Észak-Magyarország, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-22 / 197. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1986. augusztus 22., péntek pont színpadáról. Az elkezdőknek a folytatók, a mai diósgyőri táncosok mutatták meg, hogyan él az örökség. A Csipogó elnevezésű csoport kezdte a megmutatkozást (a 20-as iskola tanulói Diósgyőrbe járnak táncolni, a „vasasba”, helyesebben a Szinvavölgyi—Vasas Nép- táncegyüttes otthonába) ... A Néptánciskola csoportja ragadtatta újabb vastapsra a nézőtéren ülőket ezután .. . És jöttek a nagyok, akik igen magas szakmai minősítéssel bírnak (Arany II.), s akik ritkán látható színvonalas, nagyszerűen koreog- rafált műsorral köszönték meg az elődök munkáját. Táncos ünnep volt Diósgyőrben a nemzeti ünnep előestéjén. Legyen sokszor részünk hasonlóban. ■ról, amelyik két órán át sugárzott a művelődési köz- (t-nagy—fojtán) „Szép esténk volt...” Diósgyőri táncosok találkoztak az elmúlt hét végén, az örömöt, a ma is megfrissítő élményeket keresték. Természetesen. Ám abban is bizonyos vagyok; ha direkt a mélypontokat, keserűbb ízeket keresték volna a diósgyőri néptáncos történelemben — a szépség, az öröm, a boldogság felé sodorta volna őket egy erő. Nagyon is látható, nagyon is „megfogható” és érzékelhető erőről van szó. ArAi első diósgyőri néptánccsoport - 1946-ban ... A Csipogók . .. És a mai nagyok: a Szinvavölgyi-Vasas Néptáncegyüttes tagjai a színpadon ... Sokszor iláttam már táncosokat színpadon. Nagyon jó táncosokat is. Ilyen sok táncost ritkán lát egyszerre színpadon az ember, mint láthatott Diósgyőriben. Atmi aztán ritkítja párját: valamennyien 'ide 'kötődnek, egy művelődési intézményhez. Az Igazgató azt mondta, ha lenne még egy hasonlóan nagy színpaduk, az is megtelne táncosokkal ... Táncos ünnep volt az augusztus 20-i ünnepet megelőző estén, a Diósgyőri Vasas Művelődési és Oktatási Központban. Nemcsak a színpadon voltak láncosok — a nézőtéren ülők nagyobb része is táncos volt; igen, ők már voltak — 40, 30 évvel ezelőtt. Ritka szép alkalom adódott most az összetalálkozásra: a születés negyvenedik évfordulója. A diósgyőri néptáncos élet szárba- szökkenésének negyvenedik éves jubileuma. * A néptánciskolások ... Nemzetközi matematikai konferencia Az ünnepi este kiállítás megnyitásával kezdődött. Tóth János — ki ne isimerné megyénk néptáncos társadalmában e nevet?! — állt a mikrofon elé. Mint alapítója az első csoportnak. Mint ma is aktív táncpedagógus. Ö mondotta az alábbiakat : — Negyven év távlatából jóleső érzéssel és meggyőződéssel állapíthatjuk meg, hogy a háború utáni időkben elvetett mag a helyi munkásművelődés olyan talajára talált, melyben gazdagon fejlődhetett, terebélyesedhetett. 1946-ban Molnár István, a mi Pista bácsink volt az első, aki a néphagyományok iránti érdeklődést a magyar néptánc megismerése felé irányította ... Ez az érdeklődés és a közös táncolás adta öröm kovácsolt össze egy olyan közösséget, mely álapja lett a további fejlődésünknek. Solymosi .János, Szedlák Károly, Tindira István, Já- vorszki József, Tóth Béla, Kapusi László, Losonci László, Deineki Gábor, Szabó Gyula, Berkes Béla, Vüncsh László, Czeltner Imre ... és még sokáig sorolhatnám a neveket... Ez az együtt táncoló közösség a vasgyári fiúiskola tornatermében, de sokszor a lakásomon találkozott eey-egy alkalmi szereplés felkészülésére. A helyi és gyári ünnepségek műsorain, falujárások előadásain szerepelve egyre erősödött a csoport érdeklődésben, színvonalban és közösségi érzésben. A közös sikerélmény egyre több érdeklődőt vonzott sorainkba. 1947. február 9-én már az Erkel Színházban szerepelt az együttes, a leánycsapattal kibővítve, a Borsodi fonót mutatták be... * Bizony, akik negyven évvel ezelőtt elkezdték, ma már nagyapák, nagymamák. Most, a Vasas Művelődési Központ előcsarnokában elhelyezett tablókat, dokumentumokat nézegetve, visz- szaröpülitek a nagyszerű ifjúságba. Öröm volt csak nézni is ezt az egymásra találást, a kézfogásokat, az összeborulásokat. * Negyven év sok év. Hosz- szú idő. A diósgyőri táncosok élekében sem ragyogott mindig a szerencsecsil- l.ag. Négy évtized során volt borult is az ég. Akik találkozni, emlékezni összejöttek Nemzetközi matematikai konferencia színhelye lesz augusztus 24-től Miskolcon az Egyetemváros. A Bolyai János Matematikai Társulat az első ilyen nemzetközi szimpóziumát 1967-ben rendezte Tihanyban, riiajd azt köveltően két alkalommal Keszthely fogadta a világszerte ismert matematikusokat. A Nehézipari Műszaki Egyetem első ízben otthona a hétéves szünet után rendezett konferenciának, amely rangos alkalomnak számít nemzetközi szinten is. A konferencián a numerikus módszerekkel foglalkoznak majd, ez az elméleti matematikai tudományoknak az az ága, amely a műszaki rendszerek, bonyolult természeti jelenségek és folyamatok leírásához, feldolgozásához. modelljeik számításához ad elméleti megalapozást. A numerikus módszerek alkalmazásának fejlődését a számítógépes teűhnlka rohamos fejlődése 'meggyorsította. A számítástedhmiiiká- ira támaszkodva olyan elvi eszközöket ad, amelyek segítségévei egy adott rendszer belső összefüggései közötti kapcsolatok is feltárhatók, ezért a gazdasági életiben való alkalmazásuk egyre inkább elengedhetetlen. iA tanácskozás hazai résztvevői Ikökött éppen ezíér.t nemcsak k u ta t óíinfézeteink, egyetemeink, hanem számos ipar í-fejtes at ő in tézetünlk, vállalatunk, számítóközpontunk szakembereit is meg találjuk. So,k külföldi résztvevő már nem először jár hazánkban. A hamburgi Collate p rof es z - szor már a tihanyi konfe- r.eneiián is ott volt. Előadóként üdvözölhetjük Miskolcon a texasi Greenspan, és Moszkvából az Állami-díjas Szaimarszík i j professzoroké t. A neves matematikusok három szekcióban, közel kilencven előadást tartanak majd, de a szabad véleménycseréknek szintén fontos, termékenyítő szerep jut. Több gondolat bánt engemet... Vajon bűnnek tekinthelő-e, ha valaki szabadsága alatt — a szakszervezeti beutaló felhasználásával — a Balaton partján sütteti magát a napfénnyel, elhever a pázsiton, netán el is szundikál? Qlyan vétség-e az ilyen cselekedet, hogy azért országos megvetésnek kel' kitenni a szerencsétlen szakszervezeti beutaltat a tévés műsorvezető riporter ajakbigyesztő sugalmazá- sával? Igaz, emlékszem, több mint harminc évvel ezelőtt volt olyan beutalásos nyaralás, még filmet is csináltak akkoriban róla, hogy a dolgozók öntudatával nem fért‘össze a kétheti semmittevő pihenés, fogták hát magukat, elmentek a közeli falvakba és ki-ki a szakmája szerint segített, megcsinálta az ablakkeretet, felásta az öreg néne kiskertjét, vagy helyre rakta a templomtorony zsindelyfedelét. Most ezt nem követeli senki. Ám a múltkoriban egy riportot láttam a televízióban a balatoni üdülők helyzetéről, ellátottságuk sok helyen igen siralmas állapotáról, és ehhez csak úgy mellesleg, mintegy társ-témaként odacsatolták a pihenő dolgozók időtöltését is. Kitűnt a riportból, hogy a szellemi vetélkedők óvodai szintűek és unalmasak, de a sportlehetőségék is szűkösek, s azokat se nagyon akarja igénybe venni a beutalt, akinek hiába rimánkodik a szakszervezet, meg tucatnyi más szerv, intézmény, hogy aktívan pihenjen, úgy hasznosítsa a vakációját, nem, az istennek se, mert ő konok, ő a maga elképzelése szerint pihen, azaz, fürdőnadrágban kifekszik a napsütötte tópartra és heverészik. Ezt meg is mutatta a tévé: egy férfi feküdt a vízparton, lehet, hogy szunyókált is. S mi közben hallottuk a riporter hangját, mondván: „henyélünk tovább”. A férfiúi kitette a közmegvetésnek, henyélő parazitaként, aki már gyanús is egy kicsit. Nem csodálkoznék, ha a Kék fényben keresett bűnözőt vélte volna ezek után valaki gyanítani benne .. . * Mind több és több kisgyereket látni mostanában kiskutyával. Kisiskolás korú kisfiúk és kislányok ci- pelgetik a néhány hetes kutyakölyköket, a játszótársat, azok meg úgy bújnak kis gazdáik kebelére, mint csecsemő az anyjához, vagy ők bújnának igazi mamájukhoz, ahonnan elszakították annak kereskedő hajlamú gazdái. Sokszor nagyon aranyosak ezek a kutya- kölykök, amint mindig lecsúsznak a lépcsőn, meg egyéb ügyetlenségi mutatványokkal szórakoztatják az egybegyűlt ifjú nemzedéket. A szülők megszerzik, sokszor igen drága pénzen, gyerekeiknek az eleven játékot, teljék benne örömük. Rendben van. Aztán vége lesz a vakációnak, vagy a gyerek is előbb elunja, a kiskutyát vagy elajándékozzák, vagy egyéb módon rossz sors vár rá. A miskolci Arany János utca egyik tízemeletes bérházának tetejéről a közelmúltban délután öt óra előtt valamivel kinyúlt egy kéz és egy csomagot dobott a kapu elé. A csomag szétnyílt: kopott gyékény lábtörlőbe göngyölve egy néhány hetes kiskutya teteme volt benne. A tettes persze sürgősen eltűnt az összeépített háztömb közel tucatnyi lépcsőházának, illetve liftjének valamelyikén. Tudom, hogy ez a példa kicsit szélsőséges, de vajon a most gyermekkeblekre ölelt kölyökkutyák közül hányból lesz nemsokára már terhet jelentő és később az utcára taszított kóbor eb ?... Ma a gyermekeknek játékszer, holnap gond a szülőknek, s holnapután?... * Ha nem szeretném és tisztelném annyira Miskolcot, megmosolyognám egy-két-három meggondolatlan, vagy korán épített aluljárója miatt. De ezt nem teszem. Főleg azért, mert semmi kedvem mosolyogni, ha villamossal érkezem a Tiszai pályaudvarra. Amióta nagyjából elkészült a Zója tér — az állomásépület továbbépítése még folyik —, a villamosról csak aluljárón át lehet megközelíteni az épületet, a pénztárakat. Az utas leszáll a villamosról, lemegy a T alakú aluljáróba, megy hatméternyit vízszintesen, majd a másik oldalon feljön. így van ez rendjén, nem ütheti el az autóbusz és az arra járó más gépjármű. Ezért épült az aluljáró, amelynek semmi csatlakozása nincsen a vágányokhoz vezető aluljáróhoz. így hát az utas, miután leszállt a villamosról és megváltotta jegyét, újra lemegy egy másik lépcsőn és felkapaszkodik az immár negyediken. A vágányok között nagyon indokolt az aluljáró. Ám a villamos végállomása és az állomásépület között aligha jár több autóbusz és egyéb jármű most, mint korábban, öt-hat évvel ezelőtt, az utasok között meg igen sok a nehezen járó, a beteg, nagyon sok a gyerekét a villamoson is kiskocsiban szállító mama, s ezeknek átok a lépcsőjárás, meg a cipekedés, s a csomagokat kétszer lépcsőn vinni mindenkinek nehéz és sok. Ezen meditáltam a minap, amikor a villamos a belső hurokvágányon állt meg velem. Innen csőkorlát választja el az első vágányt, egy meghatározott helyen van csak nyitva, ott lehet átmenni az aluljáró lépcsőjéhez. Igen ám, de éppen, amikor a tömeg a villamosról leszállva keresztezné az első vágányt, az addig azon álló villamos elindul, mert be kell állnia a starthelyre. Éppen, amikor a tömeg a vágányt keresztezi. Ez ellen már nem véd meg az aluljáró; azaz az autóbusz gázolása ellen védekezzünk, a villamos gázolásától való óvakodás még a jövő zenéje. * Két héttel ezelőtt azon töprengtem, miként megy idő előtt tönkre a szépen kikövezett Munkácsy utca, meg hogy semmiféle jelzőtábla nem tiltja az ott való parkolást, átjárást, miegyebet. A jegyzet megjelenését követő első munkanapon, augusztus 11-én kitették az utcának mindkét oldalára az „Átmenő forgalom tilos” táblákat, sőt még szöveges eligazítást is. Ez nagyon jó... Azóta most már a tilalom ismeretében parkolnak ott és járnak keresztül az utcán a járművek. Ami viszont nagyon nem jó .. . (benedek)
