Észak-Magyarország, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-05 / 183. szám
1986. augusztus 5., kedd ÉSZAK-MACYAROMZA« 5 Amit a bevoiulóknak tudni keli Nyugdíjasként is Fáradhatatlanul A férfikor küszöbére lépő fiúk — az alkotmányban megfogalmazott, s törvényben szabályozott honvédelmi kötelezettség alapján — 18 éves koruktól sorkatonai szolgálatot teljesítenek. A haza fegyveres szolgálata kemény próbatétel mindenki számára. A zárt közösség, a néphadsereg belső rend jének, a katonai fegyelem követelményeinek a megszokása, a modern és egyben bonyolult harci- technikai eszközök megismerése, kezelésük elsajátítása, összességében a fegyveres szolgálat teljes értékű fiatalokat igényel. Ugyanakkor egy sor egyéni gond nehezítheti a fiatalok beilleszkedését, illetve az egyéni és családi helyzetükből adódó problémák gyakran és tartósan akadályozhatják ezt a folyamatot. Ilyen a nős, családos, az idős beteg szülőket eltartók, a különböző betegségekben szenvedők, a továbbtanulni szándékozók gondja- baja. Ezek a súlyosabb esetek, de gyakran előfordul az is, hogy sok fiatal nem ismeri kellően azokat a jogokat, amelyek a bevonuláskor és a sorkatonai szolgálat alatt megilletik, sem azokat a kedvezményeket, amelyeket igénybe vehetnek. Feszültség okozója lehet sok esetben az is, hogy egyesek nem tesznek eleget bejelentési kötelezettségüknek, s nem jelzik időben a személyi adataik változásait (például lakcímváltozás, nősülés, gyermekszületés stb.) az illetékes hadkiegészítő és területvédelmi parancsnokságokon. A változások bejelentésének elmulasztása kellemetlen következményekkel járhat. Olyannal, hogy a lakcímváltozás esetén nem kapja meg a címzett sorköteles az értesítést a bevonulás tervezett . időpontjáról, s nem marad elegendő ideje az esetleges munkahelyi, családi problémák rendezésére. Az is előfordulhat, hogy ugyancsak emiatt nem kapja meg a nős-családos sorkatonát megillető olyan kedvezményt, miszerint a lakóhelyéhez közeli alakulathoz kerüljön. A Magyar Néphadsereg illetékes hadkiegészítési szervei, az alakulatok, az érintett polgári intézményekkel együttműködésben — a Honvédelmi Törvény előírásai szerint — kialakították a felsorolt, vagy más, de hasonló jellegű gondok megoldásának módozatait: a családfenntartók családi segélyt kapnak, a munkahelyen bevonulási segély illeti meg a fiatalt, az OTP kedvezményeket adhat az esetleges tartozás rendezésére, illetve a katonai szolgálat idejére fel is függeszthetik a törlesztést, halasztást lehet kérni a bevonulásra fontos személyi oko’k- ' ból... Mindezeket ma sokan nem ismerik és így nem is élnek ezekkel a lehetőségekkel. Éppen a bevonulás előtt álló fiatalok tájékoztatásának segítése, javítása szándékával jelentette meg a Zrínyi Katonai Könyv- és Lapkiadó Amit a bevonuló knak tudni kell címmel dr. Somos József ezredes és Kutas József írását, amelyben a szerzők hasznos tanácsokat adnak az érintetteknek. A kis alakú füzetecske mindenki számára egyszerűen magyarázza a kötelezettségeket és jogokat, köztük a legfontosabbakat, így pl.: a szolgálathalasztás lehetőségeit és módjait, a munkahelyi jogokat és kötelezettségeket, a bevonulási segély igénybevételének lehetőségét, a szociális juttatásokat, köztük a családi segély folyósításának rendjét, az OTP- kölcsönökkel kapcsolatos eljárást, a továbbtanulás feltételeit. A felsorolt kedvezmények mindenkit megilletnek, azonban a munkahely, a tanács, azi OTP és más szervek hivatalból nem kínálják fel ezeket, hanem — megfelelő indoklással —■ a sorköteles fiataloknak kell kérni! A kiadvány célja tehát az, hogy hasznos gyakorlati tanácsokat, útmutatást adjon mindenki számára, s augusztus elejétől kapható minden újságárusnál. M. P. Két évvel ezelőtt, első találkozásunkon — ekkor 68 éves volt — úgy ismertem meg, mint rendkívül agilis, a közért, lelkesedő embert. Lukács János, az edelényi szakmaközi bizottság titkára azóta sem változtatott életformáján. A minap is, amikor ismét összefutottunk egy tanácskozáson, az edelényi cigány lakosság helyzetével foglalkozott. Az értekezletet követően beszélgettünk életéről, a még mindig fiatalos lendületéről. — Az én életem, hogy úgy mondjam, mindenkor összeforrt, a falusi emberek életével. Az északi táj szülötte vagyok. 1916-ban Nyomáron láttam meg, a napvilágot, parasztcsalád gyermekeként. Az elemi iskolát követően Sárospatakra, a gimnáziumba- kerültem. A következő állomás ismét a szülői ház, ahol ugyancsak elkelt, a segítség. A többéves otthoni kétkezi munkát csak a katonai szolgálat szakította félbe. Első • Tovább fejlődik Özd vonzáskörzete. A mostani tervciklusban a községek mintegy 350—400 millió forintos fejlesztési alappal rendelkeznek, ami közel munkahelyére 1939-ig kellett várnia, protekció hiányában ugyanis nem volt könnyű állást, találnia. — A hangácsi körjegyzőségnél április 1-én, mint kisegítő munkaerőt alkalmaztak, s a közigazgatási szolgálattól azóta sem szakadtam el. A ranglétrán fokozatosan haladtam felfelé, első igazi sikerem, s egyben önálló munkaköröm 1949-hez fűződik. Vezetőjegyzői kinevezéssel, Szihalomra kerültem, majd egy évvel később a tanácsválasztásokat követően vb-litkári munkakört láttam el. 1958 újabb fordulópont az életében. Útja ekkor Ede- lénybe vezetett, A járási tanács titkárságán előadóként folytatta a közigazgatási szolgálatot. 1967-től a nagyközségi tanács vb-titkára, majd 1970-től 1975-ig nyugdíjazásáig a járási Töváll igazgatója volt. A tanácsi munka nem maradt következmények nélkül. Az emberek érdekeinek képviselete — mint mondani szokás — a vérébe ivódott. A szakmaközi bizottságban végzett munkájára felettesei odafigyeltek, s a bizottság jelenleg is Lukács János irányításával tevékenykedik. * Lukács Jánost 78. születésnapján, ma délelőtt edelényi lakásán, Básti János, az SZMT vezető titkára és Szabó Pál, a városi pártbizottság első titkára köszönti. — Csákó — másfélszerese a VI. ötéves tervi felhasználásnak. Kiemelt feladat például a településeken az egészséges ivóvízhálózat biztosítása, az általános iskolai oktatás tárgyi feltételeinek javítása. Lehet azon tréfálkozni, hogy „Magyarország júliusban zárva”, mert a legtöbben ilyenkor — és augusztusban — veszik ki az „évi rendes” szabadságot. A mindennapi gyakorlat kevésbé vidám: egy műszakban tart nyitva — természetesen szabadságolások miatt — az élelmiszerbolt, ahol a dolgozó családanyák estefelé szoktak bevásárolni; nem találunk senkit a hivatalban, ahol sürgős ügyeinket szeretnénk intézni; megtörténik az is, hogy az egészségügyi intézmény csak „félgőzzel” dolgozik, mert az orvosok, nővérek, védőnők többsége éppen nyári szabadságát tölti. Augusztus vége felé már általában mindenki újra a helyén van, ilyenkor szokták büszkén mutogatni, hogy milyen szép barnára sikerült lesülni, s azzal együtt mesélni a nyaralás „árnyékos Oldaláról” vagyis arról, hogy milyen tengernyi pénzbe kerül manapság egy-két hét a Balaton partján — még akkor is, ha a koszt és szállás egyébként csillagászati összegeket felemésztő költségeitől a szakszervezeti beutaló megkímélte a szerencsés dolgor zót. Mert a legtöbben meg vannak győződve arról, hogy a szabadságot nyáron kivenni és a Balaton partján tölteni — igen nagy szerencse. A legtöbb vállalatnál már kora tavasszal elkezdődik a versengés: kinek sikerül a nyári főidényre beutalót szerezni? Sokan azt is igazságtalannak tartják, hogy aki tavaly kapott, az az idén nem mehet kedvezményes áron a magyar tenger partjára. Azt meg különösen, ha a beutaló nem nyárra szól, hanem az év valamely másik szakára. Ki hallott olyat? Üdülni tavasz- szal, vagy ősszel? Nehéz volna ma már utánajárni, hogyan is kezdődött nálunk ez a nyárközpontúság. Talán úgy, hogy néhány évtizeddel ezelőtt még kevesen „vállalkoztak” a beutalók elfogadására, lévén ez is egyike a sok újdonságnak, amitől — mert ilyen az ember természete — sokan idegenkedtek, annak ellenére, hogy a szakszervezeti beutalókat csaknem ingyen adták, mivel a sokszemélyes üdülőházak már megvoltak. Akkor pedig miért álljanak üresen? Igaz, hogy ma is előfordul: némelyik üdülő — s nem is olyan kevés — kihasználatlan az év nagyobb részében. Tavasszal, amikor megújul a természet — és amikor az emberek indokoltan panaszkodnak fáradtságra, — az ország legszebb tájain működő üdülőkben alig néhányan tengenek-lengenek. Megesik az is, hogy felhasználják ezeket a „holtszezonni” heteket idegenforgalmi célokra. Amiből következik, hogy külföldön, igen sok országban tavasszal veszi ki szabadságának legalább egy részét, aki csak megteheti. S eltölti nálunk, olyan hegyvidéki tájakon, ahová a hazaiak més nagy kedvezménnyel sem akarnak menni. Pedig üdülni nemcsak nyáron lehet. Ügy is mondhatjuk: a másik három évszak sokkal alkalmasabb az igazi értelemben vett üdülésre, mint a nyár. Mert a Balaton partjának valamelyik zsúfolt szakaszán süttetni hasunkathátunkat reggeltől késő délutánig, s ha az idő kedvezőtlenre változik, a társalgóban unatkozni — egyáltalán nem biztos, hogy üdülést jelent. Tegyük a szívünkre a kezünket: hányszor mentünk vissza a munkahelyünkre a fenti módon eltöltött szabadságidő után úgy. hogy — magunkban vagy egymásnak — azt mondtuk: fáradtabb vagyok, mint amikor elmentem. Sokan — bár nem elegen — tanúsíthatják, hogy ez koránt sincs így tavaszi, vagy őszi üdülés után. Először is: a városi ember — tudva, vagy tudat, alatt — legjobban a csendet nélkülözi egész évben. A Balaton- és más vízparti üdülőhelyek pedig sok mindennek mondhatók, csak éppen csendesnek nem. Sőt: a városokban nagyobb nyugalom van éjszaka, mint azokon az üdülőhelyeken, ahol némelyek úgy gondolják, hogy „most nyaralunk, most mindent szabad!” Aki pedig nem beutalóval érkezik valamelyik „divatos” üdülőhelyre, köny- nyen otthagyhatja egész évben (esetleg más célra) megtakarított pénzét. Mert ilyenkor — elsősorban a Balatonnál — a szobákat „feketén” kiadóktól kezdve a lángos- és halsütőkön át a pincérekig és a giccsárusokig sok mindenki hirtelen szeretne meggazdagodni. Mondják — és nem alaptalanul —, hogy július—augusztusban a Balaton két partján még a levegő is sokba kerül. Ha meg úgy számolunk, hogy olcsón is meg lehet úszni a nyaralást; a családanyák járnak rosszul. Mert a családra mindennap — esetleg kétszer is — főzni kell, s az eredmény: a mama fáradtan megy vissza munkahelyére, s a gyerekei sem értik, miért olyan ideges anyuka, pedig „igazán pihentünk két hétig”. Hozzátartozik a nyaraláshoz — sajnálatos módon — az otthoninál is egészségtelenebb életmód. Terítékre kerülnek — némelyik üdülőben is — a legzsírosabb ételek, amelyekre jól csúszik két-há- rom vagy még több korsó sor, vagy ugyanannyi nagy- fröccs, reggel és este-éjszaka pedig számlálatlan féldeci. Hiszen egyszer nyaralunk!... Pedig az évi szabadság célja az, hogy felfrissüljünk, kikapcsolódjunk az egész évi * egyhangúságból, visszanyerjük teljes munkaképességünket, ami — akár bevalljuk, akár nem — egy év alatt bizony jócskán elhasználódik. Ezért is jó, ha a szabadságidót — ami kora vagy munkában töltött ideje alapján — csaknem mindenkinek évenként három-négy hét, inkább két részletben vesz- szük ki. A nagyobbik felét tavasszal, vagy ősszel. Télen azok. akik a sí-, vagy a korcsolyasport örömeinek hódolnak. Olyankor is vannak nyitva üdülők, s — amíg a mostani szokások alapjában nem változnak — könnyebb kapni beutalót. Elsősorban azoknak ajánlatos más évszakban üdülni, akik nincsenek kötve a gyerekek iskolai szüneteihez. Olyankor megtalálják a csendet, a változatos szórakozásokat, kellemes időtöltéseket. Szóval mindazt, ami a szabadság alatti elutazást — üdüléssé teszi. V. E. Jí az örey a ház(táji)ban Már múzeumba kívánkozó, matuzsálemi korú traktor és cséplőgép baktat a felsőtelekesi utcán, majd bekanyarodik Holló Lászlóék portájára. A hátsó udvarban a szomszéd, Ferkó Andrásék frissen aratott lovaskocsinyi búzája várja. Csak a távolról jött emberben ébreszt nosztalgiát az élőkép. Errefelé Felső- és Alsótelekesen, Rudabányán és Szuhogyon ilyenkor, aratásidőben megszokott a látvány. Motkó Mátyás nyugdíjas gépész negyven esztendőn át csépelte a gabonát a borsodi gazdaságokban. Munkáját, s a gépeket annyira megszerette, hogy a nyugdíjas évekre sem szakított szép mesterségével. A maga összeszerelte — de kitűnően működő — öreg traktorjával, s még öregebb, ám hasonlóan jól szuperáló cséplőgépével a környékbeliek háztájiban termett gabonáit csépli a négy faluban. Áldásos tevékenységének mindenki örül, hiszen mindenhová házhoz, ha kell, a búzatáblához megy. Felvételeink e régi cséplés hangulatát idézik. Trcba Gyula é* Kozma István riportja Languszta La ColonÉó La Coloma, régi halásztelepülés Kuba nyugati partjainál. Az itteni lakosság 90 százalékának a tenger nyújt megélhetést. Halgazdasága a hatvanas években alakult, majd ebből jött létre a modern halászati kombinát. A kombinát 1460 dolgozót foglalkoztat, köztük 500 halászt. Flottája 80 hajóból áll. A halfeldolgozó üzem 450 embernek ad munkát: évente 2000 tonna különféle halat és mintegy 1800 tonna langusztát dolgoznak fel. A halfeldolgozó a kombinát egyik legkorszerűbb üzemrésze, különösen amióta elkészült az úgynevezett languszta-vonal. Az értékes tengeri rák a tárolókból a megfelelő válogatás után a főzö- tankokba kerül. Az előfőzés után tiszítják, méretre vágják, újból tisztítják és végül fagyasztják. A hűtőházban folyamatosan ellenőrzik az árut. Izén kívül szagát, színét, állagát is vizsgálják. La Colomából csak minőségileg ellenőrzött, első osztályú languszta kerül a piacra. A kubai langusztát sokféle módon készítik. Fogyasztják vajjal és borssal fűszerezve, illetve különböző mártásokkal.
