Észak-Magyarország, 1986. október (42. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-18 / 246. szám

Sokan mert negye Az októberi északi szél mintha haragudna ránk a karosi határban. Amíg a ho­mokdomb felé igyekszünk, úgy érezzük, ezt akarja csí­pősen tudtunkra adni. A ré­gész viszont, amint előkerül „a föld alól”, azzal fogad: szerencsénk van, hogy ma jöttünk, hogy most érkez­tünk. Van mit látni! Leóvatoskodunk a sírhoz. Itt van hát a harcos, teljes temetkezési „melléklettel”. Mellette a lova, jobb olda­lán szablyája, mintha most- tették volna oda. Pedig ke­rek ezer esztendőnél is több ideje, hogy itt pihennek. Az első áhítatok 7után Révész László régész ' egy pontra mutat: oda nézzünk, azt néz­zük meg! Ez az ezüstveretes tarsoly. Párját ritkítóan ér­tékes lelet. És ennek, a ka­rosi határban lévő honfog­lalás köti temetőnek a gaz­dagságát mi sem bizonyítja jobban; a feltárás régészeti értékét jelzi —. a Kárpát­medencében is ritkaságszám­ba menő, előkerült veretes tarsolyokból Karoson már a másodikat láthattuk, s van már egy tarsolylemez is. * Ottjártunk napján a 42. feltárt sírt jegyezték a ka­rosi temető ásatási naplójá­ban. Révész László: — Egyre bizonyosabb, hogy ez a honfoglalás kori temető a 10. század első évtizedei­ben települt. A feltárt sírok, a leletek olyan archaikus vonásokat mutatnak, ame­lyek arra utalnak, hogy az itt eltemetettek egy része még Etelközben született, vagyis részt vett a honfog­lalásban. Klasszikus közép­rétegbeli temetőről van szó, ami azt jelenti, hogy azok éltek és temetkeztek itt, akik végigcsinálták a kalandozá­sokat, nagyállat-tartással foglalkoztak, .a törzsfők és nemzetségfők katonai kísé­retét adták. Páratlanul nagy lehetőségünk nyílt most en­nek a rétegnek a temetőjét teljesen feltárni. — Mi ebben a rendkívüli? Ügy értem, korábban is tár­tak már fel hasonló temető­ket ... — Ez így igaz. Vélemé­nyem szerint azonban ezek mind töredékes feltárások voltak. A múlt század végén és e század elején — nem is mindig szakemberek — úgy ástak, hogy csináltak néhány kutatóárkot, és, ha mondjuk nyolc—tíz méter hosszúságban nem találtak semmit, kijelentették, hogy a temetőnek ezzel vége... Karoson is úgy kezdődött a temető, hogy egyetlen hosz- szú sorban helyezkedtek el a sírok, jobboldalt a nők, baloldalt a férfiak. És egy­szer csak vége volt minden­nek. Makacs ember vagyok, sehogyan nem hittem, hogy ennyi lenne a temető. Ásat- tam a hosszanti folytatás­ban még egy szelvényt, de­A gyöngysorfüggős arany fül­bevaló a tizennégy méteren semmit nem találtunk. Ám ... ami­kor a szelvényfal legtávo­labbi csücskében a szelvény­falat nyestük, hirtelen csak kibukott egy lóláb, ott volt a lópata ... Próbaként egy ötször tízméteres szelvényt jelöltem ki —'10 sírt talál­tunk, ezúttal már nem egy sorban, hanem csoportosan. Itt találtam meg a tarsoly- lemezt is, amiből addig a Kárpát-medencében huszon­ötöt ismertek. Ennek előke­rülése önmagában is szen­zációsnak mondható a ma­gyar régészetben, és ez volt az első, ami kifejezetten ku­tatás során került elő; meg lehetett figyelni és rögzíteni lehetett a sírban való hely­zetét. A tavaszi, kora nyári ásatás során 30 sírt tártak fel. A leleteket őrzik, illetve res­taurálják. Diák segítségével láttatja velünk a régész, mi minden került elő a karosi temetőből. Ez egy kislányka sírja, az női sír, amaz egy rangos harcosé ... Csontbo- rításos markolatú szablya, vasbalta, ujjosztó pecek; te­gez, nyílhegyek, veretes öv, bronzcsat, íjszerkezet, zablák, lókoponyák, lószerszámok; csillagrubinnal ékköves aranygyűrű, kalandozásokból származó észak-itáliai ezüst­pénzek, gyöngyök pártáról, csüngős fülbevaló, Keletről hozott ékszerek; csiholóacél, kovakő... * László Gyula A honfogla­ló magyar nép élete című könyvében alkotta meg a honfoglalók társadalma hár­mas tagozódásának elméletét, ami a temetőkben is tükrö­ződik, úgy, hogy a legelőke­lőbbek magányosan, vagy négy-hatfős temetőben van­nak; a szegény köznépi te­mető több száz síros; az úgy­nevezett katonáskodó közép­réteg tagjai pedig 15—30 sí­ros temetőben vannak. Mint említettük, Karoson ilyen, Itt van hát a harcos ... Etelközben születtek?...------ ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1986. október 18., szombat A hetedikesek még ismerkednek. Bár legtöbbjüknek otthon már van saját gépe is. Leninvárosi összefogás középrétegbeli temetőt talál­tak. És 30 sírt fel is tártak az év első felében. Révész László: — Nem nyugodtam bele, hogy elértük a „felső ha­tárt”, biztos voltam benne, hogy lesznek még sírok, mert a temető egyik olda­lán sem zárult le. További anyagi támogatást és segít­séget kértem a munka foly­tatására. Bár az évi ásatási keretünk kimerült, múzeu­munk biztosított pénzt a to­vábbi feltárásra, a sátoral­jaújhelyi gimnázium az őszi mezőgazdasági munka ide­jén 14 diákot adott segítsé­gül, és jelentkeztek szegedi és debreceni egyetemisták, akik közül többen dolgoznak is velünk. A szokásos segéd­munkára Karcsáról járnak nyugdíjas férfiak. A folytatás nem volt hiá­bavaló. A három hétre ter­vezett ásatás első két heté­ben 12 sírra bukkantak. Hét lovas temetkezéses volt. Az egyikben 10—12 éves fiú fe­küdt, akinek aranyozott ezüstveretes öve volt. Azért lehetett ilyen rangos teme­tése — mondja a régész —, mert a szokás az volt, hogy mindig a legkisebb fiú ma­radt az apai szálláson, s az apa elhunytával jogilag ő lett a családfő. Egy másik har­cos sírjában szablyát talál­tak, vasmerevítős tegezt és egy nagyon érdekes agancs bogozót. Az egyik női sírban — ez is lovas temetkezés volt — honfoglaló eleink ál­tal magukkal hozott gyöngy- sorfüggős arany fülbevaló volt és egy nagyon érdekes, úgynevezett ongoncsont nyakba akasztva (eleink attól az állattól, akihez vé­dő, bajelhárító szerepért for­dultak, csontfüggőt viseltek). És szóltunk már az ezüstve­retes tarsollyal ellátott har­cosról, akinek sírjából bősé­ges állEvtmelléklet és egy na­gyon szép szablya is előke­rült. * Egy főiskolás fiú szeren­csére szeretett barangolni szülőfaluja határában ... sze­rencsére elvitte a múzeumba, amit talált... szerencsére még az előtt, hogy az őszi mélyszántások végképpen tönkretették volna egy ran­gos honfoglalás kori teme­tőnket. Innen már a szakmai fel- készültség, az elmélyült munka vette át a szerepet. Volt, igaz, olyarf időszak, amikor úgy látszott, tízezer forintok meggátolhatják a feltárás folytatását. Á Her­man Ottó Múzeum igazán nem dúskál pénzjavakban. Végül is legyőzte ezúttal a nincset a lehet. A régész búcsúzóul arra kért még, említsem meg: a karcsai me­zőgazdasági termelőszövetke­zet példás igyekezettel segí­tetté a munkát. Szöveg: Ténagy József Fotó: Csákó Gyula Simon Péterné, a leninvá­rosi 106, Számú Szakmun­kásképző Intézet és Szak- középiskola igazgatóhelyette­se mesélte, amíg keresztül­mentünk az udvaron, hogy a számítástechnikai szobát az egykori műanyagfeldolgo­zó műhelyben rendezték be. Megszűnt a szakma tanítása az iskolában, megszűnt a műhely. Raktárnak rendez­ték be először, aztán kap­tak helyet az emeleten á számítástechnikai berende­zések. Az első gépet még 1981-ben vették, az iskolai számítógépes program előtt. Most 13 gépük van, • köztük olyan „táskák” is, amelye­ken gépi kódban dolgozhat­nak. Itt ez — de ezt már Kavicsánszki Mihály, az irányítástechnikai műszerész szakmai ismeret tanára mondta el — nem luxus. Azért kellett 1982-re megte­remteni a r"‘ oktatás c111. dikesek lettek az i ___ t echnikai műszerészetet tanu­lók. S nekik ez kötelező is­meretanyag. Ha pedig a le­hető legtöbbre törekednek, akkor ennek egyszerű a ma­gyarázata; akkor végzik jól a dolgukat az iskolában, ha arra készítik fel a fiatalo­kat, ami kint, a munkahe­lyeken vár rájuk. A TVK- ban — amely a legnagyobb számban fogadja őket — a lehető legkorszerűbb folya­matirányító számítástechni­kai berendezések működnek. Túlságosan drága mulatság lenne, ha az ismerkedést ezekkel a berendezésekkel csak a munkahelyen kez­denék meg a fiatalok. Nem játékok a berende­zések — munkaeszközök. Ahogy a tanár úr mondta: a gyerekek hamar rájönnek, nem felhőket kell rajzolgat- niuk a gépeken, hanem hasznos dolgokra kell fel­használniuk azokat. Például ipari folyamatok modellezé­sére. Bár a 106-os szomszédsá­gában levő 4-es Számú Ál­talános Iskola kis nebulói bevallása szerint a számító­géppel elsősorban mint ját­szótárssal kötöttek először barátságot. Az iskolában le­vő számítástechnikai terem egyébként nemcsak a saját tanulók foglalkoztatását ala­pozza. Két esztendeje ide­járnak a többi általános is­kolából is azok a gyerekek, akik vonzódnak a személyi számítógépekhez. A saját csoportjai Iron kívül nyolc csoportot fogadnak itt, s ahogy Bodnár Istvánná ta­nárnő mondta — állandóan telt ház van. A nyolcadikos fakultációs csoportokon kí­vül szakkör is működik. A szállítástechnikái terem egyébként közös vállalkozás (!), megteremtésének költsé­geit valamennyi /iskola vál­lalta. És persze a városi ta­nács is segítette. A háttér­ben egyszerű ok húzódik — két esztendővel ezelőtt csak ebben az iskolában találtak szabad helyet, ahol kialakít­hatták a termet. Azt oer­A szakközépiskolások gépi kód­dal is dolgoznak. sze most> sem mondhatják el, hogy teljesen kész — a berendezéshez szükséges bú­torokat még csak most ren­delték meg. Merthogy bú­torok sokáig nem voltak kaphatóak. Az MSZMP Leninvárosi Végrehajtó Bizottsága a nyár végén vizsgálta meg a vá­rosban folyó számítástechni­kai oktatás helyzetét, tárgyi és technikai lehetőségeit, szémélyi feltételeit. No, és persze arról is mérleget ké­szítettek, hogy a városban és vonzáskörnyékén hogyan in,- dúlt be a számítástechni­kai oktatást segítő társadal­mi összefogás. Az talán természetes, hogy a leninvárosiak az iskolai (általános iskolai) szintű számítástechnikai oktatás feltételeinek megteremtésé­vel előbb jártak, mint álta­lában a megyében. Minden­esetre úgy tűnik, már az alapozásnál igen körültekin­tően jártak el. Dóka Ferenc, a városi pártbizottság első titkára ezt úgy fogalmazta meg, hogy figyelniük kellett a város iparának jellegére, igényére is. A tudatos mun­kát bizonyítja nemcsak az általános iskolák közös szá­mítástechnikai terme, de a nyári szaktáboroknak a meg­szervezése (tiszalöki úttörő­táborukban már kétszer szervezték meg), s a pedagó­gusok felkészítése is. — Amikor a megyei tár­sadalmi akció felhívása el­hangzott, nagyon fontosnak tartottuk, hogy felmérjük a helyzetet az iskolákban. A városban nem állunk rosz- szul, negyven gépünk van. De a körzet iskoláiban, a mezőcsati gimnáziumot le­számítva nincsenek gépek. Már a társadalmi akció eredménye lesz, hogy a he- jőbábai általános iskola rö­videsen két gépet kap a ne­mesbükki termelőszövetke­zettől. Ezzel viszonozzák, hogy a gyerekek társadalmi munkát végeztek náluk. — Milyen a fogadtatása a társadalmi akciónak? — Mi úgy tapasztaltuk, hogy nálunk jó. Jó vissz­hangja van. Igaz, a város és a térség eddig is mindig jelentős pénzeszközökkel já­rult hozzá a megyei társar dalmi akciók sikeréhez. A gyermekrehabilitációs köz­pontra 2 millió 300 ezer, a vértranszfúziós állomásra 1 millió 370 ezer forintot fi­- ­könnyű Leninvárosnak, hi­szen itt prosperáló nagyüze­mek vannak!... — Én azt mondom, nem egyértelműen könnyű, hiszen mondjuk a TVK-nak ma sokkal nehezebb a helyzete, mint mondjuk két évvel ezelőtt. Az akció, az hogy a gyerekekért történik, s hogy valóban fontos dolog­ról van szó, úgy vélem, ez állította mellénk a közvéle­ményt. Az akciót koordináló operatív bizottságunk egyéb­ként épp a napokban kere­si meg a térség 35 közép­üzemét és intézményét le­vélben, amelyben támogatá­sukat, segítségüket kérjük. Ezt fontosnak tartjuk, mert hisszük, hogy akkor érhe­tünk • el eredményt, ha fo­lyamatosan figyelemmel kí­sérjük a történéseket. — Gondolom, ebből kö­vetkezik az is, hogy majd az elosztást is. — Természetesen. Ügy véljük, elsősorban majd a körzetben levő iskolákhoz kell eljuttatni a gépeket, oda, ahol nincsenek, de már vannak fogadni képes pedagógusok. Ezt már azért is így tervezzük", mert hi­szen a nagyvállalataink tár­sadalmi munkát vállaló dol­gozói nagy számban ezekből a körzetekből járnak be. — A megyei társadalmi akció a csatlakozási lehető­ség széles skáláját kínálja fel... — Ez a jó benne. Egyéb­ként ezzel élnek is a fel­ajánlók. Például fogadják a pedagógusokat a maguk szá­mítástechnikai központjá­ban, megtanítják őket a fej­lettebb technikák alkalma­zására. De a TIFO például felajánlott berendezéseket is. amelyeket ők már nem használnak. Ez is igen sokat jelenthet. A mi feladatunk viszont az, hogy segítsük a különböző programok össze­hangolását, hogy valóban összetalálkozzanak a ' fel­ajánlók és a fogadók. S hogy ezeket az eszközöket igazán jól tudják majd hasznosíta­ni az oktatásban. Csutorás Annamária Fotót Kovárs IHátyásné

Next

/
Thumbnails
Contents