Észak-Magyarország, 1986. november (42. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-28 / 280. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BORSOD-ABAÜJ-ZEMPLÉN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLII. évfolyam, 280. szám Ára: 1,80 Ft Péntek, 1986. november 28. Jubileum és épületszárny-átadás Hetvenöt éves a miskolci Gépipari A vendégeket dr. Kálmán András köszöntötte A Zalka Máté Gépipari Műszaki Szakközépiskola elődje, a miskolci M. Kir. Állami Fa- és Fémipari Szakiskola első tanévét 1912. október 2-án nyitotta meg Kissházy Béla igazgató. Az első évfolyamra 52 tanulót vettek fel. A képzés négy évfolyamos volt, a végbizo­nyítvány kétéves segédi mű­ködés után mestervizsga le­tételére is jogosított. Az elődökre, a háromne­gyed évszázados iskolatörté­netre emlékeztek tegnap Miskolcon, a Kun Béla utcai oktatási intézményben. A múltnak és a jövőnek is szó­ló ez a jelen idejű esemény, hiszen a jubileumhoz kap­csolódva az intézmény diák­jai és dolgozói, oktatói új épületszárnyat vehettek bir­tokukba. A Zalka Máté Gépipari Műszaki Szakközépiskola tor­nacsarnokában csütörtökön délután 3 órakor kezdődött a nagyszabású ünnepség. A megjelenteket — közöttük a megye és Miskolc párt-, ál­lami és társadalmi szervei­nek képviselőit — dr. Kál­mán András igazgató kö­szöntötte. Ezt követően Ma­jor Sándor, az Ipari Minisz­térium főosztályvezetője mondott beszédet. Bevezető­jében hangsúlyozta, hogy felkészült szakemberek nél­kül az ipar sem képes a megújulásra. Az ipari kép­zésnek tehát mindig nagyon nagy volt a jelentősége. A főosztályvezető méltatta a miskolci gépipari képzés eredményeit, felvázolva az iskolatörténet legfontosabb eseményeit. Megállapította: — A korszerűsítési törek­véseket, a megújulási szán­dékot ebben az iskolában ma is érzékelni lehet. Erő­teljes fejlődésnek indult az informatikai jellegű képzési bázis, a számítástechnika, pneumatika, hidraulika, ro­bottechnika, mindez aláren­delve a gépipari jellegű képzésnek. Olyan gépész szakemberek kibocsátása várható, akik fogadni, alkal­mazni tudják a csúcstech­nológiákat a szakterületü­kön. Az ipar és az oktatás szoros kapcsolatára minden korábbinál inkább szükség van. A miskolci Zalka-Má­té Gépipari Műszaki Szak- középiskolában dolgozó ok­tatók, az intézmény vezetői törekvéseikben fogékonyak az új iránt. Ez a példamu­tató magatartás garancia le­het arra, hogy ebben az is­kolában a jövőben is ma­gas színvonalú képzés lesz. Az Ipari Minisztérium fő­osztályvezetőjének beszéde után dr. Ladányi József, a Borsod-Abaúj-Zemplén Me­gyei Tanács elnöke adta át a 20 millió forint költséggel épült, C50 négyzetméter alapterületű új épületszár­nyat. Három szaktanterem, egy rajzterem, három labo­ratórium, két szertár és ru­határak vannak az épület­részben. Erre — mondotta a megyei tanács elnöke — nagy szükség van, hiszen a folyamatos tartalmi meg­újulás nem képzelhető el a tárgyi feltételek gazdagítása nélkül. Az új épületszárny (Folytatás a 2. oldalon) A résztvevők egy csoportja, háttérben a végzősök Tájékoztató a megyei páttszékházban Katowicéi delegáció érkezett megyénkbe Tájékoztató, eszmecsere a megyei pártszékházban Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, a KB székházában tegnap találkozott Bogumil Ferensztajnnal, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Politikai Bizottságának póttagjá­val, a katowicei vajdasági pártbizottság első titkárával, aki test­vérmegyei küldöttség élén tartózkodik hazánkban. Az elvtársi, baráti légkörű találkozón véleményt cseréltek az MSZMP és a LEMP közötti együttműködés alakulásáról, méltatták a testvér- megyei kapcsolatok jelentőségét, különös tekintettel Borsod- Abaúj-Zemplén és a katowicei vajdaság hagyományosan gaz­dag és sokrétű együttműködésére. A találkozón részt vett Fejti György, a Központi Bizottság tagja, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pártbizottság első titkára és Tadeusz Czechowicz, a Len­gyel Népköztársaság budapesti nagykövete. A budapesti találkozó után tegnap a déli órákban többnapos baráti látogatás­ra megyénkbe érkezett len­gyelországi testvérmegyénk, a katowicei vajdaság poli­tikai delegációja. A delegá­ció vezetője: Bogumil Fe- rensztajn, a vajdasági párt- bizottság első titkára, tag­jai: Tadeusz Wnuk, katowi­cei vajda. Robert Mockó, a vajdasági pártbizottság osz­tályvezetője és Jacek Mirski, a Vujli szénbánya pártbi­zottságának első titkára. Fejti György, a Központi Bi­zottság tagja, a megyei párt- bizottság első titkára, és áiL Ladányi József, a megyei tanács elnöke a megyei pártszékházban fogadta a vendégeket. Fejti György tájékoztatta lengyel baráta­inkat Borsod-Abaúj-Zemp­lén megye politikai és gaz­dasági életéről. Elmondta ka­towicei vendégeinknek: me­gyénk dolgozói, kommunis­tái kiegyensúlyozott, de fe­szültségektől sem mentes politikai légkörben dolgoz­nak a XIII. kongresszus ha­tározatainak megvalósításán. Utalt arra, hogy pártunk Politikai Bizottsága a közel­múltban értékelte a párt- kongresszus gazdaságpoliti­kai kérdésekben hozott ha­tározata végrehajtásának megyei tapasztalatait. Hang­súlyozta, hogy megyénkben a meglevő problémák, gon­dok ellenére a lakosság vál­tozatlanul bízik a párt po­litikájában, s a párttól út­mutatást, hatékony intézke­déseket vár a meglevő fe­szültségek feloldására, a kongresszusi határozatokban foglaltak megvalósítására. Részletesen szólt az ipar, elsősorban a bányászat és a kohászat gondjairól, megol­dandó feladatairól. Fontos feladat a megye egyoldalú iparszerkezetének feloldása, mert csak korszerűbb ter­mékszerkezettel képzelhető el a dinamikusabb fejlődés. Tájékoztatta vendégeinket azokról a tervekről — a progresszív iparágak, a robot- technika. az automatizálás bevezetésének lehetőségeiről —amelyek nyomán kedve­zően változhat megyénk iprának eredményessége. A vegyiparról szólva elmondta: alapvetően megőrizte ver­senyképességét, s a megye gépiparának is minden esé­lye megvan egy dinamiku­sabb fejlődésre. Végezetül megyénk mezőgazdaságában a hatékonyság fejlesztésének terveiről, valamint az elma- radottt térségek népesség- megtartó erejének növelését segítő tervekről beszélt. Be­fejezésül hangsúlyozta: ala­pos, előzetes konzultációk után meghozott megfontolt és körültekintő döntések nyomán bizalommal tekin­tünk az elkövetkezendő idő­szak elé. A megyei pártbizottság első titkárának tájékoztató­ja után Bogumil Ferensztajn meleg szavakkal mondott köszönetét a meghívásért, majd tájékoztatta a vendég­látókat lengyelországi test­vérmegyénk életéről. El­mondta: a helyi sajátossá­goktól eltekintve, a mienk­hez hasonló gazdasági prob­lémákkal, feladatokkal fog­lalkoznak a katowicei vaj­daságban. Ez elsősorban a bányászatra és a kohászat­ra vonatkozik, mely ágaza­tokban a szintentartás a cél, de törekednek a ter­mékek feldolgozottsági fo­kának növelésére. Keresik a (Folytatás a 2. oldalon) Regionális távbeszélő-központ Miskolcon Két hónapos előnyben az épít Miskolc belvárosában a tervezettnél gyorsabb ütemben épül a Miskol­ci rostaigazgatóság re­gionális távbeszélő-köz­pontja. Az épület tető­szerkezetén már a cse- rcpezők. pontosabban a palázok dolgoznak. A Heves Megyei Állami Építőipari Vállalat em­berei alvállalkozóként végzik el ezt a munkát. Az építkezésen a fő­vállalkozó, az Észak - magyarországi Állami Építőipari Vállalat két hónapos előnyre tett szert. Kedden befejez­ték az üzemi és az iro­daépület zárótagjának födém betonozását. s megkezdték a mikrohul­lámú antennarendszer elhelyezését. Ezenkívül emelik a belső válaszfa­lakat, s a fedett udva­ron a földmunkákon dolgoznak. Az előnyre úgy tettünk szert — vá­laszolta kérdésünkre Borsits László kitűző —, hogy nyújtóit műszako­kat szerveztünk, s az időjárás is segített ne­künk. Fotó: Raiogh fittre I smm MM NMMMMBMManHnHMBMBHaMnHi

Next

/
Thumbnails
Contents