Észak-Magyarország, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-07 / 185. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3- 1986. augusztus 7., csütörtök

Lassan már közhellyé válik, amikor unos-untalan a nehéz gazdasági helyzettel magyarázzuk gondjainkat, így van ezzel a vállalatok többsége is, hiszen a vezetők előszeretettel hivatkoznak például a kedvezőtlen piaci hatásokra.

Gál Albert, az Épfu miskolci üzemegységének igazgatója azok közé a gazdasági vezetők közé tartozik, akik tudomásul veszik a gazdálkodás feltételeiben bekövetkezett gyakori változásokat, si a panaszkodás helyett inkább a megoldás kulcsát, lehetőségét keresik. Tudomásul veszik, hogy vége a régi szép időknek, amikor a szállíttató kilincselt; most viszont ennek éppen ellenkezője van: a fuvaroztató, azaz az Épfu keresi a megbízók kegyeit, a fuvart.

— Ilyen sem volt még, hogy a több megyére kiterjedő munkaterületünkön említésre méltó nagyberuházás ne kezdődjön ebben az esztendőben — mondja Gál Albert. — Ráadásul számunkra kedvezőtlenül alakul az építőipari tevékenység szerkezete is, hiszen csökken az állami lakásépítés, előtérbe kerülnek a felújítási-tatarozása jellegű munkák, ezekhez viszont kevesebb anyag kell.

— Tehát csökkent a házgyári lakás elemeinek szállítása, és mérséklődött az ömlesztett cement, valamint a mixeres nyersbeton iránti igény — vetettük közbe.

— Kénytelenek voltunk tudomásul venni a kialakult helyzetet, és a megváltozott körülményekhez igazítottuk piacpolitikánkat. Ez azt jelentette. hogy kevesebb speciális járművet vettünk számításba az éves terv összeállításakor. Ennek ellenére,

az első negyedév bizonyos időszakában a többi, hagyományos járművek kapacitását sem tudtuk teljesen kihasználni. Az első fél évben előfordult, hogy 59 tehergépkocsi állt fuvarhiány miatt. (Az elmúlt év hasonló időszakában ez a szám megközelítette a százat — szerk.)

— Az elmondottakból tehát arra következtethetünk, hogy tudatosan, tervszerűen készültek a csaknem hat és fél száz darabból álló járműpark gazdaságos kihasználására.

— Képletesen szólva: felvettük a kesztyűt és úgy bővítettük, módosítottuk tevékenységünket, hogy a forgalmi személyzet minden tagja értelmes feladatot kapjon. Intézkedéseink hatására gépparkunkkal a tervezettnél 17,7 százalékkal több árut, mintegy 5 millió tonnát fuvaroztunk.

— Ügy hírlik, az idén több mint 11 százalékkal múlták felül a múlt év azonos időszakában produkált termelési értéket.

— Mi tagadás, örülünk annak, hogy még a tervben előirányzott bevételt is sikerült túlszárnyalnunk. így féléves termelési értékünk 347 millió forint volt. Minden mutatónk kedvezően alakult, például a fuvardíj- bevételt 1,6 százalékkal, a gépi rakodási tervet csaknem 11 százalékkal, míg a kézi rakodásból származó előirányzatot 17,1 százalékkal teljesítettük túl.

— Még egy megjegyzés a teljesítmények alakulásáról. Abban, hogy az év elejei bizonytalanságok ellenére az Épfu első fél éve végül is eredményesen zárult, része van a visszfuvarok növekedésének is, amelyből több mint 16 millió forint árbevételre tettünk szert. Ugyanakkor bővítettük a lakosság részére végzett szolgáltatások körét, ez 4 és fél milliót hozott a „konyhára”.

— Ezek után azt a kérdést is feltehetjük, milyen az üzemegység élőmunka-hatékonysági mutatója?

— Termelési feladatainkat nemcsak kevesebb járművel, de a tervezettnél lényegesen kisebb létszámmal oldottuk meg. Mindezek azt eredményezték, hogy javult a jármű- és az élőmunka-hatékonysági mutató. S mert a tervezettnél jóval kisebb létszámot foglalkoztattunk — amely az előirányzottnál nagyobb feladatokat teljesített —, értelemszerűen növekedett a munkavállalók bére, illetve keresete.

— Miután termelési értéktervünket csaknem 11 millió forinttal túlteljesítettük, ugyanakkor költségeink csökkentek, kedvezően alakult az üzemegység nyeresége is, amely időarányosan 11,7 millióval volt több a tervezettnél.

— Ahhoz, hogy év végén is hasonló sikerekről tudjon számot adni, mit kér az üzemegység közel kétezer fős kollektívájától?

— Mindenekelőtt folytatni kell a megváltozott gazdasági helyzethez igazított fuvarpiac-politikánk gyakorlatban történő megvalósítását, ami természetesen feltételezi a szemlélet további jó irányú változását is. Arra van szükség, hogy vezetők és dolgozók az eddiginél nagyobb felelősséget érezzenek az Épfu munkája iránt, hogy még tervszerűbben, a költségek további csökkentését szem előtt tartva gazdálkodjanak az üzemegységhez tartozó valameny- nyi főnökségen.

Lovas Lajos

Porvédö nikkel

Hőálló nikkelötvözetbe öltöztetik a szovjet, tudósok a különféle szóródóanyagok mikroszkopikus szemcséit. A Leningrádban kidolgozott technológiát már az ipar is alkalmazza.

A Szovjetunióban széles körben alkalmaznak a, gépek és berendezések felületének kopásállóságát fokozó különféle fémporokat. Közülük azonban távolról sem mindegyik bírja ki a kétezer fokos hőmérsékletet, amely a

felületi megmunkálás során a plazmatronban keletkezik. Ezeknek a fémszemcséknek a védelmét biztosítja a nehezen olvadó nikkelből készült köpeny. Az „öltöztetésre” különleges berendezésben kerül sor, ahol az apró szemcsék nikkelgőzben fürdenek. A védőréteg vastagsága program segítségével előre meghatározható.

Kétévenként kerül megrendezésre a Miskolci Ipari Kiállítás és Vásár. Az idén 11. alkalommal mintegy 120 kiállító részvételével nyitja meg kapuit a Népkertben, a városi sportcsarnokban. A 11 300 négyzetméter kiállítási alapterületen vállalatok, gyárak, szövetkezetek, valamint kisiparosok mutatják be, s kínálják majd áruikat. A vásárlók utcájában 35 pavilon, a vigadó épületében élelmiszeripari bemutató várja majd a vásárlátogatókat. A pavilonoknál jelenleg a dekorációsok dolgoznak. A 100 000. vásárlátogatót egy fekete-fehér televíziókészülékkel jutalmazzák, míg a kiállítás utolsó napján megrendezésre kerülő tombola fődíja egy Videoton színes televíziókészülék lesz.

Kép és szöveg: Fojtán László

Nem inasok

A most végzett szalkmun- kástanuilók közüli vajon hányán imáradiníak választott szakmájuknál, s hányáin a szakmát oktató vállalatnál, lényegében eilső munkahelyükön? Az eddigi tapasztalaitok szerint kél-három év alatt a végzősök több mint fele hagyja ott az oktatást vállaló munkahelyet, s közülük sokan, tanult szakmájuknak is hátat fordítanak. Sok minden van emö- göltt, és nem feltétlenül csak a munkahelyhez való hűtlenség.

A szakmunkásképzőkbe történő „beiskolázás” alapja a vállalatok által évenként bejelentett — és a tanácsok áltál úgy, ahogy összehangolt — létszámigény. Ez persze egyrészt jóval meghaladja a demográfiailag lehetséges és a középfokú képzés szerkezete által meghatározott korlátokat. Másrészt, a létszámigények és a mögöttük meghúzódó szakmastruktúra többnyire már nem érvényes akkor, amikor az iskola a végzős diákokat az útjukra bocsátja. A szakmánkénti — általános és területi — elhelyezkedési igények és lehetőségek még középtávon sem prognosztizálhatók, nemhogy hosszabb időszakra, lévén, hogy ehhez nincsenek megbízható információk. Ez nemcsak az alkalmi jellegű beiskolázási módszerek konzerválásához vezet, de egyszerűen lehetetlenné teszi az iskolák szakmai szerkezetének szükség szerinti — a munkáltatók igényeihez igazodó — rugalmas változtatását is.

A tanulók tehát nem a tudatos és többé-kevésbé megbízható tervezés — és az ehhez igazodó sokkal tudatosabb és szakszerűbb pálya- orientáció — eredményeként kerülnek az iskolákba. Ez önmagában is oka lehet annak, hogy „menet közben” sokan meggondolják magukat; vagy a végzés után röviddel pályamódosításra kényszerülnek. (A szakmunkásképzőkben 20 százalék körüli a lemorzsolódási arány és semmi vigaszt nem jelent, hogy az általános iskolákban is 10, a középiskolákban pedig 15 százalék körüli. Nem mellesleg, a termelő vállalatoknál dolgozó 25—29 éves korú fizikai dolgozók 34 százalékának nincs sem szak- képzettsége, se középfokú végzettsége, s megállíthatatlanul emelkedik a még általános iskolát sem végzettek száma. E műveltségi és szaktudásbeli hiányok pótlása

sem jószerével csakis a vállalatok gondja-baja.)

A tanulók 85 százaléka a termelő munkahelyeken — és csak részben a tanműhelyekben — sajátítja el a szakma gyakorlati tudnivalóit. Ez azt is jelenti, hogy a tanműhelyhálózat szélesítése elsősorban vállalati pénzből történik és a finanszírozók — befektetéseik ellentételeként — úgymond gyorsan hasznosítható eredményekre törekszenek. Számukra nem az a fontos, hogy (esetleg egyébként sem létező) gazdálkodási és fejlesztési stratégiájukhoz igazodó, sokoldalúan használható szakmunkás-utánpótlást neveljenek fel, sokkal inkább az, hogy a náluk tanuló diákokat mihamarabb produktív munkára foghassák.

Ez ügyben fura kettőség jellemzi a vállalati magatartást. Egyfelől: a tanműhelyi termeléssel 80 százalékban értékesíthető termékekhez jutnak; másfelől pedig a vállalatok nagy részénél nem élnek azzal a törvényes lehetőséggel, hogy a végzős tanulókat — a szokásos bérezéssel — olyan munkahelyeken foglalkoztassák, ahol majd a szakmunkásvizsga után dolgoznának. S ami a legfurcsább, a régi inas- vagy tanoncidőkre emlékeztető gyakorlat, hogy a műhelyek világába bejutó szakmunkástanuló mindenekelőtt takarító, reggeli- és tízórai beszerző, küldönc és fullajtár, jó esetben is csak segédmunkás .. . Mindez a munkahelyen kijelölt oktatók felügyeletével és szemet hunyó jóváhagyásával történik, mert számukra végül is oly mindegy, hogy a rájuk bízott tanulók mit és hogyan csinálnak. Többségük teljesítménybérben dolgozik, tehát se idejük, se energiájuk az oktatásra, mi több: a munkára nevelésre sem.

Így aztán nem csoda, hogy a pályakezdő szakmunkások nagy többsége az oklevél átvétele és a munkába állás után csak 3—4 év múlva sajátíthatja el a munkavégzéshez nélkülözhetetlen legfontosabb szakmai tudnivalókat, gyakorlati készséget és jártasságot. Már aki elsajátítja. Mert nagyon sokan — s főleg a szakközépiskolát végzettek — meg sem várják, hogy valódi és a munkáltatók számára is reményteljes pályakezdőkké váljanak.

Annyi sok reform, a szakmunkásképzés megújításával kapcsolatos annyi törekvés és próbálkozás után — itt tartunk...

V. Cs.

A könnyűiparban az utóbbi időben romlott a gépek kihasználása, ennek főként a létszámhiány az oka: a munkaidő-kiesés kétharmad része ebből ered. Az utóbbi öt évben 13 százalékkal csökkent a fizikai dolgozók száma. A legrosszabb a helyzet a kötő-, a pamut-, a len-, a gyapjú- és a selyemiparban. További gond, hogy mind kevesebben vállalják a második, illetőleg a harmadik műszakot, igya nagy értékű gépek egy része csak egy műszakban dolgozik.

A könnyűipartól évente 2,8 százalékos termelésnövekedést vár a népgazdaság a VII. ötéves tervidőszakban. Teljesítéséhez feltétlenül szükséges a meglévő kapacitások jobb kihasználása. Ennek érdekében több vállalat. néhány üzemet már korábban vidékre telepített, ahol még van szabad

Az cffenbachi nemzetközi bőr- és bőrdíszműipari kiállításon — mely Európa egyik legjelentősebb szakvására —, két magyar vállalat, a Bőrker és a Tannimpex vesz részt. Az augusztus 23-án nyíló bemutatón

munkaerő. A Kispesti Textilgyár Putnokon, a Pamutfonóipari Vállalat Bácsalmáson, a Magyar Posztógyár pedig Nagykállón alakított ki fonodát, szövődét, illetőleg cérnázót. Várhatóan a VII. ötéves tervidőszakban is több könnyűipari üzemet telepítenek vidékre. Emellett a gazdaságtalanul működő gépparkot több helyen kiselejtezik, illetőleg értékesítik, s ezek kapacitását a megmaradó gépek, berendezések műszaki színvonalának emelésével, a számítástechnika és az elektronika alkalmazásával pótolják. A tervek szerint a következő öt évben a műszaki fejlesztésre fordítható 32 milliárd forintból 7,5 milliárd forintot költenek az elektronizáció bevezetésére. A jnűszaki színvonalat több vállalat bérelt gépek üzembe állításával emeli.

A kapacitások jobb kihasználását több mint 1200 vgmk csaknem 18 ezer tagja segíti.

mintegy húsz ország több mint 400 vállalata állít ki. Ez a rendezvény az NSZK- ban az idei utolsó olyan üzleti börze, ahol a vevők a következő szezon áruit megvásárolhatják, illetve megrendelhetik.