Észak-Magyarország, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-09 / 187. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 12 1986. augusztus 9., szombat Hamarosan a Zsóri megszokott látványossága lesz... Diadynamic: a szerkezet két áram együttes hatásával regenerálja az izmokat Helyzetkép a reumáról Kórház, rendelő, gyógyfürdő Ül az SZTK várójában, kezében négyrét hajtogatott, agyonolvasott újság. Ül és vár türelmesen, majdcsak beszálltja a nővérke. Az idejéből éppen futja, hiszen már nyugdíjas. Csak ne volna olyan kényelmetlen a fájó végtagoknak ez a műanyag szék..., igaz, egy-egy kezelés után rögtön könnyebb lesz minden. Két hónap óta hetente megfordul itt; és a felesége néha morog; mikor lesz már ennek vége? De ő nem lázadozik a sorsa ellen. Jól tudja, a nyavalyájával mennyire nincs egyedül, és aki egy melegüzemből ment nyugdíjba, ahol a műszakon a mellkasa naponta perzselődött, hátát pedig jegesre hütötte a csarnoki huzat, nos, az bizony számoljon azzal, hogy a megérdemelt pihenés postás által hozott havi szelvénye mellé egy hívatlan vendég is társul: a reuma. Borsod megyében ma, ha a táppénzes betegek arányában nézzük, tíz és húsz százalék közé tehető a reumás betegek száma. Vitatható persze, érdemes-e a számokkal operálni, hiszen a „beszerzésében" fő ludasnak tartott munkahelyi ártalmak mindenki által ismertek: a kohászati, gépgyári, drótgyári stb. melegüzemek, a vizes bányák bizony néhány év alatt „kitermelik" az izületi bántalmakat, koptatják, morzsolják a szervezetet. Az elhasználódás mértéke aztán attól is függ, mennyire figyelünk önmagunkra, mert a reuma alattomos betegség. Lassan, fokozatosan támad, szabadulni tőié viszont roppant nehéz. Mostani összeállításunk körkép a megye reumatológiai helyzetéről. Nem „totális" kép, erre vállalkoznunk nem is érdemes. Már csak azért sem, mert olvasóinkat (akik ne adj’ isten reumás betegek is egyben) elsősorban az érdekli, várható-e az ellátásban valamiféle javulás. Magyarán: rövidül-e egy gyógykezelésre a beutalás várakozási ideje, reménykedhet-e egy kiadós gyógyfürdőben, és igy tovább ... ? Kezdjük tehát egy jó hírrel: REUMAKÓRHÁZAT AVATNAK A ZSÓRIBAN! Kívülről szemet gyönyörködtető látvány az új épület. Kísérőm, dr. Néda Mária osztályvezető főorvos szintről szintre vezet, hogy bemutassa a 150 ágyas kórház helyiségeit. A kórtermek például hatágyasak. A sodronyokra ugyan még nem került matrac és huzat, ám a szobákban már szőnyegek, a félköríves benyílók asztalkáin már térítők simulnak, és sötétbarna függönyök tompítják a bezúduló napfény támadásait. Néda Mária a leendő gazda szemével néz és méricskél.. . így elégedettségébe olykor csöppnyi üröm is vegyül... — Sajnos akad jó néhány olyan kivitelezési-tervezési hiba. amin változtatni már nem tudunk. A korlátok, kapaszkodók farészeit például sziladekorral kenték le. Ezek a farészek se gyalut, se dörzspapírt nem láttak. Véleményünk szerint elég szőkék a ruhásszekrények, és lehetne nagyobb a személyzeti étkezde is. De a legnagyobb baj az, hogy az emeletenként elhelyezett zuhanyozótálcák magassága csaknem negyven centiméter. Egészséges embernek is jókorát kell lépnie ehhez, de gondolja el. mit tehet egy fájós lábú. beteg ember...? A földszinti kezelőhelyiségekbe kalauzolva minket, aztán a doktornő megvigasztalódik. Nem is csoda, hiszen sorra szemlélve az itt fellelhető berendezéseket (tangen- torkád, négyrekeszes galván-, elektromos kád stb.), megnyugtató a tudat: a felszereltségnek ez a színvonala teljesen kielégítő lesz. Az intézményt augusztus 20-án avatják fel, és hogy milyen feladatokat lát majd el. arról már dr. Zeíei Borbála, a Mezőkövesdi Kórház és Rendelőintézet igazgatója, s az új intézmény vezetője beszél: — A munkánk megyei szintű lesz. Mezőkövesden kívül hozzánk tartozik majd Le- ninváros és Sátoraljaújhely is. — Sátoraljaújhely? Az igazgatónő érti is. nem is a csodálkozásomat. — Nézze ... nem véletlen a kórház helyének a megválasztása sem, mivel a gyógyvíz helyben volt. De éppen így nem véletlen Űjhely ide- kapcsolása sem. mert való igaz. hogy messze van, de rendkívül jó a közlekedés. Vonattal másfél óra. és a gyorsvonat megáll Mezőkövesden. — Gyógyfürdőkórház. Ez a reumatológus szakorvosok munkájában is viszonylag újszerű tevékenység. Legalábbis itt a megyében. — Volt már lehetőségünk „előtanulmányokra". A Lenin Kohászati Művek szomszédos üdülőjében évente tíz hónapig kaptunk ötven ágyat gyógykezelésre, így azt mondhatom: mostantól gyakorlatilag kétszáz ágy szolgálja majd a reumás betegek kórházi. illetve szanatóriumi kezelését.- Otven ágyon „gyakorolhattunk" eddig. De ez most már más lesz, hiszen ez az első gyógyfürdőkórháza a megyének - mondja dr. Zelei Borbála igazgató. HELYSZŰKE ÉS ELAVULT BERENDEZÉSEK Közhelyigazság: az élet számos területe bővelkedik éllentmondásokban. Miért ne állna ez a megye reumatológiai helyzetére is. Mert — rövid időn belül átadnak egy modern eszközökkel felszerelt, kitűnő intézményt a Zsóriban; míg Miskolcon, a városi kórház SZTK-rendelőintézetében, a reumatológiai részlegen változatlanul nagy a zsúfoltság. A folyosón reggeltől késő délutánig, sőt néha estig is foglaltak a székek, kevés a szakképzett fizikoterápiás asszisztens, a berendezések fele öregecske már, a másik fele pedig hiába új, ha rövid használat után felmondja a szolgálatot. Dr. Szabó Csaba, a részleg vezetője reumatológiai szakfőorvos. Nincs mit hát azon csodálkozni, hogy a sokat tapasztalt, idős főorvosnak szívügye ez a terület. Hosz- szan ecseteli, micsoda ragyogó eredményeket produkálhatnak a fizikoterápiás kezelések, ráadásul a gyógyszerek mellékhatásai nélkül. S ami szinte hihetetlen a laikusnak: a nem kevés pénzt emésztő berendezések használata hosszú távon olcsóbbnak bizonyul, mint a különféle medicinák. Csak hát... És itt következhet mindaz, ami egy főorvosi lelkesedést átválthat fanyarságba. Dr. Szabó Csaba szerint például nálunk (vagyis az országban, de a megyében különösen) kevés a reumatológus szakorvos. Hogy miért? Egyik közvetlen okát — leszámítva az egyetemi képzés hiányosságait — abban látja, hogy a megye egyetlen, Honvédkórházban működő osztálya kevésnek bizonyul a szakember-utánpótláshoz. Márpedig a jó mukához rutin, s a rutinhoz legalább öt év gyakorlat kell. Emlegeti aztán a zsúfoltságot is, bár ezt különösebben nem kell bizonygatnia. — Volt olyan napunk, hogy kilencszáz beteget kezeltünk. Miskolc két kerülete tartozik hozzánk, és az úgynevezett agglomeráció. Hadd ne számoljam most ki,’ez hány környező települést jelent. A helyzet pedig csak rosszabbodik, amit szakszerűbben úgy szoktak megfogalmazni: a tendencia emelkedő. Sajnos, a berendezéseink állapota is elég siralmas. Az új gépek kérészéletűek, s ha felmondják a szolgálatot, a hiányos műszaki leírások miatt nem tudják megjavítani őket. Szólhatnék a fizetésekről is. A szakasszisztensem, Molnár Györgyné fizetése 24 esztendő után 4100 forint. A mi szakmánk — hogy finoman fogalmazzak — nem tartozik a „hálapénzesek közé”. Némelyik beteget egyenesen idegesíti, hogy hónapokig pepecselnek vele, rabolván a drága idejét, hiszen nem mindenki nyugdíjas, sőt egyre több a fiatal. Vagy egy másik példa: aki itt dolgozik, az gyakran talpon van reggeltől estig. Kérdem én, miért nem kaphatnak ezek a dolgozók például húsz százalék műszakpótlékot? Átvergődünk Szabó Csabával a szűk kezelőkön (a függönyök mögött mindenütt betegek), és mielőtt elköszönnénk egymástól, bekukkantunk a gyógytornaterem melletti masszírozóba. Jakab Sándor masszőr éppen egy klienst „agyusztál”. — Na, Sanyi! — pislant rá a főorvos. — Most mondd meg a hölgynek gyorsan, mi kellene? A masszőr fel sem néz, úgy morogja: — Gép. de sürgősen! — Mióta kérjük. Sanyi? — Négy éve. — Miért nincs gépük? — kérdem. — Mert szétesett. Javítani pedig már nem lehet. — Mennyibe kerül egy új? — Szerintem tűrhető áz ára... úgy kétszáz márka körül — törli meg Jakab Sándor a homlokát, és szusz- szánt egyet. INGÁZÁS A RENDELŐBE? A belvárosi kép után térjünk most vissza a megyeire. Beszélgetőpartnereink- dr. Szabó István megyei főorvos, dr. Schiefner György, a Semmelweis Kórház reumaosztályának a vezetője és dr. Széman Sándor, a Borsod Megyei Kórház rehabilitációs osztályának a vezetője. Széman főorvos rögtön egy kiigazítással kezdi. A reumás betegségek kiváltó okai — magyarázza — nem szükségszerűen a melegüzemi ártalmak. Ez azért fontos, nehogy elkereszteljük már ezt a „nyavalyát” nehézipari ártalomnak. Nem mentesek ma már ettől a mezőgazdaságban dolgozók sem, hiszen a gépesítés viszonylag magas színvonalú, s gondoljuk csak el, a traktorokon és egyéb gépeken való rázkódás menynyire megviseli a gerinc-, térd- és csípőízületeket. Gyakoriak a reumás bántalmak az idősebb nőknél is. Jóllehet, a mi megyénk nem számít „öregnek”, a lakosság korösszetétele azért csak eltolódott már az utóbbi évtizedben az idősebb korosztály felé. És a további rizikófaktorok: az ingázás, a második (ez esetben háztáji) műszak ... egyszóval, az emberek nagy részének egyszerűen nincs ideje regenerálódni. A két végéről égetik a gyertyát. A laikusnak megint csak meglepő, milyen szerepet játszik az annyit emlegetett alkohol. A túlzott .szeszfogyasztás ugyanis a csípőízületekben egészen súlyos károsodásokat képes létrehozni. — Hány helyen kezelik ma a megyében a reumás betegeket? — Ez a kezelés jellegétől, illetve ennek a „bázisától” függ — válaszol Schief her főorvos. — Hazánkban ennek három intézményi formája Ezzel a módszerrel (ionphore- sis), pontosabban a szerkezet segítségével bőrön keresztül juttatják be az emberi szervezetbe a gyógyszert. Ezt nemcsak a reumatológiában, hanem egyes onkológiai kezelésekkor is használják. ismert: a kórházi osztály, a gyógyfürdőkórház és szanatórium, valamint a kórházi rehabilitáció. (Másképpen járóbeteg-ellátás.) A megyének eddig önálló gyógyfürdőkórháza nem volt, a mezőkövesdi lesz az első. Körülbelül tíz évvel ezelőtt jött létre az első önálló osztály is hatvan ágyszámmal a miskolci Honvédkórházban. Kórházi reumás szakrendelés viszont van Miskolcon, Kazincbarcikán és Ózdon. Várhatóan lesz még Sátoraljaújhelyen és Leninvárosban is. Ózdon egyébként most épül egy hetvenágyas reumaosztály, átadása vagy az év végére, vagy a jövő év elejére várható. Ez is hatalmas vonzáskörzetet vesz majd fel. — Annyi szó esett eddig az „ágyszámról”. Országosan hogy állunk akkor ebben? A LEGJOBBAN ELLÁTOTT MEGYE LESZÜNK? Szabó főorvos veszi át a szót: — Az ellátás szempontjából természetesen nemcsak ez a mérvadó, ám a statisztikát figyelembe véve (és miért csak akkor bogarász- szuk, ha rosszat jelez ... ?) a mezőkövesdi és az ózdi kórházak „belépésével” a tízezer lakosra jutó ágyszámot tekintve, az országban az egyik legjobban ellátott megye leszünk. — És ami nem jelezhető a számokkal? — Megyei szinten mindenképpen javult, és javulni fog a betegek ellátása — folytatja Széman főorvos. — A Zsóri átadása után egyrészt lerövidül majd a fürdőkezelés várakozási ideje, a korábbi két-három hónapról néhány hétre. Még fontosabb szempont az, hogy az utóbbi években a megye több mint tíz (egészen pontosan talán tizennégy) kisvárosában és nagyközségében, így például Szerencsen, Edelény- ben, Szikszón, Borsodnádas- don, Alsózsolcán, Ernődön, Encsen, Putnokon stb. megteremtették a fizikoterápiás kezelések lehetőségeit. Hogy ennek mi a jelentősége? Többek között ezzel kíméljük meg az embereket attól, hogy tíz-tizenöt perces kezelésekért harminc-negyven kilométereket utazzanak. — Van elég reumatológus szakemberük? — Orvosra gondol? — Most igen. — Akkor vitatnám dr. Szabó Csaba kollégám azon állítását — válaszol dr. Szabó István megyei főorvos —, miszerint a reumatológusság a hiányszakmák közé tartozik. Nem hiányszakma. Egyébként sem az a lényeges, most hány orvost számlálhatunk a megyében, hanem az, hogy tizenöt évvel ezelőtt mindössze kettő volt, és egyre több van. Elsősorban a rendelőintézeti szakorvosképzés a fontos, s ennek a bázisai lesznek majd — anélkül, hogy újabb önálló osztályt kellene létrehozni, mint azt szintén a Szabó kollégám mondotta volt — a jelenlegieken kívül a mezőkövesdi és az ózdi kórházak. A műszakpótlék ügyéhez csak annyit fűzhetek: sajnos nincs rá mód, mert az előírás szerint ahhoz háromműszakos beosztás kell. — Mennyire költséges „mulatság” a fizikoterápia gépi felszereltsége? — Ebben sem állunk rosz- szul — mondja a megyei főorvos. — A legtöbb gépet szocialista importból is beszerezhetjük, elfogadható áron. Visszatérve, és lezárva azonban egy problémát: a miskolci városi kórház szakrendelőjében nem a szakemberekkel és a felszereltséggel van gond, hanem a helyszűkével. A megoldásra többféle lehetőség is ígérkezik. Az egyik: változatlanul nem tettünk le arról, hogy kibéreljük az LKM kezelésében lévő vasgyári fürdőt. Ha ez sikerül, naponta több mint kétszáz beteget kezelhetnek itt. Másrészt az a véleményem, hogy a reumatológiában jelenleg még létezik egy egészségtelen decentralizálási folyamat. Ésszerűbben kellene elosztani a szakrendeléseket. A rossz beidegzettség is teszi (akár a berendelő miskolci szak-, akár a beutaló vidéki körzeti orvosokat nézzük), hogy ma még egyetlen injekcióra is elküldenek valakit Miskolcra negyven kilométerről is. Holott a vidéken is javuló feltételek — amit Széman kollégám is említett — ezt egyre -inkább nem teszik indokolttá. Keresztény Gabriella Balogh Imre felvételei
