Észak-Magyarország, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-20 / 196. szám

1986. augusztus 20., szerda

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 9

met, amit szereplő és néző együtt érez, és együtt tud éreztetni. Mit visznek magukkal mindezekből a munkapadok mellé, a presszóasztalokhoz. a családjukhoz?

— Nem lesznek nagy irodalomértők, nagy olvasók itt az iskolában sem. ök inkább játszani szeretnek, próbára tenni önmagukat. Később

van, aki csak emlékezni 1oa erre az időre, van aki elővesz majd egy-egy verseskötetet, megnézi azt a darabot, amit már ö is „eljátszott". De biztos, hogy valahol mindegyikük kap valamit legbelül. Emberileg többek lesznek. Ebben hiszek!

A pedagógus Szocialista Kultúráért kitüntetést kapott.

\

... \ * Ködmön formációs tánccsoport

Kezdetben kilógtak a sorból

— Amióta táncolok, sokkal biztosabb a fellépésem. Nagyon félénk voltam, most már semmilyen társasáéban nem jövök zavarba.

— A mi tánccsoportunk nagyon jó iskolája annak, hogyan lehet beilleszkedni egy közösségbe.

— Az én kislánykori csodálatos élményeim szeretném átadni ezeknek a gyerekeknek a tudásom mellett, azt, hogy mit jelent közösségben élni.

Valóban összeszokott társaság a Ködmön fonmációs tánccsoport, első látásra is igazat kell adnom Tori Andreának és Katona Krisztinának. Fügeczkiné Balogh Mária, az együttes vezetője nem csak tudását plántálta a fiatalokba, hanem sikerült barátokká tennie őket.

— Hetente kétszer találkozunk rendszeresen — keikét órára a próbákon. — Fellépésünk is elég sok van, évente körülbelül hatvan- szőr miénk a színpad valahol az országban. Gyakran szombat, vasárnap utazunk, táncolunk,, ez áldozat egy fiatal gyerektől, akinek ta- nuLnia kell, randevúzni is szeretne. Csak úgy maradnak itt, ha igazán jól érzik magúikat.

— Milyen kezdeti lépések után jutott el a csoport a mostani kitüntetésig, a Kiváló együttes címig?

— A városi ünnepségek megszervezésével sok probléma volt. Két-három évi kísérletezést követően született az elhatározás, hogy egy ifjúsági együttest kell létrehozni. így született a Ködmön, Stotler Antal néptáncos, főhivatású művészeti vezető irányításával. Voltak itt irodalmi színpadosak, nép táncosok, bábosok. Mi, formációs táncosok egy kicsit kilógtunk a sorból, egy nagyobb ünnepségen nyilván csak egy-egy villanásnyit szerepelhettünk, nemzetiségi jellegű tánccal, vagy a sport- ünnepélyeken egyszerűbb

dzsesszbalett-mozdulatokra épülő produkcióval. De hát ez nem volt a mi igazi profilunk. Három éve rendezte már a város a formációs táncbemutatókat — amely ma már a fesztivál rangjára emelkedett —, amikor észrevettük, hogy a miskolci közönség nincs igazán érdekelve ebben, hiszen nincs saját indulója. Törtük a fejünket, akik aztán kitaláltuk, hogy legyen egy „Kisködmön” az általános 5—6. osztályosainak. Nem vált be, legfeljebb egy-két lány került át hozzánk évente a várt 2—3 pár helyett. Fiúkról szó sem volt, őket ebben a korban a tánc még nem érdekli. Erre kisütöttem, hogy kiválasztom magamnak a tíz legjobb párt. Velük dolgozom, amennyit csak lehet, az utánpótlást pedig egy másik csoport neveli, de csak hetedikesek vagy nyolcadikosak közül toboroznak.

— Mint szakember, ki foglalkozik még az együttessel?

— Főfoglalkozásban délután ötig népművelőként dolgozom, utána megyek a próbákra. Egy személyben így nem lehet az ember művészeti vezető és gyakorlati oktató. Január eleje óta a foglalkozásokat már Szereda Imre budapesti táncpedagógus tartja. Most nekem újfajta dolgom is van, megyei mozgásművészeti szákfelügyelő lettem, sőt ott van a másik csoportom, a majorettek is.

— Milyen feladatokat kell ellátnia, minit művészeti vezetőnek?

— Állandó szakmai felügyeletadás, ruhák, kellékek kiválasztása, beszerzése, meg- csináltatása, külföldiekkel való kapcsolattartás, oktatás. A megyében nagyon kevés tánopedagógus van .— mindössze kilencen vagyunk — csak hárman aktívak még. Szeretném, ha az én gyermekeimben találnám meg utódaimat.

— Az amatőr csoportok sokszor nehéz helyzetben vannak. Nem okoz ez kedv- telenséget?

— Fel-feltör belőlük. Érzik azt, hogy megcsinálnak ugyan nagyszerűen egy számot, de nem mindig az igazi. Most a ruha lehetne csillogóbb, máskor változatosabbak a kellékek... Mi pedig éppen csak, hogy meg tudjuk venni azt az egy rend ruhát, ami a legszükségesebb. Pedig a megye közművelődésében mi a bá- zishely szerepét is be töltjük, mi vagyunk a „mintacsoport”.

— Úgy gondolom, hogyha már egy csapat „minta” lesz, ezzel újabb feladatokat is fel kell, hogy vállaljon. A táncon kívül milyen más munkát jelent ez?

— Elmegyünk vidékre, kivisszük a népművelők és a közönség közé azt a szellemet, amelyben mi dolgozunk. Látják, hogy jó, hogy hasznos, értelmes, a tanulással mindenképpen összeegyeztethető elfoglaltságot jelent. Az úttörők kulturális seregszemléjén már öt éve egyedül mi képviseljük ezt a műfajt. Ez évi 20—30 számot jelent. Az oktatók kimennek az iskolába, bemutatják a táncot, azon túl a ködmö- nösöké a java. Ök járnak, hogy begyakoroltassák a számot.

— Említette a külföldi kapcsolatokat.

— Évente rendezik meg az országos társastánc-pedagógusok továbbképzését. A gyerekeknek is hoznak „tanulnivalókat”. Sok koreográfiánk csehszlovák táncosok és tánepedagógusök munkáját is magán viseli. Az a műsor, amivel a közeljövőben fellépünk a fesztiválon, Dusán Paskova és Éva Paskova által megálmodott koreográfia. Kellemes emléken kívül barátságot is kötöttünk az ADA jugoszláv csoporttal. A jugoszláviai turnénk is azt bizonyítja, hogy csak elindulni nehéz...

Miskolci díszítőművészeti stúdió

Vizitke és gömöri csomós

III

Most mindenféle „varázsszavakat” kellene mondanom. Olyanokat, amelyeket igazán csak a bennfentesék ismernék, nóha ismerősen csengenek mindenkinek. Tény és valló, a díszítőművészét! szakma hozzájuk kapcsolja a íme- zősógi ihíímzésék feldolgozását, ők tórták fél és alkalmazták a matyó lepedővég mintáit (pedig de sokán gondolták, hogy a matyóról már 'mindent tudunk!), s a szentislván i vizükét is ök 'hozták vissza a feledésből, amikor az egyik utóbbi, Kis Jankó Bori ihímző- páilyázatna elkészítették az arannyail-ezüsttel kivárni térítőikét. A szakma akkor is beszélt róluk, amikor a még mélyebb feledésből előbányászták a gömöri csomóshímzést.

Kiál'líiboitták itthon és külföldön. Nyertek idehaza és külhonban. Birtokukban van a Kis Jankó Bori-díj mindhárom fokozata (mint kivitelezőknek) és szólították többször is őket a nyíregyházi eredményhirdetésen, az országos amatőr díszítőművészeti kiállításon. Gránátalma-díjat is kaptak — ennél nagyobb elismerést e mozgalomban nem isimér el a szakma.

Pedig hát fiatal még ez a csoport, h!a nem is tagjainak életkorát •tekintve. Mindössze Hl évvel ezelőtt alakultaik, akikor 'még szakköriként. Márton Jánosné szerint (ő a csoport vezetője, irányítója a kezdetektől) már az is bravúros teljesítmény volt, hogy milyen rövid idő ailatt léphettek elő stúdióvá. Abba az állapotba, amikor mindenki önálló alkotó is. önállóan dolgozhat.

Huszonkettőn kezdték — sokáig a Molnár Bélé volt az otthonuk. Amikor elkészült a Gárdonyi alkotóház, oda költöztek át. De kezük nyomét ott hagyták a Molnár Bélán is. A díszítésül szánt térítőkét az asszonyok varrták. Mint ahogyan a Gárdonyiba is ők készítették az abroszok egy részét. Igaz, Már.tonné, Marika sürgőisen kijavított, hogy azok a gyönyörűsége- esn szép térítők a díszítőművészeti alkotótábor

résztvevőinek munkái. De hát az is igaz, hogy a stúdió asszonyai nélkül a díszítőművészeti alkotótábor is hiányos volna. Nemcsak azért, mert ők is résztvevői, hanem mert íratlan törvényiként a házigazdái, háziasszonyi teendőket is magukra vállalják.

Most is huszonkebten vannak egyébiránt, Igaz, csak vagy tizenhatan az alapítók 'közül. Ilyen-olyan okok miatt néhányan meg- válltak a közösségtől. Jöttek helyűikre újabbak, s hamar megtalálták a helyüket. Az újságíró szerencsésnek mondhatja magát, mert volt alkalma többször is együtt lenni ezekkel az asszonyokkal. Izgalmas pillanatokban (egy-egy reprezentatív kiállításra készülődve), csendes szakiköri foglalkozáson és féhér asztal mellett is. így hát tapasztalásból tudja, amit Márton Jánosné megtartó erőiként említ: olyan ez a közösség, mint egy nagy, kiterjedt család. Aíhól nemcsak munkáról, öltéslkömhináoióról. a pamut színeiről lehet beszélni, de az élet apró öröméiről, gondjairól is. Ahol bajiban a segítség, sikerben a gratuláció kijár.

De persze a Kiváló együttes oímihez elsősorban szakmai eredmények kellenek. Az. amiről a bevezetőben mér szóltunk. A szentistváni vizitke, a matyó lepedővég, a gömöri csomós, a mezőségi...

De hát mivégre varrják ezt a solle térítőt, párnát? — kérdeztem egyszer, egy riport nélküli beszélgetésen, én már nem is tudóim, melyilküfctő'l. Ültünk ha- lomnyi vászon, mindenféle színű pamut között, ők bö- ködtek szorgalmasan, én pedig azokat a tervrajzokat forgattam, amelyek a kutatómunka nyomán születtek. Mert hosSzú ám az út, amíg élkészül egy-egy szívet melengető párna! A múzeumokat is járni .keli, a komódok fiókjait is fenékig fel kell túrni egy-egy foszladozó régi kézimunka után. Azután azft le kell másolni, utána kell járni történetének, átrágva a szakirodalmat. Csak azután álmodhatják újra, új funkcióba, mai embert ma gyönyörlködtetővé. S ha kész az új terv, hányszor kell befűzni a tűbe a szálat, s hányszor kell le- s fölöüiteni a tűvel... Mivégre? — kérdeztek vissza. — Mert szép, belőlünk való ...

Almit még hozzá kell tenni a kitüntetéshez: évekig bemutató csoportként működitek, a díszítőművészeti mozgalom számos kezdeményezése innen indult, s részt vették a kipróbálásában is. Egyébként van köztük háziasszony, pedagógus, adminisztrátor. Az egy sairmlabesenyőit leszámítva mind itt élnek a városban. Mert igaz, a népművészet — legalábbis a díszítőművészet — falusi portákon termett, falusi asszonyok legszebb álmaiban született, de továbbál- modésúk — hiszen épp ez a gyönyörű benne — lehetséges az aszfalton is. Csak álmodják még tovább sokáig.

Urszin Sándor:

„A jó könyvtáros tud nevelni”

Pedagógusnak indult, a

szegedi egyetemen szerzett magyar—történelem szakos tanári diplomát. Ez 1957-ben volt. Azután a következő három év mindig más és más helyen találta Urszin Sándort, aki most kapta meg a Szocialista Kultúráért kitüntetést. Egy évet tanított Mezőkeresztesen, egyet a miskolci vasgyári fiúiskolában. A megyei könyvtárba vitte az 1959-es esztendő augusztusa.

— Szóval úgy indult, mint egy vándormadár, s azután lett hűséges.

— Azért az igazsághoz tartozik, hogy 1963 januárjában elcsábított a veszprémi könyvtár, és én hagytam el- csábulni magam. Igazgató- helyettesnek hívtak, lakást adnak, azt ígérték. Augusztusban megbokrosodtam — nem éreztem ott igazán jól magam — és visszajöttem. Akkor indult a gimnázium Encsen. Tanítani hívtak, és iskolai könyvtárosnak. Négy szép évet töltöttem ott, azután visszajöttem a megyei könyvtárba.

— Aminek 1982-től az igazgatóhelyettese ...

— De előbb végigjártam a lépcsőfokokat. Voltam kölcsönző könyvtáros, módszertani munkatárs, csoportvezető, olvasószolgálatban is dolgoztam.

— Hogyan lett a pedagógusból könyvtáros?

— Az első alkalommal, azt hiszem, főként a baráti szálak vonzottak át. Jó barátságban voltam több könyvtárossal és az akkori igazgatóval, Szőnyi Lászlóval. A második alkalommal más volt a helyzet. Akikor a feladat ígérkezett izgalmasnak, szépnek. Módszertanosnaik hívtak és az megye-, sőt országjáró feladat is. Itt és az olvasószolgálatban emberekkel van kapcsolatban a könyvtáros; az olvasókkal és a kollégákkal. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a feldolgozás nem szép területe a könyvtárnak. Sőt! Sokak szerint az a legigazibb 1 A gyarapítás, a feldolgozás valóiban az egyik legszebb feladat. A feldolgozó könyvtárosok kezén átmegy minden könyv. Mindegyiket ismernie kell, tudnia kell, miről szól. De engem az emberek érdekeltek mindig. Mert ha nincs olvasó, igazából könyvtár sincs. A jó könyvtáros tud hatni, tud nevelni. Ez a nagyszerű a mi hivatásunkban.

— A könyvtárosság nem mondható ma különösebben vonzónak. Inkább el, mintsem ide igyekeznek.

— Sajnos, ez igaz. Sok

összetevője van, csak az egyik az anyagi megbecsültség, pontosabban a meg nem becsültség.

— Felkészült, olvasott könyvtárosok nélkül viszont olvasót olvasóvá nem lehet nevelni. Bár sokan tartják úgy. hogv alapvetően nem lehet megváltoztatni az emberek olvasási szokásait, ízlését.

— A krirniolvasó is olvasó, hogy válaszom közepén kezdjem. Hiszen a krimiben is van minőség. Vannak jó krimik, irodalmi szinten krimiírók. A könyvtáros dolga, hogy ezt a minőséget ajánlja az olvasónak, adja a kezükbe. Mindig is igy volt, voltak, akik krimit, könnyű irodalmat olvastak, voltak, akik igényesebben válogattak. Én hiszem, hogy a jó könyvtáros tud hatni az olvasóra, tudja befolyásolni az olvasási szokásokat. Persze ehhez neki magának is sokat kell olvasnia. Aki ezen a pályán nem olvas eleget, az meghalt. Nem tud megmaradni. Szakmailag nincs rosszabb érzés, mint az olvasatlanság, ha nem tudunk válaszolni az olvasó kérdéseire.

— Néhány évvel ezelőtt Kiss Józsefre emlékeztünk Mezőcsáton. ön is felolvasott ott egy tanulmányt. Talán akikor is mondtam, hogy meglepett vele. Pedig természetesnek kellene tartanunk az ilyesmit, hiszen régen a nagy könyvtárosok, a szakmai példaképek, tudományos munkával is foglalkoztak. Ma ez ritka.

— Pedig természetesnek kellene lennie. Ügy gondolom, hogy a megyei könyvtárban mi helyesen szorgalmazzuk ezt az elmélyültebb, tudományos igényű munkát, összefügg ez azzal, hogy a könyvtárosnak olvasottnak kell lennie. És hát engem a pedagógusmúltam is kísért.

— Nincs néha nosztalgiája a katedra után ?

— A könyvtár elcsábított a katedrától. Nyilván azért c.sábulhattam el, mert az előéletemben is sok mindent köszönhettem a könyvtárnak. A háboiú után Miskolcon laktam a szüleimmel. Sokat jártam a Vasas Szak- szervezet könyvtárába. Volt ott egy kis, öreg könyvtáros bácsi. Sajnálom, hogy most nem jut eszembe a neve. Rengeteget foglalkozott velem és velünk; beszélgetett. Ö adta kezembe a magyar és a világirodalom remekeit. Minden porcikája a könyvtáré és a miénk volt. Azt hiszem, az ilyen kis, öreg könyvtárosok névtelenül is a legtöbbet tették. Sok kellene belőlük.

Az összeállítást készítette: Csutorás Annamária, I. Nagy Gabriella és T. Nagy József