Észak-Magyarország, 1986. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-20 / 247. szám
1986. október 20., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Aki figyelemmel kísérte közleményeinket, tudja: megyénkben befejeződött az alkohol elleni küzdelem hónapja. Nem valószínű, hogy ebben a hónapban kevesebb lett volna a bevétele bármely italboltnak, kimérésnek, maszek kocsmának. Nem valószínű, hogy ennek a kampánynak a hatására többen, vagy csak kevesebben is szent fogadalmat tettek volna, miszerint mától kezdve egy cseppet sem. Nem valószínű, hogy az élelmiszerboltok pultjaira az eddiginél kevesebb tömény, vagy ki tudja mily furfang- gal megcsinált bornak nevezett valami került volna, hiszen tervet teljesítenek a szeszipari vállalatok, a borgazdaságok, a vendéglátóipari állami, szövetkezeti egységek; hogy a maszekokról már ne is szóljunk. Remélhetjük ellenben, hogy a mi megyénk italméréseiben —, melyeknek száma, mint többször is hallhattuk-olvas- hattuk: meghaladja a Balaton északi és déli partján levő összes kimérések számát — nem következett be oly 'mérvű pangás, bevétel- csökkenés, hogy az veszélyeztetné népgazdaságunk hetedik ötéves tervét. Reménykedhetünk talán mégis abban, hogy a rendkívül nagy erőket mozgató szervezés, sok hasznos, érdekes előadás, felvilágosítás, következetes propaganda — szerénytelenül hadd soroljuk ide lapunkat is — valamicske eredményt mégis szül. Vagy szült. Legalább egy kis elgondolkodást. Döbbenetét. Egy kis tenni akarást, vagy ilyesmit. Viccelődésre is alkalmui szolgált a hónap, miként általában az alkohol ügye. Élt a lehetőséggel egyébként e sorok írója is, miként reméli, a továbbiakban is élhet vele, egyben közzétéve, hogy ő maga sem absztinens, szívesen elfogyaszt néhány pohár jó (jó!) bort, vagy kellemesre hűtött seritalt ugyancsak a jobbikból. (Alkoholellenes hónapunk propagandájának egyik izgalmas részeként egyebek között ezeket mondta el a megyei pártbizottság titkára is, a Rádió népszerű műsorában a 16(1 órában^ A viccelődést, a témával kapcsolatos, félig-meddig talán érthető szkepticizmust is félretéve, a hónap befejeztével, mondjuk az utószó jogán álljon itt néhány sor az italról. Mindenekelőtt bizonyos tiltakozások tolulnak előre. Ilyen-olyan jogokra hivatkozó tiltakozások. Lapunk olvasói előtt ismeretes, hogy nemrégiben megkezdtük közölni az ittas vezetők névsorát. Pontos címmel, valamint a büntetés mértékével. Ismeretes az is, hogy a rendőrségtől kapjuk ezt a névsort, nem mi szondázunk, bírságolunk. Szerkesztőségünkben is vita előzte meg ennek a rovatnak az indítását. Jómagam is azok közé tartozom, akik a leghangosabban ágáltak ellene. Nagyjából azoknak az érA belső szereléseken dolgoznak a BÁÉV szakmunkásai az ózdi Reumakórházban. Ügy tervezik, hogy a burkoló, mázoló, valamint más gépészeti és villamos berendezések szerelését rövidesen befejezik, s így sor kerülhet novemberben az új egészségügyi létesítmény átadására. A gyógyintézet kialakítását a környező iparvidéken szinte foglalkózási ártalomnak számító reumatikus megbetegedésben szenvedők gyógyítása tette indokolttá. Az Ózdi Kohászati Üzemek veknek az alapján, melyeket a megyei tanács vb nemrégiben megtartott ülésén a megye közlekedési helyzetéről szóló napirendnél hozzáértő emberek is elmondtak. Meg persze sokan mások is — közvetlenül érintettek, ittas vezetőkként lapunkban közzétettek — telefonon, személyesen. Nevezetesen: helytelen az ilyen közzététel, mert a személyiségi jogot sérti. Nézzünk viszont szembé a tényekkel. És elgondolkodhatunk egyen, s máson. Nyilván észrevették már, hogy a rendőrség egy adott területet szűr ki (szúr ki) és azon a nem is túlzottan nagy területen minden alkalommal 50—60 ittas vezetőt találnak. Nem is akármilyeneket! Persze, ott is járnak ittas vezetők, ahol éppen nem szondáznak. Ez nyilvánvaló. A büntetés nyolc-tízezer forint is lehet, meg egyévi, meg azon túli jogosítványelvonás is (egy év után ismét vizsgázni kell, a vizsgadíj általában véve nem csökken, a fortélyos tesztlapokba belebukhat a tíz éve vezető is, meg ilyenek), ennek ellenére a szondák csak-csak beszíneződ- nek. De nem akárhogyan, nem is mindig csak úgy tes- sék-lássék! Az ember meg- hökken: hát, akik előzik, akik szembe jönnek vele, azok között hány az -ittas? Talán kevesebben ülnek a volán mellé józanon? Néhány adat a megyei ta- rtács vb említett üléséről. Megyénkben az ittas vezetés miatt bekövetkezett balesetek száma 1983-ban 25,3 százalék, 1985-ben 23,4 százalék volt. Az országos átlag: 17 százalék. Szép különbség ugye? Továbbá ínálunk ezer lakosra 96,8 személygépkocsi jut, az országos átlag pedig: 133! Érdemes megnézni néhány területet is, ittas vezetés szempontjából. Ezek szerint Szerencsen 33 százalék, Sátoraljaújhelyen 30, Leninváros- ban 29, Sárospatakon 28, Ózdon 27, Mezőkövesden ugyancsak 27 százalék. A számokhoz tartozik: sokféle intézkedés, erélyes fellépés (vagy pedig a belátás?) hatására, de mégis csökkent az ittas vezetés száma. Az eddig eltelt időszakban — ugyancsak a vb- ülésen hangzott el — nagyjából a szintén csökkenő országos átlaghoz közelít. A személyiség joga termé-, szetesen rendkívül fontos. Figyelembe veendő, miként mondani szokás: minden jogállamban. Éppen az ember érdekében. Csak hát... Csak hát valamiképpen arra a másik' emberre is kellene figyelni, annak „személyi érdekeit” is számon tartani, akivel az ittas vezető majd ütközik és annak súlyos sérülését okozza, vagy éppen a halálát. Ez is lehetne valamiképpen egy személyi jog. Mielőtt még behúzza a féldeciket, liter borokat valaki a volánhoz ülés előtt. És letapos, halálra gázol, nyomorékká tesz embereket, soha ki nem heverhető tragédiát okozva családoknak. Jó lenne erre különböző melegüzemi részlegeiben csakúgy, mint a környék bányáinak nedves, huzatos munkahelyein szinte elkerülhetetlen ez a megbetegedés. A lehetőség is adott volt. A város úgynevezett gyújtói részén korábban közfürdőt építettek. Ennek kihasználtsága azonban minimálisra csökkent, már csak azért is, mert az utóbbi évtizedekben épült lakások mind fürdőszobásak voltak. Így a családok otthon, az üzemi munkások pedig munkahelyükön vették igénybe a füris figyelni az ittas vezetőknek, mielőtt a személyiség jogait emlegetik. Hogy megkapják majd érte méltó büntetésüket? Köszönöm szépen. A megyei tanács 'vb-ülé- sén egyébként a megyei rendőr-főkapitány kérte a testület támogatását az erélyes fellépéshez, az ittas vezetők ellen. Ezt a támogatást a testület megadta. (E sorok írójának személyes véleménye: elismerve a szerv jó szándékát, azzal a megjegyzéssel, hogy a jó szándék sem szülhet esetleges túlzásokat.” A tiltakozások. Érdemes lenne összegyűjtenünk ezeket. Híre kelt, ugye, hogy 120-nál több korcsmát, kimérést, illetékes szervek bezárni javasolnak megyénkben. (Lásd a Balaton-par- ti hasonlatot.) Igaz, hogy ha Miskolcon, elsősorban a belvárosban valaki elhajint egy botot, az kocsmára esik, ennél kisebb távolságra legföljebb Sajószentpéteren kell dobni. Szép számmal gyarapodnak nálunk a maszek vendéglők is, bármely sufniról igazolványok, javaslatok sokadalma állítódik ki, melyek szerint ezt a sufnit az Isten is csakis korcsmának teremtette, nagy kár, hogy eddig ezt nem vettük észre. Adottak az utak, módok, melyeken az engedélyek kijárhatok. Most a bezárás elkerülését biztosító utókat, kiskapukat keresik elég szép számmal. Csak-csak kiderül, hogy az említett italbolt, kimérés kifejezetten a kisemberek kedvéért, a gyári dolgozók, a becsületesen munkálkodó fizikaiak ' érdekében jött létre, ily módon segíti hát a népgazdaság eredményeinek gyarapítását. A másikat ugyan be kéne zárni, ezt vagy amazt, de éppen ezt? Ugyan már, kinek árt? A jó persze az lett volna, ha azok az engedélyek nem születnek meg olyan gyorsan. A nyitáshoz. De. megszülettek. megvannak, hitelesek, minden pöcsét illetékes. megfelelő. Valamit viszont mégis tenni kellene ugye. Egyik kollégánk nemrégiben írta meg lapunkban: a szép tó partján, hol vadkacsáztak nimródjaink, egy illető ezerforintnyi értékű üveget szedett össze. Nem kólásüvegek voltak, inkább amolyan „célzóvíznek” valók. Kapott is a kolléga reagálást. Telefonon hallhatta, mely szerint „megjegyeztük a nevedet és a pofádat is, majd gondoskodunk rólad.” Szerényen elhallgatva kilétét. Nem valószínű ellenben, hogy valamely magánfényképész telefonált volna és mé- zeskalácsos sem lehetett. Maradjunk viszont végül annyiban, hogy vége az alkoholizmus elleni hónapnak és ez a cikk az utószó jogán íródott. Nyilvánvaló viszont, hogy nem utolsó szóként, hiszen alkoholügyben lesz még mit mondani az elkövetkező években is. Érthetően, tisztán. Szóda nélkül. Priska Tibor dót. Ezt a kihasználatlan fürdőépületet alakították át 40 ágyas reumaosztállyá. Meghagyták természetesen a gyógykezelésre alkalmas medencéket. Így viszonylag minimális költséggel tudták megoldani az átalakítást. A fekvőbeteg-kórtermek mellett természetesen a gyógyításhoz szükséges részlegeket, röntgent, fizikoterápiás részleget, gyógytornára alkalmas helyei is kialakítottak. A már működő Mezőkövesdi Gyógy kórház mellett ez már a második olyan intézmény lesz megyénkben, amely a reumatikus megbetegedésben szenvedők korszerű módszerekkel történő gyógyítását szolgálja. Átadás novemberben Egy év múlva itt meg kell kezdődnie a pró- Vasbetonszerelés... Tizenkét hónap alatt jó- baüzemnek. formán elkészült a csarnok. Gyárteremtők a Csanyikban Felülről lefelé építkeztek Igazán festői a környezet, idillikus a hely, nyáron madárfütty, a zöld káprázatos színeibe burkolódzó erdő, télen háborítatlan, szűzi hó — szóval kívánni sem lehetne szebbet, spbbat. Gyár épül a Bükk ölében. Gyógyszerészeti ampullákat megtöltő gyár. Ott, hol hajdan a tiszta levegőből krypton- gázt állítottak elő, ott, a miskolci Csanyik-völgy szomszédságában építkezik a budapesti Chinoin Gyógyszer- gyár. Világbanki hitelkonstrukció keretében, évi 150 millió darab 1—2 és 5 milliliteres ampullát megtöltő üzemet építtet a generálkivitelező Észak-magyarországi Állami Építőipari Vállalattal. Az építő cég főépítésvezetője, Farkas László azt mondja: — Jó ütemben haladunk, bár igen szofos a határidő, s félő, a végén nagy hajrát kell levágnunk . .. Nos, az építkezés idejét valóban nagyon szűkre szabták. A Világbank adta kölcsön egyik feltétele az volt, hogy az üzemnek a jövő esztendő utolsó negyedére termelnie kell. És a hátralevő egy év igen-igen rövid időnek tűnik. — A munkát — mondja Borzási Ferenc építésvezető — a múlt év novemberében kezdtük, s bár még nem telt el azóta egy év, elmondhatom, az ■ üzemépület nagyjából elkészült. Ehhez az is kellett, hogy a betonozás időszakában az emberek jóformán éjjel, s nappal itt voltak, hétvégeken is dolgoztak. No meg közrejátszott a gyorsépítési technológia, az úgynevezett lift-form is, ahhoz, hogy a négyezer négyzetméter alapterületű, négyszintes csarnok ily rövid idő alatt elkészülhetett. Erről az építési módszerről egyébként érdemes bővebben szólni, mert a szakemberek' egyértelműen állítják: nagy jövő előtt áll. Ez ideig 25 épület, üzemcsarnok készült el a lift-form módszerrel, Miskolcon a Chinoin új gyára az első. A lift-form lényege egy mondatban : az építkezéssel felülről lefelé haladnak, vagyis előbb készül el a meny- nyezet, s utána az oldalfal. Nagy István, az Építéstudományi Intézettől —, aki a lift-form egyik szülőatyja — így ír egy tanulmányában erről: „A kivitelezés első szakaszában az alapozást, valamint az épület monolit lépcsőházi szerkezetét készítik el, majd megfelelő rögzítéssel elhelyezik az épület tartópilléreit. Ezután elkészítik a teljes födémszerkezetnek megfelelő, azt meghaladó méretű összefüggő zsaluzat- tartót és zsaluzatot. A következő művelet az emelés, melynél a nyolc egységből álló, hidraulikus rendszerű emelőberendezés felemeli a zsaluzattartó szerkezetet a legfelső födém szintjéig .. . Ezután a betonacélszerelés és betonozás következik ...” Borzási Ferenc erről ekképp beszél: — Négy, úgynevezett merevítő magot helyeztünk el a csarnok alapján, a földszinten összeállítottunk egy rácsszerkezetet, azt nyolc hidraulika segítségével felemeltük a negyedik szint magasságáig. s utána láttunk hozzá a betonozáshoz. Amikor a beton megkötött, lejjebb eresztettük a hidraulikával a rácsszerkezetet — ami tulajdonképpen a zsalut tartja — egy szinttel, s így tovább, egészen az aljzatig. Kétségtelen, szokatlan ez a módszer, de az építkezés üteme lényegesen felgyorsul vele. Kevesebb zsalu kell, kevesebb ember -munkájára van szükség ... Három födém már elkészült, a negyediket még zsalu tartja. Az építésvezető —, bár mondotta: jó ütemben haladnak — kicsit tartózkodó: — Félő, lesznek gondjaink. Szakaszosan kapjuk a terveket, s már most hiányoznak, illetve késnek olyan dokumentumok, amelyek' akadályozzák a folyamatos munkavégzést... De azért bízunk, megoldódnak a nehézségek .. . A négyszintes, szintenként négyezer négyzetméteres üzemépület mellett még egy 1300 négyzetméter alapterületű kiszolgáló csarnokot is emelt az ÉÁÉV. Ez, közvetlenül kapcsolódik ahhoz az épülethez, amely a régi Kryptongvárból mementó- ként megmaradt. Az injekció-ampullákat megtöltő üzem is azért települ a Csanyikba, amiért annak előtte a Kryptongyár itt .működött. A jó, a tiszta, oxigéndús levegő miatt. S bár sokan féltették a természetet az új gyártól, elmondható: ha minden üzem csak annyira szennyezné a környezetet, mint ahogy majd ez fogja, soha, senki nem emelné fel szavát a környezetvédelem érdekében. Az új gyár tehát a tervek szerint 1987 utolsó negyedében megkezdi próbaüzemét. Kétszázegynehány miskolcinak és városkörnyékinek nyújt majd munkalehetőséget, s ami igen lényeges a nehéziparra orientált Miskolcon: legalább másfélszáz asszony és lány találhat itt munkát. I. S. Fotó: Balogh Felülről Haladtak lefelé, előbb a mennyezetet készítették el.