Észak-Magyarország, 1986. október (42. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-08 / 237. szám

Hány perc az ünnep...? (Zorán és Kern koncertje után) a Rónai Sándor Művelődé­M.i.iiwMTTMnrr.< 1986. október 8., szerda ' . R A BVK és a környezetvédelem —ni.ii ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 ................. j M it tett és tehet egy vegyi kombinát? Talán a művészeket sem sérti, hogy a plakátok és más híradások után most az újságban is csak vezetékne­vükkel említődnek a cím­ben. Egyébként is kitermel­te már a közhangulat, a közvélemény azt az értéket, hogy akiről elég csak így említést tenni, az már vit­te valamire, az — az ese­tek döntő többségében — kedvenc. Olyan ember, akit szeretünk. Kern András és Zorán Sztevanovity ilyen emberek. Szeretetre méltóak. Egyéni­ségük, tehetségük révén. Az­által amit csinálnak, amit már megcsináltak. Így nincs azon semmi csodálkozni va­ló, hogy Miskolcon a Rónai Sándor Művelődési Központ színháztermét rendesen be­népesítették az érdeklődők. (Hallottam olyan beszédet is, hogy eredetileg a klub­terembe szánták ezt a ta­lálkozást Zoránnal és Kern­nel. Aztán a nagy érdeklő­dés kinyittatta a nagy szín­háztermet.) Ott voltunk tehát sokan hétfőn este. Érdeklődéssel, kíváncsisággal, szeretettel. Így érkeztünk, így várakoz­tunk és így próbáltuk meg­hosszabbítani ezt az érzést, már amikor ment a műsor. Igen — próbáltuk görcsösen meghosszabbítani azt. az ér­zést, amivel erre a találko­zásra megérkeztünk. Lehet, hogy sokat vártunk? Más­fél órával érkezésünk után csalódottság íze keveredett nyelvünkön a még esetleg mindig dúdolt dallammal- szöveggel. Zorán és az egész műsor az Ünneppel búcsú­zott. És bizony csalódottan tűztük magunk elé a kér­dést a kijárat felé haladva, meg az utcán beszélgetve: „Hány perc az ünnep. .?” ünnepre készültünk e ta­lálkozás révén. Lehet, hogy sokat vártunk, túlzott igény­nyel indultunk el? De hi­szen már „meg voltunk sze- lidítve”, már ez a két mű­vész sok találkát kínált és adott nekünk. Miféle hiány munkált tehát bennünk? Amilyen könnyű megfor­málni a kérdéseket, olyan nehéz pontosan válaszolni azokra. A lényeg, úgy gon­dolom abban van, hogy ez­úttal nem talált igazi kon­taktust egymással a szín­pad és a nézőtér, az előadók meg a közönség, az áram­kör nem jött létre. Kezdjük Zoránnal, ő kezdte és vé­gezte, valójában ő tartotta „a hátán” ezt a hétfő esti műsort. Zoránnal a miskol­ciak sokszor találkozhattak már. Két-három éve, éppen si Központban, magam is részese lehettem egy nagy­szerű hangulatú estjének. Akkor is, most is ott volt a dalban egy gitár, abban a dalban négy akkord, néhány jó barát és egy kicsit maga az előadó. Akkor — a dal­ban és a Zorán-dalokban benne volt maga a közön­ség is. Élt bennük, élt ve­lük, élt általuk. Talán, ta­lán éppen az volt a mosta­ni csalódásunk egyik forrá­sa, hogy megint ugyanazok­ban a dalokban kellett vol- *na benne lennünk. És bár a szándék meg-megcsattant a tenyereken, megindulni akart a nyelv által is — nem ment ez igazán, nem ment természetesen, valami görcs volt ebben az egész akaratban. Kern Andrással még nem daloltunk. Igaz, eleddig ő sem dalokkal jött közénk a pódiumon (tévében, rádió­ban, színházban). A híreket hallottuk már, hogy elké­szült a nagylemeze. Hallot­tunk, s megszerettünk e da­lok közül néhányat. Vártuk tehát most a „testközeli” ta­lálkozást. Kern András jött — és tehetségében nem is kellett csalódnunk. Otthon van ő színpadon. Esetében, ha nem csalódom, az volt a szomorúságunk, hogy töb­bet akartunk hallani, több dalt; több időt óhajtottunk vele tölteni; tovább szeret­tünk volna kapcsolatban lenni vele. Pontosan meg nem tudom mondani, hány dalt énekelt, s mi hallgat­tuk és tapsoltuk, mindad­dig nyugalommal, míg egy­szer elkezdődött a Lövölde tér . . . Akkor már sejtettük, hogy vége a dalnak ... Motoszkálok csak a vála­szok körül, tapogatva á le­hetségest. Keresgetve. Mi ül­tette belénk — legalábbis a jelenlevők sokaságába — azt az érzést, hogy nem tudtunk igazán felszabadultan, ter­mészetes jó érzéssel fel­oldódni Zorán és Kern kon- certjén-estjén? Hiszen azt senki nem vitathatja: szó sem volt itt arról, hogy ez a két jeles ember „lekente volna a műsort”. Talán, talán mi vártunk most többet. Mi, kiéhezett közönség az ünnepre. Lehet, éppen arra készültünk erre az estre elmenve, hogy ki­ünnepeljük magunkat a dal­ban, a két kiváló előadóval való találkozásban. Ezért tűztük végezetül kicsit szo­morkásán magunk elé a kér­dést: „Hány perc az az ün­nep? ...” (t. n. j.) A Borsodi Vegyi Kom­• binát teljes termelési értéke ebben az évben — várhatóan — megközelí­ti a 12 milliárd forintot. Az évtized fordulójára, 1990-re ez az összeg 15 milliárdra növekszik. A vállalat tervei­ben a termelés intenzifiká- lása, a hatékonyság fokozá­sa a technológiai korszerű­sítés ugyanolyan fontos _ elem, mint a környezetvé­delmi feladatok megoldása. A termelés bővítése, kor­szerűsítése a gyár hat és fél ezer dolgozójának ad biztos kenyeret. A környezeti egyensúly megteremtése, a környezet- és emberbarát technológiák bevezetése több százezer ember, s végső so­ron a megye, az ország ér­dekeit szolgálja. A BVK-ban már másfél évtizedes ha­gyományai vannak a kör­nyezetvédelemnek, elkészült az erre vonatkozó közép- és hosszú távú program. Milyen eredményeket értek el a gyárban e látszólag terme­lésen kívüli, ám a gyártási folyamatokra mégis vissza­ható kérdésben? Valószínűleg országosai! egyedülállónak tekinthető, hogy a Borsodi Vegyi Kom­binát iparivízbázisa, a Sajó a gyár előtt szennyezettebb, mint amikor elhagyja Ka­zincbarcikát. A kombinát környezetvédelmi szakembe­rei a mérésekre alapozva ugyanis állítják: az általuk tisztított és a folyóba visz- szabocsátott szennyvíz sav-, lúg- és szervesanyag-tartal- ma folyamatosan az előírt értékek alatt van, s minősé­ge — a felsorolt összetevő­ket figyelembe véve — jobb a Sajóénál. Korántsem lehet ilyen kedvező eredményekről beszámolni a vegyigyár ál­tal kibocsátott víz nitrogén­tartalmát illetően. A még el­fogadható 30 milligramm/li- teres értékkel szemben a szennyvíz nitrogéntartalma gyakran 100 mg/1, de elő­fordul olyan eset is, amikor a mért érték megközelíti a 160 mg/1 mennyiséget. A gyár környezetvédelmi ten­nivalói közül tehát az egyik legnagyobb feladat a kibo­csátott szennyvíz nitrogén­tartalmának csökkentése. En­nek érdekében komplex programot dolgoztak ki, amely elsősorban a nitron- génfnűtrágya-üzemek kon­centrált szennyvizeinek tech­nológiai újrahasznosítását te­szi lehetővé. A technológiai átalakítások sorában első­ként a karbamidüzem kör­nyezetvédelmi beruházását kell említeni. Az ott keletke­ző szennyvíz tisztítására egy, német demokratikus köz­társaságbeli cégtől vásárol­ták meg az eljárást. Ennek segítségével napi 7 tonnányi ammónia kinyerésére és is­mételt hasznosítására nyílik lehetőség, míg a napi 10 köbméternyi szennyvíz ka­A Borsodi Vegyi Kombinát látképe zántápvíz-minőségű. A mész- ammonsalétrom-üzemben — egy zárt technológiai rend­szer kialakításával — szin­tén lényegesen csökkentik a nitrogénkíbocsátást, s az ott keletkezett, vagy inkább ki­nyert ammóniumnitrát-olda- tot szintén újrahasznosítják. A BVK szennyvíztisztító üzeme egyébként a beindu­lásától kezdve megbízhatóan, s tervezett hatásfokkal üze­mel. Az eredmények mel­lett, az eddig leírtakon kívül is vannak még bőven fel­adatok, így a szennyvíz hi­gany- és nátriumtartalmá­nak csökkentése érdekében. A Borsodi Vegyi Kombi­nát környezetvédelmi szak­embereinek alapvető törek­vése, hogy a különböző mel­léktermékek tisztítása révén újrahasznosítható anyago­kat nyerjenek. A laikus egy- egy vegyigyár környezetvé­delmi tevékenységének szín­vonalát általában a levegő­be eresztett füstök színén, mennyiségén méri le. Nos, a kazincbarcikai gyárban már megfogalmazódott az a program, amelynek révén megszűnik majd az úgyne­vezett „rókafarok”, azaz a rőtvörös füst kibocsátása. Ezt a világon eddig kevés vegyi üzemben sikerült megvalósítani. A BVK levegőtisztaság-vé­delmi beruházásainak ered­ményeként az utóbbi esz­tendőkben fokozatosan csök­kent a levegőbe jutó szeny- nyezőanyagok mennyisége, így, a sósavüzemben új hypóüzemrészt építettek, amelynek munkába lépése után megszűnt az előirt ér­téket meghaladó klór kibo­csátása, s Bérén te környé­kén érezhetően javult a le­vegő minősége. A sósav le­fejtésénél keletkező szeny- nyeződést központi elszívó és mosórendszer kiépítésé­vel szüntették meg. AVCM- üzemben lúgos vészabszor- bert helyeztek el, amely megakadályozza, hogy üzem­zavarok esetén a lefúvatott sósavgáz a légtérbe kerül­jön. A gyárban már most tisz­tában vannak azzal, hogy a következő év január elsején életbe lépő levegőtisztaság­védelmi rendelet jelentős szigorításokat tartalmaz majd, s ez további feladato­kat ró a vállalatra. Ezért a vállalat legnagyobb lég- szennyezésének, a savüzem­ben keletkező véggáznitróza- tartalmának csökkentésére a Veszprémi Vegyipari Egye­temmel közösen új eljárást dolgoztak ki. Ezenkívül a megoldandó feladatok közé sorolták a PVC-alapanyag gyártásánál a klór- és só­savtartalmú, valamint a szénhidrogén-tartalmú vég­gázok tisztítását. A kombinátban a többi vegyi üzemhez hasonlóan egyre több gondot kell for­dítani a hulladékok és ve­szélyes anyagok tárolására, illetve újrahasznosítására. A veszélyes hulladékok meg­semmisítésére országos prog­ramot dolgoztak ki. Me­gyénkben ez sajnos, még nem tekinthető megoldott­nak, s a BVK-ban is átme­neti tárolókat készítettek csak. A mérgező fémeket, a főleg arzént, higanyt és nik­kelt tartalmazó szilárd ipari hulladékokat egy 20 ezer Fojtán L. felv. köbméteres, gazométerből ki alakított átmeneti tárolóba! helyezik el. A szilárd ipari hulladékot tárolására egy 150 ezer köb­méteres saját tároló szolgál . míg az ipari zagyok elhe- , lyezésére a BHV salakterér egy különleges kazettarend­szert építettek ki. A mérge­ző üstmaradékokat — ideig- ; lenesen — bérégetéssel sem-' misítik meg, az Északma- , gyarországi Vegyiművekben A BVK környezetvédelmi tervei között szerepel, hogy a folyékony és a szilárd! halmazállapotú veszélyes; hulladékok megsemmisítésé­re hulladékégető művet hoz-jl nak létre. A beruházáshoz kedvező lehetőséget ad hogy a laktámüzem leállítá-Sj sával a felszabaduló kénége-/ tő rendszer átalakítható a, veszélyes hulladékok elége­tésére. A terveket és a ki-i egészítő berendezéseket egy külföldi szakcég szállítja. A kombinátban a környe-, zetvédelmi hatóság vélemé-j nye szerint is folyamatos és tervszerű környezetvédelmi tevékenység folyik. Ez töb­bek között a magas műsza-; ki színvonalú környezetvé­delmi berendezések, techno­lógiák üzemeltetésében és kialakításában mutatkozik meg. Az egyre szigorúbb elő­írások azonban további erő­feszítéseket igényelnek a vállalattól. Az évtized for­dulójára ezért a BVK igyek­szik a még meglevő környe­zetszennyező kibocsátásokat a minimumra csökkenteni, s nemcsak a termelésben meg­felelni a követelményeknek. TJdvardy József „Az olyan napot, melyhez évszázadok óta állandósult hiedelem vagy szokás fűződik, jeles napnak nevezik.' 'wtv",v>:"' ' * Rozmaring ága, virágnak virága című nagy sikerű könyvében Pető Margit így emlékezik szűkebb hazám, Bükkalja egyik legnagyobb s mindenképpen legkedvesebb mezőgazdasági munkájára, a szüretre. „A szüretet pegyig nem adnám simmijé! Fiatal koromban, mikor zengett a szőlő­hegy ... A mi szőlőnk a tagon feküdt, nagyapúéknak a Bosnyák-dombon túl, a szomolyai utná, sógoroméknak a Farkas- vőgybe. . . Hetekkel a szüret előtt folyt a készülődés. Mosták a boroshordókal. Abroncsolták, ha szükségesnek látszott. A gazdaasszony sütött-főzött. Akadt szüre­tünk olyan népes, akár egy lagzi... Ki se virradt, mikor nagy álmosan nekiindul­tunk. Akkor pirkadt az ég, mikor lepa­koltunk a szőlő végibe. A felső végin tíz sor oportó — azzal kezdtük, aztat külön hordóba szedtük. Mire ezt megszedtük, früstököltünk. Előtte jó forralt bort kor­tyolgatott mindenki, hogy kiengeszlelőd- jék csonjaibú a hajnali gémberedett- ség ...” A szüret nemcsak borvidékeiről híres megyénkben, de szerte a hazában, az év egyik legjelesebb munka- és ünnepnapja. Kezdését az egyes borvidékek esetében Szőlő préselése 1929-ben Bogácson. Gönyei Sándor néprajzos egykori felvétele. mindig az az esztendei időjárás s a sző­lőterület uralkodó szőlőfajtáinak érési ideje határozta meg. Idén — amikor az időjárás szeszélyéből adódóan a búkkal jai szüret már szeptember elején meg kezdődött, s Hegyalján is e hónap kö zepére befejeződik e nagy munka — talán furcsának tűnik, hogy az alföldi szüret sok-sok évtizeden át, szeptember 29-e kö­rül kezdődött, s a többi borvidéken csak ezt követően indult a mustmustra. Eger környékén például általában október 15-e, Teréz napja volt szüretkezdés ideje, míg Miskolc híres szőlőhegyén, az Avason, október 18-a, Lukács napja. Legkésőbb mindig a nektárcsöpögtető Tokaj-Hegy- álja szürete kezdődött, ennek szigorúan rögzített napja, október 28-a, Simon- Juda napja volt. Rigmusok őrizték meg az utókornak a szigorú szentenciákat: „Rég felírta Noé Tokaj hegyormára / Hegyal­jai kapás várj Simon-Judára! /, „Akár haszon, akár kár, / Simon-Juda a határ.” A szüret sokfelé több napig tartó csa­ládi munka volt. Akinek igen darab, sző­lője volt, az még napszámosokat is fo­gadott, nem elégedett meg a szűkebb család, és a rokonság segítségével. A szüretelők csapatából a lányok, asszo­nyok ollóval, késsel vagdalták le a für­töket. A férfiak a puttonyokkal térültek- fordultak, miként később az ő feladatuk volt a préselés, illetve, ahogy például Bükkalján mondták, a sutulás. A szüreti munka figyelmet és precizi­tást kívánt. Figyeljük csak, mit íf Pető Margit! „Hé asszonyok! Az eltennyivalót a bakhát tetejire szép sorjába. A hibát­lan saszlákat raktuk el télire. A többit a vederbe bornak. Kutattuk guggolva a tőke alján, levelek közt a fürtöt. El ne haggyatok egy fillenget se! — parancsolt nagyanyám. Még ellenőrizte is, nem ha­gyunk-e el. Megesküdtünk vóna, hogy egy szem nem sok, annyi se maradhatott rajta, mégis mindég tanát, ha nem töb­bet, három-négy szemet: ugye ehun van e!” A szüret ünnepi jellegét igazolandó: a XVII—XIX. századi írások szerint ilyen­kor — városon és falun — szünetelt a bíráskodás, s a diákok erre az időre min­dig szabadságot kaptak. A munkálatok befejezését pedig vidám mulatság követ­te. A szüreti mulatság eredetileg az ara­tóünnephez hasonlóan, az uradalmi sző­lőmunkások munkavégző ünnepe volt, de e századra már általános szokássá vált falun, városon. S volt vidámság kint a szőlőhegyen munka közben is! Sokféle muzsikások, bandák járták a dűlőket, hegyeket. Ide is, oda is beköszöntek. Ilyenkor felcsen­dült a szüretelők ajkán a dal, a hege­dűszóra — persze csak rövid időre — egyesek táncra is perdültek. Tulajdonképpen egyfajta táncot jártak azok a fiatalok, többnyire férfiak is, akik a kádba állva, járva, tisztára mosott láb­bal „tapodták”, préselték a szőlőt. Mint a mellékelt fotóreprodukciónk is bizo­nyítja — 1929-ben készítette Bogácson Gönyei Sándor — az effajta préselés nem volt ritkaság a század első évtizedeiben. A ma ismert zúzó-bogyózó és prés híjá­val bizony eleink így nyerték ki a szőlő levét, melyből hetek, hónapok múlva az esztendő többi* jeles napjának nélkülöz­hetetlen itala nemesedett. (hajdú i.) L.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents