Észak-Magyarország, 1986. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-06 / 210. szám
1986. szeptember 6., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 i Nincs hiba Kiskinizsen Néhány napja folyik már a tanítás, oktatási intézeteinkben. így hát mind gyakrabban kézbe kerül a kréta. Kicsi óvodásoktól a főiskolai, egyetemi diákokig, óvó néniktől a profesz- szorokig, mindenkinek nélkülözhetetlen „tanszere" a fehér és a színes kréta. Temérdek fogy el belőle hazánkban egy-egy tanév folyamán, de azt már kevesen tudják — talán még megyénkben is —, hogy a rengeteg fehér és színes krétát Kiskinizsen, ebben a Bársonyos-patak és a Kishemád közt fekvő kisközségben „gyártják" az egész ország számára. Ezek után azt hihetnénk, hogy valóságos „krétagyár” működik a faluban, holott mindössze 20—25 termelőszövetkezeti lány és asz- szony dolgozik a templom közelében található kis üzemben. A halma ji Arany Kalász Tsz létesítette öt évvel ezelőtt egy régi gazdasági épület átalakításával. A Kádár Lajos tsz-elnök- helyettestől kapott adatok szerint kezdetben a budapesti Politúr Vegyipari Ktsz-nek dolgoztak bérmunkában, aztán a tsz megvásárolta tőlük a gépeket, s így azóta saját ipari üzemükben állítják elő a krétát. Ehhez nagy tömegű gipszre és különböző színű festékekre van szükségük. amit rendre meg is kapnak. nyersanyaghiány miatt nincs fennakadás a krétagyártásban. A gipsztéglákat szalagfűrészekkel darabolják a kívánt méretre. Természetesen fehérből készítenek legtöbbet, de az iskolai rajzokhoz, ábrákhoz színes krétára is szükség van. Ebből is kellő a választék, hiszen nyolc különböző színű krétát gyártanak. Stúdium címkével ellátva jutnak el a kréták az ország iskoláiba. Ez a latin szó azt jelenti: törekvés, szorgalom, tanulmányozás. Van az elnevezésben a kis- és nagydiákok számára némi célzatosság is. Kiskinizsen tehát „nincs hiba a kréta körül”. Az ügyes kezű lányok és asszonyok kiváló minőségű krétát készítenek, biztosítva a „tárgyi feltételt” a matematikai példák, fizikai, kémiai levezetések megoldásához. De hogy a kis- és nagydiákok sikeresen birkózhassanak meg a feladatokkal, ahhoz bizony szükség van — az ő szorgalmukra is... <h. j.) Utazási iroda — szakmai programokkal Minap a cserépváraljai és tardi szőlőültetvények között találkoztunk azzal a kirándulócsoporttal, amely szakmai tanulmányútja során a bükkaljai szőlőkultúra hagyományaival, valamint a szőlőművelés, borfeldolgozás Bükkalján kialakult módszereivel ismerkedett. E szakmai utat a Bőosi Haladás Tsz kebelében működő új utazási iroda, az Mg Tourist szervezte. Az egyik legfiatalabb utazási irodánknak kimondottan specialitása a szakmai utak szervezése. Erről kaptunk rövid tájékoztatást ott a bükkaljai szőlősorok között az Mg Tourist szervezőjétől, dr. Kiss Bélától. — Irodánk elsősorban új, speciális szolgáltatások vállalására alakult. Mindenekelőtt a mező- és erdőgazdasági, élelmiszeripari szakemberek részére szervezünk tapasztalatcseréket, ankétokat, szimpóziumokat, tanulmányutakat. Emellett természetesen vállaljuk a mezőgazda- sági dolgozók, például szocialista brigádok szakmai tájékoztatóval egybekötött kirándulásainak, úti programjainak a lebonyolítását is. A háztáji gazdálkodás eredményeit reprezentáló és e tevékenység fejlődését elősegítő bemutatók rendezésére is nagy figyelmet fordítunk, s a falusi turizmusnak is gazdái akarunk lenni. Mint megtudtuk, Miskolcon a Vörösmarty utcában székelő Mg Tourist a közelmúltban nagy sikerű vadgazdálkodási tanulmányutat szervezett Hortobágy, Gemenc, Gyulaj érintésével elsősorban a megye vadgazdálkodási szakembereinek. Ugyancsak nagy érdeklődés kísérte a Bernencebarátiba szervezett útjukat, amelynek során a bogyósgyümölcs-ter- mesztés háztáji módszereit tanulmányozhatták a résztvevők. Herceghalomra indított csoportjuk talajerő-gazdálkodási tanácskozáson vett részt, míg az Üllőre szervezett csoportjuk az e napokban zajló állattenyésztési szimpóziumon szerez újabb szakmai ismereteket. — Emellett indítottunk lengyel tanulmányutakat is s négy turnusban az idei nyáron csehszlovák termelőszövetkezeti dolgozók gyermekeit üdültettük hazánkban. Ősszel a Bábolnai Napokra kívánunk több autóbuszt is indítani, de programjaink között olyan ajánlatok is szerepelnek, mint Almáskertek — közelről nyírségi út, Ismerkedés Felső-Borsod mezőgazdaságával, és Kirándulás Tokajba egy-egy napos út. Társasútjaink során a résztvevők a szakmai látnivalók mellett természetesen megismerkednek a felkeresett települések művészeti, építészeti, történelmi, néprajzi értékeivel in. (ha) A kislányból lassan felnőtt hölgy lesz. Szerelmes. Udvarlója naponta hívja telefonon. Egy alkalommal öccse így fogadja: — Ma is telefonált. — És? ... Mit üzent? — kérdi nővére izgatottan. — Sok mindent. — Na, mondd már! — hangzik a sürgető biztatás, ám az öcs kajánul vigyorog. — Emlékszel a délelőttre? — Igen. Miért? Nyertél tőlem öt forintot,, mert elveszítettem a fogadásunkat. — Na és, mi köze annak az üzenethez? — A következő: öt forintért felvettem a telefon- kagylót, öt forintért meghallgattam az üzenetet és öt forintért átadom neked. Az összesen tizenöt forint. Érted már az összefüggést? ... * Este van. Kint tombol a vihar. Dörög, villámlik, zuhog. A szülők már alszanak, amikor hálószobájuk ajtajában megjelenik tizenéves fiúk és így szól: — Azt hiszem vendégetek lesz! — Ki a csuda jöhet hozzánk ilyen későn? — morog az álmából felriasztott atya. — Hát csak én — válaszol a „hős”. — Megyek oda közétek aludni. * A gyerekek, mint rendszerint, most is veszekednek. Versengenek, ki tud a színes papírokból szebb figurákat elővarázsolni. A fiú, az asztal távolabbi pontjából már negyedszer kéri nővérétől a papírokat tartalmazó dossziét. Végül elveszíti türelmét és így kiált: — Add már ide végre azt a dossziét, te vén szi- pirtyó! ★ A kamaszfiú hosszas győzködése végre eredménnyel járt. Édesanyját rávette, hogy elmenjenek a közeli butikba megvásárolni a régen kinézett márkás. divatos Nike cipőt. Próba közben az anyuka lemondóan csóválja fejét: — Ezt nem vesszük meg kisfiam. Drága, ráadásul nem áll jól a lábadon. — De anyuuu! Megígérted! — kérleli fiacskája. — Én is betársulok a zsebpénzemmel. És különben is, „ne hallgass te a látszatra!”, ez nekem jó lesz... * A család a Duna menti nagyvárosban tölti nyári szabadságát. A gyerekek a főváros nevezetességeivel ismerkednek. Ellátogatnak a várba, a Margitszigetre, a múzeumokba, és nem maradhat ki természetesen a világhírű Mátyás-templom sem, ahol éppen egy vasárnapi misét hallgathattak végig. Talán ez téveszthette meg a família legfiatalabb tagját, aki az összekuszálódott programok sokaságában ekként szólt apjához: — Mikor megyünk már „Misegrádra?” ... Minden szakmának vannak nagy öregjei, akikre emlékeznek, s mesterként, példaként emlegetik őket. Miért csak azokra gondolunk tisztelettel, akik már nem dolgoznak velünk, nem élnek közöttünk? Hiszen valamennyiünknek van olyan munkatársa, aki szakmai hozzáértése és emberi értékei révén példa lehet, akinek neve hallatán* az ország másik szegletében is elismerően bólintanak. A bányászok ünnepe adja az alkalmat, hogy két olyan szakembert mutassunk be közülük, akiknek munkáját nemcsak a borsodi szénmedencében övezi elismerés, hanem azon túl is — a magyar bányásztársadalomban. Nem akart bányász lenni, s tréfásan hozzáteszi: ha léteznének boszorkányos kristálygömbök és ő fiatal korában megpillantja benne magát, mint a Miskolci Bányaüzem igazgatóját, nem hiszi el, mondja Lóránt Miklós. Gépésznek készült. Az édesapja is gépészmérnök volt, de a földmérésnél dolgozott. Nyaranta elszegődött mellé figuránsnak. Hasonlítani akart az apjára? Lehet, hogy ez munkált benne, mert 1954-ben ugyan a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem gépész szakára jelentkezett, a következő évben mégis átkérte magát a bánya- és földmérő mérnöki karra. Itt találkozott Tárczy-Hornoch Antallal, az akkori idők legnagyobb tudású bányászprofesszorával. Csodálkozva kérdi még ma is magától, hogyan kerülhetett soproniként az országnak ebbe a csücskébe bányásznak. Erre az egyik magyarázat talán a professzor iránti rajongása lehet, aki megengedte, hogy kis- inasként részt vegyen a tudományos kutatómunkában. Megszerette a szakmát, megtetszett neki a rimái bányászkodás. Ezért is vállalt bányamérési munkát Borsodnádas- don, ahonnan 1963-ban került el, amikor rábízták az akkori Ózdvidéki Szénbányák Tröszt beruházási tevékenységének irányítását. Ezt követően osztályvezető főmérnök lett, 1974-ben bekerült az újonnan alakult vállalathoz, s a következő állomás már a Miskolci Bányaüzem igazgatói széke volt. Tíz éve irányítja a munkát, amiből nyolc olyan esztendő volt, amikor több mint egymillió tonna szenet adott a bánya. Ez nagy dolog, mondom én. Rábólint: az volt. Éveken át borotvaélen táncoltak, mert a túlórázás, a feszített tempó bármelyik pillanatban fölbillenthette az egyensúlyt, a termelés és az elővájás arányát. Ez pedig évekre visszavetheti a termelést. Kockáztatni kellett. Felvállalták a Borsodban eddig ismeretlen F8 típusú elővájó gépek kísérleteit, bevezették az addig sehol nem alkalmazott bérezési formát. Sikerült, mondja, és még most is sóhajt egyet. Talán ezek a hónapok siettették az őszülést? — fordul meg a fejemben, bár, mondom már hangosan, amióta emlékszem, mindig ősz fejjel láttam. Első alkalom, hogy gondolkodik a válaszon. Nem családi vonás, és nem is a sok idegesség eredménye, mondja. Két másodperc is elég az őszüléshez. Számomra az egyik harminc évvel ezelőtt történt, amikor a bányában ötven méter magasról mellém zuhant egy gerenda. Nyolc év múlva egy másodpercem volt, hogy egy függőleges aknában ellépjek a zuhanó mérősúly alól. Mégis bányász maradt. Elismert, sikeres vezető lett. A kollektíva sikeres, igazít ki. Az ő érdeme ebben csak annyi, hogy egyengeti a lyukói bányászok előtt a sikerhez vezető utat. Nem engedheti meg magának, hogy fáradt, fásult és ideges legyen, önkontroll és a fizikum karbantartása. Ha lenne zászlaja, ezt írná rá. Minden reggel fél ötkor kel, a negyvenperces buszozás alatt az otthoni gondokat kiszc41őzteti a fejéből — mert csak akkor használja a szolgálati gépkocsit, ha üzemi ügyeket intéz —, reggel hatra már minden szükséges információ a birtokában van. Igaz, hogy csökönyös? Bizonyos dolgokban kérlelhetetlen vagyok. Nem tűröm, hogy valaki rendszeresen öt-tíz perceket késsen. Ragaszkodom hozzá, hogy veztőtársaim is velem tartsanak karácsonykor, vagy más ünnepnapon a bányába. Ilyenkor mindig az emberek között vagyok, mert tudom, hogy a bányászok ezt nagyra értékelik. A legnagyobb sikere? Nehéz ilyen kérdésre válaszolni. Talán az, hogy a bánya még most is képes az egymillió tonna szén kitermelésére. A lyukói bányászok nyugodtan nézhetnek a jövőbe. * A legnagyobb bűn, amit valaki elkövethet, hogy egy éjszakás bányászt pihenés közben zavar. Újlaki Miklós felesége megnyugtat, a férje fölkelt, már borotválkozik. Amikor letelepedik az asztal másik oldalán, a szeme még álmos, de markáns arca — talán a borotválkozástól — frissnek látszik. Most tűnik fel, hogy tízévi ismeretségünk során soha nem láttam borotválatla- nul. Amíg rágyújt és elhelyezkedik, azon töprengek, mit változott a tíz esztendő alatt. Talán az arcvonásai lettek még keményebbek. Valószínűleg a mélyülő barázdák miatt. Rekedtesebb, dörmögőbb lett a hangja. A cigaretta okozza. Negyvennyolc éves, mondja. Paraszti családból származik. Meglepődöm, mert magatartása, az egyénisége, a gondolkodás- módja mindig azt sugalmazta számomra, hogy bányászdinasztia tagja. Annyira nem volt köze a családnak a bányához, hogy Újlaki Miklós tizenkét éves korában már szántott és vetett. Az apja őt is elküldte szakmát tanulni. Építőipari szakmunkás lett. A nővére Ormosbányán dolgozott, odahívta az öccsét. — Első látásra sehogyan sem tetszett a bányamunka — ismeri el —, de akkoriban még jól fizették a bányászokat. Ott ragadtam. Ez Tokaji Nagy Jánosnak köszönhető, aki akkoriban a legjobb bányásznak számított a környéken. Bevett a csapatába. Szigorú ember volt és nagy tudású. Tőle tanultam a szakma minden csínját-bínját. A hatvanas évek elején Újlaki Miklósnak már saját brigádja volt. Az elsők között alakított szocialista brigádot a bányászatban, s az elsők között kért gépet az elővájásra. 1964-ben lépett, be a pártba. Hogy ez mennyire fontos lépésnek bizonyult az életében, az hamarosan kiderült. És a munka? Átkerültünk Ella-aknátél a Il-es aknára, és vittük magunkkal az F—5-ös gépet. Jó volt a bánya, kitűnőek a körülmények. Sikerre éhes tagokból állt a brigád, kihasználtuk az alkalmat. 1974- ben elsők lettünk egy országos versenyen. A következő évben ismét mi nyertünk. Fogadalmat tettünk, hogy egy év alatt elérjük az akkor még álomnak számító 300 méteres kihajtást. Megcsináltuk, nem is egyszer. Megkaptuk a Kongresszusi Oklevelet és a Népköztársaság Kiváló Brigádja címet. Engem a Munka Érdemrend bronz fokozatával tüntettek ki. Csodálatos évek voltak. Alig éreztünk akkoriban fáradtságot. Jó érzés brigádvezetőnek lenni ilyen csapatban. Mindenki tudja a feladatát, nem kell noszogatni, nincs veszekedés, büntetés. A család mellett két dolog érdekelt: a termelés és a mozgalmi munka. Egyre jobban oda kellett figyelni a politikára is, mert 1980-ban a vállalat párt-végrehajtóbizottságába, tavaly pedig a megyei párt-végrehajtóbizottságba választottak. A munkatársak nem vetik a szemére a sok hiányzást? Füzetet vesz élő a szekrényből. Nem hagyom sokszor magára a csapatot. Tessék, mutatja, havonta négy-öt napnál soha nem hiányzók többet a bányából. Két évtizedes mozgalmi tapasztalat ellenére is lámpalázas volt az első megyei testületi üléseken. Tisztában vagyok vele, hogy néha darabos vagyok. A bányászok kevés szóból értenek és keményen fogalmaznak. Véleményük, magatartásuk mindig nagy hatással volt a politikára. Én hiszek a szénbányászat jövőjében, hiszen a szénellátás ma is politikai jelentőségű kérdés. Ezért szállók le sok ezer társammal együtt mindennap a bányába. Fónagy István
