatermelékenység fokozatosan a növekedés egyedüli forrásává vált. DoJlárviszonylatban a korábban krónikusan deficites fizetési mérleg problémája megszűnt. A fejlődés kiegyensúlyozott volt. Devizatartalékok gyűjtésére is lehetőség nyílt. Ezt nem az import visszafogásával érték el, sőt a lakosság ellátásában az import részesedése számottevően nőtt. Miközben az életszínvonal növekedésének ' üteme meggyorsult, az áruellátás is javult. Csökkeni a hiánycikkek száma, pontosabban szólva néhány tipikus termékre korlátozódott. A gazdaságtörténelemnek ezt a szakaszát jogosan’ lehet a magyar gazdaság aranykorszakának tekinteni. Ebben a kedvező fejlődési folyamatban okozott — hosszú lejáratúnak tűnő — törést a világpiacon 1973-ban végbement első, valamint az 1979/80. évi második olajárrobbanás. A magyar energiamérlegben kereken 45 százalék az import részaránya és a kőolajszükséglet mintegy 80 százalékát a behozatal fedezi. így adódott, hogy a cserearány húsz százalékkal romlott, ami a külkereskedelem-érzékeny magyar gazdaság számára a nemzeti jövedelem 10 százalékának elvesztését jelentette. Ennek ellenére az 1974—78. ötéves időszakban a gyors növekedés még tartott; évi átlagban 5,3 százalékot ért el. De ez már az egyensúlybomlás jegyében ment végbe; rubel- és nem rubelviszonylatban egyaránt nagyarányú eladósodás következett be. Ennek a folyamatnak az 1978. végén végrehajtott gazdaságpolitikai fordulat vetett véget. A gazdaságpolitikai fordulat két jellemzője az egyensúly prioritása a növekedéssel szemben, továbbá az életszínvonal prioritása a gazdaságfejlesztéssel szemben. A prioritások megfogalmazásakor még az volt a feltételezés, hogy a megnehezült nemzetközi feltételek mellett külföldi eladósodás nélkül évi csaknem 3 százalékos növekedésre nyílik lehetőség, és ehhez a nemzeti jövedelemnek a felhalmozásra fordított hányadát a korábbi 25 százalékról csak 20 százalékra kell csökkenteni. Ma már megállapítható, hogy az új növekedési pálya kialakítása igényesebb és a vártnál nehezebb feladat. Ebben annak is szerepe van, hogy a KGST-n belül fokozódott a természeti erőforrások szűkössége, és a növekedési zavarok miatt a beruházásokat szinte mindenütt mérsékelték. Mindez súlyosan érinti a magyar gazdaságot. A KGST-ben a természeti erőforrások fokozódó relatív hiánya leginkább nálunk fokozta a világpiacra utaltságot, miután a mi gazdaságunk a legszegényebb ilyen erőforrásokban. A KGST-országokban a növekedési ütem csökkenése exportlehetőségeinket csökkentette, miután a tőkejavak export- szerkezete a KGST-n belüli elvárások szem előtt tartásával, tervkoordinációval, termelési kooperációkkal és szakosítási megállapodásokkal alakult ki. Mindehhez járul a KGST-n belüli igényesség fokozódása, ami növeli a transzferábilis rubelért exportált termékek szabad devizabefektetését. Sajátos strukturális probléma adódott, amelyen úrrá tudunk lenni. De ez feltételezi a KGST-együttműködés terén mutatkozó tartalékok mozgósítását; a KGST- mechanizmus ezt lehetővé tevő átalakítását; a világpiac felé történő nyitást: a világgazdaságban érvényesülő kereskedelmi konvenciókhoz való jobb alkalmazkodást: belső növekedési tartalékok mozgósítását. Ehhez kívánt a gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztéséről 1984-ben hozott párthatározat, valamint az ezen alapuló 1985. évi kormányhatározat 'átfogó programot adni. Erre építve jelölte meg az 1986—90-es éveket átfogó VII. ötéves terv a gazdasági stagnációból kivezető utat, és határozta meg az évi 3 százalékos gazdaságnövekedés körvonalait. Ez az ipari termelés fokozatos dinamizálását állította a figyelem előterébe, aminek 1986-ban első biztató jelei már mutatkoznak. Keszthelyi Zoltánnal Az Országgyűlés őszi ülésszakán hozzászólásra jelentkezett egy Borsod-Abaúj- Zemplén megyei, közelebbről miskolci képviselő. Keszthelyi Zoltán, a MÁV Miskolci Vontatási Főnökségének műszerésze először kért szót a Parlamentben. „Szűzbeszédében” a Magyar Posta munkájáról készített beszámolóra reagált. — Közéleti munkájának, szereplésének egy . újabb, jelentős állomásához érkezett, ön országgyűlési képviselő, miskolci tanácstag, a tanács végrehajtó bizottságának tagja. Honnan indult el ez a sikeres közéleti pálya? — A szüleim 1924-ben költöztek a miskolci Martin- telepre. Én már ott születtem, 1936-ban. Ott jártam általános iskolába. Szerencsémre Nagy Gyula tanár úr keze alá kerültem, aki— persze ezt csak ma ítélhetem már így meg — jó pedagógiai érzékkel a megfelelő irányba vezetett. Nyüzsgő-mozgó, tevékeny gverek voltam, ö nem azt parancsolta, hogy fékezzem magam, maradjak inkább csendben. Rendszeresen és következetesen feladatokat kaptam tőle, kis munkákat, amelyek eredménye a közösséget gyarapította. így, észrevétlenül nevelt engem a többiek szolgálatára, mert rövidesen örömömet leltem minden kis tennivaló végrehajtásában. A gyermekévek mély nyomot hagytak bennem. A KISZ tagjaként a középiskolában már bátran vállaltam ezt a szerepet, ami a munkahelyemen, majd a lakóhelyemen folytatódott. A MÁV Miskolci Vontatási Főnökségén 1952-ben helyezkedtem el, s azóta is ott dolgozom. Tanácstagnak 1971-ben, a végrehajtó bizottság tagjának két év múlva, képviselőnek pedig az elmúlt esztendőben választottak meg. — Gyanítom, nem lehet egyszerű a hármas minőségben gondolkozni, dönteni. Hová húz jobban a szíve? — Ezt amolyan furfangos kérdésnek szánta? Könnyű rá válaszolni. A tanácstagi körzet gondjai, a Martintelep fejlődésében mutatkozó elmaradások és eredmények nem választhatók el képviselői kerületemtől, amelybe a Szentpéteri kapu lakótelepe ugyanúgy beletartozik, mint a Szondi telep. A képviselői körzet sem szakítható ki az országból. A tanácsülésen martintelepi vagyok, az Országgyűlésen pedig miskolci képviselő. A színész kaphat mindennap más szerepet, nekem mindenütt ugyanaz a feladatom: választóim érdekeit kell képviselnem. — Az első felszólalás, a „szűzbe szed” az egész ország nyilvánossága előtt hangzott el, ami már súlyát is jelzi. Hogyan készült rá? — Izgalommal és természetesen nagy-nagy várakozással. Igyekeztem a lehető legalaposabban felkészülni. A telefongondokról, a hírközlés elmaradottságáról voltak tapasztalataim, ismereteim. Már azokra építve elmondhattam volha a véleményemet. Ám úgy gondoltam, hogy igazán felelősen csak akkor szólhatok, ha mélyebben megismerem a kérdést, s meghallgatom a másik fél, ebben az esetben a postások véleményét, elképzeléseit. Ezért a Miskolci Postaigazgatósághoz fordultam. Ott két osztályvezető fogadott, s részletesen beszámoltak a gondjaikról, s elképzeléseikről, terveikről, amelyek végrehajtásával kilábalhatnak a jelenlegi, valóban tarthatatlan helyzetükből. Kialakult bennem a kép, s ezután leírtam a szöveget. Az Országgyűlés megnyitása előtt tudtam meg, hogy a második nap, hatodikként szólalok föl. Mielőtt rám került volna a sor, nem számolgattam, hányadik képviselő beszél. Elém tették a pohár vizet, s ez azt jelentette, rövidesen következem. Megpróbáltam határozottan elmondani a véleményemet, s néhány szó után megérez- tem, sikerülni fog. Magam mögött tudhattam képviselőtársaimat. Később a parlamenti folyosón mindannyian gratuláltak. — Hozzászólásából mindenkit nyilván az a gondolat ragadott meg a legjobban, amely őt személy szerint is érintett. Mégis, mit emelne ki a beszédéből ismételten? — Nehéz egy rövid részletet az egészből kiragadni, ám arról szerintem most újra szót kell ejteni, hogy a megyében az országos átlagnál magasabb a gazdaságilag elmaradott települések aránya. E területeket a többinél is jobban sújtja a telefonhiány. Az aprófalvak egyébként is kevés pénzből gazdálkodhatnak, s csak a legnagyobb gondjaik enyhítésére van lehetőségük. Arra sajnos már nem futja, hogy az olykor életmentő, de a megélhetést is segítő telefonberuházásokhoz a postának segítséget nyújtsanak. E kisfalvak népességmegtartó erejének javítására szükségesnek tartom, hogy a posta nagyobb , anyagi támogatást kapjon a fejlesztéshez. Javasoltam tehát, hogy a telefongondok megoldására mind a megyei tanácsok, mind a körzetközponti városok vezetői ismételten vizsgálják meg, hogy az elmaradott területek fejlesztésére, így az aprófalvak hírközlési hálózatának javítására még a VII. ötéves tervben milyen eszközöket tudnának biztosítani. — Ezek az eszközök elsősorban pénzt• jelentenek a posta számára. Már-már restelkedve jegyzem meg, hiszen annyiszor elmondtuk, leírtuk, hogy éppen abból van a legkevesebb. — Részt vettem a népgazdasági terv parlamenti megtárgyalásán, és ismerem a miskolci tanács pénzügyi lehetőségeit. Nemegyszer álmatlan éjszakákat okozó, úgy is fogalmazhatnék, kínzó döntések előtt állunk: melyik ujjúnkat harapjuk meg, honnan csípjünk el forintot. Ám — mint tanácstag és képviselő el kell mondanom — a telefongondok megoldását nem halogathatjuk tovább. : — Engedjen meg egy személyesnek tűnő kérdést. Keszthelyiék martintelepi lakásában van-e mér telefon? — Igen, körülbelül két hónapja. Egy konténerközpontot helyeztek el a telepen, s a többi, évtizedes igénylővel együtt annak révén juthattam én is a készülékhez. — Gyakran csörög? — Még nem, hiszen kevesen ismerik a számot. De az a gyanúm, hogy később is inkább személyesen jönnek el hozzám, hozzánk az emberek. Az ajtónk természetesen mindenki előtt nyitva áll. Ha nem is vagyok otthon, a feleségem is segít, ö jóformán már póttanácstag, hiszen annyi éve van mellettem, hogy már beletanult a „szakmába”. Tizenöt esztendeje veszek aktívan részt a közéletben, de már korábban is érdekeltek, megérintettek a köz dolgai. Az elmúlt évi választásokat kiemelkedően nagy jelentőségűnek tartom. Szorosabbá vált a kapcsolat a választók és a megválasztottak között. Növekedett irántunk a bizalom, s ezzel arányosan növekedett felelősségünk is. Ez a legutóbbi Országgyűlésen a családjogi törvény módosításának tárgyalásakor ugyanúgy megmutatkozott, mint másnap, a posta munkájáról tartott vitában. Udvardy József Kiképzési értekezlet a PV megyei parancsnokságán Az új kiképzési év kezdetén összevont értekezletet tartottak hétfőn Miskolcon a Polgári Védelem megyei kiképzési bázisán, ahol Kele Antal mérnök alezredes, a megyei Polgári Védelem törzsparancsnoka értékelte a polgári védelmi szervezetek elmúlt évi munkáját és a jövő feladatait. Az értekezleten részt vettek a megye városainak polgári védelmi parancsnokai, és politikai helyettesei. törzsparancsnokai, továbbá az ipari és mezőgazdasági nagyüzemek törzsparancsnokai. Az értékelésében a megyei törzsparancsnok megállapította, hogy az elmúlt időszakban tovább fejlődött a polgári szervezetek kiképzési rendszere. A lefolytatott ellenőrzések, a különböző szintű üzemi gyakorlatok azt bizonyították, hogy a parancsnoki és beosztott állomány képes bármilyen körülmények között a lakosság élet- és vagyonvédelmét szolgáló feladatok maradéktalan teljesítésére. A megyei törzsparancsnok pozitív és erősítendő törekvésnek tartotta, hogy a gazdálkodó szervezetek egyre gyakrabban úgy szervezik meg a felkészítési gyakorlataikat, hogy az népgazdasági haszonnal is járjon. Az értékelést követően a megyei törzsparancsnok meghatározta az elkövetkezendő 1986—87-es kiképzési év feladatait.
